Minimum 5 év után adható el a CSOK-os lakás, ha helyette használtat vennénk

Használt lakás vásárlásához tavaly július elsejétől igényelhető ismét vissza nem térítendő állami támogatás családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) néven. Már 2015. év elejétől sokan várták e rendelet hatálybalépését, s amint lehetőség nyílt rá éltek is a támogatás adta lehetőséggel. A 2016. év elejétől hatályba lépő új CSOK rendelet növelte mind a használt, mind az új lakásszerzéshez adható kedvezmény összegét. Mára már sokan vélekednek úgy, hogy elhamarkodottan vették igénybe a CSOK-ot és szeretnék kihasználni az emelt összeget. Kérdés: megoldható-e a CSOK különbözet igénybevétele, illetve legkorábban mikor és milyen feltételekkel működhet a CSOK továbbvitele másik ingatlanra?

Igénybe vehető utólag a CSOK különbözet?

Egy már megvalósult lakáscél esetén utólag nem érvényesíthető a tavalyi illetve idei évben elérhető CSOK különbözete. Aki tehát 2015-ben vett 50 m2 hasznos alapterületű használt lakást, az két gyermek után 800.000 Ft összegű támogatást kapott a vételár kiegyenlítéséhez, szemben a 2016 januárjától adható 1.430.000 Ft-tal.  A különbözet (630.000 Ft) visszamenőleg már nem vehető igénybe ugyanazon adásvétel vonatkozásában.

A CSOK-kal vásárolt lakás eladása után igénybe vehető az emelt összegű CSOK vagy annak különbözete?

A kedvezménnyel vásárolt lakás értékesítése után a CSOK másik lakóingatlanra való továbbvitele meghatározott feltételek teljesülése esetén oldható meg.

Használt vagy új lakás

Egyrészt nem mindegy, hogy új vagy használt lakást vásárolunk. Amennyiben ugyanis használt lakást szeretnénk vásárolni, akkor a CSOK átjegyzésére a korábbi támogatási szerződés megkötését követő öt év elteltével van lehetőség.

Aki még 2015-ben vásárolt CSOK igénybevételével használt lakást, az a szerződés aláírásától számított 5 év letelte előtt is továbbviheti a kedvezményt másik használt lakásra. Aki azonban a 2016-tól elérhető CSOK-ot vette igénybe, annak csak a támogatási szerződés aláírásától számított 5 év letelte után lesz lehetősége a kedvezményt másik használt lakásra átvinni.

Más a helyzet, ha a támogatott személy új lakást kíván vásárolni vagy építeni a korábbi, CSOK-kal finanszírozott – újonnan vagy használtan vett – lakás helyett. Újépítésű lakóingatlan esetén ugyanis nem kell megvárni az 5 évet, a korábbi CSOK 5 éven belül is továbbvihető, valamint az esetleges CSOK különbözet érvényesíthető.

Hasznos alapterület

Az újabb lakás hasznos alapterületének meg kell haladnia a családi otthonteremtési kedvezménnyel finanszírozott lakás hasznos alapterületét. A támogatás tehát csak olyan lakásra vihető tovább, amely nagyobb hasznos alapterületű, mint az eladott lakásunk.

Eladott lakás árának továbbforgatása

A korábbi lakás eladásából származó teljes bevételt – csökkentve bizonyos tételekkel – az újabb lakás megszerzésére kell fordítani. A korábbi lakás elidegenítéséből származó bevétel csökkenthető:

a lakás átruházásából származó jövedelem után az állami adóhatóság által igazoltan megfizetett személyi jövedelemadó összegével,

 – azzal az összeggel, melyet az adós az eladásból származó bevételből az értékesített lakás építését vagy vásárlását szolgáló lakáscélú hitelintézeti kölcsön egyösszegű előtörlesztésére és annak díjára fordított,

de legfeljebb akkora összeggel, hogy az így csökkentett bevétel összege elérje az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összegének kétszeresét.

Példa

1.430.000 Ft összegű CSOK-kal finanszírozott használt lakásunkat eladjuk 13 millió forintért, és helyette újépítésűt veszünk. A támogatást szeretnénk továbbvinni az újabb lakásra. Az eladott lakás hasznos alapterülete 55 m2, a vásárolandóé 72 m2. Az ingatlan lakásvásárlási hitellel terhelt, a fennálló tartozás teljes összege 2,5 millió forint, melyet az eladási árból végtörlesztünk.

 Legalább mekkora értékű lakást kell vásárolnunk ahhoz, hogy a korábban kapott CSOK teljes összegét továbbvihessük?

Picture0111

A végtörlesztés összegével csökkentett bevétel (10,5M Ft) eléri az igénybevett CSOK összegének (1.430.000 Ft) kétszeresét (2.860.000 Ft).


Utolsó módosítás: 2018. október 25. csütörtök

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Attila szerint:

2020-05-25 - 17:45

2016-ban vettem csokra a házam 2.200.000 Ft-ért. Eladtam ugyanennyiért, viszont a másik ház, amibe ezt az összeget beleforgatom, 5 millió.
Kérdésem, hogy tudnak-e ajánlani hozzá hitelt, hogy meg tudjam venni.

Hitelnet.hu szerint:

2020-05-26 - 09:50

Kedves Attila!
Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz bővebb információkra lenne szükség. Kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitelügyintézést is.

Gusztáv szerint:

2020-05-25 - 06:40

Üdvözlöm.
2015 decemberében vásároltunk (kötöttünk szerződést) használt lakást csok támogatással (3 gyermek után 1.2 millió Ft támogatást kaptunk). Eladnánk a lakásunkat és nagyobb használt ingatlant vásárolnánk. A megkeresésemre arról tájékoztattak, hogy ki kell várnom az 5 évet, ha vissza szeretném kapni a Kincstárnak visszafizetett állami támogatást. A cikkben is azt írják, hogy aki 2015-ben vásárokt annak nem kell megvárni az 5 évet. Ez pontosan milyen jogszabályon alapul? Mire hivatkozhatok erre vonatkozóan?
Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2020-05-25 - 16:17

Kedves Gusztáv!
Információink szerint a CSOK továbbvitelére a támogatás igénybevételekor érvényes jogszabályok mérvadók, azaz jelen esetben a 2015 decemberében hatályos rendelkezések. Így javasoljuk, hogy ennek egyeztetésére keressék fel a területileg illetékes járási hivatal családtámogatási osztályát.

Nikoletta szerint:

2020-04-02 - 22:34

Üdvözlöm.
2015 decemberében vettünk egy házat Csok által. Most eladásra kínáljuk és most tájékoztattak róla minket hogy mivel 10 év alatt adjuk el így vissza kell fizetnünk a felett összegért kamattal együtt de mi ezt nem így tudtuk. Tudna erről tájékoztatni minket? Köszönöm

Hitelnet szerint:

2020-04-03 - 12:06

Kedves Nikoletta,
Abban az esetben nem kell visszafizetni a CSOK-os támogatást, ha a ház eladását követően másik házat vásárolnak, és a kapott támogatás összegét ezt megelőzően, átmenetileg befizetik egy Kincstári számlára. Ez az átmeneti időszak 1 évig tarthat, és akkor folyósítják ki a támogatást teljes összegben, ha ezalatt megvásárolt egy nagyobb ingatlant, mivel a támogatás átjegyzésének további feltétele, hogy az újabb lakás hasznos alapterülete nagyobb legyen, mint az eladott lakásé. Ha kisebb értékű vagy kisebb hasznos alapterületű lakást vásárolnak, mint az eladott lakás eladási ára, illetve hasznos alapterülete, akkor a támogatás az eladási és a vételár (ideértve a bekerülési költséget is), illetve a hasznos alapterület különbözetével arányos részét vissza kell fizetni.
A lakáseladásról szóló adásvételi szerződés megkötésétől számított 30 napon belül kell az eladás tényét bejelenteni a területileg illetékes kormányhivatal családtámogatási osztályánál, majd a bejelentést követő 60 napon belül befizetni a támogatás összegét a kincstári felfüggesztő számlára.

Zoltán szerint:

2020-03-11 - 06:51

Köszönöm szépen a gyors válaszát. Még csak annyit, ha mégis most sikerül eladni a házat, és visszafizetjük a MÁK-nak a 10M Ft-ot járulékaival együtt, akkor újból tudjuk igényelni a falusi 5+5M csokot?
Köszönöm még egyszer.

Hitelnet.hu szerint:

2020-03-11 - 07:49

Kedves Zoltán!
Úgy tudjuk, hogy igen, igényelhető újra a támogatás, kivéve, ha megelőlegező CSOK-ot is igényeltek korábban és a gyermekvállalás még nem teljesült.

Zoltán szerint:

2020-03-10 - 20:57

Üdvözlöm.
2016-ban vásároltunk új kertes házat 10 milliós csokot felhasználva, illetve + 6M hitel. Szeretnénk eladni, nagyobb használtat vásárolni.
A kérdésem, az ingatlanosokat kihagyva, hogy kezdjük az egészet? Illetve érdemes-e megvárni az 5 év leteltét, a 10M miatt?
Köszönöm megtisztelő válaszát.

Hitelnet.hu szerint:

2020-03-11 - 05:44

Kedves Zoltán!
Új lakásra felvett CSOK esetén a támogatás 5 év eltelte után vihető át másik használt lakásra, tehát mindenképpen javasoljuk az 5 év kivárását. Ellenkező esetben vissza kell fizetni a 10M Ft-os támogatást és csak a használt lakásra jutó összeg vehető igénybe/vihető tovább.

László szerint:

2020-03-09 - 08:36

Kedves szakértő!
Vettünk egy Csok-os házat. A feleségemnek adó- és végrehajtói tartozás van.
Hozzányúlhatnak?
Válaszát előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2020-03-09 - 09:37

Kedves László!
CSOK-kal terhelt ingatlan is végrehajtás alá vonható.

Tímea szerint:

2020-03-01 - 10:45

Kedves Szakértő!
2016 októberében vásároltunk 15 m Ft-ért használt ingatlant, melyhez 3 gyerek után vettünk igénybe CSOK támogatást. Sajnos válás miatt el kell adnunk az ingatlant. A gyerekekkel kisebb lakásba költöznénk. A CSOK tovább vihető vagy vissza kell fizetnünk?
Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2020-05-13 - 16:46

Kedves Tímea!
Ha kisebb hasznos alapterületű lakásba költöznek, akkor a CSOK teljes összege nem vihető tovább. További pontos tájékoztatást erről a területileg illetékes járási hivatal családtámogatási osztálya tud adni Önnek.

Marcsi szerint:

2020-02-28 - 10:20

2016-ban vásároltunk használt lakást csokkal és hitellel.
Végtörlesztés esetében mi történik a csokkal? Szeretnénk családi házat vásárolni, átvihető-e a csok, ha az ingatlan tehermentes?
Köszönöm, Marcsi.

Hitelnet.hu szerint:

2020-05-14 - 10:48

Kedves Marcsi!
A CSOK átvihető másik ingatlanra meghatározott feltételekkel. Erről bővebb információt IDE kattintva olvashat.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések