Jár a falusi CSOK, ha élettársam nem tulajdonos a házban?

Jó napot!

Azt szeretném kérdezni, hogy élettársi kapcsolatban élek a párommal. Jelen körülmények között nem sikerült még összeházasodnunk, viszont 40. évet töltöm most júliusban. Van 2 közös gyermek és nekem egy nagykorú gyermekem. A falusi csokot korszerűsítésre szeretném felvenni.

Mind a 3 gyerekre felvehetem-e akkor is, ha a nagy lányom már 19 éves?
Kell-e igazolás az élettársi kapcsolatról vagy egyedülállóként vehetem csak igénybe a falusi csokot?
A ház, amire igénybe szeretném venni. csak az én tulajdonban van.

Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Anna

Kedves Anna!

A CSOK minden 25 év alatti eltartott gyermek után igényelhető, aki az igénylővel közös lakcímen él. A jogosultságnak nem feltétele, hogy a gyermek tanulmányokat folytasson. Ha tehát 19 éves lánya is az Ön eltartottja, akkor figyelembe vehető ő is falusi CSOK igénylése során.

Az élettársi kapcsolatról nem szükséges igazolás. A családi állapotról az igénylők a támogatási kérelemben nyilatkoznak. A támogatás igénylésének a házastársi kapcsolat nem feltétele, mivel meglévő gyermekek után igénylik. Élettársak kizárólag együttes igénylés esetén lehetnek jogosultak a kedvezményre. A támogatást tehát élettársával együttesen tudják igényelni.

Alapkövetelmény korszerűsítésre igényelt falusi CSOK esetén azonban, hogy mindkét igénylőnek kell rendelkeznie tulajdonrésszel a támogatott ingatlanban. Ez azt jelenti, hogy a támogatás igényléséhez élettársának is kell, hogy legyen tulajdonrésze a házban. Kettejüknek együttesen legalább 50% tulajdoni hányad szükséges. Az nincs meghatározva, hogy milyen arányban szükséges tulajdonosnak lenni. Az is lehetséges tehát, hogy élettársa csak minimális arányban tulajdonos.
Tulajdonrészt ajándékozás jogcímén is szerezhet élettársa. Fontos, hogy a kérelem benyújtásakor már határozattal bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie neki is. Az ajándékozás illetékvonzatával kapcsolatban ingatlanügyekben jártas ügyvéd tud Önnek pontos tájékoztatást adni.

3 gyermek után korszerűsítéshez maximum 5 millió forint összegű támogatás vehető igénybe. Az elvégezni kívánt munkálatokról költségvetést kell benyújtani. A hitelintézet által elfogadott költségvetés legalább 70%-át számlával kell lefedni.

A falusi CSOK-ra vonatkozó további jogosultsági feltételekről IDE kattintva tájékozódhat. A támogatáshoz kapcsolódóan állami kamattámogatású lakáshitel is igényelhető. Ezzel kapcsolatban Szakértőink készséggel adnak további, személyre szabott, díjmentes tájékoztatást online adatlapunk kitöltését követően. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű falusi CSOK- és hitelügyintézést is!


Utolsó módosítás: 2020. március 21. szombat

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések