Tisztelt Hitelszakértő!
Szeretnék információt kérni az alábbi ügyben:
Feleségemmel első gyermekünket várjuk, a terhesség 91.-ik napot betöltötte.
Mindketten büntetlen előéletű magyar állampolgárok vagyunk.
Feleségem több mint 4 éve ugyanannál a cégnél dolgozik 8 órában, idén múlt 31 éves.
Én jelenleg próbaidős alkalmazott vagyok egy cégnél, januárban már határozatlan idejű munkaszerződésem lesz. Előtte 30 napot meghaladóan nem volt munkahelye, így biztosításom sem. Elmúltam 40 éves.
Nettó bérünk összevonva - a majdani gyeddel számítva is - meghaladja a 700 ezer Ft-ot.
Jelenleg 100%-ban tulajdonosa vagyok egy pesti lakásnak, amin van egy 16 millió Ft-os szabad felhasználású jelzáloghitel, havi 110 ezer Ft törlesztő részlettel. Hátralévő futamidő, még 19 év.
Van 3 lakástakarékpénztári megtakarításunk, ami rövidesen lejár és körülbelül 4 millió Ft gyűlt rajta össze.
A babaváró hitelt szeretnénk felvenni, felvételkor rögtön kérnénk a 3 éves halasztást.
Falusi CSOK-al szeretnénk venni egy használt házat, 50-50%-os tulajdonrésszel a jelenlegi terhesség mellett vállalva a plusz két gyermeket. A település megtalálható a támogatott listán.
A vételárat 65 millió Ft.
Az önrészre elsősorban az LTP-t, másodsorban a CSOK 5 milliós vásárlásra felhasználható részét és harmadsorban a babaváró hitel feltétlenül szükséges részét fordítanánk úgy, hogy közben azt a lehető legalacsonyabb értéken szeretnénk tartani. A maradékot hitelből szeretném rendezni, elsősorban a CSOK + otthonteremtési támogatott hitel 15 milliós értékben, másodsorban "sima" lakásvásárlási jelzáloghitel, minden hitelben ketten lennék az adóstársak.
Szeretném igénybe venni a támogatott otthonfelújítást maximális értékben, és az áfa visszaigénylést is.
Fontos, hogy a jelenleg is meglévő lakásom, és a rajta lévő szabad felhasználású jelzáloghitel a vásárlásra kerülő házzal kapcsolatos hiteltől, és főleg jelzálogtól elkülönült legyen.
A felmerülő kérdések:
- milyen havi törlesztőrészlet maximummal kell számolnom (a bér nettó 60%-a, beszámít-e a gyed)?
- mi a minimum önerő, amivel belevághatok a vásárlásba (vételár, becsült érték %-a)?
- a korszerűsítési keretet szeretném az alábbi módon kimeríteni:
a., nyílászáró csere,
b., fürdőszoba felújítás,
c., napelem telepítés a tetőre, és ezzel párhuzamosan légkondicionáló is beszerelése (fűtés korszerűsítés).
Ezek elszámolhatók a falusi CSOK 5 milliós korszerűsítési kertére? És egyúttal elszámolhatóak-e támogatott otthonfelújításra is? Konkrétan az a kérdésem, hogy ha 6 milliót költök korszerűsítésre, akkor az a csokra és egyúttal a támogatott lakásfelújításra is elszámolható-e, vagy ha maximalizálni szeretném a támogatást 5+6 millió Ft-ért kell felújítást végeznem?
- ezekre a felújításokra is vissza tudom igényelni az ÁFA különbözetet?
- ház méretével kapcsolatban van felső korlát? (Régebbről maximum 300 nm-re emlékszem, de most nem találom a szabályozásban.)
- mikor tudom legkorábban elindítani a folyamatokat a próbaidőre való tekintettel?
- mennyibe kerül havonta egy kapcsolódó életbiztosítás, ami az összes felvett hitel összeget fedezi halál esetén?
- a másik ingatlanon lévő jelzáloghitelt megtartanám külön, mert szeretném, ha tudnám külön előtörlesztéssel megszüntetni a jelzáloghitelt rajta 5-6 éven belül. Ha viszont kedvezőbb feltételek miatt megéri átvinni, és marad elkülönült ügyletként, akkor nyitott vagyok rá.
Milyen egyéb feltételeknek kell megfelelnem?
Milyen tájékoztatást tud adni a leírtakkal kapcsolatban.
Kérés esetén kérem e-mailben keressen.
Köszönöm a segítséget:
Csaba
Válaszunk:
Kedves Csaba!
Próbaidős munkaviszonyból származó jövedelem nem vehető figyelembe hitelfelvétel során. A gyed kiegészítő jövedelemként vehető figyelembe. Így a hiteligényléshez mindenképpen meg kell várni, amíg az Ön próbaideje lejár.
A minimálisan elvárt önerő mértékét nagyban befolyásolja az, hogy az ingatlan melyik településen található.
A leírt munkálatok támogathatók. A napelem, valamint a légkondíciónáló falusi CSOK-kal történő finanszírozásának feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat.
Azok a számlák, amelyek elszámolásra kerülnek a falusi CSOK-hoz kapcsolódóan, nem nyújthatók be a lakásfelújítási támogatáshoz. Tehát, ha maximalizálni szeretné a támogatást, akkor 5+6 millió Ft-ért kell felújítást végeznie. A falusi CSOK-os munkálatok esetén ÁFA visszatérítésre is van lehetőség. Ehhez azonban a költségvetésnek legalább akkora összegről kell szólnia, mint amennyi a falusi CSOK + az ÁFA visszatérítés együttes összege.
Hasznos alapterületre vonatkozó felső korlát nincsen.
Szakértőink készséggel készítenek Önnek személyre szabott, díjmentes tájékoztatást a várható törlesztő részlet és életbiztosítás összegéről, ám ehhez bővebb információkra lenne szükség. Kérjük, töltse ki online adatlapunkat és Szakértőink ismertetni fogják a lehetőségeket. A babaváró hitel jogosultsági feltételei IDE kattintva tekinthetők meg. A falusi CSOK jogosultsági feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű falusi CSOK ügyintézést is!