Tartozáscsökkentő támogatás elbírálása fellebbezhető?

Tisztelt Hitelnet!

Jelzáloghitel csökkentést igényeltem a Járási Hivatalnál, két nagyobb gyermekünk mellé a harmadikat 2020 februárjára várjuk, egyéb feltételeknek is megfelelünk. Úgy gondoltuk, hogy jogosultak vagyunk a 4 millió forint támogatásra, azonban a Járási Hivatal határozatában csak 2,1 millió forint támogatást ítélt meg.

A probléma a következő:
A Fundamenta Lakáskassza Zrt-vel kötöttem lakás-előtakarékossági szerződéseket, 2 db-ot, amelyet a hitelfelvételnél beolvasztottak, és a megtakarítások felhasználásával folyósították a lakáshitelemet. A Fundamenta a hitelt úgy folyósította, hogy minden megtakarítási számlához rendelt egy hitel összeget. Összességében azonban a hitelügyletet egy hitelszerződésbe foglalta. Egy hitelbírálat volt. Egy ügyszámon tartja nyilván. Egy közjegyzői okirat készült. A Funamenta is egy hitelügyként kezeli. A lakáscél kapcsolja össze ezeket a ügyleteket. Tehát összességében 8 millió forint hitelt folyósított (ez szerepel a hitelszerződés 1.1 pontjában). Ekkora jelzálog került rá az ingatlanra (az ingatlanon is 8 millió terhelés szerepel egy hitelügyszámon), de úgy tartja nyilván, hogy megtakarítási szerződésenként 4 millió forint, tehát 2x 4 millió. Ezt részletezi a hitelszerződés 1.4. pontjában, hogy mely lakás-előtarkarékossági szerződések beolvasztásával történt a hitelügylet. A hitelintézeti igazolásnál is így adta meg az igazolást, hogy egy hitelszám, egy lakáscél, egy kölcsönszerződés, de 2 számlaszámra adta meg a hitel tőke összeget, és így kéri törleszteni. A kérelem benyújtása napján 4 millió feletti az össz tőketartozás, de ezt úgy adta meg, hogy 2x 2,1 millió forint megtakarítási szerződésenként.

A járási hivatal megállapította a támogatást az elsőfokú határozatban, de csak 2,1 millió támogatásra, mert úgy tekinti, hogy ez két kölcsönszerződés, és a támogatást csak egy kölcsönre lehet folyósítani.

Kérdésem, mit lehet tenni jelen ügyben? Érdemes fellebbezni? Jogosultak vagyunk a 4 millió forintra jelen esetben is?

Válaszát köszönöm.
Anna

Kedves Anna!

A vonatkozó kormányrendelet értelmében ugyanazon gyermek támogatására kizárólag egy alkalommal és egy lakáscélú jelzáloghitel vonatkozásában igényelhető a támogatás. Ám ahogy Ön is leírta, adott esetben nem kettő, hanem egy lakáscélú jelzáloghitelről van szó. Így véleményünk szerint érdemes lenne fellebbezni a határozat ellen.

A jogosultsági feltételek részletes leírása IDE kattintva tekinthető meg.


Utolsó módosítás: 2020. április 27. hétfő

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések