Az MNB legfrissebb adatai szerint a hazai lakosság októberben – akárcsak a megelőző hónapban – forintban több kölcsönt vett fel, mint amennyit törlesztett, vagyis nettő hitelfelvevőnek bizonyult. Devizában ugyanakkor többet törlesztettek, mint amennyit felvettek, tehát nettó törlesztők voltak a háztartások. Összességében a lakossági hitelállomány mérséklődött. Októberben a lakossági betétállomány devizában és forintban egyaránt nőtt, így a teljes betétállomány szeptemberhez viszonyítva emelkedett. A nem pénzügyi vállalatokat illetően elmondható, hogy forintban nettó kölcsönfelvevők, deviza alapon pedig nettó hiteltörlesztők voltak. Összességében kevesebb kölcsönt vettek fel, mint amennyit törlesztettek. Mindezek mellett mind devizában mind forintban több betételhelyezés történt, ennek köszönhetően a betétállomány az előző hónaphoz mérten nőtt.

A Magyar Nemzeti Bank összefoglalójából kiderül, hogy a szezonálisan nem igazított adatok alapján a 10. hónapban a lakossági hitelállomány tranzakciókból eredően 28,5 milliárd forinttal csökkent. A forint alapú hitelfelvétel 16,6 milliárd forinttal volt nagyobb a törlesztéseknél, ugyanakkor a deviza alapú hitelek állománya – tranzakciókból eredően – 45,1 milliárd forinttal mérséklődött. A háztartások betétállománya – tranzakciókból eredően – 64,6 milliárd forinttal emelkedett, ami forintbetétek esetében 29,5 milliárd, devizabetéteknél pedig 35 milliárd forint összegű nettó betételhelyezést jelent. Az árfolyamszűrt, szezonálisan igazított adatok alapján megállapítható, hogy forinthitelek esetén a nettó hitelfelvétel 22,6 milliárd, devizakölcsönöknél pedig a nettó hiteltörlesztés 45,7 milliárd forintot tett ki. Forintban 26,8 milliárd, devizában 29,3 milliárd forint összegű nettó betételhelyezésre került sor.

A nem pénzügyi vállalatok forint alapú kölcsöneinek állománya – a szezonálisan nem igazított adatok alapján, tranzakciókból eredően – 63,6 milliárd forinttal növekedett, ugyanakkor a devizakölcsönök állománya 65 milliárd forinttal mérséklődött. Összességében megállapítható, hogy a nettó hitelállomány 1,6 milliárd forinttal mérséklődött. A nem pénzügyi vállalatok tekintetében a betétállomány – tranzakciókból eredően – összesen 62,7 milliárd forinttal emelkedett, ugyanis 11,6 milliárd forint nettó forintbetét, valamint 51,1 milliárd forint nettó devizabetét elhelyezésére került sor. Az árfolyamszűrt, szezonálisan igazított adatok szerint a nettó hitelfelvétel a forint alapú hiteleknél 6,6 milliárd forintot tett ki.

A nem pénzügyi vállalatok esetében a forintbetéteket illetően 6,4 milliárd forint betétkivonás történt, valamint a devizabetétek esetében a betételhelyezés nettó 58,3 milliárd forintot tett ki. Októberben a külföldi kötelezettségek állománya a hitelintézetek mérlegfőösszegének mintegy 30,7%-át jelentette.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése