3 gyerekkel milyen kedvező építési hitelt kaphatunk?

Érdekelne bővebben a lakástámogatási hitel. Hol? Mikor? Milyen feltételekkel lehet igénybe venni? Milyen papírok kellenek hozzá? Mi 3 gyerekes család vagyunk és építkezni szeretnénk. 18 millióra lenne szükségünk az építkezéshez. Eziránt érdeklődnék, hogy miképp lehetne megfelelő havi részlettel felvenni építésre pénzt? Mekkora, amit ennyi gyerek után tudnak adni és mik a feltételek? Várom mihamarabbi válaszát.
köszönettel:
Melinda

Kedves Melinda!

Az aktuális építési hitel lehetőségekről honlapunkon bővebben tájékozódhat.
Az építkezés finanszírozására igényelhető államilag támogatott hitel A fiatalok, valamint többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról szóló, 134/2009. (VI.23.) Kormányrendelet alapján nyújtható. A jogosultság egyik feltétele, hogy a lakóház telekhányad nélkül, ÁFÁ-val együtt számított építés költsége Budapesten és megyei jogú városokban maximum 25 millió forint, míg egyéb településen legfeljebb 20 millió forint lehet. A támogatott építési hitel összege pedig nem haladhatja meg a fővárosban és megyeszékhelyen a 12,5 millió forintot, egyéb településen pedig a 10 millió forintot. Így arra sajnos nincs lehetőség, hogy 18 milliós összeget államilag támogatott hitellel finanszírozzanak.

Az otthonteremtési kamattámogatás keretében szintén finanszírozható lesz új lakóház építése. A vonatkozó törvény már kihirdetésre került 2011. december 29.-én, ám hatálybalépése csak az Európai Bizottság jóváhagyását követő 15. napon lesz. Emiatt ez a konstrukció még nem érhető el a pénzintézeteknél. A feltételei azonban ismertek: az otthonteremtési kamattámogatással érintett új lakás építése esetén 
annak hitelintézet által elfogadott, általános forgalmi adó összegét tartalmazó bekerülési költsége a 30 millió 
forintot nem haladhatja meg. A kölcsön otthonteremtési kamattámogatással érintett összege pedig nem lehet több 10 millió forintnál.
A további feltételekről IDE kattintva olvashat részleteket.

A szocpol, mint vissza nem térítendő állami támogatás szintén igényelhető új lakóház építése esetén, ha az építési engedélyt 2010. január 1. után adták ki és amennyiben az általános forgalmi adó nélkül, a lakóépület teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó bekerülési költség nem haladja meg a 300 000 Ft-ot, alacsony energiafogyasztású lakás esetében a 350 000 Ft-ot.

A szocpol összegét nem csak a gyermekek száma, hanem a hasznos alapterület, valamint az építendő lakóház energetikai besorolása is meghatározza. 3 gyermek esetén az alábbi összegekkel lehet számolni:
70-85 m2 1 200 000 F
85-100 m2 1 500 000 Ft
100 m2– 2 000 000 Ft
Amennyiben „A” energetikai kategóriájú házat építenek, akkor a fenti értékek esetén 1,1 szeres szorzót kell alkalmazni. „A+” energiaosztály esetén a szorzó 1,2, míg passzív házaknál 1,3.

A szocpoligénylés további feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat.

Személyre szóló építési hitelajánlatunkért kérjük, használja hitelkalkulátorunkat! Hitelszakértőink tájékoztatni fogják az igényeik és lehetőségeik szerinti legkedvezőbb építési hitelekről, a várható havi törlesztő részlet összegéről, a járulékos költségekről, valamint a hiteligényléshez szükséges dokumentumokról.


Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézést is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelettel érdeklődnék, hogy Kiskertes mezőgazdasági területre, mely víz, gáz, és villany közművel rendelkezik, aszfalt úton megközelíthető, mérete 3500 m2, építhetek-e rá úgy egy 50 m2-es lakóházat (amit egy 20 m2-es gazdasági épület bővítésével tennék), hogy tüz-víz tárolót nem létesítenék (a tűzcsap kb. 130-140 méterre van )? Vagy csak gazdasági épületben gondolkodhatok? Szeretnénk oda költözni az önkormányzati bérleményből. Azért lenne fontos számomra, hogy lakóházat építsek, mert három kiskorú gyermekem van, és szeretném utánuk a szocpolt, illetve a kedvezményes hitelt igénybe venni, nem beszélve a lakáselőtakarékosságról.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Róbert

Új ingatlan építésre, szocpol támogatással – kamattámogatással összekapcsolt hitel érdekelne.
Az új ingatlan A+-os energia besorolású lesz, alapterület 110 hasznos nm.
ÍRÁSBAN kérek ajánlatot.

Építési hitelt szeretnék .
Hiteltanácsra lenne szükségem.
Egy elérhetőséget kérek, akivel felvehetem a kapcsolatot.

Tisztelt Cím!
Új építésű házunk tetőig most készült el a napokban. A folytatást hitelből szeretnénk, de most úgy tudom változtak a törvények és az Unió jóváhagyása szükséges. Kérem írja meg nekem, mikortól lehet újra igényelni a szocpolt és hogy a bankok rendelkezésre állnak-e már a hitel igényléshez. Sürgős lenne, folytatnánk már a munkát, hogy a két pici gyerekkel mihamarabb beköltözhessünk, de pár bankkal beszélt már a férjem és még mindenki várakozó állásponton van.
Szóval a kérdésem az lenne, hogy lehet-e már igényelni a szocpolt és az építési hitelt?


8
0
Tedd fel kérdésed, vagy olvasd el mások kérdéseire adott válaszainkat.x