A MÁK által kiadott tájékoztató alapján:
"A számlán külön tételként kell megjelennie az anyagköltségnek és munkadíjnak!
A vállalkozói szerződésben már részletezett felújítási munkálatokat a számlán nem fontos részletesen feltüntetnie. Az anyagköltség vagy munkadíj a számlán egy tételként összevontan nem szerepelhet.
A vállalkozási szerződésben, vagy annak mellékletében mind az anyag, mind a munkadíj olyan részletezettségű legyen („szerződött konkrét felújítási munka”), mely a megvalósított felújítás pontos tartalmának megismerését, annak ellenőrizhetőségét lehetővé teszi. (Erre megfelelő lehet pl. a vállalkozói árajánlat szerinti részletezettség.)
A szerelőnek a számlán fel kell-e tüntetni, milyen hibát javított ki? A következő történt. A gázkazánunk meleg vizet adott, de nem fűtött. A probléma abból adódott, hogy a padláson egy cég elvágta a termosztát vezetékét, erre rájött a szerelő, egy mobil termosztáttal megoldotta a hibát, de a számlán nem tüntette föl, hogy a vezeték el volt vágva, így a kárigényem nem tudom benyújtani a vezetéket elvágó cégnek.
A számlán csak a 40 ezer Ft díj szerepel, semmi más.
Mi a teendő ebben az esetben?
Kérem válaszoljanak!
Tisztelettel: Márta
Tisztelt Hitelnet Csapat!
Az anyagköltség és a munkadíj egy számlán szerepel, ilyen esetben mi a teendő?
Ha egy vállalkozói számlán többféle munkálat szerepel (tételesen külön felsorolva külön összegekkel megjelölve azokat), akkor az elszámolásnál ugyanazt a számlát több sorban kell feltüntetni mindig a megfelelő munka kategóriáját kiválasztva és csak annak összegét jelölve?
Ez csak felújításra vonatkozik, vagy új építéséhez is? A számlán elég, ha a vállalkozói szerződésben, vagy az árajánlatban elfogadott értékben szerepeltetem az anyagköltséget?
Mindig Áfás számlát kérjek? Vagy jó a sima számla is? Pl: építőipari anyagok vásárlásánál vagy amikor a vállalkozó végez a munkával. Minden esetben áfás számlát kérjek?
Tisztelt Hitelnet Csapat!
Több olyan számlánk is van, ahol olyan tételek is szerepelnek ami nem beépíthető.
pl – parkettázás során a megmaradt parkettát visszavittük, az árát le kellett vásárolnunk, ezért az újonnan kapott számlán, konyhai szőnyeg is szerepel.
Minden olyan tételt, ami nem beépíthető pl. festésnél egy ecset, stb, ezeket nekem kell le kell vonnom a számla végösszegeiből és úgy kell rögzítenem a számlaösszesítőben?
Válaszukat előre is köszönöm.
1, Bútorboltban vásárolt, elemekből összeállítható beépíthető konyhabútor vettünk. A számlán csak annyi szerepel, beépíthető konyhabútor, elemekből összeállított, 240 x 360, MDF anyag. A bútorboltos egy külön lapon a megrendelésnél részletezte a szekrény elemeit, munkalapot, stb, de árat nem írt mellé. Elfogadható-e így a számla, és a megrendelés ami nincs beárazva?
2. A fenti konyhabútort egy vállalkozó építette be, kötöttünk vállalkozói szerződést, de a számlán csak annyi szerepel, hogy bútorszerelés. Kell ezt még tovább részletezni?
A számlán szereplő szövegben nincs benne, hogy konyhabútort szerelés, csak bútorszerelés. Ha ezt a munkadíj számlát a konyhabútor számla mellé adom be, el fogják fogadni?
3. A festéshez szükséges anyagokat mi vettük meg, erről külön számlánk van.
Mi szerepeljen a festő által adott munkadíj számlán? Mennyire kell részletesnek lennie, vagy a számlán elég, ha csak azt írja, hogy munkadíj, és mellékelünk hozzá részletesen egy árajánlatot.
Tisztelt Hitelnet Csapat!
Többféle villanyszerelési munkát végzett nálunk a vállalkozó, melyek három különböző felújítási kategóriába tartoznak. A munkák ennek megfelelően részletezve vannak a vállalkozói szerződésen három kategóriában. Csak munkadíj van a számlán és szerződésen, az anyagok külön történt beszerzése miatt. A vállalkozótól kapott számlán egy tételként szerepel a három munka az alábbi módon: Villanyszerelés (A, B, C munka felsorolva) – teljes szerződéses összeg egyben. Elfogadható ez így vagy szükséges a három munka külön tételként történő számlázása?
Köszönöm!
Tisztelt Hitelnet Csapata!
Tetőfelújítást végzünk. Van egy nagyon részletes árajánlatom a vállalkozótól. Ebben az esetben a vállalkozói szerződés megfelelő pontjához elég csak azt írni, hogy tetőfelújítás? A számlán pedig elégendő az a szöveg, hogy ‘tetőfelújítás munkadíjja az árajánlat szerint’?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdv. Makkainé Éva
Tisztelt Hitelnet Csapata!
Bodnáruk Botond vagyok, a következő kérdések tisztázásában kérném segítségüket::
Az otthon/lakásfelújítási támogatást szeretnénk igénybe venni, ehhez természetesen az anyag költségről és munkadíjról is be kell mutatni a számlát.
1. Az anyagköltség/munkadíjról szóló számla lehet készpénzes is vagy csak utalásos, esetleg mindkettő? (A szakik zöme a készpénzes számlát preferálja).
2. Egy számlán szerepelhet többféle munkálathoz szükséges anyagdíj, például fürdőszobai és villanyhálózati anyagköltség. (Pl. új csésze a szaniter-cseréhez és új villanykapcsolók, egy áruházban veszem megy az anyagokat akkor nyilván egy számlán fognak szerepelni ezek a költségek…) Hogy történik ez esetben az elszámolás, hogy kell feltüntetni a tételeket?
3. Napelemes rendszert telepítettünk (már idén, 2021-ben, elkezdtük ennek a procedúráját), még mindig tart a folyamat, rajtunk kívülálló okok miatt (ELMŰ átalakulása E-On, majd MVM-é, csak az egyik…), valószínű a teljes költség kifizetése át fog csúszni 2022-re. Az első részletet még idén áprilisban fizettük ki. Ha a második részlet kifizetése csak a jövő évben teljesül, mennyire gond a két eltérő évi számla? Ez esetleg más munkálatok esetében is probléma?
Válaszukat előre is köszönjük!
Üdvözlettel:
Bodnáruk Botond
Vállalkozó rendelte meg az anyagot a Tüzéptől, de a beépítést már nem végezte el. Az anyagok ott vannak, beépítésre kerültek. A vállalkozótól kértem anyagszámlát a nevemre, hogy legalább az anyagszámlát be tudjam nyújtani, hisz más tevékenységgel kapcsolatban megvan a megfelelő arány munkadíjszámlából. A vállalkozó viszont a Tüzéptől kapott szállítólevélben írt ÁFÁ-s termékértékekre plusz ÁFÁ-t akar felszámítani, holott nem ő építette be az anyagot, csak a megrendelést végezte.
Kérdésem az lenne, hogy ez esetben a vállalkozónak van-e joga egy ÁFÁS termékre plusz ÁFÁt számolni, illetve jól tudom, hogy ha csak az anyagszámlát nyújtom be, akkor itt nem kell a vállalkozói szerződést mellékelnem, hisz a munkát nem ő végezte el?
Van annak jelentősége, probléma-e ha a vállalkozói szerződésben az anyagköltség kevesebb, mint a munkálatok végén a számlán? (Időközben még be kellett szerezni 1-2 dolgot.)
A szerződésben a vállalkozó az általa megbecsült anyagárat írta be, de ez a végére többe került, a számlákon pedig ez az összeg szerepel.
Előre is köszönöm
Az anyag számla dátumának (teljesítés) korábbinak kell lennie, mint a munkadíj számla dátumának? Mi történik, ha a munkadíj számla dátuma előbbi, mint az anyag számla dátuma? Ez lényeges lehet?
Tisztelt Hitelnet,
Ezen pont illetve a GYIK-ben szereplő 66-os pont alapján elegendő a vállalkozótól egy számla melyen két tétel szerepel, munkadíj és anyagköltség, illetve mellé egy számlarészletező?
Ebben szeretnék megerősítést kérni, ebben a pontban az alábbi mondatban a VAGY szó miatt ez nem egyértelmű, figyelembe véve a többi információt:
„Az anyagköltség VAGY munkadíj a számlán egy tételként összevontan nem szerepelhet.”
Köszönöm.
Tisztelt Hitelnet!
Ha a vállalkozó árajánlatában egy összegben szerepel az anyagköltség, akkor kérnem kell egy tételes árajánlatot pl. szállítólevél szintű részletezettséggel?
A vállalkozó nyilván nem küldi el nekem az ő nevére szóló anyagszámlát, vagy akár megrendelőlapot. Ahogy láttasm ezt egyébként sem fogadnák el mellékletként, mivel nem az én nevemre szól.
Köszönöm a választ!
Az lenne a kérdésem, hogy a vállalkozói szerződésre van valami tartalmi követelmény, minta, vagy bármilyen tartalommal megírhatjuk, amennyiben a minimális tartalom megvan (vállalkozó, megrendelő adatok, szerződés tárgya, részletezése, fizetési határidők, módok)?
Válaszuk köszönöm!
Csak azon anyagköltségek számolhatók el, amik a valamely vállalkozói számlával lefedett munkákhoz tartoznak?
Ha a vállalkozói szerződés által lefedett munkákhoz magam szerzem be az anyagokat, akkor azok számlái lehetnek a vállalkozói szerződés megkötése utáni és előttiek is?
Tisztelt Hitelnet!
Ha több számlát adok be ( 3db-ot) és az egyiket valamiért elutasítják akkor az összes támogatástól elesek vagy csak annak az egy számlának a támogatható összegétől? Köszönettel: Zoltán
Muszáj a szerelési munkálatokat végző vállalkozón keresztül vásárolni az anyagokat (tehát a vállalkozó által tovább számlázva) vagy bemehetek egy akármilyen boltba venni anyagokat a saját nevemre, amit csatolok majd az igénylésnél.
Alanyi adómentes vállalkozó (nem ára körös)
Számláját elfogadják az állami támogatáshoz?
Egy fővállalkozót szeretnénk megkérni, hogy a lakásunk felújítását lebonyolítsa. Ebben az esetben ő szerezné be az anyagokat és az alvállalkozóival (villanyszerelő, festő, kőműves stb.) dolgoztatna. Így a leendő fővállalkozónk nekünk egy számlát állítana ki és egy szerződésünk lenne a részletes adattartalommal a szerződésminta alapján. Az igénylés benyújtásakor ezt az egy fővállalkozói számlát és szerződést tudnánk benyújtani. Ez így elfogadható?
A munkadíjat lehet készpénzzel is fizetni a vállalkozó fele, vagy csak átutalással, ahol kell bizonylat?
Alanyi mentes egyéni vállalkozó munkadíját beszámolják a támogatásba? Illetve lehet-e készpénzzel fizetni a munkadíjért? Számla, szerződés és fizetési bizonylat átutalásnál érthető, de készpénzes fizetésnél?
Tisztelt Hitelszakértő!
1. A számlán a munkadíjnak tételesen kell szerepelnie vagy elég pl. a lakásfelújítás?
2. Ha idén nyáron lesz a lakásfelújítás, de májusban vásárolok terméket az már a későbbiekben elszámolható lesz anyagköltéségként?
Válaszukat nagyon szépen köszönöm!
Üdvözlettel: Kata