Kaphatok egy 5 milliós házra szocpolt?

Tisztelt Hitelnet!

Érdeklődni szeretnék, hogy 8 éves gyermekem egyedül nevelem, szeretnék egy kis garzon lakást venni. Kb. 30-35 négyzetméter alapterületűt. Vagy olyan lakást, ami nem kerül többe 5 millió forintnál. 3 millió forint önerővel rendelkezem. Eddig a szüleimnél laktunk, nem volt még lakásom.

Mennyi lenne a hiteltörlesztés és kapok-e szocpolt? 34 éves vagyok.
Vagy érdemesebb valamilyen lakáskassza alapba elkezdeni betenni pénzt és úgy venni lakást? Akkor amellett kapnék szocpolt?
Nem tervezem még egy gyermek születését, de ha lenne, akkor utólag a másikra is megkapnám a támogatást?

Válaszukat előre is köszönöm
Tisztelettel.
Szilvia

Kedves Szilvia!

Használt lakás vásárlásához jelenleg nem kaphat szocpolt. A kormány 2013-as terveit ide kattintva tudja megtekinteni. Jelenleg a támogatás igénylésére újépítésű lakás vásárlása és új lakóingatlan építése esetén van lehetőség. A szocpol további igénylési feltételeiről oldalunkon tájékozódhat.

Mivel jelenleg tehát a használt lakás vásárlása nem tartozik a szocpollal finanszírozható lakáscélok közé, ezért egy esetlegesen később születendő gyermek után sem lehet jogosult utólagos szocpolra a jelenleg érvényes kormányrendelet alapján.

2013-tól azonban már használt lakás vásárlásához is igénybe vehető állami kamattámogatású lakáshitel. A vásárolni kívánt kis garzon lakás vételárának kiegyenlítéséhez 5 éves kamattámogatású kölcsönt igényelhet forint alapon. A kamattámogatás mértéke – az eltartott gyermekek számától függetlenül – az állampapírhozam 50%-a. Az 5 éves kamattámogatott időszak után az aktuális piaci kamatláb figyelembevételével folytatódik tovább a hiteltörlesztés. A várható törlesztő részletek összegéről online Hitelkalkulátorunk segítségével máris tájékozódhat. Személyre szabott lakáshitel ajánlatunkhoz online adatlapunkat kellene kitöltenie! A hitelajánlatot Szakértőink díjmentesen készítik el Önnek!

A használt lakásvásárláshoz igényelhető államilag támogatott lakáshitelek jellemzőiről és feltételeiről bővebben IDE kattintva olvashat.

Lakáskassza szerződés a lakáshitel mellé is köthető. A megtakarítási időszak alatt Ön a hitelintézetnek csak kamatot törleszt, a tőketörlesztésre eső összeget – lakáskassza megtakarítás formájában – a takarékpénztár felé fizeti. A megtakarítási időszak lejárata után a megtakarítási számlán összegyűlt összeg – mely a saját befizetésekből, állami támogatásból és betéti kamatokból áll – a lakáskölcsön előtörlesztéseként kerül elszámolásra. Ezt követően a fennmaradó tőketörlesztést havi egyenlő összegenként teljesíti a bank felé.

További kérdés esetén Hitelszakértőink készséggel állnak rendelkezésére!


Utolsó módosítás: 2020. március 22. vasárnap

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Andi szerint:

2013-07-15 - 13:40

Jó napot!
Én érdeklődni szeretnék, hogy lenne egy 4.000.000 Ft-os használt lakás, amit meg szeretnénk venni szocpol igénylésével, hitel nélkül, mivel bárlistán vagyok én is meg a férjem is és így hitelt nem adnának. 2 gyermekünk van. 30 éves vagyok, a férjem 29. A férjem másfél éve folyamatos munkaviszonyban áll. A ház tulajdonosával beszéltünk és azt mondták, ha a két gyerekemre megkapnám a szocpolt, utána a ház hitelének fennmaradó részét törleszthetném nekik havonta. Ez a megoldás lehetséges lenne?
Válaszát előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2013-07-16 - 07:27

Kedves Andi!
Használt lakás vásárlásához szocpol támogatás nem vehető igénybe. A BAR lista miatt pedig valóban nem hitelképesek, így a lakás vételárának finanszírozásában sajnos nem tudunk Önöknek segíteni.

Anita szerint:

2013-07-10 - 17:29

Tisztelt Ügyintéző!
Minden hozzászólást elolvastam, de a Mi problémánkhoz hasonlót nem találtam benne. A segítségét szeretném kérni. Házasok vagyunk, van 4 gyerekünk, az egyik súlyosan beteg. Én nem tudok mellette dolgozni menni, de a férjemnek évek óta van bejelentett munkahelye. Albérletben lakunk. Kinéztünk egy kis házat, nem nagy, de van benne fürdőszoba is. Régi építésű ugyan, parasztház, de nekünk megfelelne. Ön szerint van esélyünk a szocpolra? És ha igen, hol lehet igényelni?
Válaszát előre is köszönöm.
Anita

Hitelnet.hu szerint:

2013-07-10 - 18:07

Kedves Anita!
A szocpol használt ház vásárlásához nem vehető igénybe. Ha a lakás értéke eléri az 5 millió forintot és rendelkeznek önerővel, akkor lakáshitel felvételére lehetnek jogosultak. Az igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő lakásvásárlási hitelekről online ajánlatkérő adatlapunk kitöltésével kérhetnek tájékoztatást.

Ágnes szerint:

2013-06-12 - 10:08

Hogyan tudom igénybe venni a szocpolt használt lakásra? Mivel van 3 gyerekem és még nem vettem fel, de szeretnék saját lakást. Legyenek szívesek visszahívni.
Előre is köszönöm.

Hitelnet szerint:

2013-06-12 - 12:52

Kedves Ágnes!
A szocpol használt lakás vásárlására sajnos nem vehető igénybe.

Brigitta szerint:

2013-06-10 - 14:46

Tisztelt Címzett!
Sok helyen olvasom, hogy “használt lakásra jelenleg nem igényelhető a szocpol”. Igen, szerintem evvel sokan tisztában vannak. DE! Márciusban reppent fel a hír, hogy a kormány szeretné a szocpol támogatást bővíteni, emelni, stb… Mondták, már Áprilisra… Júniusra… Azonban sehonnan semmi hír. Ez egy feldobott jól hangzó ígéret volt, aminek hallatán sokan reménykedhetni kezdhettek (mi is) ne tán-tán tervezni???? Most mégis mindenhonnan azt a választ kapja az ember, hogy még nincs kormányrendelet. Várható ez ügyben bármiféle hír, módosítás? Bejelentés a közeljövőben? Mondjuk még a nyár folyamán? Tárgyal ez ügyben egyáltalán valaki?

Hitelnet szerint:

2013-06-11 - 11:28

Kedves Brigitta!
Kérdésével kapcsolatban sajnos nincs információnk.

Ágnes szerint:

2013-06-01 - 11:14

Üdv.
Érdeklődnék azzal, hogy hogy tudnám igénybe venni a szocpolt. Használt lakásra szeretném igénybe venni, mivel 3 gyerekem van. Még nem tudom mi kell hozzá, milyen papírok kellenek. Fedezet nélkül lehet igénybe venni és az akinek nincsen fedezet, az hogy tudja igénybe venni? Azt kérdezem én, mint aki tanácsi lakásban lakok, a kormány arra nem gondol, hogy mi lesz azokkal a családokkal, akik nem tudják igénybe venni ezt az állami támogatást? Akkor minek adja? Ennek semmi értelme. 8 évvel ezelőtt is igénybe akartam venni, csak akkor a kormány visszavonta.
Legyenek szívesek felvilágosítani, hogy lehet használt lakásra vagy bővítésre?
Előre is köszönöm.
Tisztelettel: Ági

Hitelnet szerint:

2013-06-03 - 16:20

Kedves Ági!
A szocpol használt lakás vásárlására és bővítésére sajnos nem vehető igénybe.

Izabella szerint:

2013-04-14 - 11:32

Érdeklődni szeretnénk, hogy házasságunkban 3 kiskorú gyereket nevelünk. Építkezni nem szeretnénk, csak használt lakást venni, ami nem tudom meddig használt lakás, meddig új, mert 2004. évi ingatlanról van szó.. Ha igen, mennyi jár a 3 gyerekre, vagy hol kell intézni?. Férjem dolgozik, én anyaságin, mert a legkisebb még 4 éves. Hitelünk sosem volt, nem is szeretnénk.
Üdvözlettel 🙂
Izabella

Hitelnet szerint:

2013-04-14 - 11:37

Kedves Izabella!
A 2004. évi ingatlan használt lakásnak minősül, amire szocpol jelenleg nem vehető igénybe. Arról, hogy mi számít új építésű lakásnak a szocpol szempontjából, IDE kattintva tájékozódhat.
Elképzelhető, hogy a közeljövőben használt lakás vásárlása esetén elérhető lesz a félszocpol. A vonatkozó törvénytervezet elfogadásáról honlapunkon is be fogunk számolni, kérjük, kövesse új bejegyzéseinket!

jóco szerint:

2013-04-08 - 05:55

Jó napot kívánok!
Én már úgy hallottam, hogy eltörölték a munkaviszonyt.

Judit szerint:

2013-04-05 - 20:06

Tisztelt Szakértő!!
Amennyiben bevezetésre kerül a szocpol, érdeklődnék a korhatár felől. A párom 42, én 37 éves vagyok. Igényelhetjük a támogatást? 2 gyermekünk van, akik óvodáskorúak. Megvan a ház, amit meg szeretnénk venni, jelenleg tárgyalunk a adás-vételről, mit csináljunk?? Meddig lehet várni? Mikor várható döntés??
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!!

Hitelnet szerint:

2013-04-08 - 09:06

Kedves Judit!
Pontos információnk még nincs, amint kihirdetésre kerül, honlapunkon azonnal értesülhet a részletekről.

csáki zoltán szerint:

2013-04-05 - 11:50

Tisztelt szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy hány hónapos munkaviszony kell a szocpol igénybevételéhez, mert én két hónapja dolgozom és az érdekelne még mikortól igényelhetem csak akkor, ha megvan a teljes munkaviszony?

Hitelnet szerint:

2013-04-05 - 13:29

Kedves Zoltán!
Az újépítésű lakás vásárlásához és új lakóház építéséhez igényelhető szocpolra akkor lehet jogosult, ha rendelkezik legalább 180 napos folyamatos – OEP által igazolt – biztosítási jogviszonnyal.

Bernadett szerint:

2013-04-03 - 15:38

Tisztelt Szakértő!
Élettársammal szeretnénk használt lakást vagy házat vásárolni. Egy gyermeket nevelünk, az én előző kapcsolatomból. 40 évesek leszünk ősszel. Mindketten rendelkezünk állandó, 12 hónapot (bőven) meghaladó munkaviszonnyal. Rendelkezünk önerővel is. Jogosultak vagyunk-e félszocpol igénybevételére?
Köszönöm!

Hitelnet szerint:

2013-04-04 - 14:10

Kedves Bernadett!
Szocpol használt lakás/ház vásárlásához jelenleg nem igényelhető. A napvilágra került tervezet szerint a közeljövőben ugyan igényelhető lesz, de ennek pontos feltételei még nem kerültek kihirdetésre.

Kálmán szerint:

2013-03-03 - 19:37

Az interneten eltérő információkat találtam azzal kapcsolatosan, hogy használt lakásra igénybe vehető-e a szocpol vagy sem. Legyenek kedvesek tájékoztatni erről.
Továbbá azt is olvastam, hogy a szocpol utó finanszírozású, tehát az adásvétel létrejötte után igényelhető. Ez azt jelenti, hogy hitel önrészéhez nem használható fel?
Köszönöm a válaszukat!

Hitelnet szerint:

2013-03-04 - 09:59

Kedves Kálmán!
A szocpol használt lakás vásárlásához nem vehető igénybe.
Új lakóingatlan vásárlása esetén a hitelintézet a szocpolt az adásvételi szerződés alapján még a teljes vételár kifizetése előtt, de az önerő megfizetése után folyósítja.

Anna szerint:

2013-02-19 - 08:10

Üdvözlöm!
Élettársak vagyunk, egy 4 éves és egy egy éves gyermek szülei. Van egy egy szobás lakásunk. De szeretnénk venni egy 3 szobásat. Hitelt nem szeretnénk. A szocpol szóba került.
Milyen formában tudnánk igényelni, miben tudna segíteni nekünk a szocpol?
Köszönettel
Anna

Hitelnet szerint:

2013-02-19 - 11:45

Kedves Anna!
A szocpolt használt lakás vásárlásához nem tudják igénybe venni. A támogatás csak újépítésű lakóingatlan megvételéhez és új ház építéséhez igényelhető.
A szocpol egy összegű, vissza nem térítendő állami támogatás, melynek összege a gyermekek számától, az új lakás hasznos alapterületétől és energiahatékonyságától függ.

Tücsök szerint:

2013-02-18 - 16:46

Egyedülálló, két gyermekes, 34 éves anyuka vagyok! Kíváncsi lennék rá, hogy első használt lakás vásárlásra kaphatnék-e szocpolt? Ha igen, milyen feltételek szükségesek hozzá?

Hitelnet szerint:

2013-02-18 - 16:49

Kedves Tücsök!
Használt lakás vásárlására nem vehető igénybe szocpol sem egyedülállóként, sem élettársi vagy házastársi kapcsolatban élőként.
A használt lakás vételára állami kamattámogatású lakáshitellel finanszírozható, melynek feltételeiről IDE kattintva olvashat bővebben.

Róbert szerint:

2013-02-08 - 13:38

Használt lakásra van-e lehetőség a szocpol igénybevételére? Ha igen, akkor milyen feltételekkel és mi szükséges hozzá?
Kérem részletesen tájékoztasson.
Köszönöm!
Szép napot!

Hitelnet szerint:

2013-02-08 - 13:40

Kedves Róbert!
Használt lakás vásárlásához sem szocpol, sem félszocpol nem igényelhető.
A vételár kiegyenlítéséhez kamattámogatott lakáshitel kérhető, melyről részletes tájékoztatónkat IDE kattintva olvashatja!

Erika szerint:

2013-02-05 - 11:23

Üdvözlöm!
2010. márciusa óta folyamatosan dolgozom (részmunkaidőben) Angliában, férjem jelenleg nem dolgozik. Kinéztünk magunknak egy házat, amit június elején szeretnénk megvenni. Van önerőnk és a szocpol összegével épp meg is tudnánk venni a házat úgy, hogy nem kellene hitelt felvennünk. Férjem 37 éves, én 30 vagyok. Van egy 1 éves kislányunk és idén szeptemberre várom a 2. babát. Használt lakásra, külföldi munkaviszonyra megkaphatjuk-e a szocpolt? Ha igen, akkor milyen munkáltatói igazolást töltessek ki az angol munkáltatóval? Nem szeretnék élesben ezen elcsúszni. 2 gyermekre, használt családi ház esetében (100 négyzetméter), összkomfortos mennyi a várható szocpol összege?
Válaszát előre is köszönöm.
Szép napot!
Erika

Hitelnet szerint:

2013-02-05 - 11:26

Kedves Erika!
Használt lakás vásárlására sajnos nem vehető igénybe a szocpol. A támogatásra akkor lehetnek jogosultak, ha újépítésű lakóingatlant vásárolnak vagy új házat építenek.
Az új lakás esetén elérhető támogatási összegekről, mely nemcsak a gyermekek számától és az épület hasznos alapterületétől, hanem energetikai minősítésétől is függ, IDE kattintva tájékozódhat.

Emília szerint:

2013-01-28 - 15:32

Jó napot kívánok!
3 gyerekünk van és ha használt lakást (házat)vásárolunk, akkor nem igényelhetünk szocpolt?
Előre is köszönöm válaszukat.
Üdvözlettel:
Emília

Hitelnet szerint:

2013-01-28 - 21:14

Kedves Emília!
Használt ingatlan vásárlására a szocpol támogatás jelenleg nem igényelhető. Erre a célra legfeljebb támogatott lakáshitel érhető el.

Éva szerint:

2013-01-27 - 15:37

Szeretném megtudni, hogy használt házra hogyan vehetnék fel szocpolt. Merre induljak el és mik a feltételek? 4 gyermekem van, de csak 3 gyermekemet nevelem én. Így is felvehetem 4 gyermekemre a szocpolt?
Kérek teljes körű tájékoztatást.
Köszönöm.

Hitelnet szerint:

2013-01-27 - 15:45

Kedves Éva!
Sajnos használt lakás vásárlásra nem igényelhető a szocpol támogatás jelenleg.

Viktória szerint:

2013-01-25 - 14:51

Érdeklődni szeretnék, hogy egyik ismerősöm azt mondta, hogy 2013-ban használt lakásra is lehet igényelni félszocpolt.
Kérdésem az, hogy ez igaz vagy nem?

Hitelnet szerint:

2013-01-25 - 14:53

Kedves Viktória!
Használt lakás vásárlásához továbbra sem igényelhető félszocpol, szocpol, azonban állami kamattámogatású lakáshitel használt lakás megvásárlásához is kérhető. Erről bővebben IDE kattintva olvashat.

Mia szerint:

2013-01-22 - 21:07

A családban van egy fiatal házaspár /még 25 év alattiak/. 3 gyermekük van. Használt családi házat szeretnének venni, jár-e nekik és mennyi szocpol, illetve milyen támogatásban részesülhetnek?

Hitelnet szerint:

2013-01-22 - 22:07

Kedves Mia!
Használt lakás vásárlásához szocpol jelenleg nem vehető igénybe. A vételár finanszírozásához állami kamattámogatott lakáshitel igényelhető. Erről bővebben IDE kattintva tájékozódhat.

Molnár szerint:

2013-01-21 - 23:19

2003-ban vettünk 20 éves hitelre állami kamattámogatással használt lakást. Akkor házasságunkból 2 gyerekünk volt, nem kaptunk utánuk kedvezményt. Most van egy harmadik gyerekünk is, aki egy éves.
Igénybe vehetünk bármilyen “szocpol” támogatást?
Köszönöm.

Hitelnet szerint:

2013-01-22 - 00:26

Kedves Molnár!
A leírtak alapján szocpol támogatás igénybevételére sajnos nem jogosultak.

Erzsike szerint:

2013-01-19 - 15:37

Gyermekem most szeretne használt lakást vásárolni az élettársával! Szeretnénk tudni, hogy igényelhetnek-e szocpolt, mivel tervben van a gyermekvállalás is!

Anett szerint:

2013-01-18 - 14:18

Jó estét kívánok!
Párommal kinéztünk egy kis parasztházat. Tudunk igényelni rá szocpolt? (van egy gyermekünk)
Fundamentánk van, azzal össze lehet kapcsolni a szocpolt?
Köszönöm a választ!
Anett

Anikó szerint:

2013-01-18 - 14:00

A szocpol mennyi 2 gyerekre használt vásárlás esetén? A legelső házunk lenne. Vissza kell-e fizetni? Még milyen lehetőségek vannak, amit nem kell visszafizetni?

Mária szerint:

2013-01-18 - 13:56

Tisztelt Válaszoló!
Már 2 órája böngészem a honlapokat, de most már végképp nem tudom, ellentétes infókat látok. Kérdésem: 2013-ban jár-e szocpol HASZNÁLT LAKÁSVÁSÁRLÁSRA, a feltételekkel tisztába vagyok.
Köszönöm válaszát.

Hitelnet szerint:

2013-01-18 - 13:58

Kedves Mária!
A hatályos kormányrendelet értelmében használt lakás vásárlásához 2013-ban nem jár szocpol. Állami kamattámogatású lakásvásárlási hitel azonban igényelhető. Erről bővebben IDE kattintva olvashat.

Ágnes szerint:

2013-01-17 - 11:35

Érdeklődni szeretnék, hogy jelenleg azaz 2013 januárjától milyen állami támogatás /szocpol vagy egyéb/ vehető igénybe FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉSRE és milyen feltételekkel? A férjem 35 én 32 éves vagyok. Mindkettőnknek van több éves munkaviszonyunk, illetve én jelenleg gyeden vagyok, mert 2012.12.27-én született a gyermekünk. Lakással rendelkezünk, ami az én nevemen van.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.: Ágnes

Hitelnet szerint:

2013-01-17 - 11:39

Kedves Ágnes!
Fűtéskorszerűsítéshez 2013 januárjától sem jár szocpol. Állami kamattámogatással nyújtott lakáshitel azonban igénybe vehető. A támogatott korszerűsítési hitellehetőségekről részletesen IDE kattintva olvashat.
Személyre szóló korszerűsítési hitelajánlatot – melyet Szakértőink díjmentesen elkészítenek – online ajánlatkérő adatlapunk kitöltésével kérhet.

Csilla szerint:

2013-01-16 - 12:23

Érdeklődnék, hogy 2013-ban igényelhető a félszocpol? 4 gyermekünk van (16 éves, 5 éves, 3 éves, és 2 hónapos). Lakásunkat szeretnénk eladni, és nagyobb ingatlant vásárolni. A lakásunk 100 %-ban a mi tulajdonunkban van 1998 óta.
Előre is köszönöm válaszukat!

Hitelnet szerint:

2013-01-16 - 12:26

Kedves Csilla!
A korábban használt lakás vásárlásához igényelhető félszocpol 2009. július 1.-ei felfüggesztése óta nem került újra bevezetésre.
A nagyobb lakás vásárlásához állami kamattámogatású lakáshitel igényelhetnek. Erről bővebben IDE kattintva olvashat.
Személyre szabott, díjmentes lakáshitel ajánlatunkat online adatlapunk kitöltésével kérheti!

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések