Mennyi idő alatt kell befejezni az építkezést?

Tisztelt Hitelnet csoport!

A következő kérdéssel fordulok Önökhöz.
2009-ben utolsóként június 30-án igényeltünk félszocpolt az OTP Banktól. 2 gyermekünk van tehát 1.200.000 HUF-ot kapnánk összesen. A házhoz amire igényeltük a támogatást, hozzáépítettünk valamint a tetőteret is beépítettük. Az építkezés elkezdődött, közben 2009. áprilisban munkanélküli lettem és az építkezés nem úgy ment ahogy szerettük volna.

A szocpol szerződésben az áll, hogy a ház el kell készüljön 2 éven belül, azaz 2011-re. 2011-ben bejelentettem, hogy sajnos nem készültünk el, így kaptunk két év haladékot a befejezésre. Ez a határidő 2013 június 30-án jár le. Sajnos még mindig nem sikerült teljes mértékben befejezni a házat, azaz a fenti fürdőszoba hiányzik. A szocpol 80%-át már kifizették még a 300.000 HUF lenne hátra.

Kérdésem az lenne, hogy jogosult vagyok-e újabb legalább fél év hosszabbítást kérni a banktól, vagy kérhetek, de nem fogja megadni a Bank?
Vagy igyekezzek a ház befejezésével és kérjem meg a lakhatási engedélyt az építési hatóságtól?

Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
Lóránt

Kedves Lóránt!

A hitelfolyósító bank tudja Önnek megmondani, hogy adott esetben jogosult-e újabb hosszabbításra. Azt javasoljuk, hogy ez ügyben először egyeztessen az érintett pénzintézettel!

Amennyiben nincs lehetőség az építkezés befejezésének határidejét ismét kitolni, akkor mielőbb meg kellene kérni a lakhatási engedélyt az építési hatóságtól. Ez esetben érdemes előzetesen érdeklődnie az építési hatóságnál azzal kapcsolatban, hogy mely munkálatoknak kell feltétlenül meglenniük ahhoz, hogy a lakhatási engedély kiadható legyen.

A lakhatási engedély kiadása után körülbelül további 2 hetet vesz igénybe annak jogerőre emelkedése. Ez szintén fontos lehet a határidők szempontjából.


Utolsó módosítás: 2013. június 18. kedd

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések