Üdvözlöm!
Érdeklődnék. Ha a meglévő családi házunkban szeretnénk beépíteni a tetőteret, a 2. még csak tervezett gyermek, illetve az 1. meglévő részére. Természetesen nem elég a CSOK összege a teljes munkára, csak kiegészítésnek kellene.
Milyen dokumentumok szükségesek az összeg felhasználásának elszámolásához? Elég, ha csak anyagszámlák lesznek róla?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Tibor
Válaszunk:
Kedves Tibor!
Tetőtér-beépítéssel történő bővítéshez költségvetést szükséges benyújtani a hitelintézethez az elvégezni kívánt munkálatokról. Erre minden banknak van formanyomtatványa. Ennek a hitelintézet által elfogadott költségvetésnek legalább a 70%-áról szükséges számlát benyújtani. Nem írja elő a CSOK rendelet, hogy kötelező anyagköltségről és munkadíjról egyaránt számlát benyújtani. Így az is megfelelő, ha a számlabenyújtási kötelezettség során a költségvetésben szereplő költségekről kizárólag anyagszámla kerül benyújtásra. (A 2022. december 31-ig igényelhető Otthonfelújítási támogatásnál volt olyan előírás, hogy a támogatás összegén belül egyenlő arányban kellett lenni az anyagszámlának és a munkadíj számlának.)
Meglévő lakás bővítéséhez két gyermek után 1.430.000 forint összegű CSOK vehető igénybe. A bővítés során meg kell felelni annak a feltételnek, hogy a bővítést követően az ingatlan hasznos alapterülete el fogja érni az 50 m2-t. Nem a bővítménynek kell legalább 50 m2 hasznos alapterületűnek lenni, hanem a teljes ingatlannak. Fontos, hogy a bővítendő ingatlanban Önöknek, mint támogatott személyeknek együttesen legalább 50% tulajdonrésze legyen. Az ingatlant nem terhelheti haszonélvezeti jog.
További személyi feltétel, hogy legalább egyikük rendelkezzen minimum 180 napos TB jogviszonnyal és mindketten büntetlen előéletűek legyenek. Egyiküknek sem lehet 5.000 forintot meghaladó tartozása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé. A megfelelő TB jogviszonyról 30 napnál nem régebbi igazolás benyújtása szükséges. Ezt a területileg illetékes OEP állítja ki vagy elektronikus úton is lekérhető. A köztartozás-mentességről és a büntetlen előéletről elegendő a CSOK kérelemben nyilatkozni.
A bővítésre vonatkozó további CSOK feltételekről részletes tájékoztató IDE kattintva olvasható.
A bővítésre igényelt CSOK mellé CSOK hitel (3% kamatú támogatott lakáshitel) nem igényelhető, de piaci kamatozású lakáshitel felvételére van lehetőség. Amennyiben a hitellehetőségek is érdeklik Önöket, kérjük, töltse ki online adatlapunkat és Szakértőink ismertetni fogják a lehetőségeket. Díjmentesen vállaljuk a CSOK és hitelügyintézést is.
További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére.