Tisztelt Szakértő!
A férjemmel megfelelünk a babaváró hitel igénylési feltételeinek, és előlegezzük meg, hogy a hitelképességi vizsgálaton is átmegyünk. Az az elképzelésünk, hogy felvesszük a hitelt, a kamattámogatott 5 éven át rendben fizetjük a havi törlesztőket, nem születik közben gyerek, és az 5. év fordulónapján végtörlesztünk.
A kérdés az, hogy megoldható-e így vajon, hogy a hitel végig kamatmentes maradjon. Próbáltam értelmezni a Magyar Közlönyben megjelenteket, de nem mindig sikerült maradéktalanul.
1)
“Ha a támogatott személyek a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül nem teljesítik a 14. § (1) bekezdésében foglaltakat, akkor az 5 éves időszak lejártát követő naptól, a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik. A kölcsön ügyleti kamata a (9) bekezdésben foglaltak szerint módosul…”. – Helyes az az értelmezés, hogy ha az 5 éves fordulóval végtörlesztés történik, akkor ez már nem érinti a hitelfelvevőt?
2)
“…az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben, a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak.” – Akkor is megfizettetik vajon a kamatokat 5 évre visszamenőleg, ha a fordulónapon végtörlesztés történik?
Köszönöm szépen a válaszukat!
Lilla
Kedves Lilla!
A feltett kérdéssel kapcsolatban a vonatkozó kormányrendelet a következőket írja elő:
Ha
a) a támogatott személyek a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül nem teljesítik a 14. § (1) bekezdésében foglaltakat, akkor az 5 éves időszak lejártát követő naptól,
b) a támogatott személyek egyike sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel, akkor az utolsó magyarországi lakcím megszűnését követő naptól,
c) a gyermekvállalási támogatással érintett kiskorú gyermeket a támogatott személyek egyike sem neveli már a saját háztartásában, akkor a gyermeknek a szülők háztartásából való kikerülését követő naptól
a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik. A kölcsön ügyleti kamata a (9) bekezdésben foglaltak szerint módosul, és – a 17. §-ban foglalt esetek kivételével – az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben, a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak.
Ha tehát 5 éven belül nem születik gyermekük és erre nem a 17.§-ban felsoroltak miatt nem kerül sor, akkor függetlenül attól, hogy az előtörlesztés 5 éven belül vagy az 5. évforduló napján történik, a kamattámogatás vonatkozásában mindenképpen visszafizetési kötelezettségük merül fel.
A témában további információ IDE kattintva olvasható.
2020 novemberében vettük fel a Babaváró Hitelt. Ha most végtörlesztenénk, ha jól olvastam, akkor a meglévő tartozás visszafizetése mellett (8M Ft), az elmúlt év kamattámogatását is vissza kell fizetni. Mennyi ennek az összege? Vagy hol tudom kiszámolni, mivel mi 2020-ban vettük fel, akkor 2.5 millió Ft-ról volt szó az 5 évre. Ezt mindenképp meg kell fizetni, nem elég a tartozás?
Babavárót felvettük lassan egy éve a 10 millió forintot. Azt szeretném kérdezni, ha mi úgy döntünk, hogy gyermeket nem akarunk, mert már van és ki akarjuk fizetni a pénzt 5 éven belül, akkor erre jár még plusz kamat vagy pedig amennyi maradt a 10 millióból csak annyit kell fizetni?
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlet.
Szeretném megkérdezni, ha most vesszük fel a babaváró hitelt, és esetleg legvégső legrosszabb esetben nem születik gyerek 5 éven belül, pontosan mennyi az az összeg számszerűen, amit vissza kell egyszer egy összegben, és havonta fizetnünk a továbbiakban?
U.i.: Szeretnénk a gyerekvállalást, semmi hátsó szándék nincs a háttérben, csupán az a típus vagyok, aki tudni szeretné mire számíthat pl. egy legrosszabb esetben.
A választ előre is nagyon köszönöm.
Üdvözlöm!
Második baba bejelentésénél kicsúsztunk a 60 napból.
Van-e valami lehetőségünk, hogy mégis megítéljék a 30%-ot!
2022. októberben felvettük a babaváró hitelt. 1 év múlva végtörlesztésre lenne lehetőségünk. Ha nincs 12 hetes terhesség vagy nem születik baba, akkor visszamenőleg az 1 évre kell büntetőkamatot fizetni? (tehát nem 5 évre számolva).
2021 júliusban vettük fel a babaváró hitelt. Az idei évben öröklés miatt szeretnénk visszafizetni a teljes összeget, azaz végtörleszteni. Körülbelül milyen összegre kell számolni? Visszamenőleg a kamattámogatásokat plusz még mi jönne hozzá? Tehát a mostani körülbelül fennálló 9 milliós tartozásból mennyi lenne a teljes visszafizetendő összeg?
Kedves Péter!
2019-ben vettük fel a babaváró hitelt és sajnos nem jön a baba. Hét petesejt leszíváson és 5 lombikon vettünk rész, de már nincs több lehetőség támogatott reprodukciós eljárásra. Olvastam, hogy ha részt vettünk ilyen eljárásban és nem lehet gyerekünk, elengedik a kamatot. Ha így van, akkor az lenne az első kérdésem, mi ilyenkor a teendő?
Mit és honnan kellene beszerezni és hova kellene elküldeni?
A másik kérdésem, hogy ha végtörleszteni szeretnénk, ezek után akkor ki kell fizetni a büntetőkamatot?
Várom válaszát.
Ha kifizetjük egy összegben a babavárót, akkor mennyi kamattámogatást kell visszafizetnünk 4 730 250 forint után?
A terhesség 12. hete után vettük fel a babaváró hitelt, kamatmentességet megkaptuk. A baba megszületett, viszont lehet hogy hamarosan külföldre szeretnénk költözni. Egy összegben visszafizethetjük a babaváró hitelt kiköltözés előtt? Kamattámogatást, plusz kamatot kell fizetnünk? Ha a hitel egy összegű visszafizetését kérem, mennyi idő alatt zajlik le?
Megváltozott családi helyzet miatt 2 év után gyerek nélkül lehet-e végtörleszteni a babaváró hitelt?
Tisztelt Hitelnet/Szakértő!
Feleségemmel felvettük a babavárót, 7M Ft-ot 2020-ban. Született ezután 1 gyerekünk, így a kamatmentességi feltételt teljesítettük, viszont most elválnánk. Még van vissza 5.5M törlesztendő.
Milyen összegre számíthatunk, hogy ha végtörleszteni szeretnénk?
Az összeget a ház eladás után annak árából szeretnénk fizetni.
Köszönöm.
Balázs
Tisztelt Hitelnet!
Fiamék 2019 szeptemberében vettek fel 20 évre 10 millió forint babaváró hitelt. Nyáron elválnak, gyermek nem született. A folyósítás óta kapott kamattámogatással növelt összeget 120 napon belül visszafizetik.
Kérdésem: Van-e lehetőség arra, hogy fiam egy összegben a ráeső tőketartozás fele részét kifizesse, akkor is ha a felesége az ő részét részletekben fizetné? A hitelösszeg fele lenne egy összegben visszafizetve, akkor a visszamaradó tőketartozás kamattámogatását is ki kellene a fiamnak fizetni? /amit már nem tud vállalni/
Mi várható, ha mégis a felesége is egy összegben szeretné a tartozást kifizetni válás után? A kölcsön a fiam nevén van, a ház a felesége nevén és a feleség marad a házban.
Mit tanácsol?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlöm!
Megszületett a gyermekünk. Ha visszafizetjük a 10 milliót + a 20 éves kamatot, ami 600ezer körül van és utána szeretnénk elválni, akkor fizetnünk kell valamit a banknak vagy van-e megkötés, hogy hány évig nem válhatunk el?
Kedves Hitelnet!
Mi történik akkor, ha már született egy gyermek a babaváró támogatás felvételét követően, így jogosultak vagyunk a kamattámogatásra, de inkább úgy döntünk, hogy nincs szükségünk a hitelre. Ilyenkor egy összegben előtörleszthető anélkül, hogy a kamattámogatást visszamenőlegesen megfizetnénk?
Köszönöm a választ.
Tisztelt Hitelnet.hu!
Ha egy éve vettük fel a babaváró hitelt, de mégsem szeretnénk vállalni pluszba gyereket (van meglevő gyermekeink, hitelfelvétel előtt születettek), akkor hitel kiváltással érdemes kifizetni a fennálló tőkét? Meg befizetni az egy évre vonatkozó kamattámogatást? Ez így lehetséges? Van erre mód? Válás nélküli felmondás?
Tisztelt Hitelnet.hu!
Szíves tájékoztatásukat szeretném kérni az alábbi eset kapcsán.
Feleségemmel 2020. január 10. napján igényeltük a babaváró hitelt, jelenleg válófélben vagyunk, az életközösség közöttünk megszűnt, igaz a válókereset még nincs benyújtva. Két kérdésem lenne ezzel kapcsolatosan.
1. Szíves tájékoztatásukat kérem a tekintetben, hogy ha visszaszeretnék fizetni a babaváró hitel teljes összegét, akkor pontosan mekkora lenne a teljes visszafizetendő összeg büntetőkamattal együtt? (Én úgy olvastam a szerződésben, hogy a 10 millió + ez esetben a 2020. 01. 10. – és a visszafizetés közti időszakra vonatkozó büntetőkamat) Erre a pontos összegre lennék kíváncsi.
2. Van-e annak jelentősége, hogy a válás megtörténte előtt vagy után fizetjük vissza a teljes hitelt? Azaz a bontó ítéletnek van-e hatása a babváró hitel visszafizetendő összegének a mértékére?
Szíves segítségüket előre is köszönöm.
Üdv,
Dávid
Üdvözlöm.
Babaváró hitel végtörlesztés 5. évben, ha nem születik gyermek 10 millió Ft + az addig igénybe vett kamattámogatás?
Jó napot kívánok! Azt szeretném megtudni, hogy egy összegben esetleg pl. 10 év múlva vissza lehet fizetni?! Ha igen milyen feltételekkel? Köszönöm szépen a választ!
Tisztelt Szakértő!
A babaváró hitel futamideje lerövidíthető előtörlesztéssel?
Ez alatt azt értem, hogy minden feltételnek megfelel a pár, gyermek is születik, viszont idő közben megtehetnék, hogy a pl.: 4 év után a havi törlesztő részlet dupláját fizessék, vagy, hogy esetleg fenn maradó összeget egyben kifizessék.
Tisztelt Szakértő!
Babaváró hitelt vettünk fel 2019 augusztusában. A házasságuk véget ért, baba nem született. Szeretnék egy összegben visszafizetni a felvett 10 millió forint babaváró hitelt.
Körülbelül mennyit kell visszafizetni 1,5 évre?
Vagy esetleg lehet-e más hitellel kiváltani, és az ingatlant terhelnénk meg jelzálog joggal.
Várom válaszát, köszönettel:
János
Érdeklődnék. Ha felveszem a maximális 10 millió forintot (babaváró), 20 évre.
A gyermek úton van. Ha jól értem, akkor a kamatmentesség végig adott, ha nem válunk el, nem megyünk külföldre, és a gyermek is a közös háztartásban nevelődik.
Mi a helyzet akkor, ha a vállalt gyermek megszületett, minden más a vállaltaknak megfelel, de sajnos az egyik fél meghal (pl. 15. évben). Ilyenkor mi a helyzet? Ez önhibán kívül nem teljesíthető a vállalt 20 év. Mivel kell számolni ilyenkor?
Köszönöm válaszát.
Tisztelt Szakértő!
Ha felvesszük a babaváróhitelt és születik 5 éven belül legalább 1 gyermekünk lehet e elő- illetve végtörlesztést tenni? Olyan példára gondolok, hogy 5 év múlva vég törleszteni szeretnénk a babaváróhitelt hogy a hitel kritériumai megszűnjenek, de a hitelt 20 évre vettük fel. (pl. 6-ik évben meg fog változni a magyarországi lakcímünk) Ilyenre van lehetőség? Ha van alátudja ezt támasztani valamelyik Magyar Közlönybe feltüntetett paragrafussal? Köszönöm!
Kb. négy hónapja vettük fel feleségemmel a babaváró hitelt. Azóta törlesztjük. Sajnos úgy néz ki, elválunk. Ha bemegyek a bankba, hogy egy az egyben visszaadom a pénzt, mintha fel sem vettük volna. Bankszámlát is megszüntetném az adott banknál (MKB). Menyit kell ráfizetnem, kell-e az ügyintézéshez a feleségem személyes jelenléte, vagy papíron leírt hozzájárulása? Az én nevemen van a bankszámla. Illetve még nem váltunk el, csak összevesztünk.
Tisztelt Szakértő!
Szeretnénk igényelni a babaváró hitelt, feleségem 16 hetes ikerterhes. A kérdés az lenne, hogy ez esetben a hitel igénylésekor már jogosultak vagyunk a teljes kamattámogatásra és a tőke 30%-ának elengedésére is, vagy majd csak szülés után leszünk jogosultak rá?
Köszönettel: András
Tisztelt szakértő!
Azt olvastam, ha a hiteligénylés után történik valami a magzattal, akkor a kamatmentesség nem veszik el. Ezt úgy kell értelmezni, ha a terhesség idő előtt megszakad, vagy neadjisten a babával születése után történik valami, akkor is megmarad végig a kamatmentesség? Akkor is ha nem tervezünk másik gyermeket?
Köszönettel: Anita
Tisztelt Szakértő!
Ha jól értem, akkor ha 5 évnél korábban fizetném vissza a hitelt, ami lehetséges? Akkor kizárólag a kamattámogatást, valamint a maradék tőkét kell visszafizetni.
Nincs egyéb költség? (Szerződésmódosítás, egyéb „büntető kamat”).
Tisztelt Szakértő!
Férjemmel a babaváró hitel felvételében gondolkodunk. A feltételeknek elvileg megfelelünk és szeretnénk gyermekeket is vállalni, de ha az 5. év végéig sem születne gyermek, akkor az teljesen érthető módon az addig kapott kamattámogatást vissza kell fizetni, de a hátralévő hitelt lehet végtörleszteni egy összegben? Jól gondolom, hogy a hátralévő összeg csak a tőketartozásra vonatkozna kamat nélkül, esetleg valamennyi előtörlesztési díj ellenében?
Válaszát köszönöm!
Mónika
Tisztelt Szakértő!
Ha nem születik gyerek, akkor 5. évben az addigi kamattámogatást vissza kell egy összegben fizetni, és utána szabad piaci kamatok vonatkoznak a fennmaradó összegre.
Ez eddig világos.
De:
ha a fentit folytatva (gyerek nincs), pl. 6. évben végtörlesztjük az egészet, akkor csak a fennmaradó tőkét kell befizetni törlesztés gyanánt, vagy arra is a teljes kamatokat előre?
Erről már hallottunk pro es kontra válaszokat is, és nem világos mi az igaz. (mert ugye nagyon nem mindegy…)
Tisztelt Szakértő!
Fenti témát folytatva kérdezném, helyes-e a meglátásom…
Ha nem teljesül az 5 éven belül a 14.szakasz (1) bekezdésben foglalt feltétel, akkor
– az igénybe vett kamatkedvezményt 120 napon belül vissza kell fizetni egy összegben és a hitel kamatkedvezmény nélkülivé válik,
vagy
– a kölcsöntartozás az 5. év letelte előtt végtörlesztésre kerül (így elkerülve a kamatfizetést a maradék összegre) és a kamatkedvezményt 120 napon belül vissza kell fizetni.
Tisztelt Szakértő!
Tehát ha felvesszük a hitelt, majd pl. 2 év múlva gyerek nélkül végtörlesztünk (mert mégsem lesz/akarunk/jön össze/stb gyereket, és nem várunk tovább), akkor az addigi, 2 évig felvett kamattámogatást vissza kell fizetnünk pluszban a maradék tőkével, és kész?
Köszönöm.