A többgyermekes családok tartozáscsökkentő támogatása igénybe vehető az otthonfelújítási hitelre is.

Fontos felhívni azonban a figyelmet arra a rendelkezésre, mely az igényelhető támogatások (otthonfelújítási támogatás, tartozáscsökkentő támogatás) összegének maximalizálását hivatott szolgálni.

Támogatott otthonfelújítási kölcsön esetén, amennyiben a fennálló tartozás összege alacsonyabb az otthonfelújítási támogatás összegénél, és a támogatott személy az otthonfelújítási kölcsöntartozására korábban jelzáloghitel-csökkentési támogatást vett igénybe, akkor az otthonfelújítási támogatás összege nem lehet magasabb, mint a számlával igazolt felújítási összeg, valamint az otthonfelújítási kölcsöntartozásra igénybe vett jelzáloghitel-csökkentési támogatás összegének különbözete, és nem haladhatja meg a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha felvettünk 6 millió forint támogatott otthonfelújítási kölcsönt, mely összeget számlával tudunk igazolni, majd 3. születendő gyermekünk után kértük a 4 millió forint hitelengedést, akkor már csak a felvett kölcsön és a kapott tartozáscsökkentő támogatás különbözetére, adott esetben 2 millió forintra lehetünk jogosultak.

Ha maximálisan ki szeretnénk használni a hitelelengedésből és a felújítási támogatásból származó összeget – fenti példában – a 7 millió forintot, akkor 7 millió forintról kell számlát bemutatnunk vagy a támogatott felújítási kölcsön helyett piaci lakáshitelt igénybe venni.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

18 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Szakértő!
Igénybe vettük a családok felújítási támogatását. 4 millió forint hitelt vettünk fel, amiből 1,2 millió tartozás maradt a támogatás kiutalása után. Jön a harmadik gyermekünk. Az után érdeklődnék, hogy a jelzáloghitel elengedést erre a jelzáloghitel tartozásra tudjuk érvényesíteni?
Köszönettel: Gábor

Tisztelt Szakértő!
Egyszer már igénybe vettük a jelzálogcsökkentő támogatást a 2. gyermekünk után.
Olyan kérdésem lenne, hogy a 3. gyermekünkre is igénybe tudnánk-e venni ezt a támogatást? És ha igen, ugyanarra a hitelre, amire előzőleg vettük fel igényelhetjük-e?

Tisztelt Szakértő!
4. gyermekünk születésénél igényeltük a Csok-os (10 millió) hitel 4 millió összegű csökkentését 2 éve.
Jogosultak vagyunk-e az otthonfelújításra? Jelenleg 2 millió Ft-nyi számlánk van.
Köszönettel: Ágnes

Tisztelt Szakértő!
3. gyermekünkre tekintettel igénybe vettük a 4 millió forintos jelzáloghitel elengedést. Most az otthonteremtési támogatásnál 1 millió forintra lenne szükségünk, hogy befejezzük a munkálatokat. Érdeklődni szeretnék, hogy erre az esetre is igénybe tudjuk venni a jelzálog hitel elengedést?

Tisztelt Szakértő!
4. Gyermekünket várjuk. Lakásfelújítást tervezünk, 4M támogatott lakásfelújítási hitelből és 6M önerőből.
Ilyen esetben jár a 3M támogatás együtt a 4M tőkeelengedéssel? Valamint a számlák esetén elég a 1,5M munkadíj, vagy a 10M-hoz igazodva 2,5M kell legyen?
Köszönöm válaszát.

Üdvözlöm!
Szeretném megkérdezni 2020. 03. hónapban meglévő megszületett, és jelen esetben 21. hetes terhesen mennyi az az összeg, mely a lakáscélú piaci kamatozású hitel elengedésére jogosít? Esetleg a felújítási hitel lehet kedvezményes 3%-os lakásfelújítási jelzáloghitel? A hitelszerződést jövő héten kötnék. Két orvos által leigazolt magzat van, iker terhesség. 2. 3. Gyermek születés előre láthatólag 2022. január 25.
Köszönöm válaszát.
T-né

Három gyerekünk van, hitelt vennénk fel otthonfelújításra. Ha eltartott gyerekeink 22, 18, 16 évesek, tehát két középiskolás és egy egyetemista, akkor is vonatkozik ránk a hitelelengedés?

Tisztelt Hitelnet!
A ház amiben élünk csak 50% ban az én tulajdonom (maradék 50% testvér tulajdona), de ha erre a házra vennék fel Otthonfelújítási kamattámogatott hitelt a feleségemmel. Akkor ez a hitel is csökkenthető lenne a második gyermek születése után járó 1 milliós összeggel?
3 milliót tervezünk felvenni felújításra, ehhez a jövefelmünk bőven elegendő a Feleségemmel.
Köszönöm a Segítséget!