Tisztelt Hitelnet!

Egy ismerősöm férjével együtt hitelt vett fel lakásépítés céljából, az ismerősöm az adóstárs. Most válófélben vannak, és a volt férj nem fizeti a törlesztést, így az ismerősömet terhelik, mint adóstársat. Ő azonban most olyan anyagi gondokkal küzd, hogy nem tudja fizetni, de nem a fizetési hajlandóságával van a gond (3 gyermek, beteg nagymama, magas rezsiköltség, minimálbér, munkahely elvesztési veszély).

A bank azt mondta neki, hogy az adósnak kellene meghatalmazást írni, vagy rá íratni a hitelt, és akkor lehetne törlesztő részlet csökkentésről vagy más kedvezményről beszélni, de az exférj nem is tartózkodik már az országban és egyébként sem hajlandó erre a lépésre.

Ilyenkor milyen lehetőségek vannak?

Köszönettel: Tímea

Kedves Tímea!

Arról nem ír levelében, hogy a lakásépítés céljából felvett hitelt forint vagy deviza alapon nyújtotta a bank, ám amennyiben deviza alapú jelzáloghitelről van szó és teljesülnek az előírt feltételek, akkor esetleg igénybe vehető lenne az árfolyamgát rendszere. (Ennek egyik feltétele, hogy a fizetési késedelem nem haladja meg a 90 napot.) Így a havi törlesztő részletet fix árfolyamon kellene fizetni, ami átmeneti időre a törlesztő részlet csökkentését eredményezné. A rögzített árfolyam például svájci frank alapú jelzáloghitel esetén 180 Ft-ot jelentene. Ebben az esetben a rögzített árfolyam feletti törlesztő részlet kamattartamát az állam elengedi, így a későbbiekben sem terheli a hiteladóst.

Az árfolyamrögzítésre való jogosultságot a hitelnyújtó bank állapítja meg, így ebben az ügyben célszerű volna az érintett pénzintézetet felkeresni. Egyéb fizetéskönnyítési lehetőségekről szintén az adott hitelintézet tud felvilágosítást adni.

Ami még esetlegesen szóba jöhet, az a hitelkiváltás. Ennek lehetőségéről és a konkrét hitelkiváltó konstrukciókról azonban csak bővebb információk ismeretében tudnak Szakértőink tájékoztatást adni. (Szintén feltétel, hogy a kiváltandó kölcsön nem lehet hátralékos.) A szükséges adatokat online ajánlatkérő űrlapunkon adhatják meg. Ezt követően díjmentes hitelajánlat formájában tudunk tájékoztatást nyújtani az elérhető hitelkonstrukciókról, illetve arról, hogy érdemes-e a kölcsön kiváltása mellett dönteni. Ha azonban a válófélben lévő férj is tulajdonos az ingatlanban, akkor a hitelkiváltó kölcsön felvételéhez az ő részvételére is szükség van.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
24 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Adóstárs voltam egy lakásvásárlásnál, amit persze nem fizettek. Ez 2011-ben volt. azóta elárverezték a lakást, de a több tartozás maradt nekem, mivel hivatalosan én dolgozom! Próbáltam egyeztetni a hitelfelvevővel, de mind hiába! Nem hajlandó semmit tenni!
Kérdésem az lenne, mit tudok tenni?
Előre is köszönöm a választ!

Tisztelt Hitelnet!
Sok évvel ezelőtt a volt barátommal összeköltözést terveztünk az Ő nagyszülői házában, ami az Édesanyja tulajdona volt. Az ex barátomnak volt Fundamenta megtakarítása, ami mellé fundamenta hitelt igényeltünk és Én lettem az adóstárs. Még a felújítási munkálatok alatt kiderült, hogy mi nem fogunk abban az ingatlanban együtt élni, a kapcsolat befejeződött és az ex barátom az új barátnőjével (most már feleségével) vette birtokba az ingatlant. Első körben megegyeztünk, hogy lecserél engem mint Adóstársat, ezt a folyamatot el is indítottuk a Fundamentánál. Én 1-2 évig abban a hitben éltem, hogy ez le van rendezve, de egyszer csak jött az értesítő (és utána havonta rendszeresen), hogy nem bírták leemelni a hitelösszeget az exem számlájáról,….. mindig szólnom kell nekik, hogy tegyenek pénzt a számlájukra.
Kiderült, hogy nem vitték véghez a cserét, mert nem akarták kifizetni a díját az eljárásnak.
Kérdésem az lenne, hogy jogi úton kényszeríthetem-e Adóstárs cserére az exemet?

Azzal a kérdéssel szeretnék önökhöz fordulni, hogy 2006-ban hitelt vettem fel, a testvérem volt az adóstárs. Sajnos nem tudtam fizetni, a lakás árverés alá került. Viszont egy hete felhívott a testvérem, hogy engem a végrehajtó nem talált meg, neki küldte a papírt, viszont én ezt nem láttam. Állítólagosan 180ezer Ft-ot vontak le a fizetéséből.
Azt szeretném kérdezni, lehetséges-e ez. Semmifele papírt nem láttam.
Előre is köszönöm.

Van egy 10évvel ezelötti hitelem ahol én mint adós édesapám pedig mint adóstárs szerepel.Mivel nem tudtam fizetni igy évekkel ezelött ráterhelték édesapám tulajdonában lévö ingatlanra.Most viszont szeretnénk kifizetni,de azt sem tudjuk hogy kivolt a végrehajtó.Hogy tudnánk mi ezt minél hamarabb rendezni

Üdvözlöm!
A jelzáloggal terhelt ház hitelének kifizetése után vételárból) lehet-e követelése az adóstársának, aki 1/2 aranyban tulajdonostársa adósnak, aki nem tett eleget sem a tulajdonosi kötelezettségeinek, sem a hitelben vállalt kötelezettségeinek.
A 12 évből adóstárs fizette a hitelt és egyéb költségeket, és pár évig lakott ott. Adós önkent mondott le ingatlanhasználati jogáról, ebben akadályozva nem volt. Utána a ház üresen állt.
Adásvételnél adóstárs további összeget fizetett adósnak, hogy megvalósuljon az adásvétel, és megszabaduljon a terhektől.
Utólag adóstárs kérhet-e költségtérítést adóstól?
Előtte az idő szűke miatt nem igényelte, belement az alkuba, hogy fizet az aláírásért, nehogy a vevő elálljon az esetleges pereskedés miatt.

Üdvözlöm!
Olyan kérdésem lenne, hogy a volt párom 2009-ben felvett lakásfelújításra 900.000 Ft-ot. Én úgy tudtam, hogy kezesnek megyek. Engem nem is kerestek fel, talán egyszer vagy kétszer, hogy szóljak neki fizessen. Ő akkor el is kezdte fizetni. Közben mi szakítottunk és tudtommal ő kifizette ezt a hitelt! Majd 2019-ben kaptam egy levelet, hogy fizessem ki. Én akkor telefonáltam nekik, megegyeztünk abban, hogy fizetem 20 000 Ft-tal és hogy ugyanúgy fogják tőle is követelni! Erre februárban nem tudtam csak fele összeget fizetni, mert van egy 7 hónapos babám. Most felhívtak és azt mondták, hogy adóstársként írtam alá és hogy mivel én fizetem, ezért a volt páromnak nem kell! És ha nem fizetem, akkor bíróságra adnak! Nekem nincs róla szerződésem, hogy én akkor adóstarsként írtam volna alá! Mit tudok csinálni, hogy ne nekem kelljen kifizetnem az ő tartozását? Vagy jobban járok, ha kérek arról a szerződésről egy másolatot? Sajnos vele nem beszélünk, úgyhogy vele nem jutnék dűlőre!
Köszönöm a választ előre is.

Tisztelt Hitelnet!
Az lenne a kérdésem, hogy milyen lehetőségem van kikerülni abból a hitelből, melyet a volt férjemmel vettünk fel még a házasságunk alatt. 6 éve elváltunk, a házban tulajdonrészem nincs. Az ügyvédi megállapodásban rögzítettük, hogy ő egy személyben kötelezettséget vállal a hitel további fizetésére.
A gond az, hogy jelenleg szeretnek hitelt felvenni, de a nevem mellett természetesen szerepel ez a hitel, emiatt esélyes, hogy elutasítják a kérelmemet. Ráadásul most elkezdődött amitől mindig is rettegtem, hogy a volt férj nem fizeti a hitelét, ordítozva közli, hogy ne foglalkozzak vele, hisz semmi közöm ahhoz a házhoz már.
Bementem a hitelintézethez, szerződésmódosítást szeretnék elindítani, hogy kiengedjenek a hitelből. Viszont másik adóstársat az ex nem tud/akar állítani.
Csak reménykedem, hogy úgy ítélik meg, hogy egyedül is képes fizetni, de kérdésem ha esetleg nem, mit tehetek?
Köszönöm.
Éva

A férjemnek hitelkártya tartozása volt. Én, a feleség nem is tudtam róla nagyon sokáig. Tehát a tudtom nélkül kötötte a szerződést. A Cetelem Bank engem tart adóstársnak, pedig semmi közöm az egészhez. Nem írtam alá semmi szerződést. Végrehajtóhoz került az ügy. Jelenleg az én nyugdíjamból vonnak le havi 50 ezer forintot. A Mokk-os levélre sajnos nem reagáltam. Ha nem írok alá semmi szerződést, akkor is engem tekintenek a törvény szerint adóstársnak? Végül is az lenne a kérdésem, valóban nekem kell fizetni a férjem helyett, vagy ezt elkerülhettem volna, ha reagálok a levélre, hogy nem fogadom el a tartozást.

Üdv!
A bátyám jelzálogkölcsönt vett fel 2007-ben a szülői házra. Mivel kettőnké, én vagyok az adóstárs. 2011. óta nem fizeti, ezért a fizetésem 33%-át letiltják tőlem. Lassan 1 éve nem fizeti a rezsit sem. A villanyt és az internetet fizeti. A közös költséget is én fizetem, mert akkor a fizetésem 50%-át tiltanák le. 2011. óta nem dolgozik, a felesége az egyedüli kereső. Időközben elváltam, vettem egy kis házat. 1 hónapja munkanélküli vagyok. A végrehajtó nem tud honnan letiltani. Tovább már nem tudom fizetni a tartozást. A bátyám nem akarja eladni a lakást. Az adósság csak nő.
Kérdésem az lenne, veszélybe kerül-e az én házam? Mit tudna esetleg javasolni, mit tegyek?
Köszönöm.

A feleségem jelzáloghitelt vesz fel az OTP-től, a fiam lakása szolgál a jelzáloghitel fedezeteként, azaz zálogkötelezett lesz, de keresete nincs, azaz a törlesztést, ha a feleségem nem fizeti, tőle nem lehet levonni, engem mint férjet kötelezően be kell vonni adóstársként a szerződésbe, enélkül nem kaphatja meg! ÉN elleneztem, de kénytelen vagyok segíteni, hogy kijusson az adósságcsapdából. Tudtom nélkül vette fel a hiteleket! Ha nem fizetné esetleg a hitelt, akkor az én nyugdíjamból vonnák helyette ELSŐKÉNT a törlesztési összeget vagy Elsőként máris a fiam ingatlanát árvereznék el és abból egyenlítenék ki?
Kérdésem: ha a feleségem esetleg nem fizeti a hiteltörlesztést, először az ingatlant árverezik el vagy elsőként a nyugdíjamból vonnák le a havi törlesztő összeget. Mi a banki gyakorlat jogilag adós-zálogkötelezett és adóstárs esetében? Megteheti, hogy nem fizeti és azt mondja, FIZESD TE, TE is adóstárs vagy! A Bank tőlem vonja majd le? Mi a garancia arra, hogy ne zsarolhasson esetleg! Segítek és aztán visszaél vele! Aláírás előtt állunk! Előre is köszönöm a választ.

Adós (anya) nem fizeti a hitelt .Fia (adóstárs) nem akarja tovább fizetni (hogy tiltsák a fizetésből a hitelt/személyi kölcsönt). Hogy szüntethető meg ez az állapot, ha az Adós nem akar fizetni többszöri ígéretek után sem? Van módja, hogy a hitelező bank az adóst kötelezze a fizetésre?
Köszönettel: Sándor

Tisztelt Cím!
Lányom és vőlegénye a Fundamenta segítségével 5 Millió Ft hitelfelvétellel vásárolt egy 6.500.000,- Ft értékű házat. Adóstárs vagyok, a saját ingatlanomat nem terheli jelzálog, de megkérdezték, hogy van- e ingatlan a nevemen és feljegyezték azt. Azzal tisztában vagyok, hogy ha a gyerekek külön mennének és a vő jelöltem nem fizetné a részét, akkor a hitel a lányomat és engem, mint adóstársat terhelne. A kérdésem az, hogy mi történne akkor, ha a lányom és én mint adóstárs nem tudnánk fizetni? A bank ráteheti-e a kezét a saját házamra, ami ingatlanfedezetként nem lett bevonva a hitelbe?