Tisztelt Hitelnet.hu!

Kérdésem nagyon speciális lenne, remélem lenne rá megoldás hogy ne maradjak ki az otthon termelési támogatásokból, gyermeket nevelőként.

A párommal jövő tavasszal szeretnénk összeházasodni. Ő most 25 éves Nő, én 33 éves vagyok. Neki van 2 gyereke az előző férjével és anno igénybe vették a falusi csokot 2,2 millió értékben. De csak 2 gyerek jött össze nekik és aztán megromlott a kapcsolatuk, idén februárban mondták ki végre a válásukat. A picik az anyjukkal maradtak. Viszont a 3. Gyerek után járó pénzt szerintem lassan vissza kellene fizetnie (770e Ft). Ezt én mondtam neki, így olvastam. Ő most a kisebbikkel még gyesen van, de ez nemsokára változik és megy vissza dolgozni. A volt férjét mondtam neki valahogy ki kell vásárolni a közös tulajdonú 50-50% házukból, de a tulajdoni lapon 2,2 millió van a magyar állam felé.

Úgy tervezzük, hogy 3 éven belül nekünk is lesz egy gyermekünk. És beszéltük építsünk egy új házat, amire igénybe tudjuk venni a lehet legmagasabb csokot. Azt, amit most (aug 17.) jelentett be Novák államtitkár asszony. A ház Balaton parti településen lenne.

Lehetséges valahogy, hogy 3 gyerek után járó csokot az ő meglévő 2 gyerekei után is fel tudjuk venni úgy, hogy ő már anno az exférjével vettek fel ugyan, de sokkal kisebb összegűt, viszont a 3. Gyerek nekik nem sikerült.

Mi miután összeházasodunk 1 közös gyermekünk biztosan lesz 3 éven belül.

A ház amit építenénk a jelenleg is az én tulajdonomban levő családi ház mellett lenne, a telek nagy. Viszont nekem ez az ingatlan (jelenlegi értéke 45 millió) lakáshitellel lett megvéve (18 millió hitel 20 év futamidő, 10 éves fix kamat).

A fizetésem (havi kb. 650e) elbírja a több törlesztőt is, de csak pár banknál, mivel napi díj adja a fizetésem nagy részét (kamionsofőr lévén). A párom jelenleg sajnos passzív KHR-es (nem hitel végett), de jövő nyárra már letelik az 1 év. Neki bruttó 300e a fizetése.

Kérdésem az, hogy ez kivitelezhető lenne, hogy arra a telekre (jelenleg amúgy van rajta egy szép nagy ház) tudjunk egy új modern (ami megfelel a zöld előírásnak) házat építeni úgy, hogy a 10M csok + 15M 0% új csok hitel (ehhez kell majd valamennyi mnb zöld hitel, még nincs szabályozás, de olvastam, hogy kell hozzá az is).
A ház megépítése 45M-nál többe nem kerülne.

Ebben a nem egyszerű ügyünkbe köszönöm előre is ha tudnak segíteni.

András

Válaszunk:

Kedves András!

Válás esetén a támogatott személyek kötelezettsége, hogy a házasságot felbontó bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belül a kormányhivatalnak bejelentsék a válás tényét. Ha ezt párja és volt házastársa nem tette meg, akkor ezt a mulasztást kellene mielőbb pótolni. Arról, hogy ebben az esetben milyen lehetőségek vannak a meglévő támogatás tekintetében, a területileg illetékes járási hivatal lakástámogatási osztálya pontos tájékoztatást tud adni.

Miután lezárult a korábban felvett támogatásra vonatkozó ügy, a végkifejlet ismeretében tudunk pontos tájékoztatást adni az ezt követően felvehető CSOK pontos összegéről. Házastársként jogosultak lehetnek majd a nem közös gyermekek után is támogatást igényelni.

Balaton parti település lévén az is meghatározó, hogy az adott terület üdülőövezetnek minősül-e, vagyis az arra épített ingatlan üdülőként kerül majd feltüntetésre az ingatlan-nyilvántartásban vagy lakóházként. CSOK és CSOK hitel csak akkor vehető igénybe, ha lakóingatlanként kerül feltüntetésre az ingatlan. Ezzel kapcsolatban a területileg illetékes építési hatóság tud Önöknek bővebb információt adni.

Ha lakóházként kerülne bejegyzésre a felépíteni kívánt ingatlant, akkor lehetőség nyílhat CSOK és CSOK hitellel történő finanszírozásra. Pontos tájékoztatáshoz azonban bővebb információkra lenne majd szükség az adott ingatlanról is.

Az új CSOK hitel és MNB hitel igénylési feltételi még nem ismertek. Erről honlapunkon be fogunk számolni az erre vonatkozó kormányrendelet kihirdetését követően. Addig is kérjük, kövesse új bejegyzéseinket!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése