Ha 2014-ben vettünk lakást, akkor kimaradunk a 2015. júliustól elérhető CSOK-ból?

Tiszelt Szakértő!

Egy olyan kérdéssel fordulok önökhöz, amely lehet többünket is érint. 2014 Decemberében vásároltunk párommal egy használt lakást, ekkor még híre se volt a kis utódnak, majd be költözés után, azonnal be köszöntött a pici. Ezt a lakást, hitelre vettük 12 évre havi 90 ezer forintos törlesztő részlettel. Nem is lenne vele baj, ha a párom nem esne ki a munkából ez miatt, de így elég nehézkesen fog le telni ez a 12 év.

Kérdésem a következő: 2015. júliustól a CSOK-ot nem lehetne-e igénybe venni a hitelre, olyan módon, hogy a tőke tartozásba beleforgatni. Ezzel az összeggel drasztikusan csökkenne a havi törlesztő részletünk. Vagy mivel én 8 hónappal előbb vettem a használt lakásomat, mint hogy a CSOK bevezetésre kerüljön, teljesen kiestem ennek az előnyéből?

Válaszát előre is köszönöm.
Üdv: Tomi

Kedves Tomi!

A 2015. július 1-től hatályos kormányrendelet kimondja, hogy a Családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK) lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötését követőn 120 napon belül kell igényelni a hitelintézettől. Amennyiben az igénylő ezen határidőn belül nem él a családok otthonteremtési kedvezménye igénylésének lehetőségével, arra a határidő lejártát követően már nem tarthat igényt. Azt nem tartalmazza a kormányrendelet, hogy visszamenőlegesen, a vételár kifizetése után igényelhető lenne a kedvezmény.

A fennálló hiteltartozás csökkentésére csak az a támogatott személy tudja majd igénybe venni a támogatást a szerződéskötést követően született gyermeke után, aki a CSOK-ot korábban született gyermeke után is megkapta a lakásvásárláskor és megfelel a szerződéskötéskor érvényes igénylési feltételeknek. Ez alapján Önöknek sajnos nem lesz lehetőségük később születendő gyermekük után érvényesíteni a CSOK-ot.

Amennyiben párja jövedelmének kiesése gondot okozna a jövőben a hiteltörlesztést illetően, akkor több lehetőség is van a havi törlesztési kötelezettség csökkentésére. Ilyen például a futamidő meghosszabbítása. Mivel viszonylag rövid, 12 éves futamidőt választottak, így valószínűleg megoldható a futamidő kitolása, s így a havi törlesztési teher mérséklése. A további konkrét fizetéskönnyítési lehetőségekről a hitelnyújtó bank tud pontos felvilágosítást adni szükség esetén.


Utolsó módosítás: 2020. március 22. vasárnap

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Mónika szerint:

2016-05-11 - 13:32

Üdvözlöm !
Azután szeretnék érdeklődni, hogy 2009-ben vásároltam egy használt lakást. Akkor a két fiam után nem kaptam szocpolt, mert 35 éves elmúltam. 2013-ban lakást cseréltünk.
Kérdésem az lenne, hogy a csok-ot utólag fel tudjuk-e venni a mostani lakásra.
Köszönettel.

Hitelnet.hu szerint:

2016-05-11 - 13:51

Kedves Mónika!
A CSOK visszamenőleges érvényesítésére sajnos nincs lehetőség.

Melinda szerint:

2015-08-24 - 20:59

Tisztelt Szakértő!
A férjem nevén van egy ingatlan (ház), amelyet jelzáloghitel terhel. Ennek magas törlesztőrészletét nem tudjuk fizetni, és arra jutottunk, hogy kénytelenek leszünk lemondani róla, átadni a banknak.
A kérdésem az, hogy azután, hogy a banknak átadtuk a házat, igényelhetünk-e CSOK-ot egy másik ház vásárlására?
Másik kérdésem az, hogy a gyes TB jogviszonynak számít-e? Férjemnek nem bejelentett munkája van, én pedig alkalmi munkavállalóként vagyok bejelentve a gyes mellett.
Előre is köszönöm szépen a választ!
Melinda

Hitelnet.hu szerint:

2015-08-25 - 10:19

Kedves Melinda!
CSOK-ra akkor lehetnének jogosultak másik lakás vásárlása esetén, ha a meglévő házuk lekerül az Önök nevéről.
Az alkalmi munkavállalói munkaviszonyra véleményünk szerint nem adható ki a CSOK igényléshez szükséges TB jogviszony igazolás, mivel a folyamatos 180 napos jogviszonynak meg kell lenni, a alkalmi munkavállalás esetén ez nem teljesül. Pontos tájékoztatást ez ügyben a területileg illetékes OEP tud adni Önnek.

Ronga Eszter szerint:

2015-05-17 - 14:10

Tisztelt Szakértő!
2013 októberi adásvétel, 2014. januárban kifolyósított hitel. Gyermekünk 2014. áprilisban született. Igényelhetünk-e utólagosan szocpolt?
Köszönettel: Eszter

Hitelnet.hu szerint:

2015-05-17 - 14:27

Kedves Eszter!
A leírtak alapján sajnos nem jogosultak utólagos szocpolra.

Zoltán szerint:

2015-03-30 - 11:33

Tisztelt Szakértő!
Egyik szülőmmel 50-50%-ban közösen készülők ingatlant vásárolni, önerőből. A közeljövőben azonban házastársammal közösen is tervezünk ingatlan vásárlást, melyhez a CSOK-ot is szeretnénk felhasználni.
Kérem szíves segítségét, javaslatát, hogyan ne zárjam ki magunkat a jogosultak köréből!
Válaszát előre is köszönettel:
Zoltán

Hitelnet.hu szerint:

2015-03-30 - 23:03

Kedves Zoltán!
Ha a szülővel történő ingatlanvásárlás nem lakóingatlan megszerzésére irányul, hanem egyéb jellegű ingatlanra – például üdülő, telek, stb. – akkor az nem zárja ki a jogosultságot. Amennyiben lakásvásárlásról van szó és ez megelőzi a házastárssal közösen történő lakásvásárlást, akkor sajnos ez kizáró ok lesz CSOK igénylésnél. A vásárlást úgy kellene időzíteni, hogy a párjával történő lakásvásárlás megelőzze a szülővel törtnő lakásvásárlást. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a szülővel történő lakásvásárlásnál nem kellene tulajdonjogot szereznie.

Mikesy András szerint:

2015-03-20 - 10:11

Tisztelt Szakértő!
2014 októberében vettünk új építésű lakást. Két gyerekünk van, megfeleltünk a 2014-es szocpol feltételeinek. 120 napon belül beadtuk az igénylésünket. Most azért utasították el az igénylésünket, mert az adásvételi szerződésben nem volt benne, hogy szocpolt szeretnénk igényelni.
Valóban szerepelnie kellett volna a szerződésben egy ilyen kitételnek?
Segítségét előre is köszönöm,
András

Hitelnet.hu szerint:

2015-03-20 - 13:15

Kedves András!
A szocpolt a vételár kifizetéséhez lehet igénybe venni. Ha az adásvételi szerződésben foglaltak szerint a teljes vételárat önerőből vagy önerőből és hitelből egyenlítették ki, akkor a vételár kifizetése után (visszamenőleg) nem vehető igénybe a támogatás.

Bazsó Melinda szerint:

2015-02-16 - 21:07

Tisztelt Szakértő!
A párommal szeretnénk felvenni a CSOK-ot. Van egy kislányunk és szeretnénk még két gyermeket. Három gyermekre szeretnénk felvenni. Gondoltunk a nagyszülei volt házának megvételére és annak felújítására. Vagy az általam örökölt ház felújítására. Én jelenleg gyeden vagyok, a páromnak van bejelentett munkája. Nekem az örökségemre van jelzáloghitelem.
Meg lehet igényelni valamelyik ötletünkre?
Milyen kritériumoknak kell nekünk, illetve az ingatlanoknak megfelelni?
Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel!

Hitelnet.hu szerint:

2015-02-16 - 22:56

Kedves Melinda!
Közeli hozzátartozó házának megvásárlásához a CSOK nem lesz igénybe vehető. Lakásfelújításhoz szintén nem lehet felhasználni a kedvezményt.
Megelőlegező szocpolra akkor lehetnek jogosultak, ha házasok és 40 év alattiak.
A használt lakás vásárlás esetén előírt feltételekről IDE kattintva tájékozódhat.

Rabi Zsoltné szerint:

2015-02-11 - 17:03

Tisztelt Szakértő!
CSOK igénybevétel lehetséges abban az esetben, ha banki hitel is lesz a megvásárolandó ingatlanon? És függ attól, hogy az igénylőnek mennyi a keresete? (Férjem elveszítette az állását, én pedig gyeden vagyok.)
Válaszát előre is köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2015-02-11 - 22:47

Kedves Asszonyom!
A CSOK mellett banki hitel igénybevételére is van lehetőség. A kereset összegétől nem függ a CSOK jogosultság, de legalább az egyiküknek minimum féléves TB jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelyben legfeljebb 15 nap megszakítás lehet. Bejelentett munkahely hiányában és gyed esetén azonban a szükséges TB igazolást nem tudja kiadni az OEP.

Imre szerint:

2015-02-06 - 20:57

Tisztelt Szakértő!
2015. július előtt tervezzük a lakásvásárlást. Ha az adásvételi szerződés, nem több mint 120 nappal július 1. előtt lesz aláírva pl. 2015.03.10-én, akkor július eleji igénylés esetén jogosult lehetek-e a támogatásra?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Imre

Hitelnet.hu szerint:

2015-02-06 - 22:03

Kedves Imre!
Elvileg jogosult lehet rá, gyakorlatilag csak akkor, ha július elsején már lesz olyan hitelintézet, amely befogad CSOK kérelmet. Erről pontos információnk jelenleg még nincs.

Zsolt szerint:

2015-02-06 - 14:11

Tisztelt Szakértő!
Használt ingatlan vásárlása előtt állunk, elő-adásvételi szerződést kötöttünk, a végleges adásvételi szerződést előreláthatóan március-április környékén írjuk alá. A kérdésem, hogy jogosultak lehetünk-e a CSOK támogatásra július 1. után (ez az adásvételi megkötését követő 120 napon belül van ebben az esetben) benyújtott igényléssel (3 gyermekünk van)? Ha igen, milyen módon folyósíthatják a támogatást, ha a vételárat az eladók felé ebben az esetben már az adásvételi megkötésével egy időben rendeztük.
Köszönöm!
Üdv: Zsolt

Hitelnet.hu szerint:

2015-02-06 - 22:26

Kedves Zsolt!
A CSOK a vételár megfizetéséhez használható fel. Amennyiben a vételár kifizetésre kerül az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg, akkor a CSOK támogatásra később már nem lehetnek jogosultak.

Zsolt szerint:

2015-02-09 - 13:28

Tisztelt Szakértő!
Értem; ebben az esetben akkor célszerűen az adásvételit úgy érdemes megkötni, hogy a vételár utolsó részlete 2015.07.01 után a CSOK támogatás keretében lesz folyósítva az eladó részére. De ha jól értelmezem , akkor a július 1 előtti szerződéskötés nem akadály, csak a vételár folyósítást szükséges július 1. utáni időpontra átütemezni.
Köszönöm,
Üdv: Zsolt

Hitelnet.hu szerint:

2015-02-09 - 20:58

Kedves Zsolt!
Igen, és a 120 napra is figyelni kell!
További kérdés esetén a jövőben is készséggel állunk rendelkezésére!

Nikolett szerint:

2015-02-03 - 23:58

Kedves Címzett!
2014-ben vásároltunk férjemmel házat, melyet folyamatosan újítunk. Ugyanebben az évben született meg a gyermekünk is. Fundamentás kölcsönünk van az ingatlanon. Nagyon jól jött volna és jönne most is a támogatás, érdekelne, hogy valamennyi igényelhető-e.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Nikolett

Hitelnet.hu szerint:

2015-02-04 - 20:46

Kedves Nikolett!
A leírtak alapján sajnos nem lesz lehetőségük a július 1. után használt lakásra igényelhető CSOK érvényesítésére.

Eszter szerint:

2015-01-30 - 08:21

2014 áprilisában kelt az adásvételi szerződésünk használt lakás vásárlásra. 2014 decemberében zárult le a kifizetés banki kölcsönből és került bejegyzésre a földhivatalban a tulajdonjog. Közben 2014 júliusában megszületett kislányunk. A kérdésem az, hogy igényelhetünk-e utólag szocpolt ebben az esetben?
Köszönettel:
Eszter

Hitelnet.hu szerint:

2015-01-30 - 13:25

Kedves Eszter!
A szocpolt a leírtak alapján sajnos nem tudják érvényesíteni még fennálló tartozásuk csökkentésére sem.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések