Tisztelt cím!

A kérdésem:

Felvehetem-e 3 gyermek után a zöld hitellel kombinált CSOK kölcsönt (15 millió Ft), illetve CSOK támogatást (10 millió Ft), ha már egyszer igénybe vettem 2016-ban használt lakás vásárlására 600 ezer forintot 1 gyermek után, illetve 2019-ben a második gyermek után utólag igényelve 400 ezer forintot? A harmadik gyermek 2021-ben született. A fentebb említett konstrukció legalább BB energiahatékonyságú új ház építésére fordítódna.

Ha a telek megvan, kell külön önerő, vagy finanszírozható az építkezés a fix hitelből?
Mennyi idő áll rendelkezésre az építkezésre az igényléstől vagy folyósítástól számítva?

Köszönöm
Üdvözlettel,
Gábor

Válaszunk:

Kedves Gábor!

Zöld hitel esetében amellett, hogy az ingatlannak “B” energetikai minősítésűnek kell lenni, alapfeltétel, hogy összesített energiaigénye legfeljebb 90 kWh/m2/év legyen. Ki kell hangsúlyozni azonban, hogy a BB energetikai minősítésű ingatlanok primer energiaigénye 81–100 kWh/m2/év közötti. Ebből kifolyólag tehát nem minden BB energetikai minősítésű ingatlan felel meg ennek a feltételnek.

Amennyiben az Önök által építeni kívánt ingatlan megfelel az elvárásoknak, úgy CSOK különbözet igénybevételére van lehetőségük. Ez azt jelenti, hogy a 10 millió forint összegű CSOK-ból le kell vonni a korábban kapott támogatásokat, vagyis az első gyermek után kapott 600 ezer forintot és a második gyermek után kapott 400 ezer forintot. Így adott esetben a CSOK különbözet 9 millió forint.

A 10 milliós CSOK mellé igénybe vehető a maximum 15 millió forint CSOK hitel is. A gyermekek után kapható támogatás önerőnek minősül. Az építkezés bekerülési költségéről költségvetést szükséges benyújtani. Adott esetben önerő nélkül akkor lenne megvalósítható a finanszírozás, ha támogatások és a hitelek együttes összege teljes egészében lefedné a bekerülési költséget. A CSOK hitel mellett van lehetőség még további zöld piaci hitel felvételére is. A hitelek összege azonban nem haladhatja meg az ingatlan várható jövőbeni értékének legfeljebb 80%-át. Településtípustól függően ez a finanszírozási arány kisebb is lehet.

Zöld hitel esetében a hitel rendelkezésre tartási ideje – hitelintézettől függően – 2-4 év. A zöld piaci hitelről IDE, a zöld CSOK hitelről IDE kattintva tájékozódhat. Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK és zöld hitel ügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése