Ezt lehet tudni most a 2024-es csokról (aktuális településlistával)

Kárdási Adrienn
Kárdási Adrienn
Olvasási idő: 45 perc

A falusi CSOK 2024-ben is igényelhető a preferált kistelepüléseken, sőt a külterületeken is, az összegek pedig emelkedtek. Mindemellett a gyermekáldást tervező házaspárok a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatás mellé a CSOK Plusz hitelt is felvehetik, amennyiben preferált településen képzelik el otthonukat. Mutatjuk, mit érdemes tudni a 2024-es falusi csokról és a támogatással együtt igényelhető városi CSOK-ot váltó CSOK Plusz programról.

Az 5000 fő feletti településeken 2024-től megszűnt a CSOK – de a CSOK Plusz támogatott hitelkonstrukció bármelyik településen igénybe vehető

A városi CSOK összegei a magas ingatlanárak miatt már nem jelentettek akkora segítséget a családoknak, hiszen a támogatás és a kedvezményes kamatozású CSOK-hitel mellé sok esetben további, magas összegű piaci kamatozású hitel felvétele is szükséges volt az otthonteremtéshez. Ezért döntöttek ennek megszüntetése mellett.

CSOK összegek 2023. december 31-ig:
Otthoncél/ gyermekszámÚj lakás, ház építés, vásárlásHasznált lakás, ház építés, vásárlásBővítés
1 gyermek600.000 Ft600.000 Ft600.000 Ft
2 gyermek2.600.000 Ft1.430.000 Ft1.430.000 Ft
3 gyermek10.000.000 Ft2.200.000 Ft2.200.000 Ft
4 vagy több gyermek10.000.000 Ft2.750.000 Ft2.750.000 Ft

A CSOK Plusz program merőben más, mint az eddigi CSOK

A CSOK Plusz tulajdonképpen vállalt gyermekekre igényelhető kamattámogatott hitelkonstrukció, legfeljebb 3 százalékos kamattal, 10-25 év futamidővel, melyhez több könnyítés is kapcsolódik:

  • A hitel felvétele után lehetőség van arra, hogy 1 évig csak a kamatokat fizesd, a tőkét még nem kell. Így a havi törlesztőrészleted 12 hónapig alacsonyabb lesz.
  • A hitel felvétele után születő első gyermek 1 éves hitelmoratóriumra jogosít, azaz gyermekszületés után egy évig nem kell fizetni a kölcsön törlesztőrészletét.
  • A következő (tehát a hitel felvétele után a másodikként érkező) gyermek születése után 10 millió forintot elengednek a fennálló tőketartozásból.
  • További gyermek érkezésekor további 10 millió forint elengedés történik a fennálló kölcsönből.
  • A CSOK Pluszra jogosult házaspárok első közös otthonának megvásárlásához akár a 10 százalék önerő is elegendő lehet, az egyébként szükséges 20 százalékkal szemben.

A CSOK Plusz programban tehát a vissza nem térítendő támogatás nincs, ugyanakkor a második gyermektől járó gyermekenkénti 10 milliós hitelelengedés még magasabb támogatást is jelenthet egyes élethelyzetekben a korábbi vissza nem térítendő CSOK összegeknél. A CSOK Plusz keretében igényelt kamattámogatott hitelt kizárólag a meghatározott lakáscélokra lehet fordítani, tehát nem szabad felhasználású, mint például a Babaváró hitel.

Ugyanakkor a CSOK Plusznak nincsenek területi korlátai, az ország egész területén igénybe vehető. Sőt a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatás mellé is fel lehet venni, amennyiben hitelképes az igénylő házaspár.

Ezekre a lakáscélokra jár a CSOK Plusz

A CSOK Plusz keretében igényelhető kedvezményes kamattámogatott hitelt első lakás vásárlására, építésére, családméret-növekedés miatti lakáscserére (vásárlás, építés), illetve lakásbővítésre lehet igényelni.

Milyen összegű CSOK Plusz hitelt lehet felvenni?

A CSOK Plusz program nem tesz különbséget új és használt ingatlan között az összegeket tekintve, a felvehető összegek a gyermekek számától függenek:

  • egy gyermekre: 15 millió Ft,
  • két gyermekre: 30 millió Ft.
  • három vagy több gyermekre: 50 millió Ft maximális hitelösszeg lesz elérhető.

A gyermekszámba a már meglévő gyermekek is beleszámítanak, ugyanakkor „csak” meglévő gyermekekre nem lehet igénybe venni a kamattámogatott hitelt, feltétel a gyermekvállalás.

Csak házaspárok igényelhetik a CSOK Pluszt, az életkor is számít

A CSOK Pluszt azok a házaspárok vehetik igénybe, amelyeknél a feleség 41 év alatti. Van ugyanakkor egy 2 éves átmeneti időszak, amikor azok a házaspárok is igényelni tudják a támogatást, ahol a feleség a 41. életévét már betöltötte, de várandós. Egyedülállók, élettársak nem vehetik igénybe a támogatást (vállalt gyermekre jelenleg is csak a házaspárok jogosultak csokra).

A CSOK Plusz igénylőkre, gyermekvállalásra és a támogatott ingatlanra vonatkozó feltételeiről CSOK Plusz oldalunkon tájékozódhatsz részletesen. Kiemelten fontos azonban, hogy mivel a CSOK Plusz programban kamattámogatott hitel felvétele történik, az igénylőknek hitelképesnek kell lenniük.

A gyermekvállalás a CSOK Plusz alapfeltétele, amely örökbefogadással is teljesíthető. Akiknek már van gyermekük/gyermekeik, és nem szeretnének újabb gyermeket vállalni, azok a CSOK Plusz-t nem tudják igénybe venni.

Ugyanakkor a 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében, 2024. január 1-jét követően, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett gyermeket, valamint ezen időszakban gyámhatósági határozattal engedélyezett örökbefogadás keretében örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni. Tehát 2024. március végéig átmeneti időszak van: azaz beadható a hitelkérelem úgy, hogy 2024. január 1-jét követően született, örökbefogadott gyermekek vállalt gyermeknek minősülnek.

Ilyen ingatlanokra lehet felvenni a CSOK Pluszt

Az ingatlanra vonatkozó feltételek közül újdonság, hogy maximálva van az ingatlan értéke.

  • Első közös otthonra: maximum 80 millió Ft,
  • továbbköltözés, nagyobb ingatlanba költözés esetén: maximum 150 millió Ft értékű ingatlanokra lehet igénybe venni a kamattámogatott CSOK Plusz hitelt.

Építkezés esetén ingyenesen elérhető típustervek közül válogathatnak az érintettek a Nemzeti Mintaterv Katalógusból.

Telekvásárlásra nem használható fel a CSOK Plusz.

A CSOK Plusz ingatlanra vonatkozó további feltételeiről részletesen tájékozódhatsz CSOK Plusz oldalunkon.

Illetékmentesség falusi csokkal és csok plusszal

A CSOK Plusz vagy falusi CSOK segítségével ingatlant vásárlók értékhatár nélkül illetékmentességet élveznek. Ugyanakkor 150 millió forintnál drágább ingatlan CSOK Plusz felhasználásával nem vásárolható. A vagyonszerzési illeték akár százezres, milliós megtakarítást jelenthet a lakásvásárlóknak.

fiatal pár egy kisbabával új otthonukban.

A preferált kistelepülésekre és a külterületekre új falusi CSOK érkezett 2024-től

Az új falusi csok vagy kistelepülési CSOK részletszabályai 2023. július 11-jén jelentek meg, a szabályokon azóta végzett némi finomhangolást a jogalkotó. A kormányrendelet tartalmazza a kistelepülések módosított listáját is, amelyet a Magyar Közlönyben vagy cikkünk alján nézhetsz meg.

2024. január 1-től csak a preferált kistelepüléseken fekvő vagy külterületi lakásnak minősülő ingatlanra lehet igénybe venni a CSOK támogatást. Külterületi lakásnak minősül a település külterületén, az ingatlan-nyilvántartásban tanya vagy birtokközpont megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, amelyen a feltételeknek megfelelő lakóingatlan van.

A kistelepülési CSOK felhasználása

Magyarország területén preferált kistelepülésen fekvő vagy külterületi lakásnak minősülő

  • használt lakás vásárlása és bővítése, illetve korszerűsítése – csak egyidejű vásárlás és korszerűsítés és/vagy bővítés esetén, használt lakás vásárlásra önmagában nem igényelhető
  • meglévő használt lakás bővítése, illetve korszerűsítése – bővítés vagy korszerűsítés, de lehet együttesen mindkét célra is igényelni
  • új egylakásos lakóépület vásárlása vagy építése (azaz például egy új társasházi lakás megvásárlására nem lesz igényelhető)

Meglévő használt lakás korszerűsítésére, bővítésére abban az esetben is igényelhető a támogatás, ha a célingatlan megvásárlásához korábban már vettél fel csokot.

Az új falusi CSOK összege 2024-től

Használt lakás vásárlás egyidejű bővítéssel és/vagy korszerűsítésselMeglévő használt lakás korszerűsítéseMeglévő használt lakás bővítése, vagy bővítése – korszerűsítéseÚj egylakásos lakóépület (ház) vásárlása, építése
1 gyermekre1.000.000 Ft600.000 Ft600.000 Ft1.000.000 Ft
2 gyermekre4.000.000 Ft2.000.000 Ft2.000.000 Ft4.000.000 Ft
3 gyermekre15.000.000 Ft7.500.000 Ft7.500.000 Ft15.000.000 Ft

Használt lakás vásárlása és bővítése, korszerűsítése esetén a vásárlásra fordítandó összeg nem haladhatja meg a támogatás 50%-át.

A falusi CSOK igénybevételének feltételei

A támogatást igénylőként számos feltételnek meg kell felelned. A személyi feltételeken túl különböző elvárások vonatkoznak a gyermek(ek)re is, aki(k)re tekintettel igényled a csokot. Ráadásul a támogatással érintett ingatlan felé is szigorú követelményeket támaszt a jogszabály. Ezen feltételeket foglaljuk össze az alábbiakban.

Az igénylőkre vonatkozó feltételek

  • magyar állampolgárság
  • magyarországi lakcím
  • büntetlen előélet: a jogszabályban meghatározott bűncselekmények elkövetése kizáró ok
  • köztartozásmentesség
  • családi állapotod lehet házas, egyedülálló, elvált, özvegy, élettársi kapcsolatban élő is, ugyanakkor vállalt gyermekre vonatkozóan csak házasok igényelhetnek csokot
  • minimális életkor 18 év, felső korhatár nincs, azzal a kivétellel, hogy vállalt gyermekre történő igénylésnél a feleség életkora 41 év alatti legyen
  • igazolható TB jogviszonyod legalább 2 év. A TB jogviszony igazolása alól mentesülnek azok, akik gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesülnek (végleges határozattal)
  • igénylőként nem lehetsz az ingatlan eladójának vagy az építési tevékenységet végzőnek közeli hozzátartozója vagy élettársa, ha gazdálkodó szervezet az eladó vagy az építtető, akkor nem rendelkezhetsz tulajdonnal a cégben
  • vásárlás esetén vállalnod kell, hogy a vételár legfeljebb 10 százalékát fizeted készpénzben, a többit utalással
  • legalább 10 évig – vagy a gyermek nagykorúvá válásáig – a támogatással érintett ingatlanban kell laknotok, ezt lakcímkártyával kell igazolni

Gyermekekre vonatkozó feltételek

A CSOK alapfeltétele a meglévő gyermek(ek) vagy gyermekvállalás. Gyermeknek minősül:

  • a magzat vagy az ikermagzat a terhesség betöltött 12. hetét követően
  • az igénylő vérszerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermeke, aki nem töltötte be a 25. életévét, vagy már a 25. életévét betöltötte, de megváltozott munkaképességű személy nek minősül
  • a gyermek szüleinek halála esetén az igénylővel közös háztartásban élő, és a vele együtt költöző, legalább egy éve az igénylő gyámsága alatt álló gyermek

A CSOK összegét befolyásoló gyermekszámot a következők szerint kell megállapítani:

  • egyedülálló igénylő esetén az igénylővel közös háztartásban élő, vele az új lakásba együtt költöző gyermek(ek)
  • házastársak esetén a velük közös háztartásban élő, velük az új lakásba együtt költöző közös, valamint a házastársak nem közös gyermekei együttesen,
  • fiatal házaspár esetén a fiatal házaspárral közös háztartásban élő, velük együtt költöző közös, a házastársak nem közös, valamint a közösen vállalt gyermekek együttesen,
  • élettársak esetén:
  • az élettársak a velük közös háztartásban élő, közös gyermekeik után, együttesen,
  • az élettársak az egyik fél velük közös háztartásban élő gyermeke után, együttesen,
  • az élettársak a velük közös háztartásban élő közös és az egyik fél saját gyermekei után, együttesen,
  • az élettársak, a velük közös háztartatásban élő nem közös gyermekei után együttesen igényelhető támogatási összeg meghatározásához ki kell számolni, hogy melyik igénylő élettársi fél saját gyermekei után jogosultak a magasabb összegű kedvezményre,
  • az élettársak, a velük közös háztartásban élő közös és mindkét fél saját gyermeke után együttesen igényelhető támogatási összeg meghatározásához ki kell számolni, hogy melyik igénylő élettársi fél saját és közös gyermekei után jogosultak a magasabb összegű kedvezményre.
Előtérben anyuka a kisfiával a laptopot nézik egy asztalnál, háttérben a kisfiú és az apukája játszanak.

A támogatással érintett ingatlanra vonatkozó követelmények

A CSOK feltételeinek megfelelő lakás
  • a lakhatás feltételeinek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezésselnyilvántartott ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel, amely rendelkezik legalább:
  • 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek
    hiányában legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel,
  • fürdőhelyiséggel és WC-vel
  • közműves villamosenergia-szolgáltatással
  • egyedi fűtési móddal
  • közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, akkor a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi, zárt szennyvíztárolóban történik
  • közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, akkor a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van
A csokhoz elvárt hasznos alapterület:
LakásHáz
1 gyermek40 m270 m2
2 gyermek50 m280 m2
3 vagy több gyermek60 m290 m2
Új lakásra vonatkozó feltételek
  • egylakásos lakóépület: a tulajdoni formájától függetlenül olyan szabadon álló, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a  telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített, egy lakást magában foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik
  • a 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentésének megtörténtét az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer által előállított igazoló dokumentummal rendelkező új lakás építéséhez.
  • olyan új lakás vásárlásához, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet, és amelyet első ízben természetes személy részére értékesítenek (azaz építtetőtől, generálkivitelezőtől vásárolod, és te vagy az első tulajdonos).
  • az épület felépítése bejelentésének megtörténte előtt történő átruházás esetén (ha az építkezés 2008. július 1 jén vagy azt követően kiadott építési engedély vagy 2016. január 1-jét követően az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén az építési tevékenység bejelentése alapján történt) a családi otthonteremtési kedvezményt az új tulajdonos igénybe veheti.
  • Ha a vonatkozó építésügyi jogszabályi előírások értelmében sem építési engedélyre, sem egyszerű bejelentésre nincs szükség a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságnak sem feltétele ilyen engedély vagy bejelentés megléte.
Bővítésre vonatkozó feltételek
  • A lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogat növelésével nem járó tetőtér-beépítést, valamint
    az emelet-ráépítést is.
  • A meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása nem minősül a lakás bővítésének.
  • Lakás bővítése esetén a bővítendő lakásnak a kérelem benyújtása időpontjában az igénylő és a támogatássak érintett gyermek(ek) lakóhelyéül kell szolgálnia, és a bővítést követően lakhatási körülményeiknek javulnia kell.
  • Lakás bővítése esetén a  CSOK igénybevételéről szóló szerződés megkötésének feltétele, hogy a benyújtott bekerülési költséget tartalmazó költségvetést a hitelintézet elfogadja.
Ezek a  korszerűsítési munkálatok megfelelőek a falusi csokhoz
  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, illetve vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20 százalékáig.

A falusi CSOK igénylése


A CSOK támogatást a hitelintézeteken keresztül Magyarország Kormánya nyújtja.

A  falusi CSOK kérelmet 

  • lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül,
  • lakás építésiengedély-köteles bővítése esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásul vételét megelőzően, 
  • lakás egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően, 
  • új lakás építése esetén a használatbavételi engedélyről szóló határozat vagy a  használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági dokumentum vagy az egyszerű bejelentéshez kötött új lakóépület felépítésének megtörténtét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően 

kell benyújtani.

Ha a vonatkozó építésügyi jogszabályi előírások értelmében sem építési engedélyre, sem egyszerű bejelentésre nincs szükség, a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságnak sem feltétele ilyen engedély vagy bejelentés megléte. Ebben az esetben a határidők tekintetében

  • az építési engedélyen vagy egyszerű bejelentésen az építési tevékenység megkezdésének,
  • a használatbavételi engedélyen, a használatbavétel tudomásulvételének igazolásán vagy egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványon az építési tevékenység befejezésének tényét kell érteni.

CSOK igénylés költségei

Az igényléssel járó költségek attól is függenek, hogy csak a vissza nem térítendő támogatást szeretnétek, vagy lakáshitelre is szükségetek van a támogatás mellé.
A leggyakrabban előforduló költségek CSOK támogatás igénylése esetén:

  • értékbecslés díja: körülbelül 30.000 Ft
  • helyszíni szemle díja (építés esetén): hozzávetőlegesen 15.000-20.000 Ft/szemle
  • tulajdoni lap díja (a tulajdoni lap típusától függ, lehet hiteles, teljes tulajdoni lap, Földhivatalból kikért vagy a TAKARNET rendszeren keresztül lekért): 3.000 Ft/tulajdoni lap
  • térképmásolat díja: 3.000 Ft
  • CSOK bírálati díj: ha hitel nélkül igényelsz csokot, a bírálatért a banknak a CSOK összegének 1,5 százalékát, de legfeljebb 30.000 Ft-ot kell kifizetned
  • bankszámla havi számlavezetési díja: a CSOK összegét a támogatást folyósító bank a nála vezetett bankszámládra folyósítja. Így az adott banknál bankszámlát kell nyitnod és ennek havi számlavezetési díjával is számolnod kell.

Körültekintő bankválasztással sokat spórolhattok, mert egyes bankok akció keretében a fenti költségeket akár teljesen el is engedhetik vagy visszatéríthetik.

A CSOK kérelem átfutási ideje 

A kérelmet a hitelintézet lakásvásárlás esetén a kérelem benyújtása napját követő 30 napon belül, lakás építése vagy bővítése esetén a kérelem benyújtása napját követő 60 napon belül bírálja el.

A CSOK összegének folyósítása

A  családi otthonteremtési kedvezmény összegének folyósítása:

  • lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötését követően, egy összegben történik. 
  • új lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megköthető, azonban a CSOK összegének folyósítására kizárólag a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatását követően, egy összegben kerülhet sor. 
  • lakás bővítése, építése esetében a folyósítás a készültségi fokkal arányosan, utólagosan történik. Az utolsó részlet folyósítására a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány bemutatását követően kerülhet sor.

Megelőlegezett CSOK

A fiatal házaspárok előre vállalt gyermek(ek)re is felvehetik a csokot. A gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő 1 gyermek vállalása esetén 4 év, 2 gyermekre 8 év, 3 gyermekre 10 év.

A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt 

  • vásárlás esetén a támogatási szerződés megkötésének időpontjától,
  • építésiengedély-köteles bővítésénél a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatásának napjától, 
  • egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a  felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatásának napjától,
  • korszerűsítésénél a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától, 
  • építésénél a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténte napjától, új lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötésének időpontjától kell számítani.
  • Ha a vonatkozó építésügyi jogszabályi előírások értelmében sem építési engedélyre, sem egyszerű bejelentésre nincs szükség, a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságnak sem feltétele ilyen engedély vagy bejelentés megléte. Ebben az esetben a határidők tekintetébe az építési engedélyen vagy egyszerű bejelentésen az építési tevékenység megkezdésének, a használatbavételi engedélyen, a használatbavétel tudomásulvételének igazolásán vagy egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványon az építési tevékenység befejezésének tényét kell érteni.

A  gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő, már fennálló várandósság esetén a várandósság végéig meghosszabbodik, ha a fiatal házaspár ezt orvosi bizonyítvánnyal a  vállalási határidő lejártát követő 90. napig a hitelintézetnek igazolja.

UtóCSOK

A CSOK azon utóbb született gyermek után is igényelhető, akire tekintettel még nem részesültél családi otthonteremtési kedvezményben. 

Az utóbb született gyermek után igényelhető gyermekenként 1 millió forint, amely csak akkor érvényesíthető, ha van lakáscélú hitelintézeti kölcsönöd, és a támogatást az ebből eredő tartozás törlesztésére tudod fordítani.

2024 kirakva fa számkockákból, mindegyik kocka pár aaprópénzen. Háttérben természet.

CSOK-hitel 2024-ben

A többgyermekesek otthonteremtési kamattámogatása (CSOK-hitel) 2024-ben

  • új egylakásos lakóépület építéséhez vagy vásárlásához
  • használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez, illetve bővítéséhez,
  • használt lakás korszerűsítéséhez, illetve bővítéséhez vehető igénybe, és

maximális összege:

  • két gyermekre 10 millió forint,
  • három vagy több gyermekre 15 millió forint.

A kölcsön kamatainak megfizetéséhez az otthonteremtési kamattámogatást az állam a kölcsön teljes futamidejére, de legfeljebb 25 évre nyújtja. Az otthonteremtési kamattámogatás mértéke a kölcsön meghatározott ügyleti kamatának 3 százalékponttal csökkentett értéke. (Bár a meghatározott ügyleti kamat számítási módja változik, ez a bankokat érinti, a hitelfelvevőket nem.)

Így a kistelepüléseken a falusi CSOK mellé fel lehet venni a CSOK Plusz gyermekszámtól függő 15-30-50 milliós kamattámogatott hitelét VAGY a sima CSOK hitelt, melynek gyermekszámtól függő összege továbbra is 10-15 millió forint. Ugyanakkor a CSOK hitelt egyedülállók, élettársak is felvehetik a falusi CSOK mellé, meglévő gyermekekre is, míg a CSOK Plusz csak házasoknak, újabb gyermek vállalásával elérhető. Mindkét kamattámogatott hitelt nem lehet igényelni, csak valamelyiket a két lehetőség közül.

Adó-visszatérítési támogatás

Használt lakás korszerűsítése, bővítése esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség megfizetéséhez adó-visszatérítési támogatás igényelhető. Az adó-visszatérítési támogatás összege megegyezik a bővítéshez, illetve a korszerűsítéshez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett általános forgalmi adó összegével, de nem haladhatja meg az 5.000.000 forintot. 

Ebben az esetben adó-visszatérítési támogatás kizárólag a 27 százalékos általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla benyújtása esetén vehető igénybe.

Új lakás építése esetén a legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű egylakásos lakóépület

  • természetes személy építője vagy építtetője az építési bekerülési költség megfizetéséhez,
  • az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárához az építési telek természetes személy tulajdonosa,
  • a telekárat is tartalmazó vételárához a természetes személy vevő,
  • a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költségéhez a természetes személy telektulajdonos építtető adó-visszatérítési támogatást igényelhet.

Ebben az esetben az adó-visszatérítési támogatás összege megegyezik az építkezés helyéül szolgáló építési telek, valamint az egylakásos lakóépület építéséhez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett általános forgalmi adó összegével, de legfeljebb 5 millió forint, illetve a telekárat is tartalmazó vételár, illetve a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség számlájában feltüntetett – és a kiállított számla szerint megfizetett – általános forgalmi adó összegével.

A 27 százalékos ÁFA-visszaigénylést önállóan is igénybe lehet venni, de a csokkal egyidejűleg is. Az 5 százalékos ÁFA-visszaigénylésére csak a csokkal egyidejűleg van lehetőség.

Gyakran ismételt kérdések

Az igénylők személyével kapcsolatos kérdések

45 év felett igényelhető a falusi CSOK meglévő gyermekekre?

Ha meglévő gyermekekre igényled a falusi csokot, nincs felső korhatár az igénylőkre vonatkozóan. A 12. hetet betöltött magzat is meglévő gyermeknek számít. Csak a vállalt gyermekek esetében van felső életkori határa a falusi csoknak, a házastársak közül legalább az egyikük nem töltheti be a 41. életévét.

Házasként igényelhetem a CSOK-ot egyedül?

Házastársak és élettársak kizárólag együttesen igényelhetnek csokot. Arra nincs lehetőség, hogy aki házas, egyedül vegye igénybe a támogatást.

Munkaviszonnyal, társadalombiztosítási jogviszonnyal kapcsolatos kérdések

GYOD-ra felvehető a falusi CSOK?

Ha a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának végleges határozata alapján gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesülsz, nem kell TB jogviszonyt igazolnod a támogatáshoz. Ha a falusi CSOK további feltételeinek megfelelsz, igényelheted a támogatást.

Munkaviszony kell a falusi csokhoz?

A CSOK igényléséhez legalább 2 éves társadalombiztosítási (TB) jogviszony szükséges, amit valamilyen keresőtevékenység keletkeztet, pl. munkaviszony, egyéni vagy társas vállalkozói jogviszony, stb. Az nem elég, ha megfizeted az egészségügyi szolgáltatási járulékot, úgymond „magad után fizeted a TB-t”.

Közmunkások igényelhetnek falusi csokot?

A közfoglalkoztatási jogviszony nem fogadható el a falusi csokhoz.

GYES-en vagyok, felvehetem a falusi csokot?

Önmagában a GYES nem keletkeztet TB jogviszonyt. Ha nincs mellette keresőtevékenység (pl. munkaviszony), akkor nem igényelhető a falusi CSOK.

Igényelhető a falusi CSOK, ha GYET-en vagyok?

Aki főállású anyaként GYET-et (gyermeknevelési támogatás) kap, az nem folytat keresőtevékenységet, csak akkor, ha a GYET mellett munkaviszonyban áll vagy munkaviszonyt létesít. Információink szerint tehát a főállású anyaság önmagában nem keletkeztet társadalombiztosítási jogviszonyt.

Egyedüllálló GYET-es anya tehát csak akkor lesz jogosult a csokra, ha munkát vállal a GYET mellett, és meglesz a falusi csokhoz elvárt idejű TB-jogviszonya. Ha házastársi vagy élettársi kapcsolatban történik a CSOK igénylése, akkor az is megfelelő, ha főállású anya házastársa vagy élettársa tudja teljesíteni a TB jogviszonyra vonatkozó feltételeket.

A TB jogviszony igazolásától eltekint a jogszabály, ha a CSOK igénylő ápolási díjat vagy GYOD-ot (gyermekek otthongondozási díja) kap.

Jár a falusi CSOK korábbi külföldi munkaviszony esetén?

A falusi CSOK kérelem benyújtáskor szükséges, a magyar társadalombiztosítási rendszerben megvalósuló jogviszony kiváltható valamely másik állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alatt fennálló biztosítotti jogviszonnyal, ha ezt az igénylő az illetékes külföldi hatóság által kiállított igazolással igazolja, valamint teljes bizonyító erejű magánokiratban vállalja, hogy a falusi CSOK szerződés megkötését követő 180 napon belül a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosítottá válik.

A falusi CSOK összegéhez kapcsolódó kérdések

KHR listások is felvehetik a falusi csokot?

A falusi CSOK igénylését nem zárja ki, ha szerepelsz az aktív KHR listán, de kamattámogatott hitelt ez esetben nem tudsz felvenni.

A munkadíj- és anyagköltség számlák milyen arányban legyenek a munkálatok során a falusi CSOK esetében? (építés, bővítés, koszerűsítés)

A költségvetés legalább 70%-át számlával kell igazolni, de nincs előírás a munkadíj és anyagköltség számlák arányára vonatkozóan

A falusi csokkal érintett munkálatokra katás vállalkozó számlája is elfogadható?

A jogszabály nem zárja ki a KATA rendszerben adózó vállalkozó számláját.

A falusi CSOK mekkora része igényelhető lakásvásárlásra?

Preferált kistelepülésen lévő ingatlan vásárlásával egybekötött bővítés, illetve korszerűsítés esetén a lakásvásárlásra a támogatás maximális összegének legfeljebb 50 százaléka használható fel.

A falusi CSOK mekkora része mehet az ingatlan vételárának kifizetésére?

Lakásvásárlásra a támogatás maximális összegének legfeljebb 50%-a használható fel.

Igényelhető a falusi CSOK tulajdoni hányad megvásárlására vagy tulajdonrész kivásárlására?

A falusi CSOK csak az ingatlan 100 százalékos tulajdoni hányadának egyidejűleg történő vásárlásához vehető igénybe. Tulajdonrész megvásárlásához a falusi CSOK nem igényelhető.

Hogyan lehetséges a falusi CSOK újraigényése?

A vonatkozó jogszabály értelmében a falusi CSOK támogatást ugyanazon gyermek után csak egy alkalommal lehet igénybe venni. 

Ha házastársaddal korábban megelőlegezett falusi csokot vettél igénybe vállalt gyermek(ek)re, újabb megelőlegezett támogatást csak akkor igényelhetsz, ha a korábbi szerződésben foglalt gyermekvállalás maradéktalanul teljesült, vagy a korábbi támogatási összegnek nem teljesült gyermekvállalásra jutó hányadát visszafizeted.

Ha időközben születik újabb, a korábbi igényléskor még nem meglévő vagy vállalt gyermekként figyelembe vett gyermeked, és van új lakáscélod, akkor az új gyermekre is igényelheted a támogatást. Ennek lehetőségeit a falusi CSOK újraigényléséről szóló cikkünkben foglaltuk össze.

A támogatott ingatlannal összefüggő kérdések

Családtagtól történő házvásárlásra jár a falusi CSOK?

A CSOK igénylés szempontjából kizáró ok, ha az ingatlan eladója a CSOK igénylők közeli hozzátartozója, mind a CSOK, mind pedig a falusi CSOK esetében.

Közeli hozzátartozónak számít a házastárs, az egyeneságbeli rokon (szülő, nagyszülő, dédszülő, gyermek, unoka, dédunoka), az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér.

Igényelhető a falusi CSOK a szülői ház megvásárlására?

Ha a szülői ház tulajdonosai a saját szüleid (nagyszüleid, dédszüleid) vagy együttes igénylés esetén a házastársad szülei (nagyszülei, dédszülei), tőlük nem vásárolhatjátok meg falusi CSOK támogatással az ingatlant. Ugyanis az ingatlan eladója nem lehet a falusi CSOK igénylők közeli hozzátartozója.

Hány napon belül kell bejelentkezni a falusi csokos lakásba?

A támogatással érintett ingatlanban a falusi CSOK folyósítását követő 180 napon belül állandó lakóhelyet kell létesíteni.

Ki jelenthető be a falusi csokos ingatlanba?

A csokos ingatlanban állandó lakcímet kell létesíteniük a támogatott személyeknek és a gyermekeknek, akikre tekintettel a támogatás igénylése történt.

Igényelhető a falusi CSOK akkor is, ha a felségemnek nincs tulajdonrésze az ingatlanban, csak nekem?

Házastársak, élettársak esetében mindkettőjüknek rendelkeznie kell tulajdoni hányaddal a falusi csokkal érintett ingatlanban.

Napelemre igényelhető a falusi CSOK?

A 2024-es falusi CSOK rendelet szerint korszerűsítési munkálatnak megfelel a központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.
Napelemes rendszer esetében tehát a CSOK csak a kialakításra kerülő fűtési rendszerrel összefüggésben vehető igénybe. A fűtés központi rendszerű, azaz az árammal működtetett fűtési rendszer a teljes lakás fűtését szolgálja, központi irányítással.

Hűtő-fűtő klímára igénybe vehető a falusi CSOK?

A központi fűtés kialakítása vagy cseréje kategóriában megfelel a klímaberendezés abban az esetben, ha az a központi fűtési rendszer részét képezi. Tehát ha a klímás fűtési rendszer megfelel a műszaki előírásoknak és központilag irányítható, akkor igénybe vehető rá a korszerűsítési célú falusi CSOK.

Meddig nem adható el a falusi csokkal érintett ingatlan?

10 évre elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre a támogatott ingatlanra. Ugyanakkor ebben az időszakban is eladható az ingatlan, és a támogatás továbbvitelére is van lehetőség.

Ha a támogatott személy a falusi CSOK igénybevételével vásárolt, épített vagy bővített lakásnak a 10 éves időszakon belül történő elidegenítését követően, de legfeljebb az adásvételi szerződés megkötését követő 60 napon belül lakást cserél, épít vagy vásárol és az újabb lakás megszerzését adásvételi szerződés, csereszerződés, használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy a bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatásával igazolja, a kormányhivatal intézkedik a jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való közvetlen átjegyzése iránt.
Ebben az esetben feltétel, hogy
– az újabb lakás vételára vagy építési költsége az elidegenített lakás vételárát elérje, vagy
– a támogatott személy a támogatás összegének az eladási ár, és a vételár vagy építési költség különbözetével arányos részét visszafizesse, és
– az újabb lakás hasznos alapterülete meghaladja az elidegenített lakás hasznos alapterületét, vagy
– a támogatott személy a támogatás összegének a hasznos alapterületek különbözetével arányos részét visszafizesse.

Ha a támogatott személy a támogatás igénybevételével épített, vásárolt vagy bővített lakásnak a 10 éves időszakon belül történő elidegenítését követően 1 éven belül újabb lakást épített vagy vásárolt, és az újabb lakás megszerzését adásvételi szerződés, használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy a bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatásával igazolja, a kormányhivatal intézkedik jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való közvetlen átjegyzése iránt.

A támogatás továbbvitelének feltételeiről a területileg illetékes járási hivatal lakástámogatási osztálya tud pontos tájékoztatást adni.

Valóban nem jár a falusi CSOK, ha nincs feltüntetve a térképmásolaton minden helyiség?

Igen, ha a térképmásolat nem egyezik a valós helyzettel, az nem felel meg a feltételeknek. Ebben az esetben kezdeményezhető a térképmásolaton nem szereplő helyiség engedélyztetése. Ugyanakkor érdemes utánajárni az eljárás hosszának és költségeinek is.

Mi számít lakószobának falusi CSOK szempontjából?

A falusi csokkal finanszírozott lakásnak rendelkeznie kell:

– 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel
– fürdőhelyiséggel és WC-vel,
– közműves villamos energia szolgáltatással,
– egyedi fűtési móddal,
– közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik
– közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van.

Falusi CSOK igénylésnél figyelembe vehető a melléképület alapterülete is?

A hasznos alapterületbe a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek hasznos alapterületének összege számítható be:
a) előszoba, közlekedő,
b) nappali,
c) hálószoba,
d) étkező,
e) konyha, étkezőkonyha,
f) fürdőszoba,
g) WC,
h) kamra, tároló,
i) gardrób,
j) mosókonyha,
k) kazánhelyiség és
l) egyéb fűthető helyiség, ide nem értve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget.

A fali elektromos hősugárzó elfogadható fűtési mód a falusi csokhoz?

A fali elektromos hősugárzó elfogadható fűtési módnak számít falusi CSOK igénylésnél. Ugyanakkor egy mobil, hordozható hősugárzó nem fogadható el.

Sok ingatlannál előfordul, hogy például a fürdőszobában nincs fűtés kiépítve, pedig a falusi CSOK igénybevételéhez szükséges lenne. Ilyen esetekben egy falra szerelt elektromos fűtőberendezés (például törölközőszárítós radiátor) felszerelése megoldást nyújthat.

Jár a falusi CSOK közös szennyvíztároló esetén?

Információink szerint a falusi csokhoz önálló szennyvíztároló szükséges.
A jogszabály szerint a lakásnak rendelkeznie kell közműves szennyvízelvezetéssel. Ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, megfelelő, ha szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik.

Igénybe vehető a falusi CSOK nyaralóra?

A vonatkozó kormányrendelet szerint az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlanra igényelhető a falusi CSOK. Nyaralóként nyilvántartott ingatlanra nem vehető igénybe a támogatás.

Telekvásárlásra igényelhető a falusi CSOK?

Telekvásárláshoz a falusi CSOK nem használható fel.

Terasz beépítésére igényelhető a falusi CSOK?

Terasz beépítésére a falusi CSOK nem vehető igénybe.
Bővítésnek ugyanis az épület függőleges (emeletráépítés, tetőtér-beépítés) és/vagy vízszintes irányú (hozzáépítés) fűthető hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység. Nem minősül bővítésnek viszont a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása (pl. a terasz, gépjárműtároló beépítése, lakószobává alakítása, többlakásos épület esetében a szomszédos lakásból egy szobának a meglévő lakáshoz csatolása).

Preferált kistelepülésekhez kapcsolódó kérdések

Honnan lehet tudni, melyek azok a preferált kistelepülések?

Mind a 19 vármegyében, összesen 2631 (5000 fő alatti) kistelepülés, amelyeket  A Kormány 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelete a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról kormányrendelet 2. melléklete felsorol. A preferált kistelepülések listáját cikkünk alján is megtalálod vármegyei bontásban.

Korábbi „sima”, lakásvásárlásra felvett CSOK után igényelhető még a falusi CSOK korszerűsítésre, ha preferált kistelepülésen lakom?

Ha a korszerűsíteni, illetve bővíteni kívánt lakás vásárlásához – a kérelem benyújtását megelőzően – csokot vettél igénybe, a falusi CSOK összegének megállapításánál nem kell levonni a korábban kapott csok támogatás összegét, és a korábbi támogatással érintett gyermekeket sem kell figyelmen kívül hagyni.

A kamattámogatott hitellel (CSOK-hitellel) kapcsolatos kérdések

CSOK-hitel felfüggesztése kérhető?

A CSOK-hitel törlesztését nem lehet gyermekszületés esetén felfüggeszteni, mint a Babaváró hitelét.

Más (kapcsolódó) állami támogatásokhoz fűződő kérdések

Mi lesz jövőre a vagyonszerzési illetékkel?

A falusi csokkal vásárolt ingatlanok 2024-ben illetékmentesek, azaz a vagyonszerzési illetéket nem kell megfizetni az ingatlanvásárlás itán.

Illetékmentes a lakásvásárlás akkor is, ha csak 1 gyermekes falusi csokot igényeljük?

Igen, az illetékmentesség sem a gyermekszámtól, sem a falusi CSOK támogatás összegétől nem függ, a lényeg, hogy a falusi csokkal vásárold meg az ingatlant.

A Babaváró hitel is változott 2024-ben?

Igen, 2024-ben a Babaváró hitel maximális összege 10 millióról 11 millió forintra emelkedett. Változtak az igénylés életkori feltételei: 2024-től csak azok a házaspárok vehetik fel, amelynél a feleség 30 év alatti, egy közbeiktatott átmeneti időszakkal:
– 2024 január – december: a feleség életkora maximum 40 év lehet (nem töltheti be a 41. életévét), legalább a 12. hetet betöltött várandósság igazolásával
– 2025. január 1-től: a feleség életkora 30 év alatti lehet, függetlenül attól, hogy az igényléskor várandós vagy nem

Telekvásárlásra igénybe vehető az ÁFA-visszatérítés?

Új lakás építése esetén a legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű egylakásos lakóépület természetes személy építője vagy építtetője az építési bekerülési költség megfizetéséhez, illetve az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárához az építési telek természetes személy tulajdonosa
adó-visszatérítési támogatást igényelhet. A 27%-os ÁFA-tartalommal kiállított számla ÁFA-tartalma igényelhető vissza maximum 5 millió Ft összegben. Az adó-visszatérítési támogatás építési telekre jutó részét az építési telek vételáráról kiállított számla benyújtását követően, egy összegben folyósítja a hitelintézet a támogatott személy fizetési számlájára.

Preferált kistelepülések listája 2024

Bács-Kiskun vármegye

Ágasegyháza Kecskeméti járás
Akasztó Kiskőrösi járás
Apostag Kunszentmiklósi járás
Bácsbokod Bácsalmási járás
Bácsborsód Bácsalmási járás
Bácsszentgyörgy Bajai járás
Bácsszőlős Bácsalmási járás
Balotaszállás Kiskunhalasi járás
Bátmonostor Bajai járás
Bátya Kalocsai járás
Bócsa Kiskőrösi járás
Borota Jánoshalmai járás
Bugac Kiskunfélegyházi járás
Bugacpusztaháza Kiskunfélegyházi járás
Császártöltés Kiskőrösi járás
Csátalja Bajai járás
Csávoly Bajai járás
Csengőd Kiskőrösi járás
Csikéria Bácsalmási járás
Csólyospálos Kiskunmajsai járás
Dávod Bajai járás
Drágszél Kalocsai járás
Dunaegyháza Kunszentmiklósi járás
Dunafalva Bajai járás
Dunapataj Kalocsai járás
Dunaszentbenedek Kalocsai járás
Dunatetétlen Kalocsai járás
Dunavecse Kunszentmiklósi járás
Dusnok Kalocsai járás
Érsekcsanád Bajai járás
Érsekhalma Bajai járás
Fajsz Kalocsai járás
Felsőlajos Kecskeméti járás
Felsőszentiván Bajai járás
Foktő Kalocsai járás
Fülöpháza Kecskeméti járás
Fülöpjakab Kecskeméti járás
Fülöpszállás Kiskőrösi járás
Gara Bajai járás
Gátér Kiskunfélegyházi járás
Géderlak Kalocsai járás
Hajós Kalocsai járás
Harkakötöny Kiskunhalasi járás
Harta Kalocsai járás
Hercegszántó Bajai járás
Homokmégy Kalocsai járás
Imrehegy Kiskőrösi járás
Jakabszállás Kecskeméti járás
Jászszentlászló Kiskunmajsai járás
Kaskantyú Kiskőrösi járás
Katymár Bácsalmási járás
Kelebia Kiskunhalasi járás
Kéleshalom Jánoshalmai járás
Kisszállás Kiskunhalasi járás
Kömpöc Kiskunmajsai járás
Kunadacs Kunszentmiklósi járás
Kunbaja Bácsalmási járás
Kunbaracs Kecskeméti járás
Kunfehértó Kiskunhalasi járás
Kunpeszér Kunszentmiklósi járás
Kunszállás Kecskeméti járás
Ladánybene Kecskeméti járás
Madaras Bácsalmási járás
Mátételke Bácsalmási járás
Mélykút Jánoshalmai járás
Miske Kalocsai járás
Móricgát Kiskunmajsai járás
Nagybaracska Bajai járás
Nemesnádudvar Bajai járás
Nyárlőrinc Kecskeméti járás
Ordas Kalocsai járás
Orgovány Kecskeméti járás
Öregcsertő Kalocsai járás
Páhi Kiskőrösi járás
Pálmonostora Kiskunfélegyházi járás
Petőfiszállás Kiskunfélegyházi járás
Pirtó Kiskunhalasi járás
Rém Jánoshalmai járás
Soltszentimre Kiskőrösi járás
Sükösd Bajai járás
Szakmár Kalocsai járás
Szalkszentmárton Kunszentmiklósi járás
Szank Kiskunmajsai járás
Szentkirály Tiszakécskei járás
Szeremle Bajai járás
Tabdi Kiskőrösi járás
Tass Kunszentmiklósi járás
Tataháza Bácsalmási járás
Tázlár Kiskőrösi járás
Tiszaug Tiszakécskei járás
Tompa Kiskunhalasi járás
Újsolt Kalocsai járás
Újtelek Kalocsai járás
Uszód Kalocsai járás
Városföld Kecskeméti járás
Vaskút Bajai járás
Zsana Kiskunhalasi járás

Baranya vármegye

Abaliget Pécsi járás
Adorjás Sellyei járás
Ág Hegyháti járás
Almamellék Szigetvári járás
Almáskeresztúr Szigetvári járás
Alsómocsolád Hegyháti járás
Apátvarasd Pécsváradi járás
Aranyosgadány Pécsi járás
Áta Pécsi járás
Babarc Bólyi járás
Babarcszőlős Siklósi járás
Bakóca Hegyháti járás
Bakonya Pécsi járás
Baksa Sellyei járás
Bánfa Szigetvári járás
Bár Mohácsi járás
Baranyahídvég Sellyei járás
Baranyajenő Hegyháti járás
Baranyaszentgyörgy Hegyháti járás
Basal Szigetvári járás
Belvárdgyula Bólyi járás
Beremend Siklósi járás
Berkesd Pécsi járás
Besence Sellyei járás
Bezedek Mohácsi járás
Bicsérd Szentlőrinci járás
Bikal Komlói járás
Birján Pécsi járás
Bisse Siklósi járás
Boda Szentlőrinci járás
Bodolyabér Komlói járás
Bogádmindszent Sellyei járás
Bogdása Sellyei járás
Boldogasszonyfa Szigetvári járás
Borjád Bólyi járás
Bosta Pécsi járás
Botykapeterd Szigetvári járás
Bükkösd Szentlőrinci járás
Bürüs Szigetvári járás
Cún Siklósi járás
Csányoszró Sellyei járás
Csarnóta Siklósi járás
Csebény Szigetvári járás
Cserdi Szentlőrinci járás
Csertő Szigetvári járás
Csonkamindszent Szentlőrinci járás
Dencsháza Szigetvári járás
Dinnyeberki Szentlőrinci járás
Diósviszló Siklósi járás
Drávacsehi Siklósi járás
Drávacsepely Siklósi járás
Drávafok Sellyei járás
Drávaiványi Sellyei járás
Drávakeresztúr Sellyei járás
Drávapalkonya Siklósi járás
Drávapiski Siklósi járás
Drávaszabolcs Siklósi járás
Drávaszerdahely Siklósi járás
Drávasztára Sellyei járás
Dunaszekcső Mohácsi járás
Egerág Pécsi járás
Egyházasharaszti Siklósi járás
Egyházaskozár Komlói járás
Ellend Pécsi járás
Endrőc Szigetvári járás
Erdősmárok Mohácsi járás
Erdősmecske Pécsváradi járás
Erzsébet Pécsváradi járás
Fazekasboda Pécsváradi járás
Feked Mohácsi járás
Felsőegerszeg Hegyháti járás
Felsőszentmárton Sellyei járás
Garé Siklósi járás
Gerde Szentlőrinci járás
Gerényes Hegyháti járás
Geresdlak Pécsváradi járás
Gilvánfa Sellyei járás
Gordisa Siklósi járás
Gödre Hegyháti járás
Görcsöny Pécsi járás
Görcsönydoboka Mohácsi járás
Gyöngyfa Szentlőrinci járás
Gyöngyösmellék Szigetvári járás
Hásságy Bólyi járás
Hegyhátmaróc Komlói járás
Hegyszentmárton Sellyei járás
Helesfa Szentlőrinci járás
Hetvehely Szentlőrinci járás
Hidas Pécsváradi járás
Himesháza Mohácsi járás
Hirics Sellyei járás
Hobol Szigetvári járás
Homorúd Mohácsi járás
Horváthertelend Szigetvári járás
Husztót Pécsi járás
Ibafa Szigetvári járás
Illocska Siklósi járás
Ipacsfa Siklósi járás
Ivánbattyán Siklósi járás
Ivándárda Mohácsi járás
Kacsóta Szentlőrinci járás
Kákics Sellyei járás
Kárász Komlói járás
Kásád Siklósi járás
Katádfa Szigetvári járás
Kátoly Pécsváradi járás
Kékesd Pécsváradi járás
Kémes Siklósi járás
Kemse Sellyei járás
Kétújfalu Szigetvári járás
Királyegyháza Szentlőrinci járás
Kisasszonyfa Sellyei járás
Kisbeszterce Hegyháti járás
Kisbudmér Bólyi járás
Kisdér Siklósi járás
Kisdobsza Szigetvári járás
Kishajmás Hegyháti járás
Kisharsány Siklósi járás
Kisherend Pécsi járás
Kisjakabfalva Siklósi járás
Kiskassa Siklósi járás
Kislippó Siklósi járás
Kisnyárád Mohácsi járás
Kistamási Szigetvári járás
Kistapolca Siklósi járás
Kistótfalu Siklósi járás
Kisvaszar Hegyháti járás
Kisszentmárton Sellyei járás
Kórós Sellyei járás
Kovácshida Siklósi járás
Kovácsszénája Pécsi járás
Köblény Komlói járás
Kökény Pécsi járás
Kölked Mohácsi járás
Kővágószőlős Pécsi járás
Kővágótöttös Pécsi járás
Lánycsók Mohácsi járás
Lapáncsa Siklósi járás
Liget Komlói járás
Lippó Mohácsi járás
Liptód Bólyi járás
Lothárd Pécsi járás
Lovászhetény Pécsváradi járás
Lúzsok Sellyei járás
Mágocs Hegyháti járás
Magyarbóly Siklósi járás
Magyaregregy Komlói járás
Magyarhertelend Komlói járás
Magyarlukafa Szigetvári járás
Magyarmecske Sellyei járás
Magyarsarlós Pécsi járás
Magyarszék Komlói járás
Magyartelek Sellyei járás
Majs Mohácsi járás
Mánfa Komlói járás
Maráza Mohácsi járás
Márfa Siklósi járás
Máriakéménd Bólyi járás
Markóc Sellyei járás
Marócsa Sellyei járás
Márok Siklósi járás
Martonfa Pécsváradi járás
Matty Siklósi járás
Máza Komlói járás
Mecseknádasd Pécsváradi járás
Mecsekpölöske Komlói járás
Mekényes Hegyháti járás
Merenye Szigetvári járás
Meződ Hegyháti járás
Mindszentgodisa Hegyháti járás
Molvány Szigetvári járás
Monyoród Bólyi járás
Mozsgó Szigetvári járás
Nagybudmér Bólyi járás
Nagycsány Sellyei járás
Nagydobsza Szigetvári járás
Nagyhajmás Hegyháti járás
Nagyharsány Siklósi járás
Nagynyárád Mohácsi járás
Nagypall Pécsváradi járás
Nagypeterd Szigetvári járás
Nagytótfalu Siklósi járás
Nagyváty Szigetvári járás
Nemeske Szigetvári járás
Nyugotszenterzsébet Szigetvári járás
Óbánya Pécsváradi járás
Ócsárd Pécsi járás
Ófalu Pécsváradi járás
Okorág Sellyei járás
Okorvölgy Szentlőrinci járás
Olasz Bólyi járás
Old Siklósi járás
Oroszló Komlói járás
Ózdfalu Sellyei járás
Palé Hegyháti járás
Palkonya Siklósi járás
Palotabozsok Mohácsi járás
Páprád Sellyei járás
Patapoklosi Szigetvári járás
Pécsbagota Szentlőrinci járás
Pécsdevecser Siklósi járás
Pécsvárad Pécsváradi járás
Pereked Pécsi járás
Peterd Siklósi járás
Pettend Szigetvári járás
Piskó Sellyei járás
Pócsa Bólyi járás
Rádfalva Siklósi járás
Regenye Pécsi járás
Romonya Pécsi járás
Rózsafa Szigetvári járás
Sámod Sellyei járás
Sárok Mohácsi járás
Sásd Hegyháti járás
Sátorhely Mohácsi járás
Sellye Sellyei járás
Siklósbodony Siklósi járás
Siklósnagyfalu Siklósi járás
Somberek Mohácsi járás
Somogyapáti Szigetvári járás
Somogyhárságy Szigetvári járás
Somogyhatvan Szigetvári járás
Somogyviszló Szigetvári járás
Sósvertike Sellyei járás
Sumony Szentlőrinci járás
Szabadszentkirály Szentlőrinci járás
Szágy Hegyháti járás
Szajk Bólyi járás
Szalánta Pécsi járás
Szalatnak Komlói járás
Szaporca Siklósi járás
Szárász Komlói járás
Szászvár Komlói járás
Szava Siklósi járás
Szebény Mohácsi járás
Szederkény Bólyi járás
Székelyszabar Mohácsi járás
Szellő Pécsváradi járás
Szemely Pécsi járás
Szentdénes Szentlőrinci járás
Szentegát Szigetvári járás
Szentkatalin Szentlőrinci járás
Szentlászló Szigetvári járás
Szilágy Pécsi járás
Szilvás Pécsi járás
Szőke Pécsi járás
Szőkéd Pécsi járás
Szörény Szigetvári járás
Szulimán Szigetvári járás
Szűr Mohácsi járás
Tarrós Hegyháti járás
Tékes Hegyháti járás
Teklafalu Szigetvári járás
Tengeri Sellyei járás
Tésenfa Siklósi járás
Téseny Sellyei járás
Tófű Komlói járás
Tormás Hegyháti járás
Tótszentgyörgy Szigetvári járás
Töttös Bólyi járás
Túrony Siklósi járás
Udvar Mohácsi járás
Újpetre Siklósi járás
Vajszló Sellyei járás
Várad Szigetvári járás
Varga Hegyháti járás
Vásárosbéc Szigetvári járás
Vásárosdombó Hegyháti járás
Vázsnok Hegyháti járás
Vejti Sellyei járás
Vékény Komlói járás
Velény Szentlőrinci járás
Véménd Mohácsi járás
Versend Bólyi járás
Villány Siklósi járás
Villánykövesd Siklósi járás
Vokány Siklósi járás
Zádor Szigetvári járás
Zaláta Sellyei járás
Zengővárkony Pécsváradi járás
Zók Szentlőrinci járás

Békés vármegye

Almáskamarás Mezőkovácsházai járás
Békéssámson Orosházi járás
Békésszentandrás Szarvasi járás
Bélmegyer Békési járás
Biharugra Sarkadi járás
Bucsa Szeghalmi járás
Csabacsűd Szarvasi járás
Csabaszabadi Békéscsabai járás
Csanádapáca Orosházi járás
Csárdaszállás Gyomaendrődi járás
Csorvás Békéscsabai járás
Doboz Békéscsabai járás
Dombegyház Mezőkovácsházai járás
Dombiratos Mezőkovácsházai járás
Ecsegfalva Gyomaendrődi járás
Elek Gyulai járás
Gádoros Orosházi járás
Gerendás Békéscsabai járás
Geszt Sarkadi járás
Hunya Gyomaendrődi járás
Kamut Békési járás
Kardos Szarvasi járás
Kardoskút Orosházi járás
Kaszaper Mezőkovácsházai járás
Kertészsziget Szeghalmi járás
Kétegyháza Gyulai járás
Kétsoprony Békéscsabai járás
Kevermes Mezőkovácsházai járás
Kisdombegyház Mezőkovácsházai járás
Kondoros Szarvasi járás
Körösladány Szeghalmi járás
Körösnagyharsány Sarkadi járás
Köröstarcsa Békési járás
Körösújfalu Szeghalmi járás
Kötegyán Sarkadi járás
Kunágota Mezőkovácsházai járás
Lőkösháza Gyulai járás
Magyarbánhegyes Mezőkovácsházai járás
Magyardombegyház Mezőkovácsházai járás
Medgyesbodzás Mezőkovácsházai járás
Medgyesegyháza Mezőkovácsházai járás
Méhkerék Sarkadi járás
Mezőgyán Sarkadi járás
Mezőhegyes Mezőkovácsházai járás
Murony Békési járás
Nagybánhegyes Mezőkovácsházai járás
Nagykamarás Mezőkovácsházai járás
Nagyszénás Orosházi járás
Okány Sarkadi járás
Örménykút Szarvasi járás
Pusztaföldvár Orosházi járás
Pusztaottlaka Mezőkovácsházai járás
Sarkadkeresztúr Sarkadi járás
Szabadkígyós Békéscsabai járás
Tarhos Békési járás
Telekgerendás Békéscsabai járás
Újkígyós Békéscsabai járás
Újszalonta Sarkadi járás
Végegyháza Mezőkovácsházai járás
Zsadány Sarkadi járás

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Abaújalpár Gönci járás
Abaújkér Gönci járás
Abaújlak Szikszói járás
Abaújszántó Gönci járás
Abaújszolnok Szikszói járás
Abaújvár Gönci járás
Abod Edelényi járás
Aggtelek Putnoki járás
Alacska Kazincbarcikai járás
Alsóberecki Sátoraljaújhelyi járás
Alsódobsza Szerencsi járás
Alsógagy Encsi járás
Alsóregmec Sátoraljaújhelyi járás
Alsószuha Putnoki járás
Alsótelekes Kazincbarcikai járás
Alsóvadász Szikszói járás
Arka Gönci járás
Arló Ózdi járás
Arnót Miskolci járás
Ároktő Mezőcsáti járás
Aszaló Szikszói járás
Baktakék Encsi járás
Balajt Edelényi járás
Bánhorváti Kazincbarcikai járás
Bánréve Putnoki járás
Baskó Gönci járás
Becskeháza Edelényi járás
Bekecs Szerencsi járás
Berente Kazincbarcikai járás
Beret Encsi járás
Bodroghalom Cigándi járás
Bodrogkeresztúr Tokaji járás
Bodrogkisfalud Tokaji járás
Bodrogolaszi Sárospataki járás
Bódvalenke Edelényi járás
Bódvarákó Edelényi járás
Bódvaszilas Edelényi járás
Bogács Mezőkövesdi járás
Boldogkőújfalu Gönci járás
Boldogkőváralja Gönci járás
Boldva Edelényi járás
Borsodbóta Ózdi járás
Borsodgeszt Mezőkövesdi járás
Borsodivánka Mezőkövesdi járás
Borsodnádasd Ózdi járás
Borsodszentgyörgy Ózdi járás
Borsodszirák Edelényi járás
Bózsva Sátoraljaújhelyi járás
Bőcs Miskolci járás
Bükkábrány Mezőkövesdi járás
Bükkaranyos Miskolci járás
Bükkmogyorósd Ózdi járás
Bükkszentkereszt Miskolci járás
Bükkzsérc Mezőkövesdi járás
Büttös Encsi járás
Cigánd Cigándi járás
Csenyéte Encsi járás
Cserépfalu Mezőkövesdi járás
Cserépváralja Mezőkövesdi járás
Csernely Ózdi járás
Csincse Mezőkövesdi járás
Csobád Encsi járás
Csobaj Tokaji járás
Csokvaomány Ózdi járás
Damak Edelényi járás
Dámóc Cigándi járás
Debréte Edelényi járás
Dédestapolcsány Kazincbarcikai járás
Detek Encsi járás
Domaháza Ózdi járás
Dövény Putnoki járás
Dubicsány Putnoki járás
Egerlövő Mezőkövesdi járás
Égerszög Edelényi járás
Emőd Miskolci járás
Erdőbénye Tokaji járás
Erdőhorváti Sárospataki járás
Fáj Encsi járás
Fancsal Encsi járás
Farkaslyuk Ózdi járás
Felsőberecki Sátoraljaújhelyi járás
Felsődobsza Gönci járás
Felsőgagy Encsi járás
Felsőkelecsény Putnoki járás
Felsőnyárád Putnoki járás
Felsőregmec Sátoraljaújhelyi járás
Felsőtelekes Kazincbarcikai járás
Felsővadász Szikszói járás
Filkeháza Sátoraljaújhelyi járás
Fony Gönci járás
Forró Encsi járás
Fulókércs Encsi járás
Füzér Sátoraljaújhelyi járás
Füzérkajata Sátoraljaújhelyi járás
Füzérkomlós Sátoraljaújhelyi járás
Füzérradvány Sátoraljaújhelyi járás
Gadna Szikszói járás
Gagyapáti Encsi járás
Gagybátor Szikszói járás
Gagyvendégi Szikszói járás
Galvács Edelényi járás
Garadna Encsi járás
Gelej Mezőcsáti járás
Gesztely Miskolci járás
Gibárt Gönci járás
Girincs Tiszaújvárosi járás
Golop Szerencsi járás
Gömörszőlős Putnoki járás
Gönc Gönci járás
Göncruszka Gönci járás
Györgytarló Sárospataki járás
Halmaj Szikszói járás
Hangács Edelényi járás
Hangony Ózdi járás
Háromhuta Sárospataki járás
Harsány Miskolci járás
Hegymeg Edelényi járás
Hejce Gönci járás
Hejőbába Tiszaújvárosi járás
Hejőkeresztúr Tiszaújvárosi járás
Hejőkürt Tiszaújvárosi járás
Hejőpapi Mezőcsáti járás
Hejőszalonta Tiszaújvárosi járás
Hercegkút Sárospataki járás
Hernádbűd Gönci járás
Hernádcéce Gönci járás
Hernádkak Miskolci járás
Hernádkércs Szikszói járás
Hernádnémeti Miskolci járás
Hernádpetri Encsi járás
Hernádszentandrás Encsi járás
Hernádszurdok Gönci járás
Hernádvécse Encsi járás
Hét Putnoki járás
Hidasnémeti Gönci járás
Hidvégardó Edelényi járás
Hollóháza Sátoraljaújhelyi járás
Homrogd Szikszói járás
Igrici Mezőcsáti járás
Imola Putnoki járás
Ináncs Encsi járás
Irota Edelényi járás
Izsófalva Kazincbarcikai járás
Jákfalva Putnoki járás
Járdánháza Ózdi járás
Jósvafő Putnoki járás
Kács Mezőkövesdi járás
Kánó Putnoki járás
Kány Encsi járás
Karcsa Cigándi járás
Karos Cigándi járás
Kázsmárk Szikszói járás
Kéked Gönci járás
Kelemér Putnoki járás
Kenézlő Sárospataki járás
Keresztéte Encsi járás
Kesznyéten Tiszaújvárosi járás
Királd Putnoki járás
Kiscsécs Tiszaújvárosi járás
Kisgyőr Miskolci járás
Kishuta Sátoraljaújhelyi járás
Kiskinizs Szikszói járás
Kisrozvágy Cigándi járás
Kissikátor Ózdi járás
Komjáti Edelényi járás
Komlóska Sárospataki járás
Kondó Miskolci járás
Korlát Gönci járás
Köröm Miskolci járás
Kovácsvágás Sátoraljaújhelyi járás
Krasznokvajda Encsi járás
Kupa Szikszói járás
Kurityán Kazincbarcikai járás
Lácacséke Cigándi járás
Ládbesenyő Edelényi járás
Lak Edelényi járás
Legyesbénye Szerencsi járás
Léh Szikszói járás
Lénárddaróc Ózdi járás
Litka Encsi járás
Mád Szerencsi járás
Makkoshotyka Sárospataki járás
Mályinka Kazincbarcikai járás
Martonyi Edelényi járás
Megyaszó Szerencsi járás
Méra Encsi járás
Meszes Edelényi járás
Mezőkeresztes Mezőkövesdi járás
Mezőnagymihály Mezőkövesdi járás
Mezőnyárád Mezőkövesdi járás
Mezőzombor Szerencsi járás
Mikóháza Sátoraljaújhelyi járás
Mogyoróska Gönci járás
Monaj Szikszói járás
Monok Szerencsi járás
Múcsony Kazincbarcikai járás
Muhi Tiszaújvárosi járás
Nagybarca Kazincbarcikai járás
Nagycsécs Tiszaújvárosi járás
Nagyhuta Sátoraljaújhelyi járás
Nagykinizs Szikszói járás
Nagyrozvágy Cigándi járás
Négyes Mezőkövesdi járás
Nekézseny Ózdi járás
Nemesbikk Tiszaújvárosi járás
Novajidrány Encsi járás
Nyékládháza Miskolci járás
Nyésta Szikszói járás
Nyíri Sátoraljaújhelyi járás
Nyomár Edelényi járás
Olaszliszka Sárospataki járás
Ónod Miskolci járás
Ormosbánya Kazincbarcikai járás
Oszlár Tiszaújvárosi járás
Pácin Cigándi járás
Pálháza Sátoraljaújhelyi járás
Pamlény Szikszói járás
Pányok Gönci járás
Parasznya Miskolci járás
Pere Gönci járás
Perecse Encsi járás
Perkupa Edelényi járás
Prügy Szerencsi járás
Pusztafalu Sátoraljaújhelyi járás
Pusztaradvány Encsi járás
Radostyán Miskolci járás
Ragály Putnoki járás
Rakaca Edelényi járás
Rakacaszend Edelényi járás
Rásonysápberencs Szikszói járás
Rátka Szerencsi járás
Regéc Gönci járás
Répáshuta Miskolci járás
Révleányvár Cigándi járás
Ricse Cigándi járás
Rudabánya Kazincbarcikai járás
Rudolftelep Kazincbarcikai járás
Sajóbábony Miskolci járás
Sajóecseg Miskolci járás
Sajógalgóc Kazincbarcikai járás
Sajóhídvég Miskolci járás
Sajóivánka Kazincbarcikai járás
Sajókápolna Miskolci járás
Sajókaza Kazincbarcikai járás
Sajókeresztúr Miskolci járás
Sajólád Miskolci járás
Sajólászlófalva Miskolci járás
Sajómercse Putnoki járás
Sajónémeti Putnoki járás
Sajópálfala Miskolci járás
Sajópetri Miskolci járás
Sajópüspöki Putnoki járás
Sajósenye Miskolci járás
Sajóvámos Miskolci járás
Sajóvelezd Putnoki járás
Sály Mezőkövesdi járás
Sárazsadány Sárospataki járás
Sáta Ózdi járás
Selyeb Szikszói járás
Semjén Cigándi járás
Serényfalva Putnoki járás
Sima Gönci járás
Sóstófalva Miskolci járás
Szakácsi Edelényi járás
Szakáld Tiszaújvárosi járás
Szalaszend Encsi járás
Szalonna Edelényi járás
Szászfa Szikszói járás
Szegi Tokaji járás
Szegilong Tokaji járás
Szemere Encsi járás
Szendrő Edelényi járás
Szendrőlád Edelényi járás
Szentistván Mezőkövesdi járás
Szentistvánbaksa Szikszói járás
Szin Edelényi járás
Szinpetri Edelényi járás
Szirmabesenyő Miskolci járás
Szomolya Mezőkövesdi járás
Szögliget Edelényi járás
Szőlősardó Edelényi járás
Szuhafő Putnoki járás
Szuhakálló Kazincbarcikai járás
Szuhogy Edelényi járás
Taktabáj Tokaji járás
Taktaharkány Szerencsi járás
Taktakenéz Szerencsi járás
Taktaszada Szerencsi járás
Tállya Szerencsi járás
Tarcal Tokaji járás
Tard Mezőkövesdi járás
Tardona Kazincbarcikai járás
Telkibánya Gönci járás
Teresztenye Edelényi járás
Tibolddaróc Mezőkövesdi járás
Tiszabábolna Mezőkövesdi járás
Tiszacsermely Cigándi járás
Tiszadorogma Mezőcsáti járás
Tiszakarád Cigándi járás
Tiszakeszi Mezőcsáti járás
Tiszaladány Tokaji járás
Tiszalúc Szerencsi járás
Tiszapalkonya Tiszaújvárosi járás
Tiszatardos Tokaji járás
Tiszatarján Mezőcsáti járás
Tiszavalk Mezőkövesdi járás
Tokaj Tokaji járás
Tolcsva Sárospataki járás
Tomor Edelényi járás
Tornabarakony Edelényi járás
Tornakápolna Edelényi járás
Tornanádaska Edelényi járás
Tornaszentandrás Edelényi járás
Tornaszentjakab Edelényi járás
Tornyosnémeti Gönci járás
Trizs Putnoki járás
Újcsanálos Miskolci járás
Uppony Ózdi járás
Vadna Kazincbarcikai járás
Vágáshuta Sátoraljaújhelyi járás
Vajdácska Sárospataki járás
Vámosújfalu Sárospataki járás
Varbó Miskolci járás
Varbóc Edelényi járás
Vatta Mezőkövesdi járás
Vilmány Gönci járás
Vilyvitány Sátoraljaújhelyi járás
Viss Sárospataki járás
Viszló Edelényi járás
Vizsoly Gönci járás
Zádorfalva Putnoki járás
Zalkod Sárospataki járás
Zemplénagárd Cigándi járás
Ziliz Edelényi járás
Zubogy Putnoki járás
Zsujta Gönci járás

Csongrád-Csanád vármegye

Ambrózfalva Makói járás
Apátfalva Makói járás
Árpádhalom Szentesi járás
Ásotthalom Mórahalmi járás
Baks Kisteleki járás
Balástya Kisteleki járás
Csanádalberti Makói járás
Csanádpalota Makói járás
Csanytelek Csongrádi járás
Csengele Kisteleki járás
Derekegyház Szentesi járás
Dóc Szegedi járás
Eperjes Szentesi járás
Fábiánsebestyén Szentesi járás
Felgyő Csongrádi járás
Ferencszállás Szegedi járás
Forráskút Mórahalmi járás
Földeák Makói járás
Királyhegyes Makói járás
Kiszombor Makói járás
Klárafalva Szegedi járás
Kövegy Makói járás
Kübekháza Szegedi járás
Magyarcsanád Makói járás
Maroslele Makói járás
Mártély Hódmezővásárhelyi járás
Nagyér Makói járás
Nagylak Makói járás
Nagymágocs Szentesi járás
Nagytőke Szentesi járás
Óföldeák Makói járás
Ópusztaszer Kisteleki járás
Öttömös Mórahalmi járás
Pitvaros Makói járás
Pusztamérges Mórahalmi járás
Pusztaszer Kisteleki járás
Ruzsa Mórahalmi járás
Szegvár Szentesi járás
Székkutas Hódmezővásárhelyi járás
Tiszasziget Szegedi járás
Tömörkény Csongrádi járás
Üllés Mórahalmi járás
Zákányszék Mórahalmi járás

Fejér vármegye

Aba Székesfehérvári járás
Alap Sárbogárdi járás
Alcsútdoboz Bicskei járás
Alsószentiván Sárbogárdi járás
Bakonycsernye Móri járás
Bakonykúti Székesfehérvári járás
Balinka Móri járás
Beloiannisz Dunaújvárosi járás
Besnyő Dunaújvárosi járás
Bodajk Móri járás
Bodmér Bicskei járás
Cece Sárbogárdi járás
Csákberény Móri járás
Csősz Székesfehérvári járás
Daruszentmiklós Dunaújvárosi járás
Dég Enyingi járás
Előszállás Dunaújvárosi járás
Füle Székesfehérvári járás
Gánt Bicskei járás
Hantos Sárbogárdi járás
Igar Sárbogárdi járás
Isztimér Móri járás
Iváncsa Dunaújvárosi járás
Jenő Székesfehérvári járás
Káloz Székesfehérvári járás
Kincsesbánya Móri járás
Kisláng Enyingi járás
Lajoskomárom Enyingi járás
Lepsény Enyingi járás
Lovasberény Székesfehérvári járás
Mátyásdomb Enyingi járás
Mezőfalva Dunaújvárosi járás
Mezőkomárom Enyingi járás
Mezőszentgyörgy Enyingi járás
Mezőszilas Sárbogárdi járás
Moha Székesfehérvári járás
Nádasdladány Székesfehérvári járás
Nagykarácsony Dunaújvárosi járás
Nagylók Sárbogárdi járás
Nagyveleg Móri járás
Óbarok Bicskei járás
Perkáta Dunaújvárosi járás
Sáregres Sárbogárdi járás
Sárkeresztes Székesfehérvári járás
Sárkeresztúr Sárbogárdi járás
Sárkeszi Székesfehérvári járás
Sárosd Székesfehérvári járás
Sárszentágota Sárbogárdi járás
Seregélyes Székesfehérvári járás
Soponya Székesfehérvári járás
Söréd Móri járás
Szabadegyháza Gárdonyi járás
Szabadhídvég Enyingi járás
Szár Bicskei járás
Tabajd Bicskei járás
Újbarok Bicskei járás
Vajta Sárbogárdi járás
Vereb Gárdonyi járás
Vértesacsa Bicskei járás
Vértesboglár Bicskei járás
Zámoly Székesfehérvári járás
Zichyújfalu Gárdonyi járás

Győr-Moson-Sopron vármegye

Acsalag Csornai járás
Árpás Téti járás
Babót Kapuvári járás
Bágyogszovát Csornai járás
Bakonygyirót Pannonhalmi járás
Bakonypéterd Pannonhalmi járás
Bakonyszentlászló Pannonhalmi járás
Barbacs Csornai járás
Beled Kapuvári járás
Bezenye Mosonmagyaróvári járás
Bezi Győri járás
Bodonhely Csornai járás
Bogyoszló Csornai járás
Bőny Győri járás
Bősárkány Csornai járás
Cakóháza Csornai járás
Cirák Kapuvári járás
Csáfordjánosfa Soproni járás
Csapod Soproni járás
Csér Soproni járás
Csikvánd Téti járás
Darnózseli Mosonmagyaróvári járás
Dénesfa Kapuvári járás
Dunaremete Mosonmagyaróvári járás
Dunaszentpál Győri járás
Ebergőc Soproni járás
Edve Kapuvári járás
Egyed Csornai járás
Egyházasfalu Soproni járás
Enese Győri járás
Farád Csornai járás
Fehértó Győri járás
Felpéc Téti járás
Fenyőfő Pannonhalmi járás
Fertőboz Soproni járás
Fertőd Soproni járás
Fertőendréd Soproni járás
Gyalóka Soproni járás
Gyóró Kapuvári járás
Gyömöre Téti járás
Győrasszonyfa Pannonhalmi járás
Győrsövényház Győri járás
Hidegség Soproni járás
Himod Kapuvári járás
Hövej Kapuvári járás
Iván Soproni járás
Jobaháza Csornai járás
Kajárpéc Győri járás
Károlyháza Mosonmagyaróvári járás
Kimle Mosonmagyaróvári járás
Kisbabot Téti járás
Kisbodak Mosonmagyaróvári járás
Kisfalud Kapuvári járás
Lázi Pannonhalmi járás
Lipót Mosonmagyaróvári járás
Lövő Soproni járás
Maglóca Csornai járás
Magyarkeresztúr Csornai járás
Markotabödöge Csornai járás
Mecsér Mosonmagyaróvári járás
Mérges Téti járás
Mezőörs Győri járás
Mihályi Kapuvári járás
Mórichida Téti járás
Mosonudvar Mosonmagyaróvári járás
Nagyszentjános Győri járás
Nemeskér Soproni járás
Nyalka Pannonhalmi járás
Osli Kapuvári járás
Páli Csornai járás
Pásztori Csornai járás
Petőháza Soproni járás
Pinnye Soproni járás
Potyond Csornai járás
Pusztacsalád Soproni járás
Püski Mosonmagyaróvári járás
Rábacsanak Csornai járás
Rábacsécsény Téti járás
Rábakecöl Kapuvári járás
Rábapordány Csornai járás
Rábasebes Csornai járás
Rábaszentandrás Csornai járás
Rábaszentmihály Téti járás
Rábaszentmiklós Téti járás
Rábatamási Csornai járás
Rábcakapi Csornai járás
Ravazd Pannonhalmi járás
Répceszemere Kapuvári járás
Répcevis Soproni járás
Rétalap Győri járás
Románd Pannonhalmi járás
Röjtökmuzsaj Soproni járás
Sarród Soproni járás
Sikátor Pannonhalmi járás
Sobor Csornai járás
Sopronhorpács Soproni járás
Sopronnémeti Csornai járás
Szakony Soproni járás
Szany Csornai járás
Szerecseny Téti járás
Szil Csornai járás
Szilsárkány Csornai járás
Táp Pannonhalmi járás
Tápszentmiklós Pannonhalmi járás
Tarjánpuszta Pannonhalmi járás
Tárnokréti Csornai járás
Újkér Soproni járás
Újrónafő Mosonmagyaróvári járás
Und Soproni járás
Vadosfa Kapuvári járás
Vág Csornai járás
Várbalog Mosonmagyaróvári járás
Vásárosfalu Kapuvári járás
Vének Győri járás
Veszprémvarsány Pannonhalmi járás
Vitnyéd Kapuvári járás
Völcsej Soproni járás
Zsebeháza Csornai járás
Zsira Soproni járás

Hajdú-Bihar vármegye

Álmosd Nyíradonyi járás
Ártánd Berettyóújfalui járás
Bagamér Nyíradonyi járás
Bakonszeg Berettyóújfalui járás
Báránd Püspökladányi járás
Bedő Berettyóújfalui járás
Berekböszörmény Berettyóújfalui járás
Bihardancsháza Püspökladányi járás
Biharkeresztes Berettyóújfalui járás
Biharnagybajom Püspökladányi járás
Bihartorda Püspökladányi járás
Bojt Berettyóújfalui járás
Csökmő Berettyóújfalui járás
Darvas Berettyóújfalui járás
Egyek Balmazújvárosi járás
Esztár Derecskei járás
Folyás Hajdúnánási járás
Földes Püspökladányi járás
Furta Berettyóújfalui járás
Fülöp Nyíradonyi járás
Gáborján Berettyóújfalui járás
Görbeháza Hajdúnánási járás
Hajdúbagos Derecskei járás
Hajdúszovát Hajdúszoboszlói járás
Hencida Berettyóújfalui járás
Hortobágy Balmazújvárosi járás
Kismarja Derecskei járás
Kokad Derecskei járás
Komádi Berettyóújfalui járás
Konyár Derecskei járás
Körösszakál Berettyóújfalui járás
Körösszegapáti Berettyóújfalui járás
Magyarhomorog Berettyóújfalui járás
Mezőpeterd Berettyóújfalui járás
Mezősas Berettyóújfalui járás
Monostorpályi Derecskei járás
Nagykereki Berettyóújfalui járás
Nagyrábé Püspökladányi járás
Nyírábrány Nyíradonyi járás
Nyíracsád Nyíradonyi járás
Nyírmártonfalva Nyíradonyi járás
Pocsaj Derecskei járás
Sáp Püspökladányi járás
Sáránd Derecskei járás
Sárrétudvari Püspökladányi járás
Szentpéterszeg Berettyóújfalui járás
Szerep Püspökladányi járás
Tépe Derecskei járás
Tetétlen Püspökladányi járás
Tiszacsege Balmazújvárosi járás
Tiszagyulaháza Hajdúnánási járás
Told Berettyóújfalui járás
Újiráz Berettyóújfalui járás
Újléta Nyíradonyi járás
Újszentmargita Balmazújvárosi járás
Újtikos Hajdúnánási járás
Váncsod Berettyóújfalui járás
Vekerd Berettyóújfalui járás
Zsáka Berettyóújfalui járás

Heves vármegye

Abasár Gyöngyösi járás
Adács Gyöngyösi járás
Aldebrő Füzesabonyi járás
Andornaktálya Egri járás
Apc Hatvani járás
Átány Hevesi járás
Atkár Gyöngyösi járás
Balaton Bélapátfalvai járás
Bátor Egri járás
Bekölce Bélapátfalvai járás
Bélapátfalva Bélapátfalvai járás
Besenyőtelek Füzesabonyi járás
Boconád Hevesi járás
Bodony Pétervásárai járás
Boldog Hatvani járás
Bükkszék Pétervásárai járás
Bükkszenterzsébet Pétervásárai járás
Bükkszentmárton Bélapátfalvai járás
Csány Hatvani járás
Demjén Egri járás
Detk Gyöngyösi járás
Domoszló Gyöngyösi járás
Dormánd Füzesabonyi járás
Ecséd Hatvani járás
Egerbakta Egri járás
Egerbocs Egri járás
Egercsehi Egri járás
Egerfarmos Füzesabonyi járás
Egerszólát Egri járás
Erdőkövesd Pétervásárai járás
Erdőtelek Hevesi járás
Erk Hevesi járás
Fedémes Pétervásárai járás
Feldebrő Egri járás
Gyöngyöshalász Gyöngyösi járás
Gyöngyösoroszi Gyöngyösi járás
Gyöngyöspata Gyöngyösi járás
Gyöngyössolymos Gyöngyösi járás
Gyöngyöstarján Gyöngyösi járás
Halmajugra Gyöngyösi járás
Heréd Hatvani járás
Hevesaranyos Egri járás
Hevesvezekény Hevesi járás
Hort Hatvani járás
Istenmezeje Pétervásárai járás
Ivád Pétervásárai járás
Kál Füzesabonyi járás
Kápolna Füzesabonyi járás
Karácsond Gyöngyösi járás
Kerecsend Egri járás
Kerekharaszt Hatvani járás
Kisfüzes Pétervásárai járás
Kisköre Hevesi járás
Kisnána Gyöngyösi járás
Kompolt Füzesabonyi járás
Kömlő Hevesi járás
Ludas Gyöngyösi járás
Maklár Egri járás
Markaz Gyöngyösi járás
Mátraballa Pétervásárai járás
Mátraderecske Pétervásárai járás
Mátraszentimre Gyöngyösi járás
Mezőszemere Füzesabonyi járás
Mezőtárkány Füzesabonyi járás
Mikófalva Bélapátfalvai járás
Mónosbél Bélapátfalvai járás
Nagyfüged Gyöngyösi járás
Nagykökényes Hatvani járás
Nagyréde Gyöngyösi járás
Nagytálya Egri járás
Nagyút Füzesabonyi járás
Nagyvisnyó Bélapátfalvai járás
Novaj Egri járás
Pálosvörösmart Gyöngyösi járás
Parád Pétervásárai járás
Parádsasvár Pétervásárai járás
Pély Hevesi járás
Pétervására Pétervásárai járás
Petőfibánya Hatvani járás
Poroszló Füzesabonyi járás
Recsk Pétervásárai járás
Rózsaszentmárton Hatvani járás
Sarud Füzesabonyi járás
Sirok Pétervásárai járás
Szajla Pétervásárai járás
Szarvaskő Egri járás
Szentdomonkos Pétervásárai járás
Szihalom Füzesabonyi járás
Szilvásvárad Bélapátfalvai járás
Szúcs Egri járás
Szűcsi Gyöngyösi járás
Tarnabod Hevesi járás
Tarnalelesz Pétervásárai járás
Tarnaméra Hevesi járás
Tarnaörs Hevesi járás
Tarnaszentmária Egri járás
Tarnaszentmiklós Hevesi járás
Tarnazsadány Hevesi járás
Tenk Hevesi járás
Terpes Pétervásárai járás
Tiszanána Hevesi járás
Tófalu Füzesabonyi járás
Újlőrincfalva Füzesabonyi járás
Vámosgyörk Gyöngyösi járás
Váraszó Pétervásárai járás
Vécs Gyöngyösi járás
Verpelét Egri járás
Visznek Gyöngyösi járás
Zagyvaszántó Hatvani járás
Zaránk Hevesi járás

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Abádszalók Kunhegyesi járás
Alattyán Jászapáti járás
Besenyszög Szolnoki járás
Cibakháza Kunszentmártoni járás
Csataszög Szolnoki járás
Csépa Kunszentmártoni járás
Cserkeszőlő Kunszentmártoni járás
Hunyadfalva Szolnoki járás
Jánoshida Jászapáti járás
Jászágó Jászberényi járás
Jászalsószentgyörgy Jászapáti járás
Jászboldogháza Jászberényi járás
Jászdózsa Jászapáti járás
Jászfelsőszentgyörgy Jászberényi járás
Jászivány Jászapáti járás
Jászjákóhalma Jászberényi járás
Jászkisér Jászapáti járás
Jászszentandrás Jászapáti járás
Jásztelek Jászberényi járás
Kenderes Karcagi járás
Kengyel Törökszentmiklósi járás
Kétpó Mezőtúri járás
Kőtelek Szolnoki járás
Kuncsorba Törökszentmiklósi járás
Kunmadaras Karcagi járás
Mesterszállás Mezőtúri járás
Mezőhék Mezőtúri járás
Nagyiván Tiszafüredi járás
Nagykörű Szolnoki járás
Nagyrév Kunszentmártoni járás
Öcsöd Kunszentmártoni járás
Örményes Törökszentmiklósi járás
Pusztamonostor Jászberényi járás
Rákócziújfalu Szolnoki járás
Szajol Szolnoki járás
Szászberek Szolnoki járás
Szelevény Kunszentmártoni járás
Tiszabő Kunhegyesi járás
Tiszabura Kunhegyesi járás
Tiszaderzs Tiszafüredi járás
Tiszagyenda Kunhegyesi járás
Tiszaigar Tiszafüredi járás
Tiszainoka Kunszentmártoni járás
Tiszajenő Szolnoki járás
Tiszakürt Kunszentmártoni járás
Tiszaörs Tiszafüredi járás
Tiszapüspöki Törökszentmiklósi járás
Tiszaroff Kunhegyesi járás
Tiszasas Kunszentmártoni járás
Tiszasüly Szolnoki járás
Tiszaszentimre Tiszafüredi járás
Tiszaszőlős Tiszafüredi járás
Tiszatenyő Törökszentmiklósi járás
Tiszavárkony Szolnoki járás
Tomajmonostora Kunhegyesi járás
Tószeg Szolnoki járás
Vezseny Szolnoki járás
Zagyvarékas Szolnoki járás

Komárom-Esztergom vármegye

Ácsteszér Kisbéri járás
Aka Kisbéri járás
Almásfüzitő Komáromi járás
Annavölgy Esztergomi járás
Ászár Kisbéri járás
Bábolna Komáromi járás
Bajna Esztergomi járás
Bakonybánk Kisbéri járás
Bakonysárkány Kisbéri járás
Bakonyszombathely Kisbéri járás
Bana Komáromi járás
Bársonyos Kisbéri járás
Bokod Oroszlányi járás
Császár Kisbéri járás
Csatka Kisbéri járás
Csém Komáromi járás
Csép Kisbéri járás
Csolnok Esztergomi járás
Dad Oroszlányi járás
Dág Esztergomi járás
Dömös Esztergomi járás
Dunaszentmiklós Tatai járás
Epöl Esztergomi járás
Ete Kisbéri járás
Kerékteleki Kisbéri járás
Kesztölc Esztergomi járás
Kisigmánd Komáromi járás
Kocs Tatai járás
Kömlőd Oroszlányi járás
Lábatlan Esztergomi járás
Máriahalom Esztergomi járás
Mocsa Komáromi járás
Mogyorósbánya Esztergomi járás
Nagyigmánd Komáromi járás
Nagysáp Esztergomi járás
Neszmély Tatai járás
Réde Kisbéri járás
Sárisáp Esztergomi járás
Súr Kisbéri járás
Süttő Esztergomi járás
Szákszend Oroszlányi járás
Szomor Tatabányai járás
Tardos Tatai járás
Tarján Tatabányai járás
Tárkány Kisbéri járás
Tokod Esztergomi járás
Tokodaltáró Esztergomi járás
Úny Esztergomi járás
Vérteskethely Kisbéri járás
Vértestolna Tatai járás

Nógrád vármegye

Alsópetény Rétsági járás
Alsótold Pásztói járás
Bánk Rétsági járás
Bárna Salgótarjáni járás
Becske Balassagyarmati járás
Bér Pásztói járás
Bercel Balassagyarmati járás
Bokor Pásztói járás
Borsosberény Rétsági járás
Buják Pásztói járás
Cered Salgótarjáni járás
Csécse Pásztói járás
Cserháthaláp Balassagyarmati járás
Cserhátsurány Balassagyarmati járás
Cserhátszentiván Pásztói járás
Csesztve Balassagyarmati járás
Csitár Balassagyarmati járás
Debercsény Balassagyarmati járás
Dejtár Balassagyarmati járás
Dorogháza Bátonyterenyei járás
Drégelypalánk Balassagyarmati járás
Ecseg Pásztói járás
Egyházasdengeleg Pásztói járás
Egyházasgerge Salgótarjáni járás
Endrefalva Szécsényi járás
Erdőkürt Pásztói járás
Erdőtarcsa Pásztói járás
Érsekvadkert Balassagyarmati járás
Etes Salgótarjáni járás
Felsőpetény Rétsági járás
Felsőtold Pásztói járás
Galgaguta Balassagyarmati járás
Garáb Pásztói járás
Héhalom Pásztói járás
Herencsény Balassagyarmati járás
Hollókő Szécsényi járás
Hont Balassagyarmati járás
Horpács Rétsági járás
Hugyag Balassagyarmati járás
Iliny Balassagyarmati járás
Ipolyszög Balassagyarmati járás
Ipolytarnóc Salgótarjáni járás
Ipolyvece Balassagyarmati járás
Jobbágyi Pásztói járás
Karancsalja Salgótarjáni járás
Karancsberény Salgótarjáni járás
Karancskeszi Salgótarjáni járás
Karancslapujtő Salgótarjáni járás
Kazár Salgótarjáni járás
Keszeg Rétsági járás
Kétbodony Rétsági járás
Kisbágyon Pásztói járás
Kisbárkány Salgótarjáni járás
Kisecset Rétsági járás
Kishartyán Salgótarjáni járás
Kozárd Pásztói járás
Kutasó Pásztói járás
Legénd Rétsági járás
Litke Salgótarjáni járás
Lucfalva Salgótarjáni járás
Ludányhalászi Szécsényi járás
Magyargéc Szécsényi járás
Magyarnándor Balassagyarmati járás
Márkháza Salgótarjáni járás
Mátramindszent Bátonyterenyei járás
Mátranovák Bátonyterenyei járás
Mátraszele Salgótarjáni járás
Mátraszőlős Pásztói járás
Mátraterenye Bátonyterenyei járás
Mátraverebély Bátonyterenyei járás
Mihálygerge Salgótarjáni járás
Mohora Balassagyarmati járás
Nagybárkány Salgótarjáni járás
Nagykeresztúr Salgótarjáni járás
Nagylóc Szécsényi járás
Nagyoroszi Rétsági járás
Nemti Bátonyterenyei járás
Nógrád Rétsági járás
Nógrádkövesd Balassagyarmati járás
Nógrádmarcal Balassagyarmati járás
Nógrádmegyer Szécsényi járás
Nógrádsáp Rétsági járás
Nógrádsipek Szécsényi járás
Nógrádszakál Szécsényi járás
Nőtincs Rétsági járás
Őrhalom Balassagyarmati járás
Ősagárd Rétsági járás
Palotás Pásztói járás
Patak Balassagyarmati járás
Patvarc Balassagyarmati járás
Piliny Szécsényi járás
Pusztaberki Rétsági járás
Rákóczibánya Salgótarjáni járás
Rétság Rétsági járás
Rimóc Szécsényi járás
Romhány Rétsági járás
Ságújfalu Salgótarjáni járás
Sámsonháza Salgótarjáni járás
Somoskőújfalu Salgótarjáni járás
Sóshartyán Salgótarjáni járás
Szalmatercs Szécsényi járás
Szanda Balassagyarmati járás
Szarvasgede Pásztói járás
Szátok Rétsági járás
Szécsénke Balassagyarmati járás
Szécsényfelfalu Szécsényi járás
Szente Rétsági járás
Szilaspogony Salgótarjáni járás
Szirák Pásztói járás
Szuha Bátonyterenyei járás
Szurdokpüspöki Pásztói járás
Szügy Balassagyarmati járás
Tar Pásztói járás
Terény Balassagyarmati járás
Tereske Rétsági járás
Tolmács Rétsági járás
Vanyarc Pásztói járás
Varsány Szécsényi járás
Vizslás Salgótarjáni járás
Zabar Salgótarjáni járás

Pest vármegye

Acsa Váci járás
Apaj Ráckevei járás
Áporka Ráckevei járás
Bag Aszódi járás
Bénye Monori járás
Bernecebaráti Szobi járás
Ceglédbercel Ceglédi járás
Csővár Váci járás
Farmos Nagykátai járás
Galgagyörk Váci járás
Galgahévíz Aszódi járás
Galgamácsa Aszódi járás
Iklad Aszódi járás
Ipolydamásd Szobi járás
Ipolytölgyes Szobi járás
Jászkarajenő Ceglédi járás
Káva Monori járás
Kemence Szobi járás
Kisnémedi Váci járás
Kocsér Nagykőrösi járás
Kóspallag Szobi járás
Kőröstetétlen Ceglédi járás
Letkés Szobi járás
Lórév Ráckevei járás
Makád Ráckevei járás
Márianosztra Szobi járás
Mikebuda Ceglédi járás
Nagybörzsöny Szobi járás
Pánd Monori járás
Perbál Budakeszi járás
Perőcsény Szobi járás
Pilisszentkereszt Szentendrei járás
Pusztavacs Dabasi járás
Püspökhatvan Váci járás
Püspökszilágy Váci járás
Szentlőrinckáta Nagykátai járás
Szentmártonkáta Nagykátai járás
Szigetbecse Ráckevei járás
Szigetújfalu Ráckevei járás
Szob Szobi járás
Sződ Váci járás
Táborfalva Dabasi járás
Tápiógyörgye Nagykátai járás
Tápióság Nagykátai járás
Tápiószőlős Ceglédi járás
Tatárszentgyörgy Dabasi járás
Tésa Szobi járás
Törtel Ceglédi járás
Újlengyel Dabasi járás
Újszilvás Ceglédi járás
Úri Nagykátai járás
Vácegres Aszódi járás
Váchartyán Váci járás
Váckisújfalu Váci járás
Vámosmikola Szobi járás
Verseg Aszódi járás
Zsámbok Gödöllői járás

Somogy vármegye

Ádánd Siófoki járás
Alsóbogát Kaposvári járás
Andocs Tabi járás
Babócsa Barcsi járás
Bábonymegyer Tabi járás
Bakháza Nagyatádi járás
Balatonendréd Siófoki járás
Balatonfenyves Fonyódi járás
Balatonőszöd Siófoki járás
Balatonszárszó Siófoki járás
Balatonszemes Siófoki járás
Balatonszentgyörgy Marcali járás
Balatonújlak Marcali járás
Bálványos Siófoki járás
Bárdudvarnok Kaposvári járás
Baté Kaposvári járás
Bedegkér Tabi járás
Bélavár Barcsi járás
Beleg Nagyatádi járás
Berzence Csurgói járás
Bodrog Kaposvári járás
Bolhás Nagyatádi járás
Bolhó Barcsi járás
Bonnya Tabi járás
Böhönye Marcali járás
Bőszénfa Kaposvári járás
Buzsák Fonyódi járás
Büssü Kaposvári járás
Csákány Marcali járás
Cserénfa Kaposvári járás
Csokonyavisonta Barcsi járás
Csoma Kaposvári járás
Csombárd Kaposvári járás
Csököly Kaposvári járás
Csömend Marcali járás
Csurgó Csurgói járás
Csurgónagymarton Csurgói járás
Darány Barcsi járás
Drávagárdony Barcsi járás
Drávatamási Barcsi járás
Ecseny Kaposvári járás
Edde Kaposvári járás
Felsőmocsolád Kaposvári járás
Fiad Tabi járás
Fonó Kaposvári járás
Fonyód Fonyódi járás
Főnyed Marcali járás
Gadács Kaposvári járás
Gadány Marcali járás
Gálosfa Kaposvári járás
Gamás Fonyódi járás
Gige Kaposvári járás
Gölle Kaposvári járás
Görgeteg Nagyatádi járás
Gyékényes Csurgói járás
Gyugy Fonyódi járás
Hács Fonyódi járás
Hajmás Kaposvári járás
Háromfa Nagyatádi járás
Hedrehely Kaposvári járás
Hencse Kaposvári járás
Heresznye Barcsi járás
Hetes Kaposvári járás
Hollád Marcali járás
Homokszentgyörgy Barcsi járás
Hosszúvíz Marcali járás
Igal Kaposvári járás
Iharos Csurgói járás
Iharosberény Csurgói járás
Inke Csurgói járás
Istvándi Barcsi járás
Jákó Kaposvári járás
Juta Kaposvári járás
Kadarkút Kaposvári járás
Kálmáncsa Barcsi járás
Kánya Tabi járás
Kapoly Tabi járás
Kaposfő Kaposvári járás
Kaposgyarmat Kaposvári járás
Kaposhomok Kaposvári járás
Kaposkeresztúr Kaposvári járás
Kaposmérő Kaposvári járás
Kaposújlak Kaposvári járás
Kaposszerdahely Kaposvári járás
Kára Tabi járás
Karád Fonyódi járás
Kastélyosdombó Barcsi járás
Kaszó Nagyatádi járás
Kazsok Kaposvári járás
Kelevíz Marcali járás
Kercseliget Kaposvári járás
Kereki Siófoki járás
Kéthely Marcali járás
Kisasszond Kaposvári járás
Kisbajom Nagyatádi járás
Kisbárapáti Tabi járás
Kisberény Fonyódi járás
Kisgyalán Kaposvári járás
Kiskorpád Kaposvári járás
Komlósd Barcsi járás
Kőkút Kaposvári járás
Kőröshegy Siófoki járás
Kötcse Siófoki járás
Kutas Nagyatádi járás
Lábod Nagyatádi járás
Lad Barcsi járás
Lakócsa Barcsi járás
Látrány Fonyódi járás
Lengyeltóti Fonyódi járás
Libickozma Marcali járás
Lulla Tabi járás
Magyaratád Kaposvári járás
Magyaregres Kaposvári járás
Mernye Kaposvári járás
Mesztegnyő Marcali járás
Mezőcsokonya Kaposvári járás
Mike Kaposvári járás
Miklósi Tabi járás
Mosdós Kaposvári járás
Nágocs Tabi járás
Nagybajom Kaposvári járás
Nagyberény Siófoki járás
Nagyberki Kaposvári járás
Nagycsepely Siófoki járás
Nagykorpád Nagyatádi járás
Nagyszakácsi Marcali járás
Nemesdéd Marcali járás
Nemeskisfalud Marcali járás
Nemesvid Marcali járás
Nikla Marcali járás
Nyim Siófoki járás
Orci Kaposvári járás
Ordacsehi Fonyódi járás
Osztopán Kaposvári járás
Öreglak Fonyódi járás
Őrtilos Csurgói járás
Ötvöskónyi Nagyatádi járás
Pálmajor Kaposvári járás
Pamuk Fonyódi járás
Patalom Kaposvári járás
Patca Kaposvári járás
Patosfa Barcsi járás
Péterhida Barcsi járás
Pogányszentpéter Csurgói járás
Polány Kaposvári járás
Porrog Csurgói járás
Porrogszentkirály Csurgói járás
Porrogszentpál Csurgói járás
Potony Barcsi járás
Pusztakovácsi Marcali járás
Pusztaszemes Siófoki járás
Ráksi Kaposvári járás
Rinyabesenyő Nagyatádi járás
Rinyakovácsi Kaposvári járás
Rinyaszentkirály Nagyatádi járás
Rinyaújlak Barcsi járás
Rinyaújnép Barcsi járás
Sántos Kaposvári járás
Sávoly Marcali járás
Segesd Nagyatádi járás
Sérsekszőlős Tabi járás
Simonfa Kaposvári járás
Siójut Siófoki járás
Som Siófoki járás
Somodor Kaposvári járás
Somogyacsa Tabi járás
Somogyaracs Barcsi járás
Somogyaszaló Kaposvári járás
Somogybabod Fonyódi járás
Somogybükkösd Csurgói járás
Somogycsicsó Csurgói járás
Somogydöröcske Tabi járás
Somogyegres Tabi járás
Somogyfajsz Kaposvári járás
Somogygeszti Kaposvári járás
Somogyjád Kaposvári járás
Somogymeggyes Tabi járás
Somogysámson Marcali járás
Somogysárd Kaposvári járás
Somogysimonyi Marcali járás
Somogyszentpál Marcali járás
Somogyszil Kaposvári járás
Somogyszob Nagyatádi járás
Somogytúr Fonyódi járás
Somogyudvarhely Csurgói járás
Somogyvámos Fonyódi járás
Somogyvár Fonyódi járás
Somogyzsitfa Marcali járás
Szabadi Kaposvári járás
Szabás Nagyatádi járás
Szegerdő Marcali járás
Szenna Kaposvári járás
Szenta Csurgói járás
Szentbalázs Kaposvári járás
Szentborbás Barcsi járás
Szentgáloskér Kaposvári járás
Szenyér Marcali járás
Szilvásszentmárton Kaposvári járás
Szólád Siófoki járás
Szorosad Tabi járás
Szőkedencs Marcali járás
Szőlősgyörök Fonyódi járás
Szulok Barcsi járás
Tab Tabi járás
Tapsony Marcali járás
Tarany Nagyatádi járás
Táska Marcali járás
Taszár Kaposvári járás
Teleki Siófoki járás
Tengőd Tabi járás
Tikos Marcali járás
Torvaj Tabi járás
Tótújfalu Barcsi járás
Törökkoppány Tabi járás
Újvárfalva Kaposvári járás
Varászló Marcali járás
Várda Kaposvári járás
Vése Marcali járás
Visnye Kaposvári járás
Visz Fonyódi járás
Vízvár Barcsi járás
Vörs Marcali járás
Zákány Csurgói járás
Zákányfalu Csurgói járás
Zala Tabi járás
Zics Tabi járás
Zimány Kaposvári járás
Zselickisfalud Kaposvári járás
Zselickislak Kaposvári járás
Zselicszentpál Kaposvári járás

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Ajak Kisvárdai járás
Anarcs Kisvárdai járás
Apagy Nyíregyházai járás
Aranyosapáti Vásárosnaményi járás
Baktalórántháza Baktalórántházai járás
Balsa Ibrányi járás
Barabás Vásárosnaményi járás
Bátorliget Nyírbátori járás
Benk Záhonyi járás
Beregdaróc Vásárosnaményi járás
Beregsurány Vásárosnaményi járás
Berkesz Kemecsei járás
Besenyőd Baktalórántházai járás
Beszterec Kemecsei járás
Biri Nagykállói járás
Botpalád Fehérgyarmati járás
Bököny Nagykállói járás
Buj Ibrányi járás
Cégénydányád Fehérgyarmati járás
Csaholc Fehérgyarmati járás
Csaroda Vásárosnaményi járás
Császló Fehérgyarmati járás
Csegöld Fehérgyarmati járás
Csenger Csengeri járás
Csengersima Csengeri járás
Csengerújfalu Csengeri járás
Darnó Fehérgyarmati járás
Demecser Kemecsei járás
Dombrád Kisvárdai járás
Döge Kisvárdai járás
Encsencs Nyírbátori járás
Eperjeske Záhonyi járás
Érpatak Nagykállói járás
Fábiánháza Mátészalkai járás
Fényeslitke Kisvárdai járás
Fülesd Fehérgyarmati járás
Fülpösdaróc Mátészalkai járás
Gacsály Fehérgyarmati járás
Garbolc Fehérgyarmati járás
Gávavencsellő Ibrányi járás
Géberjén Mátészalkai járás
Gégény Kemecsei járás
Gelénes Vásárosnaményi járás
Gemzse Vásárosnaményi járás
Geszteréd Nagykállói járás
Gulács Vásárosnaményi járás
Győröcske Záhonyi járás
Győrtelek Mátészalkai járás
Gyulaháza Kisvárdai járás
Gyügye Fehérgyarmati járás
Gyüre Vásárosnaményi járás
Hermánszeg Fehérgyarmati járás
Hetefejércse Vásárosnaményi járás
Hodász Mátészalkai járás
Ilk Vásárosnaményi járás
Jánd Vásárosnaményi járás
Jánkmajtis Fehérgyarmati járás
Jármi Mátészalkai járás
Jéke Kisvárdai járás
Kállósemjén Nagykállói járás
Kálmánháza Nyíregyházai járás
Kántorjánosi Mátészalkai járás
Kék Kemecsei járás
Kékcse Kisvárdai járás
Kemecse Kemecsei járás
Kérsemjén Fehérgyarmati járás
Kisar Fehérgyarmati járás
Kishódos Fehérgyarmati járás
Kisléta Nyírbátori járás
Kisnamény Fehérgyarmati járás
Kispalád Fehérgyarmati járás
Kisvarsány Vásárosnaményi járás
Kisszekeres Fehérgyarmati járás
Kocsord Mátészalkai járás
Komlódtótfalu Csengeri járás
Komoró Záhonyi járás
Kótaj Nyíregyházai járás
Kölcse Fehérgyarmati járás
Kömörő Fehérgyarmati járás
Laskod Baktalórántházai járás
Levelek Baktalórántházai járás
Lónya Vásárosnaményi járás
Lövőpetri Kisvárdai járás
Magosliget Fehérgyarmati járás
Magy Baktalórántházai járás
Mánd Fehérgyarmati járás
Mándok Záhonyi járás
Máriapócs Nyírbátori járás
Márokpapi Vásárosnaményi járás
Mátyus Vásárosnaményi járás
Méhtelek Fehérgyarmati járás
Mérk Mátészalkai járás
Mezőladány Kisvárdai járás
Milota Fehérgyarmati járás
Nábrád Fehérgyarmati járás
Nagyar Fehérgyarmati járás
Nagycserkesz Nyíregyházai járás
Nagydobos Mátészalkai járás
Nagyhódos Fehérgyarmati járás
Nagyszekeres Fehérgyarmati járás
Nagyvarsány Vásárosnaményi járás
Napkor Nyíregyházai járás
Nemesborzova Fehérgyarmati járás
Nyírbéltek Nyírbátori járás
Nyírbogát Nyírbátori járás
Nyírbogdány Kemecsei járás
Nyírcsaholy Mátészalkai járás
Nyírcsászári Nyírbátori járás
Nyírderzs Nyírbátori járás
Nyírgelse Nyírbátori járás
Nyírgyulaj Nyírbátori járás
Nyíribrony Baktalórántházai járás
Nyírjákó Baktalórántházai járás
Nyírkarász Kisvárdai járás
Nyírkáta Mátészalkai járás
Nyírkércs Baktalórántházai járás
Nyírlövő Kisvárdai járás
Nyírlugos Nyírbátori járás
Nyírmada Vásárosnaményi járás
Nyírmeggyes Mátészalkai járás
Nyírmihálydi Nyírbátori járás
Nyírparasznya Mátészalkai járás
Nyírpilis Nyírbátori járás
Nyírtass Kisvárdai járás
Nyírtét Kemecsei járás
Nyírtura Nyíregyházai járás
Nyírvasvári Nyírbátori járás
Ófehértó Baktalórántházai járás
Olcsva Vásárosnaményi járás
Olcsvaapáti Fehérgyarmati járás
Ópályi Mátészalkai járás
Ököritófülpös Mátészalkai járás
Ömböly Nyírbátori járás
Őr Mátészalkai járás
Panyola Fehérgyarmati járás
Pap Kisvárdai járás
Papos Mátészalkai járás
Paszab Ibrányi járás
Pátroha Kisvárdai járás
Pátyod Csengeri járás
Penészlek Nyírbátori járás
Penyige Fehérgyarmati járás
Petneháza Baktalórántházai járás
Piricse Nyírbátori járás
Pócspetri Nyírbátori járás
Porcsalma Csengeri járás
Pusztadobos Vásárosnaményi járás
Rakamaz Nyíregyházai járás
Ramocsaháza Baktalórántházai járás
Rápolt Mátészalkai járás
Rétközberencs Kisvárdai járás
Rohod Baktalórántházai járás
Rozsály Fehérgyarmati járás
Sényő Nyíregyházai járás
Sonkád Fehérgyarmati járás
Szabolcs Nyíregyházai járás
Szabolcsbáka Kisvárdai járás
Szabolcsveresmart Kisvárdai járás
Szakoly Nagykállói járás
Szamosangyalos Csengeri járás
Szamosbecs Csengeri járás
Szamoskér Mátészalkai járás
Szamossályi Fehérgyarmati járás
Szamostatárfalva Csengeri járás
Szamosújlak Fehérgyarmati járás
Szamosszeg Mátészalkai járás
Szatmárcseke Fehérgyarmati járás
Székely Kemecsei járás
Szorgalmatos Tiszavasvári járás
Tákos Vásárosnaményi járás
Tarpa Vásárosnaményi járás
Terem Nyírbátori járás
Tiborszállás Mátészalkai járás
Timár Nyíregyházai járás
Tiszaadony Vásárosnaményi járás
Tiszabecs Fehérgyarmati járás
Tiszabercel Ibrányi járás
Tiszabezdéd Záhonyi járás
Tiszacsécse Fehérgyarmati járás
Tiszadada Tiszavasvári járás
Tiszadob Tiszavasvári járás
Tiszaeszlár Tiszavasvári járás
Tiszakanyár Kisvárdai járás
Tiszakerecseny Vásárosnaményi járás
Tiszakóród Fehérgyarmati járás
Tiszamogyorós Záhonyi járás
Tiszanagyfalu Nyíregyházai járás
Tiszarád Kemecsei járás
Tiszaszalka Vásárosnaményi járás
Tiszaszentmárton Záhonyi járás
Tiszatelek Ibrányi járás
Tiszavid Vásárosnaményi járás
Tisztaberek Fehérgyarmati járás
Tivadar Fehérgyarmati járás
Tornyospálca Kisvárdai járás
Tunyogmatolcs Fehérgyarmati járás
Túristvándi Fehérgyarmati járás
Túrricse Fehérgyarmati járás
Tuzsér Záhonyi járás
Tyukod Csengeri járás
Újdombrád Kisvárdai járás
Újkenéz Kisvárdai járás
Ura Csengeri járás
Uszka Fehérgyarmati járás
Vaja Mátészalkai járás
Vállaj Mátészalkai járás
Vámosatya Vásárosnaményi járás
Vámosoroszi Fehérgyarmati járás
Vasmegyer Kemecsei járás
Záhony Záhonyi járás
Zajta Fehérgyarmati járás
Zsarolyán Fehérgyarmati járás
Zsurk Záhonyi járás

Tolna vármegye

Alsónána Szekszárdi járás
Alsónyék Szekszárdi járás
Aparhant Bonyhádi járás
Attala Dombóvári járás
Báta Szekszárdi járás
Bátaapáti Bonyhádi járás
Belecska Tamási járás
Bikács Paksi járás
Bogyiszló Tolnai járás
Bonyhádvarasd Bonyhádi járás
Bölcske Paksi járás
Cikó Bonyhádi járás
Csibrák Dombóvári járás
Csikóstőttős Dombóvári járás
Dalmand Dombóvári járás
Decs Szekszárdi járás
Diósberény Tamási járás
Döbrököz Dombóvári járás
Dunaszentgyörgy Paksi járás
Dúzs Tamási járás
Értény Tamási járás
Fácánkert Tolnai járás
Fadd Tolnai járás
Felsőnána Bonyhádi járás
Felsőnyék Tamási járás
Fürged Tamási járás
Gerjen Paksi járás
Grábóc Bonyhádi járás
Gyönk Tamási járás
Györe Bonyhádi járás
Györköny Paksi járás
Gyulaj Dombóvári járás
Harc Szekszárdi járás
Hőgyész Tamási járás
Iregszemcse Tamási járás
Izmény Bonyhádi járás
Jágónak Dombóvári járás
Kajdacs Paksi járás
Kakasd Bonyhádi járás
Kalaznó Tamási járás
Kapospula Dombóvári járás
Keszőhidegkút Tamási járás
Kéty Bonyhádi járás
Kisdorog Bonyhádi járás
Kismányok Bonyhádi járás
Kistormás Szekszárdi járás
Kisvejke Bonyhádi járás
Kisszékely Tamási járás
Kocsola Dombóvári járás
Koppányszántó Tamási járás
Kölesd Szekszárdi járás
Kurd Dombóvári járás
Lápafő Dombóvári járás
Lengyel Bonyhádi járás
Madocsa Paksi járás
Magyarkeszi Tamási járás
Medina Szekszárdi járás
Miszla Tamási járás
Mórágy Bonyhádi járás
Mőcsény Bonyhádi járás
Mucsfa Bonyhádi járás
Mucsi Tamási járás
Murga Bonyhádi járás
Nagydorog Paksi járás
Nagykónyi Tamási járás
Nagymányok Bonyhádi járás
Nagyszékely Tamási járás
Nagyszokoly Tamási járás
Nagyvejke Bonyhádi járás
Nak Dombóvári járás
Németkér Paksi járás
Ozora Tamási járás
Őcsény Szekszárdi járás
Pálfa Paksi járás
Pári Tamási járás
Pincehely Tamási járás
Pörböly Szekszárdi járás
Pusztahencse Paksi járás
Regöly Tamási járás
Sárpilis Szekszárdi járás
Sárszentlőrinc Paksi járás
Simontornya Tamási járás
Sióagárd Szekszárdi járás
Szakadát Tamási járás
Szakály Tamási járás
Szakcs Dombóvári járás
Szálka Szekszárdi járás
Szárazd Tamási járás
Szedres Szekszárdi járás
Tengelic Paksi járás
Tevel Bonyhádi járás
Tolnanémedi Tamási járás
Udvari Tamási járás
Újireg Tamási járás
Váralja Bonyhádi járás
Várdomb Szekszárdi járás
Várong Dombóvári járás
Varsád Tamási járás
Závod Bonyhádi járás
Zomba Bonyhádi járás

Vas vármegye

Acsád Szombathelyi járás
Alsószölnök Szentgotthárdi járás
Alsóújlak Vasvári járás
Andrásfa Vasvári járás
Apátistvánfalva Szentgotthárdi járás
Bajánsenye Körmendi járás
Balogunyom Szombathelyi járás
Bejcgyertyános Sárvári járás
Bérbaltavár Vasvári járás
Boba Celldömölki járás
Borgáta Celldömölki járás
Bozzai Szombathelyi járás
Bozsok Kőszegi járás
Sárvári járás
Bögöt Sárvári járás
Bögöte Sárvári járás
Bucsu Szombathelyi járás
Cák Kőszegi járás
Chernelházadamonya Sárvári járás
Csákánydoroszló Körmendi járás
Csánig Sárvári járás
Csehi Vasvári járás
Csehimindszent Vasvári járás
Csempeszkopács Szombathelyi járás
Csénye Sárvári járás
Csepreg Kőszegi járás
Csipkerek Vasvári járás
Csönge Celldömölki járás
Csörötnek Szentgotthárdi járás
Daraboshegy Körmendi járás
Dozmat Szombathelyi járás
Döbörhegy Körmendi járás
Döröske Körmendi járás
Duka Celldömölki járás
Egervölgy Vasvári járás
Egyházashetye Celldömölki járás
Egyházashollós Körmendi járás
Egyházasrádóc Körmendi járás
Felsőcsatár Szombathelyi járás
Felsőjánosfa Körmendi járás
Felsőmarác Körmendi járás
Felsőszölnök Szentgotthárdi járás
Gasztony Szentgotthárdi járás
Gérce Sárvári járás
Gersekarát Vasvári járás
Gór Sárvári járás
Gyanógeregye Szombathelyi járás
Győrvár Vasvári járás
Halastó Körmendi járás
Halogy Körmendi járás
Harasztifalu Körmendi járás
Hegyfalu Sárvári járás
Hegyháthodász Körmendi járás
Hegyhátsál Körmendi járás
Hegyhátszentjakab Körmendi járás
Hegyhátszentmárton Körmendi járás
Hegyhátszentpéter Vasvári járás
Horvátlövő Szombathelyi járás
Horvátzsidány Kőszegi járás
Hosszúpereszteg Sárvári járás
Ikervár Sárvári járás
Iklanberény Kőszegi járás
Ispánk Körmendi járás
Ivánc Körmendi járás
Jákfa Sárvári járás
Jánosháza Celldömölki járás
Káld Sárvári járás
Kám Vasvári járás
Karakó Celldömölki járás
Katafa Körmendi járás
Keléd Celldömölki járás
Kemeneskápolna Celldömölki járás
Kemenesmagasi Celldömölki járás
Kemenesmihályfa Celldömölki járás
Kemenespálfa Celldömölki járás
Kemenessömjén Celldömölki járás
Kemenesszentmárton Celldömölki járás
Kemestaródfa Körmendi járás
Kenéz Sárvári járás
Kenyeri Celldömölki járás
Kercaszomor Körmendi járás
Kerkáskápolna Körmendi járás
Kétvölgy Szentgotthárdi járás
Kisrákos Körmendi járás
Kissomlyó Celldömölki járás
Kisunyom Szombathelyi járás
Kiszsidány Kőszegi járás
Kondorfa Szentgotthárdi járás
Köcsk Celldömölki járás
Kőszegdoroszló Kőszegi járás
Kőszegpaty Kőszegi járás
Kőszegszerdahely Kőszegi járás
Lócs Kőszegi járás
Magyarlak Szentgotthárdi járás
Magyarnádalja Körmendi járás
Magyarszecsőd Körmendi járás
Magyarszombatfa Körmendi járás
Megyehíd Sárvári járás
Meggyeskovácsi Sárvári járás
Mersevát Celldömölki járás
Mesterháza Sárvári járás
Mesteri Celldömölki járás
Meszlen Szombathelyi járás
Mikosszéplak Vasvári járás
Molnaszecsőd Körmendi járás
Nádasd Körmendi járás
Nagygeresd Sárvári járás
Nagykölked Körmendi járás
Nagymizdó Körmendi járás
Nagyrákos Körmendi járás
Nagysimonyi Celldömölki járás
Nagytilaj Vasvári járás
Narda Szombathelyi járás
Nemesbőd Szombathelyi járás
Nemescsó Kőszegi járás
Nemeskeresztúr Celldömölki járás
Nemeskocs Celldömölki járás
Nemeskolta Szombathelyi járás
Nemesládony Sárvári járás
Nemesmedves Szentgotthárdi járás
Nemesrempehollós Körmendi járás
Nick Sárvári járás
Nyőgér Sárvári járás
Olaszfa Vasvári járás
Ólmod Kőszegi járás
Orfalu Szentgotthárdi járás
Ostffyasszonyfa Celldömölki járás
Oszkó Vasvári járás
Ölbő Sárvári járás
Őrimagyarósd Körmendi járás
Őriszentpéter Körmendi járás
Pácsony Vasvári járás
Pankasz Körmendi járás
Pápoc Celldömölki járás
Pecöl Sárvári járás
Perenye Szombathelyi járás
Peresznye Kőszegi járás
Petőmihályfa Vasvári járás
Pinkamindszent Körmendi járás
Pornóapáti Szombathelyi járás
Porpác Sárvári járás
Pósfa Sárvári járás
Pusztacsó Kőszegi járás
Püspökmolnári Vasvári járás
Rábagyarmat Szentgotthárdi járás
Rábahídvég Vasvári járás
Rábapaty Sárvári járás
Rábatöttös Szombathelyi járás
Rádóckölked Körmendi járás
Rátót Szentgotthárdi járás
Répcelak Sárvári járás
Répceszentgyörgy Sárvári járás
Rönök Szentgotthárdi járás
Rum Szombathelyi járás
Sajtoskál Sárvári járás
Salköveskút Szombathelyi járás
Sárfimizdó Vasvári járás
Simaság Sárvári járás
Sitke Sárvári járás
Sorkifalud Szombathelyi járás
Sorkikápolna Szombathelyi járás
Sorokpolány Szombathelyi járás
Sótony Sárvári járás
Söpte Szombathelyi járás
Szaknyér Körmendi járás
Szakonyfalu Szentgotthárdi járás
Szalafő Körmendi járás
Szarvaskend Körmendi járás
Szatta Körmendi járás
Szeleste Sárvári járás
Szemenye Vasvári járás
Szentpéterfa Szombathelyi járás
Szergény Celldömölki járás
Szőce Körmendi járás
Tanakajd Szombathelyi járás
Telekes Vasvári járás
Tokorcs Celldömölki járás
Tompaládony Sárvári járás
Tormásliget Kőszegi járás
Tömörd Kőszegi járás
Uraiújfalu Sárvári járás
Vámoscsalád Sárvári járás
Vasalja Körmendi járás
Vásárosmiske Sárvári járás
Vasasszonyfa Szombathelyi járás
Vasegerszeg Sárvári járás
Vashosszúfalu Sárvári járás
Vaskeresztes Szombathelyi járás
Vassurány Szombathelyi járás
Vasvár Vasvári járás
Vasszécseny Szombathelyi járás
Vasszentmihály Szentgotthárdi járás
Vasszilvágy Szombathelyi járás
Vát Szombathelyi járás
Velem Kőszegi járás
Velemér Körmendi járás
Vép Szombathelyi járás
Viszák Körmendi járás
Vönöck Celldömölki járás
Zsédeny Sárvári járás
Zsennye Szombathelyi járás

Veszprém vármegye

Ábrahámhegy Tapolcai járás
Adásztevel Pápai járás
Adorjánháza Devecseri járás
Apácatorna Devecseri járás
Aszófő Balatonfüredi járás
Badacsonytomaj Tapolcai járás
Badacsonytördemic Tapolcai járás
Bakonybél Zirci járás
Bakonyjákó Pápai járás
Bakonykoppány Pápai járás
Bakonynána Zirci járás
Bakonyoszlop Zirci járás
Bakonypölöske Pápai járás
Bakonyság Pápai járás
Bakonyszentiván Pápai járás
Bakonyszentkirály Zirci járás
Bakonyszücs Pápai járás
Bakonytamási Pápai járás
Balatonakali Balatonfüredi járás
Balatonakarattya Balatonalmádi járás
Balatoncsicsó Balatonfüredi járás
Balatonederics Tapolcai járás
Balatonfőkajár Balatonalmádi járás
Balatonhenye Tapolcai járás
Balatonkenese Balatonalmádi járás
Balatonrendes Tapolcai járás
Balatonszepezd Balatonfüredi járás
Balatonudvari Balatonfüredi járás
Bánd Veszprémi járás
Barnag Veszprémi járás
Bazsi Sümegi járás
Béb Pápai járás
Békás Pápai járás
Bodorfa Sümegi járás
Borszörcsök Devecseri járás
Borzavár Zirci járás
Csabrendek Sümegi járás
Csajág Balatonalmádi járás
Csehbánya Ajkai járás
Csesznek Zirci járás
Csetény Zirci járás
Csót Pápai járás
Csögle Devecseri járás
Dabronc Sümegi járás
Dabrony Devecseri járás
Dáka Pápai járás
Devecser Devecseri járás
Doba Devecseri járás
Döbrönte Pápai járás
Dörgicse Balatonfüredi járás
Dudar Zirci járás
Egeralja Devecseri járás
Egyházaskesző Pápai járás
Eplény Veszprémi járás
Farkasgyepű Ajkai járás
Ganna Pápai járás
Gecse Pápai járás
Gic Pápai járás
Gógánfa Sümegi járás
Gyepükaján Sümegi járás
Gyulakeszi Tapolcai járás
Hajmáskér Veszprémi járás
Halimba Ajkai járás
Hárskút Veszprémi járás
Hegyesd Tapolcai járás
Hegymagas Tapolcai járás
Herend Veszprémi járás
Hetyefő Sümegi járás
Hidegkút Veszprémi járás
Homokbödöge Pápai járás
Hosztót Sümegi járás
Iszkáz Devecseri járás
Jásd Várpalotai járás
Kamond Devecseri járás
Kapolcs Tapolcai járás
Káptalanfa Sümegi járás
Káptalantóti Tapolcai járás
Karakószörcsök Devecseri járás
Kékkút Tapolcai járás
Kemeneshőgyész Pápai járás
Kemenesszentpéter Pápai járás
Kerta Devecseri járás
Királyszentistván Balatonalmádi járás
Kisapáti Tapolcai járás
Kisberzseny Devecseri járás
Kiscsősz Devecseri járás
Kislőd Ajkai járás
Kispirit Devecseri járás
Kisszőlős Devecseri járás
Kolontár Devecseri járás
Kővágóörs Tapolcai járás
Köveskál Tapolcai járás
Kup Pápai járás
Külsővat Pápai járás
Küngös Balatonalmádi járás
Lesencefalu Tapolcai járás
Lesenceistvánd Tapolcai járás
Lesencetomaj Tapolcai járás
Lókút Zirci járás
Lovas Balatonfüredi járás
Lovászpatona Pápai járás
Magyargencs Pápai járás
Malomsok Pápai járás
Marcalgergelyi Pápai járás
Marcaltő Pápai járás
Megyer Sümegi járás
Mencshely Veszprémi járás
Mezőlak Pápai járás
Mihályháza Pápai járás
Mindszentkálla Tapolcai járás
Monostorapáti Tapolcai járás
Monoszló Balatonfüredi járás
Nagyacsád Pápai járás
Nagyalásony Devecseri járás
Nagydém Pápai járás
Nagyesztergár Zirci járás
Nagygyimót Pápai járás
Nagypirit Devecseri járás
Nagytevel Pápai járás
Nagyvázsony Veszprémi járás
Nemesgörzsöny Pápai járás
Nemesgulács Tapolcai járás
Nemeshany Sümegi járás
Nemesvita Tapolcai járás
Nemesszalók Pápai járás
Németbánya Pápai járás
Nóráp Pápai járás
Noszlop Devecseri járás
Nyárád Pápai járás
Nyirád Ajkai járás
Óbudavár Balatonfüredi járás
Olaszfalu Zirci járás
Oroszi Devecseri járás
Öcs Ajkai járás
Örvényes Balatonfüredi járás
Ősi Várpalotai járás
Öskü Várpalotai járás
Paloznak Balatonfüredi járás
Pápadereske Pápai járás
Pápakovácsi Pápai járás
Pápasalamon Pápai járás
Pápateszér Pápai járás
Papkeszi Balatonalmádi járás
Pécsely Balatonfüredi járás
Pénzesgyőr Zirci járás
Pétfürdő Várpalotai járás
Porva Zirci járás
Pula Veszprémi járás
Pusztamiske Devecseri járás
Raposka Tapolcai járás
Rigács Sümegi járás
Salföld Tapolcai járás
Sáska Tapolcai járás
Sóly Veszprémi járás
Somlójenő Devecseri járás
Somlószőlős Devecseri járás
Somlóvásárhely Devecseri járás
Somlóvecse Devecseri járás
Sümegprága Sümegi járás
Szápár Zirci járás
Szentantalfa Balatonfüredi járás
Szentbékkálla Tapolcai járás
Szentgál Veszprémi járás
Szentimrefalva Sümegi járás
Szentjakabfa Balatonfüredi járás
Szentkirályszabadja Veszprémi járás
Szigliget Tapolcai járás
Szőc Ajkai járás
Tagyon Balatonfüredi járás
Takácsi Pápai járás
Taliándörögd Tapolcai járás
Tés Várpalotai járás
Tihany Balatonfüredi járás
Tüskevár Devecseri járás
Ugod Pápai járás
Ukk Sümegi járás
Úrkút Ajkai járás
Uzsa Tapolcai járás
Vanyola Pápai járás
Várkesző Pápai járás
Városlőd Ajkai járás
Vaszar Pápai járás
Vászoly Balatonfüredi járás
Veszprémfajsz Veszprémi járás
Veszprémgalsa Sümegi járás
Vid Devecseri járás
Vigántpetend Tapolcai járás
Vilonya Várpalotai járás
Vinár Pápai járás
Vöröstó Veszprémi járás
Zalaerdőd Sümegi járás
Zalagyömörő Sümegi járás
Zalameggyes Sümegi járás
Zalaszegvár Sümegi járás
Zánka Balatonfüredi járás

Zala vármegye

Alibánfa Zalaegerszegi járás
Almásháza Zalaegerszegi járás
Alsónemesapáti Zalaegerszegi járás
Alsórajk Nagykanizsai járás
Alsószenterzsébet Lenti járás
Babosdöbréte Zalaegerszegi járás
Baglad Lenti járás
Bagod Zalaegerszegi járás
Bak Zalaegerszegi járás
Baktüttös Zalaegerszegi járás
Balatonmagyaród Nagykanizsai járás
Bánokszentgyörgy Letenyei járás
Barlahida Lenti járás
Batyk Zalaszentgróti járás
Bázakerettye Letenyei járás
Becsehely Letenyei járás
Becsvölgye Zalaegerszegi járás
Belezna Nagykanizsai járás
Belsősárd Lenti járás
Bezeréd Zalaegerszegi járás
Bocska Nagykanizsai járás
Bókaháza Keszthelyi járás
Boncodfölde Zalaegerszegi járás
Borsfa Letenyei járás
Böde Zalaegerszegi járás
Bödeháza Lenti járás
Börzönce Nagykanizsai járás
Búcsúszentlászló Zalaegerszegi járás
Bucsuta Letenyei járás
Csapi Nagykanizsai járás
Csatár Zalaegerszegi járás
Csertalakos Zalaegerszegi járás
Csesztreg Lenti járás
Csonkahegyhát Zalaegerszegi járás
Csöde Zalaegerszegi járás
Csömödér Lenti járás
Csörnyeföld Letenyei járás
Dióskál Keszthelyi járás
Dobri Lenti járás
Dobronhegy Zalaegerszegi járás
Döbröce Zalaszentgróti járás
Dötk Zalaszentgróti járás
Egeraracsa Keszthelyi járás
Egervár Zalaegerszegi járás
Eszteregnye Nagykanizsai járás
Esztergályhorváti Keszthelyi járás
Felsőrajk Nagykanizsai járás
Felsőszenterzsébet Lenti járás
Fityeház Nagykanizsai járás
Fűzvölgy Nagykanizsai járás
Gáborjánháza Lenti járás
Galambok Nagykanizsai járás
Garabonc Nagykanizsai járás
Gellénháza Zalaegerszegi járás
Gelse Nagykanizsai járás
Gelsesziget Nagykanizsai járás
Gétye Keszthelyi járás
Gombosszeg Zalaegerszegi járás
Gosztola Lenti járás
Gősfa Zalaegerszegi járás
Gutorfölde Zalaegerszegi járás
Gyűrűs Zalaegerszegi járás
Hagyárosbörönd Zalaegerszegi járás
Hahót Nagykanizsai járás
Hernyék Lenti járás
Homokkomárom Nagykanizsai járás
Hosszúvölgy Nagykanizsai járás
Hottó Zalaegerszegi járás
Iborfia Zalaegerszegi járás
Iklódbördőce Lenti járás
Kacorlak Nagykanizsai járás
Kallósd Zalaszentgróti járás
Kálócfa Lenti járás
Kányavár Lenti járás
Karmacs Keszthelyi járás
Kávás Zalaegerszegi járás
Kemendollár Zalaegerszegi járás
Keménfa Zalaegerszegi járás
Kerecseny Nagykanizsai járás
Kerkabarabás Lenti járás
Kerkafalva Lenti járás
Kerkakutas Lenti járás
Kerkaszentkirály Letenyei járás
Kerkateskánd Lenti járás
Kilimán Nagykanizsai járás
Kisbucsa Zalaegerszegi járás
Kiscsehi Letenyei járás
Kisgörbő Zalaszentgróti járás
Kiskutas Zalaegerszegi járás
Kispáli Zalaegerszegi járás
Kisrécse Nagykanizsai járás
Kistolmács Letenyei járás
Kisvásárhely Zalaszentgróti járás
Kissziget Lenti járás
Kozmadombja Lenti járás
Kustánszeg Zalaegerszegi járás
Külsősárd Lenti járás
Lakhegy Zalaegerszegi járás
Lasztonya Letenyei járás
Lendvadedes Lenti járás
Lendvajakabfa Lenti járás
Letenye Letenyei járás
Lickóvadamos Zalaegerszegi járás
Ligetfalva Keszthelyi járás
Lispeszentadorján Letenyei járás
Liszó Nagykanizsai járás
Lovászi Lenti járás
Magyarföld Lenti járás
Magyarszentmiklós Nagykanizsai járás
Magyarszerdahely Nagykanizsai járás
Maróc Letenyei járás
Márokföld Lenti járás
Miháld Nagykanizsai járás
Mihályfa Zalaszentgróti járás
Mikekarácsonyfa Lenti járás
Milejszeg Zalaegerszegi járás
Misefa Zalaegerszegi járás
Molnári Letenyei járás
Murakeresztúr Nagykanizsai járás
Murarátka Letenyei járás
Muraszemenye Letenyei járás
Nagybakónak Nagykanizsai járás
Nagygörbő Zalaszentgróti járás
Nagykapornak Zalaegerszegi járás
Nagykutas Zalaegerszegi járás
Nagylengyel Zalaegerszegi járás
Nagypáli Zalaegerszegi járás
Nagyrada Nagykanizsai járás
Nagyrécse Nagykanizsai járás
Nemesapáti Zalaegerszegi járás
Nemeshetés Zalaegerszegi járás
Nemesnép Lenti járás
Nemespátró Nagykanizsai járás
Nemesrádó Zalaegerszegi járás
Nemessándorháza Zalaegerszegi járás
Nemesszentandrás Zalaegerszegi járás
Németfalu Zalaegerszegi járás
Nova Lenti járás
Óhíd Zalaszentgróti járás
Oltárc Letenyei járás
Orbányosfa Zalaegerszegi járás
Ormándlak Zalaegerszegi járás
Orosztony Nagykanizsai járás
Ortaháza Lenti járás
Ozmánbük Zalaegerszegi járás
Pacsa Zalaegerszegi járás
Padár Zalaegerszegi járás
Páka Lenti járás
Pakod Zalaszentgróti járás
Pálfiszeg Zalaegerszegi járás
Pat Nagykanizsai járás
Pethőhenye Zalaegerszegi járás
Petrikeresztúr Zalaegerszegi járás
Petrivente Letenyei járás
Pókaszepetk Zalaegerszegi járás
Pórszombat Lenti járás
Pölöske Zalaegerszegi járás
Pölöskefő Nagykanizsai járás
Pördefölde Lenti járás
Pötréte Nagykanizsai járás
Pusztaapáti Lenti járás
Pusztaederics Zalaegerszegi járás
Pusztamagyaród Letenyei járás
Pusztaszentlászló Zalaegerszegi járás
Ramocsa Lenti járás
Rédics Lenti járás
Resznek Lenti járás
Rigyác Nagykanizsai járás
Salomvár Zalaegerszegi járás
Sand Nagykanizsai járás
Sárhida Zalaegerszegi járás
Sármellék Keszthelyi járás
Semjénháza Letenyei járás
Sénye Zalaszentgróti járás
Sormás Nagykanizsai járás
Söjtör Zalaegerszegi járás
Surd Nagykanizsai járás
Sümegcsehi Zalaszentgróti járás
Szalapa Zalaszentgróti járás
Szécsisziget Lenti járás
Szentgyörgyvár Keszthelyi járás
Szentgyörgyvölgy Lenti járás
Szentkozmadombja Zalaegerszegi járás
Szentliszló Letenyei járás
Szentmargitfalva Letenyei járás
Szentpéterfölde Zalaegerszegi járás
Szentpéterúr Zalaegerszegi járás
Szepetnek Nagykanizsai járás
Szijártóháza Lenti járás
Szilvágy Lenti járás
Tekenye Zalaszentgróti járás
Tilaj Zalaegerszegi járás
Tófej Zalaegerszegi járás
Tormafölde Lenti járás
Tornyiszentmiklós Lenti járás
Tótszentmárton Letenyei járás
Tótszerdahely Letenyei járás
Türje Zalaszentgróti járás
Újudvar Nagykanizsai járás
Valkonya Letenyei járás
Vállus Keszthelyi járás
Várfölde Letenyei járás
Várvölgy Keszthelyi járás
Vasboldogasszony Zalaegerszegi járás
Vaspör Zalaegerszegi járás
Vindornyafok Keszthelyi járás
Vindornyalak Keszthelyi járás
Vindornyaszőlős Keszthelyi járás
Vöckönd Zalaegerszegi járás
Zajk Letenyei járás
Zalaapáti Keszthelyi járás
Zalabaksa Lenti járás
Zalabér Zalaszentgróti járás
Zalaboldogfa Zalaegerszegi járás
Zalacsány Keszthelyi járás
Zalacséb Zalaegerszegi járás
Zalaháshágy Zalaegerszegi járás
Zalaigrice Zalaegerszegi járás
Zalaistvánd Zalaegerszegi járás
Zalakomár Nagykanizsai járás
Zalaköveskút Keszthelyi járás
Zalalövő Zalaegerszegi járás
Zalamerenye Nagykanizsai járás
Zalasárszeg Nagykanizsai járás
Zalaszabar Nagykanizsai járás
Zalaszántó Keszthelyi járás
Zalaszentbalázs Nagykanizsai járás
Zalaszentgyörgy Zalaegerszegi járás
Zalaszentiván Zalaegerszegi járás
Zalaszentjakab Nagykanizsai járás
Zalaszentlászló Zalaszentgróti járás
Zalaszentlőrinc Zalaegerszegi járás
Zalaszentmárton Keszthelyi járás
Zalaszentmihály Zalaegerszegi járás
Zalaszombatfa Lenti járás
Zalatárnok Zalaegerszegi járás
Zalaújlak Nagykanizsai járás
Zalavár Keszthelyi járás
Zalavég Zalaszentgróti járás
Zebecke Lenti járás
chatsimple