Tisztelt Szakértő!
Az alábbi ügyben fordulok Önökhöz:
Babaváró hitel felvételéhez szükséges tb jogviszony igazolás kiállítása kapcsán a következő problémábaütköztem.
2020.04.09-én elveszítettem a munkámat, ezt követően 2021.08.23-án keletkezett újra bejelentett jogviszonyom.
Magyarországon a vészhelyzet 2020.03.11-én lett kihirdetve a Magyar Közlöny szerint, és a mai napog is tart. Tehát a fenti két dátum beletartozik ebbe az időszakba.
Az OTP az alábbiakat írja a honlapján:
-legalább a házaspár egyik tagjának van 3 év folyamatos, maximum 30 napig megszakított társadalombiztosítási jogviszonya (TB).
A veszélyhelyzet időtartama alatt vagy az azt követő 90 napig a TB 30 napos megszakítási korlátját nem kell figyelembe venni akkor sem,
ha az a 30 napot meghaladja,
-ha az igénylő a veszélyhelyzet ideje alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül újabbTB jogviszonyt létesít,
akkor a veszélyhelyzet időtartamát TB jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni
Ezen leírás alapján szerintem, és az OTP-s ügyintéző szerint is jogosult vagyok.
Megigényeltem 2021. december végén az OEP-től a jogviszonyt igazoló Hatósági Bizonyítványt, melyet ki is állítottak részemre. Azonban a covid miatt az OTP-nél való időpont egyeztetés eltolódott, olyan időpontra, hogy a Hatósági Bizonyítvány 30 napos érvényességi ideje lejárt. Ezért megigényeltem újra a dokumentumot.
Ekkor Elutasítva határozatot kaptam, arra hivatkozva, hogy a jogviszonyban 30 napnál hosszabb megszakítás szerepel.
Ekkor jeleztem az OEP felé, hogy decemberben kiállították a Hatósági Bizonyítványt akkor most miért nem, illetve hogy az OTP-től milyen tájékoztatást kaptam, miszerint a 30 napos megszakítást nem kell figyelembe venni, illetve ha vészhelyzet alatt újra jogviszony létesül, akkor a megszakítás folytonos tb jogviszonynak tekintendő.
Erre az üzenetemre egy olyan határozatot kaptam, melyben visszavonják a korábban kiállított bizonyítványt és továbbra sem vagyok jogosult, mert: "Ön a veszélyhelyzet ideje alatt, illetve az követő 90 napon belül nem létesített újabb Tbj. 6. § szerinti biztosítási jogviszonyt."
2021.08.23. óta bejelentett munkahelyem van, melyet ők is megállapítanak a határozatban, ezért nem értem ezeket az elutasító határozat indoklásokat.
Jelenleg itt tart az ügy. Véleményüket kérdezném, hogy ki téved, az OEP-es ügyintézők vagy én? Önök mit javasolnak?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Ákos
Válaszunk:
Kedves Ákos!
A veszélyhelyzetre vonatkozó szabályok, melyek az OTP Bank honlapján olvashatók, valóban érvényesek. A veszélyhelyzet azonban első ízben 2020. március 11-től 2020. június 18-ig állt fenn. Majd ezt követően 2020. november 4-től került ismét kihirdetésre, s jelenleg is fennáll.
Ha Ön 2020. április 9-ét követően 2021. augusztus 23-án létesített újra munkaviszonyt, akkor az valóban nem felel meg a fent leírt szabálynak, hiszen az új TB jogviszony létesítése nem történt meg a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napban, vagyis 2020. szeptember 18-ig. Így ezt az időszakot az újabb veszélyhelyzet kihirdetéséig információink szerint megszakításnak kell tekinteni.
Véleményünk szerint első alkalommal adták ki tévesen az igazolást.
Kedves szakértő!
Meg szeretném igényelni a babaváró hitelt! A munkaviszonyom 2021. január 04-én ért véget, majd 2021. augusztus 15-én lettem újra foglalkoztatva. Azóta folyamatos munkaviszonyom van. Amennyiben 2023 novemberében szeretném megigényelni a hitelt, jogosult lehetek rá?
Kedves Szakértő!
A következő kérdéssel fordulok Önökhöz: Babaváró hitelfelvételhez kértem be a tb igazolást, de még nem érkezett meg. (Tudnak arról valamit, hogy Budapesten a Teve utcaiban igénylésnél azonnal kiadják az igazolást? Vagy máshol esetleg?) Párom 18 éves egybefüggő jogviszonnyal rendelkezett 2022. aug. 01-ig. Majd ezt 3 hónap álláskeresési járadék folyósítása követte, ami tudtommal beleszámít a tb. jogviszonyba. Ennek lejárta után november elejétől dec. 6-ig nem volt munkaviszony utáni tb-je, ez elvileg még a veszélyhelyzetben volt Dec. 6-án munkaviszonyt létesített Ausztriában, április 12-ig, majd április 24-én lett jogviszonya ismét Magyarországon. Július 25-én letelt a próbaidő, és van 90 nap jogviszonya Magyarországon ismét. Úgy bogoztuk ki a dolgokat, hogy így megfelelnek a pozitív tb igazoláshoz, vagy tévedünk?
A tb igazolásra várunk, esetleg van olyan hely az országban, ahová bemegy az ember és aznap megkapja?
Válaszukat előre is köszönöm!
Zsóka
Tisztelt szakértő!
A következő kérdéssel fordulok Önökhöz:
Babaváró hitel felvételéhez szükséges tb jogviszony igazolást szeretném július 1-jén bekérni. 2020 július 1-jétől Ausztriában dolgoztam október 1-jéig. Innentől egészen 2021 márciusig nem volt munkahelyem, viszont ezután a mai napig is folyamatos!
Elfogják-e így fogadni a tb igazolásomat?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Norbert
Kedves Szakértő!
TB jogviszonnyal kapcsolatos kérdéssel szeretnék fordulni Önhöz.
2020 szeptemberétől 2022 augusztus végéig egyéni vállalkozó voltam, majd ez a vállalkozás szüneteltetésre került, de nem szűnt meg. 2023 januártól alkalmazottként kezdtek foglalkoztatni, illetve mellékállásban megmaradt a vállalkozásom is. Szeptemberben várjuk első gyermekünket és friss házasként szeretnénk élni a babaváró kölcsönnel.
Milyen lehetőségeink vannak ezzel kapcsolatosan, ha a többi kritérium teljesítve van, illetve milyen szabályok vonatkoznak arra a nem aktív jogviszonyban töltött négy hónapra?
Tudtommal az is folyamatosan veszélyhelyzet volt, a háborús helyzet miatt.
Köszönöm a megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel,
Milán
Tisztelet szakértő.
Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy 2013.10.21-től 2021.09.17-ig volt munkaviszonyom. Munkahely váltás miatt 2021.10.18-án lettem újra bejelentve. Kiesett 1 hónapom. Így megkaphatom a babaváró hitelt vagy valószínű, hogy elutasítanak?
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdv.
Tibor
Tisztelt Hitelnet!
Az alábbi okból kérném segítségüket:
2023.03.23-án a babváró támogatáshoz szükséges TB igazolás kiadását az illetékes Vármegyei Kormányhivatal elutasította, azzal az indokkal, miszerint 2020.11.01-2020.12.31-ig szüneteltettem a vállalkozásomat (veszélyhelyzet alatt). Telefonon történt beszélgetésünk alkalmával azt a tájékoztatást kaptam, miszerint 2022.augusztus 21-én jogszabály változás történt, és a veszélyhelyzet alatt történt 30 napot meghaladó szüneteltetés kizáró ok, vagyis nem vehetik figyelembe, hogy a szüneteltetés a veszélyhelyzet alatt történt. Ez valóban helytálló? A jogviszonyom ezt az 1 szüneteltetést leszámítva azóta is folyamatos. Mit javasolnak?
köszönettel
Katalin