Milyen feltételeknek kell megfelelni utólagos szocpol igénylésekor?

Tisztelt Hitelnet!

Érdeklődni szeretnék azzal kapcsolatban, hogy harmadik gyermekünk után jogosultak vagyunk-e utólagos szocpolra. A meglévő ingatlanunknál fennálló hitelszerződés kötésekor (2009 május) megelőlegező kölcsönt kaptunk 2 gyermekre, gyermekeink azóta már megszülettek. 2013 nyarán született még egy gyermekünk, akire – ha jól olvastam és értelmeztem az Önök korábbi bejegyzését – jogosultak lehetünk utólagosan is a szerződéskötéskor érvényben levő feltételek alapján szocpolra.

Milyen feltételek vannak, hogy ezt igényelni tudjuk?
Számít ez esetben is a lakás négyzetmétere?
Milyen összegről lehet ez esetben szó?

Előre is köszönöm válaszukat!
Köszönettel:
Ági

Kedves Ági!

A leírtak alapján benyújtható az utóbb született gyermek utáni szocpolkérelem. A jogosultság megállapításában a hitelnyújtó bank illetékes. Tehát azt, hogy jogosultak vagy sem, a szerződéskötéskor fennálló feltételek alapján fogja vizsgálni a hitelintézet. Alapfeltétel, hogy a vásárláshoz kapott hitelük jelenleg is fennálljon, mert csak az arra felvett lakáshitelből írható jóvá az utólagos támogatás.

További feltétel a méltányolható lakásigénynek való megfelelés. A méltányolható lakásigény az együttköltözők számához viszonyítva határozza meg a minimális és maximális szobaszámokat. 5 együttköltöző (3 gyermek) esetén legalább 2,5 szobának kell lenni. (A lakószoba hasznos alapterülete meghaladja a 12 m2-t. Ha nem haladja meg a 12 m2-t, akkor csak félszobának számít.) A maximális szobaszám 5 együttköltöző esetén: 5. A lakás négyzetmétere nem meghatározó ez esetben. (A lakás négyzetméterének a jelenleg érvényben lévő lakásépítési támogatás igénylésekor van döntő szerepe, jelenleg ugyanis nem a szobaszámok, hanem a lakás hasznos alapterülete alapján kerül meghatározásra a méltányolhatóság.)

Az utólagos szocpol összege megegyezik a szerződéskötéskor érvényes támogatási összeggel. Ez 2009-ben a 3. gyermek után 1.400.000 Ft volt, így jogosultság esetén ekkora összegű támogatást írnak jóvá Önöknek a fennálló hiteltartozásból.

Fentiek alapján javasoljuk, hogy az utóbb született gyermek utáni támogatásra való jogosultság megállapítása érdekében keressék fel azt a bankfiókot, mely a lakásvásárlási hitelt nyújtotta.


Utolsó módosítás: 2020. március 22. vasárnap

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Zoltán szerint:

2016-01-20 - 08:50

Jó napot!
Érdeklődni szeretnék. 2003-ban akkori feleségemmel hitelt vettünk fel lakásvásárlásra. Megkaptuk a szocpolt, az akkor született gyermekünk után. Azóta is megvan a hitel, de időközben született élettársamtól 2 gyermek. Ő rájuk felvehetem-e a szocpolt?
Köszönöm válaszát!

Hitelnet.hu szerint:

2016-02-22 - 13:25

Kedves Zoltán!
Az utóbb született gyermekek utáni szocpolra való jogosultságról – a további részletek ismeretében – a hitelnyújtó bank tud választ adni.
Újabb lakáscél esetén a két gyermek után igényelhető a támogatás, ha valamennyi feltételnek megfelelnek. Ezekről honlapunkon tájékozódhat.

szalay erzsébet szerint:

2015-04-27 - 15:40

Jó Napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy lányomék 2008. évben deviza alapú kölcsönt vettek fel új lakás vásárlására az Erste banktól. Megelőlegezett szocpolt igényeltek 2 gyermekre, melyet meg is kaptak. Az egyik gyermek 2010-ben született, majd 2012. év elején élve a törvény adta lehetőséggel, a deviza alapú kölcsönüket ugyanannál a banknál felvett forint alapú lakáshitellel kiváltották. Ezt követően 2013. évben iker babák születtek.
Kérdésem az lenne, hogy a 3. gyermekre jár-e az utólagos szocpol?
Köszönettel várom válaszát!

Hitelnet.hu szerint:

2015-04-27 - 21:37

Kedves Erzsébet!
Mivel az eredeti lakáshitelt kiváltották, ezért véleményünk szerint nem jogosultak a 3. gyermek után az utólagos támogatásra. Mivel azonban irodánk a jogosultság megállapításában nem illetékes, javasoljuk, hogy forduljanak a hitelnyújtó pénzintézethez!

Németh Ferenc szerint:

2015-02-21 - 18:14

Jó napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy jár-e nekünk CSOK, ha még soha nem vettünk igénybe szocpolt, de van 3 gyermekünk és 2014-ben vásároltunk egy házat hitelből, amelyet most újítunk fel. Ez az első közös lakásunk.
Köszönettel várom válaszát: Ferenc

Hitelnet.hu szerint:

2015-02-22 - 13:36

Kedves Ferenc!
A 2014-ben vásárolt lakásra visszamenőlegesen nem lehet igénybe venni a CSOK-ot. Felújítás esetén szintén nem érvényesíthető a kedvezmény, mert erre a lakáscélra sem a jelenleg, sem a július 1. után elérhető szocpol nem lesz igénybe vehető.

Orsi szerint:

2014-12-27 - 13:47

Jó napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy ha én már a férjemmel 2006-ban szocpolra vetem 1 házat, de azóta elváltunk 2 hónapja, de időközbe született még 4 gyerek, hogy valamilyen formában fel tudom még venni a szocpolt vagy valami lehetőség van-e ?
Válaszukat várom.
Üdv: Orsolya

Hitelnet.hu szerint:

2014-12-27 - 14:05

Kedves Orsolya!
A később született gyermekek utáni szocpol igénybevételével kapcsolatban a hitelnyújtó bankhoz fordulhat, ha jelenleg is rendelkezik az adott lakás vásárlásához felvett kölcsönnel.
Amennyiben nem, akkor az időközben született gyermekek után akkor kaphat szocpolt, ha új házat épít vagy újépítésű lakást vásárol, illetve 2015. július 1-től meglévő lakás bővítéséhez és használt lakás vásárlásához is igényelhető lesz a támogatás, ha az egyéb követelményeknek is megfelel.

Gábor szerint:

2014-12-21 - 13:22

Tisztelt Cím,
2008 novemberében vettem fel egy jelzálog alapú ingatlanhitelt újépítésű 60,7 nm-es lakásra. Akkor még egyedülállóként 1/1 tulajdoni hányadban vettem a lakást. Ez a hitelem azóta is megvan. Mindig fizettem időben.
Azóta megnősültem és feleségemmel ikerbabákat várunk, akik hamarosan megérkeznek.
Van-e lehetőség utólag a szocpolt felvenni, vagy FOT-támogatást?
Sokféle véleményt olvastam már a neten, úgyhogy nem tudok eligazodni. Olyat is hallottam már, hogy csak akkor lehetne, ha úgy vettem volna fel a hitelt, hogy vállalom, hogy lesz gyerekem.
Köszönettel:
Gábor

Hitelnet.hu szerint:

2014-12-22 - 14:36

Kedves Gábor!
Információink szerint a 2008-as szocpolrendelet tartalmazza a később született gyermekek utáni támogatás igénybevételének lehetőségét, ezért ha az egyéb igénylési feltételek is teljesülnek, jogosultak lehetnek az utólagos szocpolra. A jogosultság megállapítása a hitelnyújtó bank hatásköre.

Krisztián szerint:

2014-07-18 - 12:15

2006-ban vásároltam lakást. 2 gyermek szocpolját igénybe vettem + hitelt. A hitelt nem tudtam törleszteni. Ma az eszközkezelő programban vagyok és bérlő vagyok. Azóta van +2 gyermekem. Azokra jár-e valami szocpol kedvezmény és lehet-e szocpolt igénybe venni, ha munkanélkülin vagyok?
A válaszát előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2014-07-18 - 12:28

Kedves Krisztián!
Mivel már sem a lakásvásárlásra felvett hitele, sem a lakása nincs meg, ezért sajnos nem tudja igénybe venni utóbb született 2 gyermeke után a szocpolt.

Ibolya szerint:

2014-05-18 - 18:58

2006-ban vásároltunk egy ingatlant hitellel és szocpollal. 3 gyerekünk volt, de utána született a 4. és bővítettük, tetőtér beépítés volt. Én azt szeretném megkérdezni, hogy a 4. gyerek után mi nem tudjuk igénybe venni? Mi kell hozzá?

Hitelnet.hu szerint:

2014-05-19 - 13:10

Kedves Ibolya!
A lakásvásárlási hitelhez kapcsolódóan jogosultak lehetnek a 4. gyermek utáni szocpolra, mely a fennálló tartozás csökkentésére fordítható. A jogosultság megállapítása érdekében a hitelfolyósító bankhoz fordulhatnak. A bővítéshez, tetőtér beépítéshez kapcsolódóan támogatás nem érvényesíthető.

Laborcainé Somogyi Klára szerint:

2014-05-10 - 06:00

T.Hölgyem/Uram!
Mi a férjemmel 2008 december 22-én vásároltunk egy 78 nm-es kis házat hitelből megelőlegezett szocpollal 2 gyerekre. A 2 gyermek meg is született, de időközben lett még egy babánk! Bementünk a kölcsönt folyósító bankunkhoz, hogy a 3. gyermek is után szeretnénk igényelni és azt a választ kaptuk, hogy ők már nem foglalkoznak szocpol igényléssel. Kérdésem, hogy kihez fordulhatok az igénylésemmel?
Előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2014-05-11 - 13:28

Utóbb született gyermek után igényelt szocpol ügyintézése véleményünk szerint akkor is az eredeti hitelt nyújtó bank hatásköre, ha a jelenleg elérhető lakásépítési támogatás (szocpol) ügyintézésével nem foglalkoznak. Javasoljuk, hogy még egyszer keresse fel ez ügyben az illetékes hitelintézetet. Elutasító válasz esetén keresse a területileg illetékes Államkincstár jogászát!

Zsuzsi szerint:

2014-04-26 - 21:45

2009 májusában új építésű ingatlant vásároltam részben önerőből, részben forint alapú hitelből (a hitel csak az én nevemen van). Ezt követően élettársi kapcsolatból 2010-ben megszülettek gyermekeink (ikrek). Párommal azóta sem házasodtunk össze.
Jelenleg még fennáll a hiteltartozás.
Kérdésünk, hogy jogosultak lehetünk-e az utólagos szocpolra. (jelenleg én 30 éves vagyok, a párom 39) Amennyiben igen, milyen összegre számíthatnánk?
Válaszát előre is köszönjük.

Hitelnet.hu szerint:

2014-04-28 - 11:32

Kedves Zsuzsi!
A jogosultság megállapításában a hitelnyújtó bank illetékes, ezért javasoljuk, hogy ez ügyben az érintett pénzintézetet keresse fel. Jogosultság esetén a 2009-ben érvényes támogatási összegre számíthat, amely 2 gyermek után 2,4 millió forint volt. Ezzel az összeggel a fennálló hiteltartozás csökkenthető.

Éva szerint:

2014-04-11 - 21:47

Tisztelt Uram/Hölgyem!
Új lakást építettünk, 2009-ben kezdtük. Építési engedélyt 2008. november 20-án kaptuk meg. Már bent lakunk a házban és használatba vételi engedélyt is megkaptuk 2013-ban! Szocpolt nem igényeltünk! Született azóta 2 gyermekünk. Igényelhetjük utánuk most a szocpolt?
Válaszukat köszönöm.
Éva

Hitelnet.hu szerint:

2014-04-13 - 15:23

Kedves Éva!
Ha az építkezéshez kölcsönt is igénybe vettek, s a hitelfelvételre 2009. július 1. előtt került sor, továbbá az építési hitelük jelenleg is fennáll, akkor elvileg benyújtható a később született gyermekek utáni szocpolkérelem. A jogosultság megállapítása a hitelnyújtó bank hatásköre, ezért javasoljuk, hogy ez ügyben az érintett pénzintézetet keressék meg!

Kitti szerint:

2014-04-03 - 20:58

Kérhetem-e a bankomtól, ha gyerek születik a szocpol jóváírását később? Benne kell-e lenni a szerződésben, hogy igénybe venném gyermek születése esetén?
Válaszát előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2014-04-04 - 11:48

Kedves Kitti!
Ha nincs gyermeke, de van házastársa és egyikük sem múlt el 40 éves, valamint újépítésű lakást vásárolnak vagy új házat építenek, akkor 2 gyermek bevállalásával megelőlegező szocpolt igényelhetnek.
A támogatás visszamenőleges igénybevételére nem lesz lehetősége.

B. Csabáné szerint:

2014-03-25 - 22:44

Kedves Hitelnet!
2002-ben már igénybe vettük a szocpolt 3 gyermekre, de tavaly májusban születtek ikreink. Jogosult vagyok-e a szocpolra a kettő után, ha a jelzáloghitelt nem együtt vettük fel a szocpollal, hanem rá három évre vettünk fel jelzáloghitelt? Előtörleszteni szeretnénk a már meglevő hitelünket.
Üdvözlettel: B. Csabáné

Hitelnet.hu szerint:

2014-03-26 - 10:23

Kedves Asszonyom!
Utóbb született gyermekeik után akkor nyújthatnának be utólagos szocpolkérelmet, ha 2002-ben, adott lakáscélra (építkezés vagy vásárlás) felvett kölcsöntartozásuk lenne. A később felvett jelzáloghitelből a kedvezmény nem írható jóvá.

Ildikó szerint:

2014-03-23 - 21:24

2006 februárjában az ERSTE Banktól igényeltünk lakáshitelt, melyre már a két meglévő gyermekünkre fel tudtuk venni a szocpolt. Utána megszületett harmadik gyermekünk, akire még nem igényeltük a támogatást. Érdeklődni szeretnék, hogy van-e erre lehetőség még? És ha igen, hol és hogyan intézkedhetnék? A hitelt 2021-ig kell törlesztenünk. A férjem jelenleg 41 éves, én magam 39.
Tisztelettel: Ildikó

Hitelnet.hu szerint:

2014-03-24 - 14:16

Kedves Ildikó!
A leírtak alapján elvileg igényelhető az utóbb született 3. gyermekük után is a támogatás. Ez ügyben a hitelfolyósító bankfiókot kell felkeresniük, a jogosultság megállapítása az ő illetékességük. Ha jogosultak, akkor a fennálló hiteltartozásból írható jóvá az utólagos szocpol, a 2006-ban érvényes támogatási összegnek megfelelően.

László szerint:

2014-03-19 - 14:02

Üdvözlöm kedves hölgyem/uram!
A tiszteletteljes kérdésünk az volna, kaphatunk-e szocpolt a következő feltételek mellett:
Fiatal házasok vagyunk, mindketten 35 év alattiak. Most vásároltunk egy használt házat, mely 200 m2-es és 5,5 millió Ft-ba került. Még nincsenek gyermekeink, de szeretnénk. Nos? Utólag is felvehető a szocpol? Vagy nekünk nem is jár? Ha mégis jár(na), akkor hol lehet érdeklődni felőle?
A választ előre is köszönjük.
Tisztelettel és üdvözlettel: László és felesége

Hitelnet.hu szerint:

2014-03-20 - 10:37

Kedves László!
Most vásárolt használt lakóingatlan esetében sem a vételár kiegyenlítéséhez, sem visszamenőleg nem igényelhető egy összegű, vissza nem térítendő állami támogatás (szocpol, félszocpol).

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések