Mennyi falusi CSOK-ot kaphatok korszerűsítésre?

Tisztelt Hitelnet!

Falusi CSOK jogosultsággal kapcsolatban lenne kérdésem.

Olyan településen élek, amely szerepel a településlistában, és egyedül nevelem 3 kiskorú gyermekemet. A meglévő házunk építéséhez – amiben jelenleg is a gyermekeimmel tartózkodom -, vettünk igénybe SZOCPOLT 2006-ban. 2 gyermeket vállaltunk, ekkor 900.000 Ft + 1.500.000 Ft támogatást kaptunk, amivel kapcsolatban már lejárt a 10 év, törlésre is került a bejegyző határozat.

2014-ben megszületett 3. gyermekünk, amikor a meglévő lakásépítésre felvett kölcsönünket törlesztettük be 1.400.000 Ft összeggel, amit a harmadik gyermek után tudtunk igénybe venni. Tehát minden támogatás, amit kaptunk SZOCPOL-os volt, és ugyanannak az ingatlannak az építéséhez vettük igénybe. Összesen ezek összege 3.800.00 Ft. Kaptunk még adó-visszatérítési támogatásként 400.000 Ft-ot is.
Nem tudom, ez számít-e?

2018 májusában elváltam. Ekkor visszafizettem a 3. gyermek után járó 1.400.000 Ft összeget a Magyar Államnak, hogy törlésre kerülhessen minden bejegyzés a házról. A ház tulajdona jelenleg 1/1-ben az enyém. Ennek a háznak a korszerűsítésére szeretném most igénybe venni a Falusi CSOK-ot.

Kérdésem, hogy a fenti adatok alapján mekkora összeg jár nekem? Igénybe tudom-e venni mind az 5.000.000 Ft-ot?

Köszönettel!
Judit

Kedves Judit!

A vonatkozó kormányrendelet július elsejétől hatályos rendelkezése alapján a családi otthonteremtési kedvezmény összegének megállapításánál nem kell figyelembe venni a 2011. december 31. napját követően igényelt és az újabb támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig már visszafizetett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön összegét.

Fenti rendelkezés értelmében a 3. gyermekük után kapott és időközben visszafizetett támogatás összegével véleményünk szerint nem kell csökkenteni a CSOK összegét. A korábban kapott szocpolt azonban figyelembe kell venni a CSOK összegének meghatározásánál. Mivel azt korábbi házasságban vették igénybe, ezért a mostani CSOK igénylésnél azon támogatás felével (Önre eső rész) kell csak csökkenteni a CSOK összegét.

Mindezek alapján véleményünk szerint a 3 gyermek után korszerűsítésre igényelhető 5 millió forintból a két gyermek után kapott szocpol felét, 1,2 millió forintot kell levonni. Így 3,8 millió forint összegű falusi CSOK-ra lehet jogosult.

A falusi CSOK-ra vonatkozó további jogosultsági feltételekről IDE kattintva tájékozódhat. A falusi CSOK-hoz kapcsolódóan támogatott hitel igénylésére is van lehetőség. Amennyiben a hitellehetőség is érdekli, kérjük, töltse ki online adatlapunkat és Szakértőink személyre szabottan fogják Önt tájékoztatni! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK- és hitelügyintézést is!

Utolsó módosítás: 2020. február 16. vasárnap

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Alex szerint:

2020-01-06 - 12:37

Üdv.
A kérdésem az lenne, fiatal házasok vagyunk a párommal, úton van a gyermekünk, a párom 12 hetes. A falusi csokot szeretnénk igénybe venni. Összesen 3 babát szeretnénk.
A kérdésem, hogy mekkora összegre számíthatnánk? Több fórumot olvastam már, mindenhol mást olvastam. 5 éve vagyok tb támogatott, s a keresetünk is eléri a 300 nettót.
Előre is köszönöm a választ.

Hitelnet.hu szerint:

2020-01-06 - 13:01

Kedves Alex!
3 gyermek után preferált kistelepülésen történő házvásárláshoz, valamint a vásárlással egybekötött korszerűsítéshez/bővítéshez legalább 2 éves TB jogviszony fennállása esetén (kivéve közfoglalkoztatotti jogviszony) maximum 10 millió forint összegű támogatás igényelhető. A további feltételekről IDE kattintva tájékozódhat.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések