Hitelelengedésnél a házastársnak is tulajdonosnak kell lenni?

Tisztelt Hitelnet!

Van egy “szabad felhasználású” jelzáloghitelem (én adós, feleségem adóstárs), ami 2017 októberében, még a rendelet kihirdetése előtt köttetett.

A 337/2017. (XI 14.) kormányrendeletet ide vonatkozó része szerint:
2. § Értelmező rendelkezések
4. lakáscélú jelzáloghitel: az e rendelet kihirdetését
a) megelőzően kötött szerződés alapján folyósított olyan forintalapú jelzáloghitel, amelynek fedezete Magyarország területén lévő, az ingatlan-nyilvántartásban lakás, lakóház, tanya vagy birtokközpont megjelöléssel nyilvántartott ingatlan, illetve

A mi hitelünk az a) pontban foglaltaknak maradéktalanul megfelel:
1 forintalapú, ami a rendelet kihirdetése előtt köttetett
2 feleségem 1/1 tulajdonában lévő – lakás a fedezete

Mivel házasok vagyunk, a kormányrendelet kiköti az együttes igénylést.
3. § (1) Házastársak és élettársak – ideértve azt az esetet is, ha a lakáscélú jelzáloghitel-szerződésnek kizárólag az egyik fél az alanya − a támogatást kizárólag együttesen igényelhetik (a továbbiakban: együttes igénylés).

2) Együttes igénylés esetén az igénylési feltételeket mindkét igénylőnek teljesítenie kell, és a nyilatkozatokat mindkét igénylőnek meg kell tennie.

A támogatás igénylésének feltételei rész – 8. § Az igénylő a következő feltételek teljesítése esetén jogosult a támogatásra – alatt felsoroltaknak megfelelünk.

Hosszúra nyúlt előzmények után, a kérdésem:
a rendelet 4. § (1) A támogatás
(2) A lakáscélú jelzáloghitel fedezetét képező lakásban az igénylőnek − együttes igénylés esetén az igénylőknek összesen − legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie.
Mindkettőnknek tulajdonosnak kell lennie a fedezetül szolgáló ingatlanban?
Másrészről előzetesen internetes felületeken tájékozódtam, ki hogyan értelmezi a rendelet ide vonatkozó részét. Pld.: “…legalább 50%-os mértékű tulajdonnal kell rendelkeznie (frissítve 2018.07.27.) abban az esetben, ha a jelzáloghitel lakáscélú.”

Több fórumon is kutakodtam, de úgy tűnik a helyzetünk “speciális”.
Mi a véleményük?

Köszönettel.
György

Kedves György!

A vonatkozó kormányrendelet értelmében lakáscélú hitelnek minősül e rendelet vonatkozásában a hatályba lépés előtt lakóingatlanra felvett jelzáloghitel is. Így az Önök által felvett szabad felhasználású jelzáloghitelre is vonatkozik az az előírás, miszerint mindkét igénylőnek rendelkeznie kell tulajdoni hányaddal a támogatott ingatlanban. Ezt a tartozáscsökkentő támogatás elbírálásában illetékes járási hivatal is megerősítette. Megoldás lehet, ha felesége átruház Önre valamekkora tulajdonrészt az ingatlanból. (Nem feltétel az 50-50%-os tulajdoni arány.)

A tartozáscsökkentő támogatásról bővebb információ ITT olvasható.


Utolsó módosítás: 2019. július 29. hétfő

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések