Minden banknál az adásvételtől számított 120 napon belül igényelhető csak a CSOK? - Hitelnet.hu

Minden banknál az adásvételtől számított 120 napon belül igényelhető csak a CSOK?

Utolsó módosítás: 2018. január 08. hétfő

Tisztelt Hitelnet!

Az én történetem kicsit hosszú. Azzal kezdődik, hogy annak idején a férjemmel kötöttünk Fundamenta előtakarékossági szerződést, ami lakáscélú. Időközben különváltak útjaink, szétköltöztünk. Lejárt a Fundamenta megtakarítás, amivel lefoglaltam egy ingatlant, amibe azóta beköltöztünk a két kiskorú gyermekemmel. Ahhoz, hogy a Fundamenta állami kamatot is megkaphassam, be kellett jegyeztetni a földhivatalnál széljegybe a tulajdonjog fenntartással történő vásárlási szándékom. Írtunk nem kevés pénzért adásvételi szerződést is meg minden…. Ez kb. fél év leforgása volt. Ez idő alatt vége lett a válóperemnek is, amiben megkaptam a gyerekek felügyeleti jogát. Ez kellett volna a szocpolhoz előtte, de mivel nem voltam egyedülálló papíron, nem vehettem igénybe.

A bankban szembesültem vele, hogy az adásvételitől számított 120 napom lett volna hitelt igényelni, illetve a földhivatali széljegy miatt nem vagyok jogosult szocpolra. Azt hittem megnyílik alattam a föld. Van ilyen? Vagy ezt is bankja válogatja?

Kérem mielőbb válaszoljon egy elkeseredett gyermekeit egyedül nevelő anyának.
Ui:Esetlegesen van-e valami jogorvoslat az esetemre? Úgy érzem, át lettem verve…

Köszönöm válaszát.
Tisztelettel.
Adrienn

Kedves Adrienn!

Lakástakarék kalkulátor

Akár évi 72 ezer Forint állami támogatás, akár díjmentes számlanyitás

Részletek

A CSOK igénylés feltételeit a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II.10.) Kormányrendelet tartalmazza. Ezen rendelet 26. § (1) bekezdése kimondja, hogy:
“A családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását használt lakás
a) vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül,
b) építési engedély-köteles bővítése esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően,
c) egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően
kell kérni a hitelintézettől.”

A rendelet azt is rögzíti, hogy amennyiben az igénylő fenti határidőn belül nem él a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésének lehetőségével, arra a határidő lejártát követően már nem tarthat igényt.

Ezt tehát kormányrendelet írja elő, egységesen minden bankra érvényes. Mindezekből következően ha az adásvételi szerződés aláírását követő 120 napon belül nem került sor a CSOK igénylésre, úgy ezt követően sajnos nincs lehetősége a támogatást igényelni. Információink szerint adott esetben méltányosságra nincs lehetőség, hiszen a banki, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott CSOK tájékoztatók tartalmazzák ezt a jogosultsági feltételt. Megoldás csak az adásvételi szerződés felbontása és az eredeti állapot helyreállítása lehetne, de kérdéses, hogy ez a gyakorlatban megvalósítható-e (eladói oldalról, valamint a Fundamenta részéről, ha már megtörtént a kiutalás).


Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA

Hozzászólások
  • Andi szerint:

    Tisztelt Hitelnet.
    Széljegyen vagyunk, így elindíthatjuk a lakáshitel kérelmet? Értékbecslésnél 5 helység nem volt feltüntetve. Ez hátráltathatja az ügyet?

    • Hitelnet.hu szerint:

      Kedves Andi!
      Széljegyes tulajdoni lappal a hitelkérelem benyújtható. Az értékbecsléssel kapcsolatos információ nem egyértelmű, nem tudjuk, mire gondol pontosan. Az érintett bankfiók tud Önnek ezzel kapcsolatban pontos választ adni a további részletek ismeretében.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA

A hozzászólás elküldésével Ön elfogadja felhasználási feltételeinket

Partnereink