Fundamenta hitel mellé milyen feltételekkel kaphatunk szocpolt?

Tisztelt Hitelnet.

A párommal ősszel szeretnénk elkezdeni építkezni. Igényelni szeretnénk majd a szocpolt, de Fundamenta hitelünk lesz. Akkor ezt a Fundánál kell kérni?
A másik kérdés, még nincs gyerkőc, az elsőt úgy terveztük jövőre születik majd, a másodikat pedig bevállaljuk, de a párom idén betöltötte a 35. évét. Így is jár a szocpol?
A szobák nagysága is meg van határozva, vagy ez csak a régi rendszer szerint volt?

Előre is köszönjük válaszát.
Üdvözletünk.
Andrea

Kedves Andrea!

Megelőlegező szocpol igénylésének feltétele, hogy a támogatott személyek egyikének életkora sem haladhatja meg a 40. életévet a kérelem benyújtásának időpontjában, így a támogatás akkor is igényelhető, ha párja idén betöltötte már a 35. életévét. A vonatkozó kormányrendelet értelmében azonban megelőlegező szocpol igénybevételére csak házaspárok lehetnek jogosultak, így ha nem házasok, akkor igénylés előtt ennek az előírásnak is eleget kellene tenni. Amennyiben a szocpolszerződés megkötéséig még nem születik meg az első gyermekük, akkor a két gyermek megszületésére összesen 8 év áll rendelkezésre. Ha szerződéskötéskor már lesz egy gyermekük, akkor a második gyermeknek 4 éven belül kell megszületnie. A megelőlegező szocpolról bővebben IDE kattintva olvashat.

A szobák számára, illetve nagyságára vonatkozó előírás nincsen. A hatályos kormányrendelet nem a szobák, hanem a lakás gyermekek számától függő hasznos alapterületét rögzíti. Két gyermek vállalása esetén legalább 60 négyzetméter hasznos alapterületűnek kell lenni az építendő háznak és a ház teljes nettó alapterületére számított egy négyzetméterre jutó bekerülési költség – ÁFA nélkül – nem haladhatja meg a 300.000 Ft-ot, alacsony energiafogyasztású lakás esetén a 350.000 Ft-ot. A szopol összege a gyermekek száma, a hasznos alapterület és az épület energiahatékonysága alapján kerül kiszámításra. Honlapunkon erről is pontos tájékoztatást talál.

Információink szerint a Fundamentánál nincsen lehetőség szocpolügyintézésre. Amennyiben az építkezéshez a Fundamentánál vesznek fel hitelt, akkor a támogatás iránti kérelmüket egy másik, szocpolügyintézésre jogosult hitelintézethez nyújthatják be.

Ha szeretnék megismerni az egyéb, banki építési hitelkonstrukciókat is, akkor online ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltése után Szakértőink készséggel készítenek Önöknek személyre szabott, díjmentes építési hitelajánlatot! Irodáinkban a teljes körű hitel- és szocpolügyintézés díjmentes!


Utolsó módosítás: 2014. április 17. csütörtök

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Andrea szerint:

2017-06-13 - 07:51

Tisztelt Hitelnet!
2017 augusztusában házasodunk párommal. Már van egy gyermekünk, továbbá 12. hetes kismama vagyok, és bevállalunk még egy gyermeket. 2017 decembere környékén szeretnénk telket vásárolni a 2009. óta fizetendő Fundamentából, illetve ahhoz tartozó kedvezményes hitelből. Amint rendelkezünk építési engedéllyel, akkor igényelnék a Csok-ot, illetve némi hitelt is hozzá (nem a maximum 10 milliót). Továbbá van a párom nevén egy családi ház, ami körülbelül 16 millió Ft-ot ér, ezt szeretnénk eladni, de még nem hirdettük meg.
Kérdésem az lenne, hogy a fentiek alapján lehetséges-e, hogy Fundamentás hitelt, továbbá Csok-ot és ahhoz tartozó hitelt is felvegyük?
Ha jól értelmeztem, akkor már nem kell beleforgatni az eladott ingatlan árát az új ház építésébe? Ha menet közben adjuk el, ez jelent-e valami akadályt ránk nézve?
Köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2017-06-17 - 07:05

Kedves Andrea!
A vonatkozó kormányrendelet alapján a támogatott személy a támogatási szerződésben kötelezettséget vállal arra, hogy a CSOK-ot biztosító jelzálog ranghelyét kizárólag a családi otthonteremtési kedvezménnyel épített új lakásra felvett lakáscélú hitelintézeti, lakás-takarékpénztári kölcsönt biztosító jelzálog ranghelye előzi meg. Ez alapján véleményünk szerint nem megengedett, hogy a CSOK kérelem benyújtásakor az ingatlant telekvásárlásra felvett kölcsön terhelje.
Új lakás építésére igényelt CSOK esetén nincsen beforgatási kötelezettség az 5 éven belül eladott lakóingatlan eladási árára vonatkozóan.

Nikolett szerint:

2015-08-27 - 11:23

Szép napot!
Engem az érdekelne, hogy a fundamentás megtakarítással együtt igénybe vehető-e a csok!? (Most vagyok 33 hetes kismama!) Van-e olyan kivétel, hogy olyan párok (mint mi) – NEM HÁZASOK – nem vehetik igénybe? Az von-e maga után kizárásos okot, hogy a párom nevén van a megtakarítás?
Előre is köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2015-08-27 - 13:12

Kedves Nikolett!
A Fundamenta megtakarítás megléte nem zárja ki a CSOK igénybevételének lehetőségét. Mivel a magzat a betöltött 24. hét után gyermeknek számít, ezért a támogatás igénybevételének nem feltétele a házastársi kapcsolat, élettársak is jogosultak lehetnek rá.

Nóra szerint:

2014-05-13 - 21:03

2013-ban elkezdtünk egy építkezést. Fundamenta hitelt igényeltünk hozzá, de szeretnénk felvenni a szocpolt 1 meglévő és 1 vállalt gyermekre.
A kérdésem: milyen dokumentumokat kell beszereznünk, hogy benyújthassuk a kérelmet? OTP banknál? (pl: APEH igazolás…) Kell-e igazolni, hogy a hitelt már felhasználtuk az építkezésen?
Válaszát előre is köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2014-05-14 - 13:57

Kedves Nóra!
A szocpoligényléshez szükség van NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, régebben APEH) által kiadott köztartozásmentes igazolásra, illetve OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) által, legalább 180 napos biztosítási jogviszonyról kiadott igazolásra. A NAV igazolást mindkettejüknek be kell szerezni, az OEP igazolás egyikük részéről is elegendő. A szocpoligényléshez szükséges további dokumentumokról a választott hitelintézetnél (OTP) kaphatnak pontos tájékoztatást.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések