Fontos változás jön a CSOK-ban!

A hatályos CSOK rendelet azok számára is elérhetővé teszi a kedvezményt, akik korábban már megkapták a vissza nem térítendő állami támogatás valamelyik formáját. Ez esetben CSOK különbözet, vagyis a korábban kapott támogatás és a jelenleg adható CSOK különbözete vehető igénybe. Ennek számítási módjában lesz változás, ami jó hír azoknak, akiknek a CSOK igénylés előtt volt visszafizetett támogatásuk. Júliustól ezzel az összeggel már nem kell csökkenteni a CSOK összegét!

Így változik a CSOK számítási módja

E hónap első felében került kihirdetésre a Magyar Közlönyben az egyes otthonteremtési tárgyú kormányrendeletek módosítása. A változás érinti az új és használt lakásra vonatkozó CSOK rendeletet, ezen belül a CSOK számítására vonatkozó szabályokat is.

2019. július 1-ig hatályos rendelkezés

A jelenleg hatályos kormányrendelet kimondja:

(1) A családi otthonteremtési kedvezményt – ideértve az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásokat és az azt megelőző kölcsönöket is – ugyanazon gyermek után csak egy alkalommal lehet igénybe venni. Az igénylő a kérelem benyújtásakor büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozik arról, hogy csak olyan személy után igényel családi otthonteremtési kedvezményt, aki után e rendelet vagy egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás igénybevétele még nem történt.

(2) Ha az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő igénylő a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtását megelőzően a meglévő vagy vállalt gyermekére tekintettel e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt vett igénybe, a háztartásában nevelt gyermeke után folyósított támogatással csökkentett támogatási összeg igényelhető.

(2a) Ha az igénylő számára kedvezőbb, a (2) bekezdésben meghatározott számítási mód helyett a családi otthonteremtési kedvezmény összegét azon gyermekek figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani, akik után az igénylő korábban a (2) bekezdés szerinti támogatást vagy kölcsönt vett igénybe.

2019. július 1-től hatályos rendelkezés

Fenti rendelet az alábbi, (2b) ponttal egészül ki:

(2b) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a családi otthonteremtési kedvezmény összegének megállapításánál nem kell figyelembe venni a 2011. december 31. napját követően igényelt és az újabb támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig már visszafizetett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön összegét.

A gyakorlatban számos alkalommal előfordult, hogy az igénylők korábbi lakásterveik megvalósításához már kaptak lakásépítési támogatást vagy CSOK-ot, amit az igénybevételt követően valamilyen oknál fogva később mégis visszafizettek.

Újabb lakáscél megvalósítása és újbóli CSOK igénylése esetén azzal az eljárással kell(ett) szembesülniük, hogy a korábban kapott támogatást akkor is levonják a CSOK összegéből, ha az időközben visszafizetésre került. Ennek magyarázata az igénybevétel kulcsszó.  Vagyis mivel az adott lakáscél a támogatás igénybevételével megvalósult, ezért a későbbi visszafizetés ellenére csökkenteni kell vele a CSOK összegét.

A július elsejétől hatályba lépő módosítás alapján azonban, ha a támogatott személy 2011. december 31. után igényelt és kapott vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást, amit időközben vissza is fizetett, akkor annak összegét nem kell levonni CSOK igénylés során.

Mely korábbi támogatásokat érinti az új számítási mód?

  1. január elsejétől az alábbi vissza nem térítendő lakáscélú támogatások voltak elérhetők:
  • Lakásépítési támogatás a 256/2011. (XII.6.) kormányrendelet alapján új lakás építéséhez és új lakás vásárlásához 2012.01.01.- 2015.06.30. között
  • Családok otthonteremtési kedvezménye a 256/2011. (XII.6.) kormányrendelet alapján új lakás építéséhez, új és használt lakás vásárlásához, meglévő lakás bővítéséhez 2015.07.01. – 2015.12.31. között
  • Családi otthonteremtési kedvezmény a 16/2016 és 17/2016 (II.10.) kormányrendeletek alapján új lakás építéséhez, új és használt lakás vásárlásához, meglévő lakás bővítéséhez – jelenleg is
  • Aki tehát fenti támogatások valamelyikét vette igénybe, amit az igénybevételt követően vissza is fizetett, az jogosult lesz arra, hogy annak levonása nélkül vegye igénybe a CSOK-ot, amennyiben a támogatás iránti kérelmét 2019. július elsején vagy azt követően nyújtja be.

    CSOK kérdések és válaszok

    További CSOK kérdése lenne? Tegye fel online Szakértőinknek!


    Utolsó módosítás: 2019. március 25. hétfő

    Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    CAPTCHA AREA


    Hozzászólások

    Péter szerint:

    2020-04-22 - 23:03

    Tisztelt Szakértő!
    2016-ban igényeltünk használt lakás után CSOK-ot (1.430.000 Ft). Közben megszületett 2 gyermekünk (2016 és 2018-ban) és most szeretnénk egy 3. gyermeket is vállalni. Kérdésem az volna, hogyha önkéntesen visszafizetjük a korábban megkapott 1.430.000 Ft-ot, akkor jogosultak leszünk-e a 10M Ft-os új lakás CSOK-ra (a lakás megfelel a CSOK által támasztott ingatlan kritériumoknak).
    Köszönettel:
    Péter

    Hitelnet.hu szerint:

    2020-04-23 - 17:03

    Kedves Péter!
    AZ ön által leírtak szerint működhet a CSOK-os új lakásvásárlás. Amennyiben a támogatás mellé lakáshitelt is szeretnének felvenni, Szakértőink készséggel készítenek Önöknek személyre szabott, díjmentes tájékoztatót. Ehhez kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK és hitelügyintézést!

    Edit szerint:

    2019-10-01 - 21:52

    Érdeklődni szeretnék, vissza lehet-e fizetni a csok-ot, indok nélkül?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-10-04 - 11:04

    Kedves Edit!
    A támogatás visszafizetésével kapcsolatban a területileg illetékes járási hivatal családtámogatási osztálya tud Önnek pontos tájékoztatást adni!

    Evelin szerint:

    2019-09-21 - 18:41

    Üdvözlöm.
    Arról szeretnék tájékozódni, hogy mi már igénybe vettük a csokot 2.200.000 Ft-ot 3 gyerekre. Ezzel kapcsoladban kérdezném, bővítésre igénybe vehetjük-e a különbözetet, ha az egyik fél Khr listás?
    Köszönöm.

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-09-23 - 09:43

    Kedves Evelin!
    A negatív KHR nem zárja ki a CSOK jogosultságot. Ha korábban CSOK-ot kaptak a bővítendő lakás vásárlásához, akkor annak összegével nem szükséges csökkenteni a bővítésre adható falusi CSOK összegét.

    Renáta szerint:

    2019-07-14 - 07:57

    Jó napot kívánok.
    Renáta vagyok és azt szeretném kérdezni, hogy 2016 júliusban vásároltam használt lakást a családi otthonteremtési kedvezmény keretein belül.
    A kérdésem az lenne, hogy az új csok különbözetet egy nagyobb használt lakásra fel lehet-e használni.
    Válaszát előre is köszönöm.

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-07-14 - 23:30

    Kedves Renáta!
    Információink szerint CSOK különbözet érvényesíthető nagyobb hasznos alapterületű lakás vásárlása esetén.

    Barbara szerint:

    2019-07-09 - 21:40

    2017-ben vettük igénybe 3 gyermek után a csokot lakásvásárlásra 2.200.000 Ft-ot.
    Igényelhetnénk a falusi csokot?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-07-09 - 22:45

    Kedves Barbara!
    Amennyiben az ingatlan preferált településen található, úgy annak korszerűsítéséhez, bővítéséhez igényelhető a falusi CSOK.

    N-né szerint:

    2019-03-27 - 17:24

    Köszönöm a válaszát, de nem fejtettem ki bővebben. Úgy szeretnénk, hogy a tetőteret beépíteni: 2 szoba, fürdőszoba, wc és egy nappali.
    Erre megoldható-e a különbözet?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-28 - 12:17

    Kedves Asszonyom!
    Bővítési lakáscél esetén lehetőség nyílhat különbözet igénylésére, de pontos tájékoztatást ez ügyben majd csak a vonatkozó kormányrendelet kihirdetése után tudunk adni.

    Tünde szerint:

    2019-03-27 - 13:05

    Tisztelt szakértő.
    Érdeklödni szeretnénk, hogy 3 gyermekünk van és semmiféle támogatást nem vettünk igénybe soha, viszont szeretnénk használt lakást vásárolni. Az önerönket sajnos felhasználtuk arra, hogy anyosómék házában kialakítottuk a tetőteret, ahol most is élünk, de már szeretnénk sajátot. Így hiteltböl és csokból szeretnénk megvásárolni, ha lehetséges. A kinézett ingatlan 15.900.000 forint.
    Válaszát elöre is köszönöm.

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-27 - 14:48

    Kedves Tünde!
    15,9M Ft-os ingatlan vásárlásához önerőként sajnos nem elegendő a 3 gyermek után járó 2,2M Ft összegű CSOK. További készpénz vagy plusz ingatlanfedezet bevonására lenne szükség. Amennyiben ez megoldható, kérjük, töltse ki online adatlapunkat és Szakértőink személyre szabott, díjmentes tájékoztatást készítenek Önöknek az elérhető hitelkonstrukciókról. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitel- és CSOK ügyintézést!

    Szilvia szerint:

    2019-03-27 - 07:37

    Két gyermekünk van. Még nem vettük igénybe a csokot. Saját házzal rendelkezünk, de a lakás 128 nm. Így nem igényelhetjük meg bővítésre. Viszont nagyon sok mindent kellene felújítani. A fűtést, nyílászárókat, fürdőszobát.
    Miért nem találnak erre is ki valamit? Hiszen a gyerekek után azt gondolom jogos lenne a csok lakásfelújításra.

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-27 - 11:04

    Kedves Szilvia!
    Lakákorszerűsítésre a falusi CSOK keretében lesz elérhető gyermekek utáni vissza nem térítendő támogatás. Erről bővebb információt ITT talál.

    László szerint:

    2019-03-27 - 02:35

    Üdv.
    2008-ban épitkeztűnk 2 gyerekre, de ha bevállalnánk a 3.-at, akkor újra igénybe vehetjük mi is a csokot? Ha igen, akkor milyen összeget kapnánk?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-27 - 11:15

    Kedves László!
    Újabb lakáscél megvalósítása esetén CSOK különbözetre lehetnének jogosultak, vagyis a 3 gyermek után igényelhető CSOK és a korábban kapott szocpol különbözetére. Az építkezésre vonatkozó aktuális CSOK feltételeket IDE kattintva ismerheti meg.

    Mónika szerint:

    2019-03-26 - 22:15

    Érdeklődni szeretnék. Mi 2005-ben használt lakás bővítésre 3 gyerekre kaptunk szocpolt, 1 millió 600 ezer Ft-ot. Egy szobát toldtunk. Szeretnénk újítani a házon.
    Mire vagyunk most jogosultak?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-27 - 13:16

    Kedves Mónika!
    Ha olyan 5000 fő alatti településen laknak, ahol a népességcsökkentés a 2003. január elsejei adatokhoz képest nagyobb volt mint az országos átlag, akkor a falusi CSOK keretében majd lehetőségük nyílhat lakáskorszerűsítéshez igényelni a támogatást. A falusi CSOK eddig ismert részleteit IDE kattintva ismerheti meg.

    N-né szerint:

    2019-03-26 - 17:56

    Üdvözlöm!
    Mi már 2007-ben építkeztünk és az akkori szocpolt igénybe is vettük!
    Akkor most a különbözetet megkapnánk?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-27 - 14:59

    Kedves Asszonyom!
    CSOK különbözetre újabb lakáscél megvalósítása esetén lehetnének jogosultak.

    S-né szerint:

    2019-03-26 - 17:54

    Üdvözlet!
    Érdeklődni szeretnék, hogy nevelt gyermek után járó igénylés terén van vagy lesz esetleg változás? Nevelőszülők vagyunk. Van egy vér szerinti egy örökbefogadott és egy 4 éve nálunk nevelkedő gyermek.
    Köszönöm válaszukat!
    Tisztelettel: Margit

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-27 - 15:01

    Kedves Asszonyom!
    A júliustól hatályos CSOK rendelet sem teszi lehetővé sajnos a nevelt gyermek után történő igénylést.

    Márton szerint:

    2019-03-26 - 10:45

    Még szeretném kérdezni, mennyi összeget adnak a mwglévő házunk bővitéséhez? 2 szobát szeretnénk a 40 nm házunkhoz építeni, központi fűtés, 2 gyerekre, 1 megvan még vállalnék még 1 gyermeket Vagy van 10 millióért egy 70 nm-es használt kertes ház teljes közművel Tégláson. A férjem fizuja 200ezer, határozatlan szerződéssel. Júliustól szeretnénk elindulni a kettő terv közül.
    Nem gond, hogy már van 40 nm gazdasági házunk?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-26 - 14:33

    Kedves Márton!
    Meglévő lakóingatlan bővítéséhez és használt lakás vásárlásához 1.430.000 Ft összegű CSOK igényelhető 2 gyermek után. A jogosultsági feltételeket IDE és IDE kattintva tekintheti meg.
    A meglévő ingatlantulajdon nem zárja ki a CSOK jogosultságot.

    Balázs szerint:

    2019-03-26 - 07:19

    Üdvözletem,
    azt szeretném kérdezni, hogy a feleségem és én 2006-ban vettük fel 2 gyerekre a megelőlegező szocpolt újépítésű lakás vásárlásra. A hielt 2015-ben februárjában visszafizettük, mert nem születtek meg a gyerekek. Most 3 gyerekünk van és szeretnénk felvenni a CSOK-ot.
    Levonják a 10M Ft-ból a 2.4M Ft-ot?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-26 - 14:07

    Kedves Balázs!
    A vonatkozó kormányrendelet értelmében a 2012. január 1. előtt felvett támogatások esetén a CSOK összegéből le kell vonni a támogatást akkor is, ha az időközben visszafizetésre került.

    Karolina szerint:

    2019-03-25 - 20:58

    Üdvözlöm.
    Érdeklődnék az iránt, hogy 2016. február közepén kaptuk meg 4 gyerekre a csok-ot 2 700 000 Ft-ot. 3 gyermekünk született meg és szeretnénk élni a lehetőséggel, hogy megkapjuk újból a csok-ot. Arra nem lesz lehetőség, hogy a csok összegéből levonják az előzőt és a különbözetet kapjuk meg?

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-26 - 14:45

    Kedves Karolina!
    Újabb lakáscél esetén lenne lehetőség CSOK különbözet igénylésére.

    Tünde szerint:

    2019-03-25 - 13:27

    Azt szeretném megtudni, tavaly júliusában vásároltam ingatlant. Igénybe vettem 2 gyerekre csokot. Most másik lakást szeretnék venni. Visszafizetem önként a csokot.
    Újra tudnám-e igényelni használt lakásvásárlásra, ha lehet ilyet.
    Köszönöm szépen válaszát.

    Hitelnet.hu szerint:

    2019-03-25 - 13:53

    Kedves Tünde!
    A 2019. július 1-től hatályos, módosított CSOK rendelet értelmében a korábban kapott és visszafizetett CSOK összegével nem kell majd csökkenteni a vásárolandó újabb lakásra felvenni kívánt támogatási összeget.

    Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    CAPTCHA AREA


    Hasonló bejegyzések