Ajándékozással tulajdonba került ingatlanra igényelhető a lakásfelújítási támogatás?

Igen, a rendelet szövege a tulajdoni viszonyokkal kapcsolatos előírás tekintetében:
A támogatás abban az esetben igényelhető, ha

a)az igénylő, illetve kiskorú gyermeke – együttes igénylés esetén az igénylők együtt, vagy kiskorú gyermekeik – a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkeznek,”

“A (2) bekezdés b) pontjában előírt egyéves időtartamra vonatkozó feltételt nem kell alkalmazni,
b) ha a támogatással érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére, vagy az igénylő, illetve kiskorú gyermekei tulajdonában lévő telken felépült lakás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül került sor.”

Vizsgálják az ajándékozással tulajdonba került ingatlan esetén az 1 éves bejelentett lakcímet?

Egy korábbi MÁK válasz szerint, amennyiben legalább 50 % tulajdoni hányad ajándékozással került az igénylő tulajdonába, akkor ebben az esetben nem szükséges vizsgálni az 1 éves állandó lakcímet, enélkül is igényelhető a lakásfelújítási támogatás. Igaz ez akkor is, ha az 50 % -os tulajdoni hányad bármilyen más mértékű tulajdonrész ajándékozásával került az igénylő tulajdonába.

Tegye fel további kérdését ezzel a témával kapcsolatban 



Utolsó módosítás: 2021. február 08. hétfő


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézés is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
12 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Az ingatlant édesapám építette még az 1990-as években , ami több éve a nevemre illetve a férjem nevére került az ingatlan nyilvántartás szerint , és több éve itt lakunk . A lakhatási engedély is megvan , de a jogerős határozat nincs aminek akkor kellett volna elkészülnie azaz feltételezem hogy a vázrajz sem készült el . (a faluban ahol élek eladáskor derült ki sok ingatlanokról ez a probléma amit az eladónak pótolnia kellett, mivel a bank utánanézett)Kérdésem erre irányul ,azaz a vázrajznak is meg kell lennie , illetve ha nincs és most rendezném akkor ez mennyiben befolyásolja a támogatás igénybe vételét.… Továbbiak »

A lakás, amelyre házastársammal szeretnénk együtt igénybevenni a lakásfelújítási támogatást, jelenleg édesanyám nevén van, de mi lakunk benne életvitelszerűen 2016 óta, ide vagyunk bejelentve mi is+a gyermekeink is. Az ajándekozási eljárás, hogy a lakás az én nevemre kerüljön, még nem került elindításra. Van ennek bármi határideje, hogy mennyi ideje kell az én nevemen szerepelnie a lakásnak ahhoz, hogy igényelhessük a támogast?

Kedves Eszter!
Nincs erre vonatkozó előírás. Elegendő, ha 50% tulajdonrészt szerez az ingatlanban.
A támogatásról bővebben IDE kattintva olvashat.

Az ingatlan jelenleg a feleségem tulajdonában van, az ajándékozás már el van indítva, várhatóan 2 hónapon belül 50-50 %-s lesz a megoszlás.
A támogatási kérvényt ezután fogjuk benyújtani, viszont anyagot most vásárolnánk az én nevemre.
Elszámolhatóak-e ezek a számlák, tekintettel arra hogy az ingatlan még csak a feleségem nevén van.
Köszönöm.

Támogatott lakásfelújítás öröklés esetén
2021 januárban került a férjem nevére az ingatlan. Mikor vehetjük igénybe a lakásfelújítási támogatást?
Érdemes bejelentkezni mindannyiunknak vagy csak egy gyermek a férjemmel?
Jelenleg anyósom èl ott haszonélvezeti joggal.
Több felújítási munkálat is összevonható gond nélkül?
Hitel miatt mikorra várható banki információ?
Köszönöm szépen

Kedves Krisztina! Ha már legalább 50%-os tulajdonrésszel rendelkezik, akkor igényelhetik a támogatást. Ha 2022 január előtt beadják az igénylést, akkor nem feltétel, hogy teljesüljön az egy éves állandó lakcímre vonatkozó feltétel. Azonban a számlákat csak úgy kezdhetik el gyűjteni, ha a gyermek is és az igénylő, eggyütes igénylés esetén az igénylők, állandó lakcímmel rendelkeznek a felújítandó ingatlanban. A haszonélvezeti jog nem jelent problémát. Csak egyszeri igénylésre van lehetőség. Arra vonatkozóan nincs előírás, hogy 2 munkálat között mennyi idő telhet el. A támogatásról bővebben IDE kattintva olvashat. A hitelre vonatkozó banki információk már ismertek. Javasoljuk, hogy töltse ki online adtlapunkat és… Továbbiak »

Édesapám tulajdonában van az ingatlan, amiben élek 4 éves kislányommal. Nem vagyok férjezett, a kislányommal 2020. január 30. napjától vagyunk bejelentve a felújítandó ingatlan lakcímére. Abban az esetben, ha az ingatlan – édesapám ajándékozásával – a kislányom tulajdonába kerül, jogosult leszek a támogatás igénylésére?
köszönöm válaszukat!

Üdv!
2020.08.29.n lett nagykorú a fiam! Középiskolás, jövedelme nincs. Szeptemberben ajándékozás útján a nevére került az ingatlan az Édesanya haszonélvezetével!
2020.10.24.től vagyunk hivatalosan erre a címre bejelentkezve!
Kisebbik gyermekem 14 éves.
Szülőként jogosult vagyok erre az ingatlanra felvenni a lakásfelújítási támogatást?
Köszönöm!


12
0
Tedd fel kérdésed vagy szól hozzá a témához!x