Igen, az is igényelheti a lakásfelújítási támogatást, aki egy Lakástakarék révén részesült már állami támogatásban. Az LTP keretében összegyűjtött összeg nagyobb része az ügyfél saját megtakarítása, kisebb része állami támogatás. Attól, hogy Ön korábban LTP megtakarításból újította fel otthonát, újabb felújítás finanszírozásához igényelheti a lakásfelújítási támogatást.
Továbbá arra is van lehetőség lakásfelújítás esetén, hogy az előre elvégezni szükséges munkálatokat LTP megtakarításból finanszírozza, majd ezt követően nyújtsa be kérelmét a lakásfelújítási támogatásra. Az LTP felé benyújtott számlák elfogadhatók a lakásfelújítási támogatás igénylése során is.

 





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
35 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt szakértő!
Falusi csok keretében fűtéskorszerűsítést (gázkazán csere) fogok végezni, azonban időközben lejárt egy 4 éves LTP szerződésem is.
A kérdésem az lenne, hogy ugyanazt a számlát bemutathatom falusi csok elszámolása és az LTP igazolása során is, vagy nem lehet átfedés?

Tisztelt Szakértő!
A Fundamenta által igényelt támogatásom kiutalásra került idén. Az én nevemen van a szerződés. A ház az én és Édesanyám nevén szerepel, valamint állandó lakcímként mindkettőnknél ez van megadva. Otthonfelújítást végeztünk tavaly, de a támogatást most márciusban kaptam meg. Utólagosan be tudják fogadni a tavalyi számlákat? Valamint Édesanyám egy részét már elszámoltatta, de az lenne a kérdésem, hogy ugyanúgy én is el tudom számoltatni vagy azt nem lehet így megoldani?
Köszönettel!

Tisztelt Szakèrtő!
A következő lenne a kérdésem: Fundamenta lakáskölcsönt vettem igénybe a lakásfelújításhoz. Beadtam az otthonfelújítási támogatásra a kérelmet.
Azt szeretném kérdezni, pozitív bírálat esetén az államkincstár a fundamentának utalja a pénzt?
Vàlaszát előre is köszönöm.

Költhetem a présházam felújítására az Ltp-met, ha be vagyok oda jelentkezve és 1/1 tulajdonos vagyok?

A lakás amit szeretnénk felújítani nem az én tulajdonom, de állandóra be vagyok jelentve oda.
Felhasználhatom az ltp-met?

Tisztelt Szakértő!
Fundamenta lakáskassza kiutalásra kerül. Saját és a lányom nevén is van. A lakás 1/1 tulajdonban az enyém, a lányom a lakásban állandó lakcímen van. Otthonfelújítást tervezek. Hogyan tudom a számlákat megoldani, hogy meg kapjuk a felújítás után az állami támogatást?
Köszönettel!

Az idén már benyújtottam számlákat a lakástakarékunkhoz. Ugyanezen számlák elszámolhatók az otthonteremtési támogatáshoz is lakásfelújításra?

Tisztelt Szakértő!

Érdeklődni szeretnék, hogy az Otthon felújítási támogatás kombinálható-e a meglévő lakástakarék megtakarításommal (4-éves OTP) új építésű ingatlan esetén beépített konyhabútor vásárlására, és beszerelésére?
Köszönettel: Gábor

Tisztelt Szakértő!
Néhény kérdésem lenne a felújítási támogatással kapcsolatban.
1. Férjem nemrég ajándékozással szerezte meg az ingatlan 50%-át. Másik 50% az édesanyja nevén van. A házban már 13 éve lakunk, be is vagyunk jelentkezve (2 kiskorú gyermekünk van). Van valamennyi idő, aminek el kell telni a tulajdon megszerzése és a támogatás igénylése között?
2. Az LTP-hez szeretnénk felvenni valamennyi hitelt. Ebben az esetben elszámolhatunk először az LTP felé a számlákkal, majd ugyanazokat támogatáshoz is benyújthatjuk?
3. Szükségünk lesz az LTP hitel mellett felújítási hitelre is, ezt szeretnénk majd előtörleszteni a támogatásból. 2 hitel esetében is igényelhetjük a támogatást?
Köszönettel: Mónika

Tisztelt Szakértő!

Az otthonfelújítási támogatáshoz az önerő egyik részét LTP-vel szeretnénk finanszírozni. A célingatlanban a feleségemnek 50%-os tulajdonrésze van (nekem nincsen), 2 kiskorú gyermekünk van (ők és a feleségem évek óta a célingatlanba vannak bejelentve – én nem), TB-je rendben, bejelentett munkaviszony egy évet meghaladó, köztartozás nincsen, így véleményem szerint jogosultak vagyunk a támogatásra.
Innen egy kicsit nehezebb:
– Az egyik LTP (Fundamenta) a nevemre szól – jól gondolom, hogy fel tudom felhasználni a fenti ingatlan felújítására? Amennyiben igen, a számlákat a feleségem nevére kell kérjük?
– A másik LTP (OTP) a nagymamám nevén van (közeli hozzátartozóm, más bejelentett lakcímmel) – fel tudjuk használni ezt a megtakarítást az otthonfelújítási támogatásra a fenti ingatlan felújítására? Amennyiben igen, a számlákat a feleségem nevére kell kérjük (ő ugye nem rokona a nagymamámnak), van-e speciális „apróbetűs” kitétel?

Köszönettel: Péter

Tisztelt Szakértő!
2018 februárban kötöttem lakástakarék szerződést, amelynek 4 éves futamideje 2022. februárban jár le. Szeretném igénybe venni a 2021-22-ben érvényes lakásfelujítási támogatást is, azaz a számlákat mindkettő esetében felhasználni.
Kérdésem, hogy a 2021-ben a lakásfelujításra kapott számlákat is felhasználhatom a lakástakerék esetében, vagy majd csak a 2022 február után keletkezőket?
Üdv,
Zoltán

Tisztelt Szakértő!
LTP megtakarításunk (élettársam és én, nem vagyunk egymás kedvezményezettei) kiutalásra kerül. Ezt szeretnénk elszámolni a lakásfelújítási programban. Hogyan tudjuk megoldani, hiszen LTP felé a számlát saját névre kell kiállítani. Kincstár felé külön néven be lehet nyújtani a számlákat? Köszönöm a segítséget.

Tisztelt Szakértő!
A kérdésem a következő lenne:
Ltp megtakarításom idén kiutalásra került, ami az én nevemen van. Szeretném a lakásfelújításra fordítani. Viszont együttesen tudjuk csak igényelni a felújításra, mivel élettársam rendelkezik csak 1 éves folyamatos Tb. jogviszonnyal, mivel én gyesen vagyok. Tehát az Ltp-s számlán csak az én nevem szerepelhet, viszont a felújításoson együttesen. Van erre megoldás? Előre is köszönöm válaszát!
L.Cili

Akkor is elszámolható mindkét helyre a számla, ha a LTP-re hitelt is vettem fel?

Tisztelt Szakértő !
A lakásfelújítási támogatásra való jogosultság szempontjából van-e annak jelentősége, hogy a lakástakarékpénztári megtakarítást valaki megtakarítóként, vagy közeli hozzátartozóként használja fel a lakás felújítására ? Van-e olyan kitétel, hogy a felújításról kiállított számlát csak abban az esetben lehet az LTP felé és a MÁK felé is elszámolni, ha a felújítás a megtakarító tulajdonában lévő ingatlanban történik ? Esetemben a megtakarító az édesapám, a lakástakarékpénztári megtakarítás felhasználója pedig én vagyok, mint közeli hozzátartozó. A felújítás az én tulajdonomban lévő ingatlanon történik, nekem van 25 év alatti gyermekem, aki jogosít a lakásfelújítási támogatás igénybevételére.
Köszönettel: Ildikó

Üdv.
Az LTP csak eredeti számlát fogad el. A lakásfelújítási támogatáshoz elég a számla másolata?

Tisztelt Szakértő!

Csengődi István vagyok és az otthonteremtési támogatás számlák rendelkezésével kapcsolatban szeretném kérni az állásfoglalásukat, mert a törvényi rendeletben egy kérdésben nem találtam utalást.
A kérdés részletezése: Az otthonteremtési támogatáshoz feleségemmel lakástakarék számláinkat is szeretnénk felhasználni, amit olvastam, hogy lehetőségünk is van rá. A kérdésünk a következő lenne. A feleségem nevén is és az én nevemre szóló lakástakarék számlákat is felszeretnénk felhasználni, de a fundamenta részére mindketten csak a saját nevére szóló számlákat tudjuk csak elszámolni. Míg az otthonteremtési támogatásnál csak annyit találtam, hogy a számlákat (7. § (1) Az építési tevékenységek teljesítését igazoló számlaként a) az igénylő – együttes igénylés esetén az igénylők egyike – saját nevére szóló legyen. Értelmezésem alapján hiába vagyunk házasok és hiába élünk az 50-50% tulajdonrésszel saját ingatlanunkban együtt, mégsem írathatjuk két névre a számlákat, így elveszítve az egyik lakáskassza felhasználásának lehetőségét?

Válaszukat nagyon köszönöm!

Tisztelettel Csengődi István