Kihirdetésre került a falusi CSOK rendelet!

A falusi CSOK-kal kapcsolatban hétről hétre új információk láttak napvilágot, de még mindig sok tisztázatlan részlet maradt. A jogosultság szempontjából kulcskérdés például a TB jogviszonyra vonatkozó előírás, illetve közmunkások falusi CSOK igénylésének lehetősége. Sokan kíváncsiak ugyanakkor arra is, hogy mely felújítási munkálatok lesznek finanszírozhatók a támogatással, illetve miként történik majd ez esetben a folyósítás. A falusi CSOK rendelet – amely a mai napon kihirdetésre került a Magyar Közlönyben – számos részletkérdésre választ ad.

Mely gyermek után igényelhető a falusi CSOK?

Gyermek:

  • a magzat a várandósság betöltött 12. hetét követően,
  • aki az igénylő vér szerinti vagy örökbefogadott eltartottja, és
    a) a 25. életévét még nem töltötte be vagy
    b) a 25. életévét betöltött, megváltozott munkaképességű személy és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg

A falusi CSOK az igénylővel közös háztartásban élő, és a vele együtt költöző, legalább egy éve az igénylő gyámsága alatt álló gyermek után is igényelhető a gyermek szüleinek halála esetén.

A falusi CSOK célja, összege

A falusi CSOK tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén az alábbi célokra lesz igényelhető:

  • használt lakás vásárlása és bővítése, illetve korszerűsítése vagy
  • meglévő lakás bővítése, illetve korszerűsítése

Használt lakás vásárlására abban az esetben igényelhető a falusi CSOK, ha az igénylő ugyanazon kérelemben a lakás

  • korszerűsítésére,
  • bővítésére vagy
  • korszerűsítésére és bővítésére is igényli a családi otthonteremtési kedvezményt.

Fenti esetben a támogatás összege:

  • egy gyermek esetén legfeljebb 600 000 Ft,
  • két gyermek esetén legfeljebb 2 600 000 Ft,
  • három vagy több gyermek esetén legfeljebb 10 000 000 Ft.

A vásárlására megállapított támogatási összeg nem haladhatja meg a fenti összegek 50%-át!

Meglévő lakás

  • korszerűsítésére,
  • bővítésére vagy
  • korszerűsítésére és bővítésére,

is igényelhető a falusi CSOK abban az esetben is, ha az igénylő a kérelem benyújtását megelőzően a korszerűsíteni, illetve bővíteni kívánt lakás megvásárlásához családi otthonteremtési kedvezményt vagy családok otthonteremtési kedvezményét vett igénybe.

Ebben az esetben a támogatás összege:

  • egy gyermek esetén legfeljebb 300 000 Ft,
  • két gyermek esetén legfeljebb 1 300 000 Ft,
  • három vagy több gyermek esetén legfeljebb 5 000 000 Ft.

E támogatási összeg meghatározásánál nem kell figyelembe venni a lakás vásárlásához igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény vagy családok otthonteremtési kedvezménye összegét!

Hasznos alapterületre vonatkozó előírás

A lakás hasznos alapterületének el kell érnie:

  • egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert,
  • két gyermek esetén az 50 négyzetmétert,
  • három gyermek esetén a 60 négyzetmétert,
  • négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

Bővítés esetén a bővítést követően szükséges a fenti hasznos alapterületre vonatkozó feltételeknek megfelelni.

Közmunkások falusi CSOK igénylése

A három vagy több gyermek esetén elérhető, legfeljebb 10 000 000 Ft-os támogatásnál közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személy nem vehető figyelembe.

A támogatással finanszírozható korszerűsítési, felújítási munkálatok

A falusi CSOK a következő korszerűsítési munkálatokhoz igényelhető:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

A preferált kistelepülések listája

A támogatott települések listája IDE kattintva érhető el.

A falusi CSOK rendelet hatálya

A rendelet 2019. július 1-jén lép hatályba és preferált kistelepülésre vonatkozó kérelem 2022. június 30-áig lesz benyújtható.

Falusi CSOK kérdések és válaszok online

A falusi CSOK-kal kapcsolatos további kérdéseit online is felteheti. A feltett kérdésekre Szakértőink pontos választ – valamennyi részletszabály ismeretében – a vonatkozó kormányrendelet Magyar Közlönyben történő kihirdetése után tudnak adni.


Utolsó módosítás: 2020. február 16. vasárnap

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Szabolcs szerint:

2020-02-27 - 14:35

Testvéremtől vásárolnám meg az igatlant. Falusi csokra lehetséges?
Köszönöm előre is válaszát.

Hitelnet.hu szerint:

2020-02-28 - 07:42

Kedves Szabolcs!
Közeli hozzátartozótól (testvértől) történő lakásvásárláshoz a falusi CSOK nem vehető igénybe.

Ferenc szerint:

2019-10-10 - 06:07

A vásárolni kívánt családi házon egy romos melléképület van, amit le kell bontani.
Ez akadálya-e a támogatással történő vásárlásnak? A melléképület érték nélküli.
ÜdvözletteL.

Hitelnet.hu szerint:

2019-10-10 - 09:16

Kedves Ferenc!
A romos melléképület információink szerint nem zárja ki a CSOK jogosultságot.

Anikó szerint:

2019-09-10 - 10:39

Tisztelt Ügyintéző!
Mi is megigényeltük és most hívott fel a takarékszövetkezet, hogy bebuktuk a falusi csok-ot, mivel családi segítséggel ki kellett fizetnünk az egész vételárat az eladónak, mert ők Győrbe költöztek és nem tudták kivárni a 60 napos intézkedési időt.
Kérem válaszukat, miért esek el az összegtől, amikor minden feltételnek megfeleltünk. Annyi volt a kérés, hogy az 1.300.000 Ft-ot saját számlájára kérjük, mert ki kellett fizetnünk kölcsönpénzből a teljes vételárat. Erről ügyvédi igazolást kaptunk.
Köszönöm válaszát előre is!

Hitelnet.hu szerint:

2019-09-11 - 07:51

Kedves Anikó!
A CSOK rendelet rögzíti, hogy a támogatás a vételár utolsó részeként folyósítható az eladó számlájára. Ha Önök időközben kifizették a teljes vételárat, akkor a hatályos rendelkezések értelmében a támogatásra sajnos nem lehetnek jogosultak.

Mihály szerint:

2019-09-06 - 21:18

Üdvözlöm.
Tudomásom szerint a falusi csok-ba benne van a tanya is.
Kérdésem a következő:
– A tanyára a támogatás bármely város külterületi tanyájára vonatkozik?
– Ugyanazok vonatkoznak a tanyára is mint a falun vásárolt ingatlanokra? 10millió 3 gyermek esetén?
Válaszát előre is köszönöm.
Mihály

Hitelnet.hu szerint:

2019-09-09 - 08:36

Kedves Mihály!
Bármely település külterületén, az ingatlan-nyilvántartásban tanya vagy birtokközpont megnevezéssel nyilvántartott ingatlan esetében is igénybe vehető a falusi CSOK, ha a további feltételek is teljesülnek. Ezekről IDE kattintva olvahat. 3 gyermek esetén maximum 10M Ft érhető el.

Krisztina szerint:

2019-08-28 - 19:10

Üdvözlöm.
Az lenne a kérdésem, hogy ápolásival szeretnénk igazolni a tb jogviszonyt a falusi csoknál. Viszont az lenne a kérdésem, hogy voltunk a banknál, ott kértek egy állásfoglalást, hogy elfogadható-e az ápolási mint tb jogviszony igazolás, jött is a bírálat, hogy igen. Viszont azt nem mondták, hogy 2 évnek is meg kell lenni. Nekem decemberben lesz 2 év, hogy kapom az ápolásit.
Az ápolásinál is 2 évnek kell meglennie?
Nemsokára indítanánk a csok-ot, megvan a ház is, stb., viszont mi van, ha ez miatt dobja vissza a bank, hogy nincs meg 2 éve, hogy kapom az ápolásit?

Hitelnet.hu szerint:

2019-08-30 - 07:08

Kedves Krisztina!
Az ápolási határozatnál nem feltétel, hogy legalább 2 éve fennálljon.

Imre szerint:

2019-08-27 - 15:38

Tisztelt Hitelnet!
Először is köszönöm az előző válaszukat! A kültelki zártkert ingatlan tulajdoni lapján az ingatlan mint lakóház szerepel!
Hogy könnyebb legyen megadok pár adatot!
Ingatlan adatai:
/kivett megnevezés/
a) kivett lakóház, udvar 1065 négyzetméter
b) kert 1130 négyzetméter 1,18 aranykorona értékben 4 min.o
földrészlet össz területe 2195 négyzetméter 1,18 aranykorona!
A kérdésem pedig az lenne, hogy így alkalmas-e az ingatlan a Falusi Csok-ra?
Válaszukat előre is köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2019-09-17 - 10:43

Kedves Imre!
Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat vagy keresse a lakóhelyéhez legközelebbi Hitelnet irodát!

Imre szerint:

2019-08-26 - 15:11

Tisztelt Hitelnet!
Szeretnénk Falusi CSOK-ot felvenni egy ingatlanra (összkomfort, teljes közmű kb. 100 négyzetméter alapterület, aszfaltos út)
Csak sajnos hivatalosan kültelki zártkert. Nem éltek az átminősítés lehetőségével, amíg lehetett!
A kérdésem, hogy kaphatok-e rá támogatást?

Hitelnet.hu szerint:

2019-08-27 - 10:44

Kedves Imre+!
Falusi CSOK csak olyan ingatlanra vehető fel, amely tulajdoni lap szerint lakás, lakóház, illetve tanya vagy birtokközpont megnevezéssel van nyilvántartva. Amennyiben a fenti ingatlan megnevezése nem ezek valamelyike, úgy sajnos nem igényelhető a támogatás.

Szab szerint:

2019-08-23 - 22:40

Azt szeretném kérdezni, hogy 2019 januárban vettünk igénybe csokot 2 gyerekre és 3 gyerekre 2004-ben szocpolt. A falusi csokot igénybe lehet venni az 5 gyerekre használt lakásvásárlásra?

Hitelnet.hu szerint:

2019-08-26 - 12:36

Kedves Szab!
Preferált településen történő lakásvásárlás esetén a 10 milliós támogatási összeget csökkenteni szükséges a korábban kapott CSOK és szocpol együttes összegével. A fennmaradó összegnek maximum a fele használható a lakás vételárának kiegyenlítésére, a fennmaradó összeg pedig annak korszerűsítésére és/vagy bővítésére. A bentlakási kötelezettséget a falusi CSOK igényevételével finanszírozott lakásban szükséges teljesíteni.

Eszter szerint:

2019-08-15 - 22:33

Tisztelt Hitelnet!
Falusi csokra szeretnénk megvenni egy házat. A házon jelzálog és közüzemi tartozás is van. A tulajdonos a tartozást a vételárból egyenlítené ki.
Jelenthet-e ez akadályt az elbírálásnál?

Hitelnet.hu szerint:

2019-08-22 - 13:43

Kedves Eszter!
A CSOK jelzáloggal terhelt ingatlan vásárlására is igényelhető. A közüzemi tartozás szempontjából lényeges kérdés, hogy elmaradás van vagy a közüzemi tartozás miatt végrehajtási jogot is bejegyeztek az ingatlanra.

Ágnes szerint:

2019-08-07 - 11:31

Tisztelt hitelnet!
Ha előző házasságomban született gyermekeim után volt párom 2008-ban vett fel szocpolt, illetve jelenlegi párom még több, mint 25 éve 3 nagy gyermeke után, akkor a mi 1 közös kisfiúnk, illetve a velünk együtt élő 5 idősebbünk (akik után már régen kaptak támogatást) után igényelhetünk-e falusi szocpolt? Teljes összeget is? Vagy csak különbözetet a régieket levonva? Gondolom, csak azok a gyermekeink számítódnak bele, akik le is költöznének velünk oda vidékre, ahol kinéztük a házat. Államilag támogatott hitelre is jogosultak lennénk?
Köszönettel.

Hitelnet.hu szerint:

2019-08-13 - 10:09

Kedves Ágnes!
Az újabb lakáscél megvalósításához falusi CSOK különbözet és államilag támogatott lakáshitel egyaránt igényelhető lenne. A számításhoz azonban további információk ismerete szükséges. A támogatást a közös háztartásban élő, 25 év alatti, eltartott gyermekek után lehetne igényelni, akik a támogatott ingatlanban állandó lakóhelyet létesítenének.

Gábor szerint:

2019-08-05 - 14:19

Érdeklődöm, falusi csokot vettünk igénybe, minden jól ment, a földhivatali papírok, az adásvételi is megvan, át is írták a nevünkre már, de a bírálatot várják.
Ön szerint mindezek tudatában hány % esély lehet a jó bírálatra? Mert az OTP szerint mindezek semmit nem jelentenek?

Hitelnet.hu szerint:

2019-08-12 - 10:57

Kedves Gábor!
A jogosultságot érintő részletek ismeretében az érintett bankfiók tud Önnek pontos tájékoztatást adni.

Erzsó szerint:

2019-07-30 - 17:04

Tisztelt Hitelnet!
2017 márciusától 2019. június 14-ig közfoglalkoztatási munkaviszonyban dolgoztam. 2019 júliusától rendes munkáltatónál alkalmazotti munkaviszonyban dolgozok.
3 gyermekem van, igénybe szeretném venni korszerűsítésre a falusi csokot!
Önök szerint a tb igazolást ki fogják adni?

Hitelnet.hu szerint:

2019-07-31 - 13:58

Kedves Erzsó!
A 10 milliós falusi CSOK-hoz legalább 2 éves TB jogviszony igazolás szükséges, melybe a közfoglalkoztatotti jogviszony sajnos nem számít bele.

Niki szerint:

2019-07-29 - 12:34

Tisztelt hitelnet!
Mennyi idő míg a bank folyósítja az igénybe vett falusi csokot?

Hitelnet.hu szerint:

2019-07-31 - 10:09

Kedves Niki!
A kérelmet a benyújtás napját követő 60 napon belül kell elbírálnia a hitelintézetnek. Ezt követően a folyósítási feltételek teljesítése után néhány napon belül utalja a bank a támogatást.

Gábor szerint:

2019-07-23 - 14:17

Tisztelt Hitelnet!
Falusi csok-t szeretném igénybe venni, kamattámogatott hitellel kiegészítve. 3 meglévő közös gyermekre. Én mindenben megfelelek a követelményeknek, viszont párom (nem bejegyzett élettársam) negatív khr-s. Ha jól tudom, van lehetőségem egyedül is igénybe venni a támogatást.
A kérdésem az lenne, hogy a párom részéről milyen nyilatkozatra van szükség, illetve ez jár-e valamilyen hátránnyal részére?

Hitelnet.hu szerint:

2019-07-23 - 14:20

Kedves Gábor!
Élettársak (nem bejegyzett élettársak is) kizárólag együttes igénylés esetén lehetnek jogosultak a támogatásra, ám a negatív KHR információ sajnos kizáró okot jelent a hiteligénylésnél. A leírtak alapján csak a CSOK-ra lehetnek jogosultak a negatív KHR miatt, ott nem jelent kizáró okot.

Géza szerint:

2019-07-19 - 21:20

Tisztel Hitelnet!
Igénybe szeretnénk venni 4 gyermekünkre a falusi csokot korszerűsítésre. Elvileg minden feltételnek megfelelünk, viszont az OTP elutasít negatív BAR lista miatt. Értesüléseim szerint pedig ez nem kizáró ok. Sajnos konkrét jogszabályt nem találtam erre vonatkozóan.
Válaszát előre is köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2019-07-19 - 22:51

Kedves Géza!
A falusi CSOK-ra vonatkozó előírásokat a 17/2016. (II.10.) kormányrendelet rögzíti. Ez nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, miszerint a negatív KHR információ kizáró ok lenne.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések