Devizahitel kiváltása közalkalmazotti forinthitellel

Tisztelt Cím!

Hivatkozással Orbán Viktor Miniszterelnök Úr 2011. december 23-án közzétett levelében foglaltakra, kérdéssel fordulok Önhöz.

Kérdésem az, hogy az a pedagógus, akinek már szóban nyilatkozott az iskola, hogy nem tud segíteni, az hogyan juthat deviza lakáshitel végtörlesztésének megkönnyítéséhez, a kedvezményes kamattámogatásra.

Tájékoztatásul közlöm, hogy a miniszterelnöki levélben foglaltaknak megfelelően, szándékomat december 30-ig írásban jeleztem, mind a munkahelyem, mind a Bank felé.

Tekintettel a január 30-ban megszabott fizetési határidőre, kérdéses, hogy e határidőn belül hogyan juthat el hozzám a segítség.

Tájékoztatását előre is köszönöm.
Mária

Kedves Mária!

A közalkalmazottak kedvezményes végtörlesztéséhez adható kamattámogatott forinthitel igénylésének feltételei még nem ismertek. Erről a munkahelyi vezetők tudnak majd pontos tájékoztatást adni.

Valóban lényeges kérdés, hogy a január 30.-ai határidőig hogyan kerülhet az igénylő birtokába a végtörlesztéshez szükséges hitelígérvény. Erre a részletek ismerete nélkül sajnos nem tudunk válaszolni.

Fenti lehetőségen kívül egyéb – a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez igénybe vehető – kedvezményes kamatozású hitellehetőségről sajnos nem tudunk. Hitelközvetítőként ugyanis – a törvényi szabályozás értelmében – ki vagyunk zárva a kedvezményes végtörlesztés lebonyolításából.


Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd



Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Devizahitelem van, amit ki szeretnék váltani (végtörleszteni) köztisztviselőknek adható kamattámogatott hitellel.
Van-e erre lehetőség illetve mi a feltétele?

Kedves Erika!
Nincs tudomásunk arról, hogy pénzügyi partnereinknél ilyen célra lenne kamattámogatott hitel, így sajnos ebben nem tudunk Önnek segíteni.

Tisztelt Cím! Több kérdésem is van az adott témával kapcsolatban: 1.) Mely bankoknál igényelhető a kiváltóhitel? Igényelhető-e az adott banknál, ahol ki szeretném váltani, jelen esetben egy takarékszövetkezetnél? 2:) Mit jelent az, hogy január 30-ig meg kell jelennie a fedezetigénynek a számlán? 3.) Ha férj és feleség is kormány- illetve köztisztviselő, akkor egymástól függetlenül (1 közös gyermek van) igényelheti a 4,5-4,5 millió Ft-ot? 4.) Ez a 2%pontos kamattámogatás mit jelent konkrétan? Mennyi lesz így az ügyleti kamat? A kiváltó banknál alkalmazott ügyleti kamat-2%, vagy egységesítve lesz? 5 év után mi várható? A bank által alkalmazott ügyleti kamaton kell tovább fizetnem?… Továbbiak »

Azt szeretném megtudni, hogy mint közalkalmazott jogosult vagyok-e a közalkalmazotti végtörlesztésre? A banknál jeleztem 2011 december 30.-án végtörlesztési szándékomat. Az iskola, ahol dolgozom most azt állítja, hogy nem vagyok rá jogosult. Pedig a banktól kaptam egy levelet, miszerint a feltételeknek megfelelek. A hitel, amit felvettünk szabad felhasználású jelzáloghitel.
Köszönöm
Erika

Kormánytisztviselőként igényelhetek-e kedvezőbb kamatozású hitelt, ha a hitelkiváltásom forintalapú hitel felvételével már folyamatban van, szerződés kötésre most kerül sor. Kiválthatom-e ezt a hitelt a Kormány által ígért hitellel. A közszférában dolgozóknál van-e kritérium, hogy kik kaphatnak hitelt, vagy aki jelezte, mind a bank, mind a munkáltató felé az jogosult lesz ennek a felvételére? A mai nap folyamán láttam egy adatlapot a végtörlesztés kiegészítéséhez, ahol fel kell tüntetni az eltartottak számát, nekem a lányom egyetemista, nem minősül eltartottnak, így a hitel felvételére sem leszek jogosult?
Üdvözlettel: Éva


8
0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x