Újabb részletek CSOK különbözet számításával kapcsolatban! - Hitelnet.hu

Újabb részletek CSOK különbözet számításával kapcsolatban!

Utolsó módosítás: 2017. július 07. péntek

Mint ismeretes a CSOK rendelet lehetővé teszi a támogatás igénylését – CSOK különbözet formájában – abban az esetben is, ha korábban kaptunk már gyermekek utáni vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást. Arról is írtunk már, miként kell számolni a különbözetet elvált szülők újabb CSOK igénylése esetén. Most ezen belül is azt a speciális esetet mutatjuk be, hogyan kalkulálhatunk, ha a CSOK különbözetet válás után nem egyedülálló szülőként, hanem újabb párkapcsolatban igényeljük!

CSOK különbözet számítása

Alapesetben azt kell tudni, hogy amennyiben az igénylők korábban már kaptak gyermekek utáni támogatást, akkor annak összegét le kell vonni a jelenleg elérhető CSOK összegéből függetlenül attól, hogy a gyermek, aki után a támogatást igénybe vették, az újabb lakásba beköltözik-e vagy a jelenlegi igényléskor gyermeknek minősül-e. Erről részletes információ ITT olvasható.

Lakástakarék akció és kalkulátor

30 % állami támogatás, akár díjmentes számlanyitás és most Erzsébet utalványt adunk ajándékba

Részletek

CSOK különbözet számítása elvált szülők esetén

A korábbi házasság, illetve élettársi kapcsolat megszűnését követően igényelt CSOK esetén a különbözet számításánál – függetlenül a lakásban lévő tulajdoni viszonyoktól – a korábban igénybevett kedvezmény felét kell figyelembe venni, vagyis a korábban folyósított támogatás felével kell csökkenteni a nyújtható CSOK összegét. A számításra gyakorlati példák IDE kattintva tekinthetők meg.

CSOK különbözet számítása elvált szülő újabb párkapcsolatban történő igénylése esetén

Több olvasói megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy mekkora összegű CSOK különbözet igényelhető akkor, ha a támogatott személyek egyike korábban ugyan vett már igénybe lakáscélú támogatást, de a másik fél nem, s most az újabb házastársi vagy élettársi kapcsolatban a jelenlegi kapcsolatból született gyermekek után vennék igénybe a kedvezményt.

Valóban csökkenteni kell a korábbi támogatás felével az igényelhető CSOK összegét akkor is, ha e gyermekek után még egyáltalán nem vettek igénybe kedvezményt? Gyakorlati példával szemléltetjük az esetet.

Adott egy élettársi kapcsolatban élő pár két közös gyermekkel, akik után még nem vettek igénybe semmilyen vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást, de most használt lakás vásárlásához szeretnék felhasználni a CSOK-ot. A támogatott személyek egyike korábbi házasság során akkori házastársával közös 2 gyermeke után 2,4M Ft összegű lakásépítési támogatást (LÉK) kapott új lakás építéséhez.

Kérdés: az előzmények figyelembevételével mekkora összegű CSOK-ot kaphatnak most? Elérhető a két gyermek után járó 1,43M Ft összegű kedvezmény vagy ez esetben is csökkenteni kell a CSOK összegét az elvált szülők esetén érvényes számítási képlet alapján? Vagyis az 1,43M Ft-os CSOK-ból le kell vonni az elvált támogatott személyre eső korábbi támogatási összeg felét (1,2M Ft) és így mindösszesen 230.000 Ft vehető igénybe annak ellenére, hogy a támogatott személyek egyike még sosem részesült gyermekek utáni támogatásban, illetve a szóban forgó gyermekek után sem történt még soha igénybevétel?

Hitelintézetek álláspontja

A hitelintézetek álláspontja – az NGM-től kapott szakmai iránymutatás alapján – az, hogy elváltak esetén, a korábban támogatott, elvált, újbóli igénylő esetén a korábban igénybevett támogatás felével csökkenteni kell az igénybe vehető  jelenlegi támogatás összegét.

Vonatkozó jogszabályi háttér: (A használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Kormányrendelet)

 „3. § (2) Ha az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő igénylő a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtását megelőzően a meglévő vagy vállalt gyermekére tekintettel e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt vett igénybe, a háztartásában nevelt gyermeke után folyósított támogatással csökkentett támogatási összeg igényelhető.”

(2) A családi otthonteremtési kedvezményt házastársak vagy élettársak kizárólag együttesen igényelhetik.”

E rendelkezés alapján a hitelintézetnek tehát vizsgálnia kell, hogy a támogatást igénylő személy korábban részesült-e már vissza nem térítendő támogatásban. A házaspár, illetve az élettárs igénylőket együttesen kell vizsgálni.

Fentiekből következően adott esetben a korábbi házasság ideje alatt a támogatott személyek, mint igénylő házastársak 2 gyermek után 2,4M Ft támogatást kaptak. Új élettárssal megvalósítani kívánt használt lakás vásárlása esetén, a korábban folyósított támogatási összeg elvált szülőre jutó arányos összegével csökkentett CSOK igényelhető. Így a 2 közös gyermek után járó 1,43M Ft összegű CSOK-ból le kell vonni a korábban igénybe vett támogatás arányos összegét (1,2M Ft). Mindezek értelmében adott esetben valóban mindösszesen 230.000 Ft összegű kedvezmény igényelhető.

Ezzel szemben, ha fenti esetben nem élettársi kapcsolatról lenne szó, akkor azt a személyt, aki még nem vett igénybe gyermekek utáni támogatást, egyedülállóként 2 gyermeke után megilletné az 1.430.000 Ft összegű CSOK, ha az egyéb jogosultsági feltételeknek is megfelelne és 1/1 tulajdoni hányadot szerezne a célingatlanban.

Kérdése van? Szakértőink válaszolnak!

Amennyiben CSOK vagy hitel témában további kérdése lenne, tegye fel online Hitelszakértőinknek!


(A későbbiekben bármikor le tudsz iratkozni)

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA

A hozzászólás elküldésével Ön elfogadja felhasználási feltételeinket