Ezekre a dokumentumokra lesz szükség CSOK igénylésnél

A CSOK rendelet rögzíti, hogy mely jogosultsági feltételek teljesítése esetén igényelhető a támogatás. A feltételeknek való megfelelést valamilyen módon igazolni kell. Ezt korábban csak a megfelelő dokumentum benyújtásával tehettük meg, 2018. március 15. óta azonban jelentősen csökkentek az adminisztratív terhek. Ez azt jelenti, hogy számos feltétel igazolására elfogadható az igénylő által tett nyilatkozat, s nem szükséges írásos dokumentumot benyújtani.

CSOK igénylés során vannak olyan alapvető adatok, információk, melyekről továbbra is írásos dokumentumot kell benyújtani és nem helyettesíthetők az igénylő nyilatkozatával.

CSOK igénylés írásos dokumentumai

  • Az igénylők személyes okmányai: személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya
  • Gyermek részéről: lakcímkártya, adókártya – van olyan pénzintézet, ahol a gyermek részéről minden esetben be kell nyújtani a személyi igazolványt is
  • A várandósság betöltött 12. hetét a várandósgondozási könyvvel vagy a kezelőorvos által kiállított, a várandósság tényéről és annak fennállása időpontjáról szóló igazolással
  • TB jogviszony igazolás – OEP által kiadott hatósági bizonyítvány – már elektronikus formában is benyújtható

Mely dokumentumok helyettesíthetők nyilatkozattal?

CSOK kérelem benyújtásakor az igénylő eldöntheti, hogy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan büntetőjogi felelősség vállalásával tett nyilatkozattal VAGY a korábbi előírásoknak megfelelően dokumentumokkal igazolja a kedvezményre való jogosultság feltételeinek meglétét a következő esetekben:

CSOK jogosultsági feltételek igazolása
NYILATKOZATTAL DOKUMENTUMMAL
Házasság fennállásáról Házassági anyakönyvi kivonat
Gyermek születéséről Születési anyakönyvi kivonat
Gyermek elhelyezéséről Elvált szülők: jogerős bírósági ítélet
Volt élettársak: jogerős bírósági határozat
közokirat vagy lakcímkártya
Gyermek örökbefogadásáról Gyámhatóság engedélyező határozata
Gyámság fennállásáról Gyámhatóság kirendelő határozata
Gyermek adóazonosító jeléről Adókártya
Megváltozott munkaképességű személlyé válásról Orvosszakértői szerv igazolása
Köztartozás mentességről Nemleges együttes adóigazolás
Közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos tanulói jogviszonyáról Oktatási intézmény igazolása
Büntetlen előéletről Erkölcsi bizonyítvány
Kizárólagos használati jogról Használati megosztási megállapodás

Miként tehető meg a nyilatkozat fenti esetekben?

Fenti feltételek fennállásáról nem kell külön nyilatkozatot benyújtaniuk a támogatott személyeknek. E nyilatkozatok a CSOK kérelem részét képezik, a feltételek meglétéről az igénylők tehát a CSOK kérelemben nyilatkoznak.

FONTOS!

A nyilatkozat minden esetben teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt büntetőjogi felelősség vállalásával tett nyilatkozatot jelent! Az állami adóhatóság a CSOK igénylésekor tett nyilatkozatok valóságtartalmát valamennyi támogatott személynél hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja!

TB jogviszony igazolása

Fontos hangsúlyozni, hogy a nyilatkozattétel nem vonatkozik a CSOK igényléshez szükséges TB jogviszony igazolására. A társadalombiztosítási jogviszony igazolása az igénylő nyilatkozatával nem pótolható! 

A TB jogviszony igazolása továbbra is a korábbi előírásoknak megfelelően történik:

  • a fővárosi és megyei kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári feladatokat ellátó járási (fővárosi kerületi) hivatala által kiállított igazolással (OEP igazolás), vagy
  • az illetékes külföldi hatóság által kiállított igazolás hiteles magyar nyelvű fordításával.

Ez utóbbival kapcsolatban változás az, hogy a kérelem benyújtásakor előírt magyarországi TB jogviszony kiváltható valamely másik állam társadalombiztosítási rendszerének hatálya alatt fennálló biztosítotti jogviszonnyal, amennyiben az igénylő – házastársak, élettársak esetén legalább az egyik fél – teljes bizonyító erejű magánokiratban vállalja, hogy a támogatási szerződés megkötését követő 180 napon belül a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosítottá válik.

Gyermekek után korábban igénybe vett vissza nem térítendő támogatás esetén benyújtandó dokumentum:

  • Támogatási szerződés
  • Kincstári határozat a támogatások visszafizetésének felfüggesztéséről (támogatás átjegyzés esetén)

Nem magyar állampolgár igénylő esetén – ha igénylők legalább egyike nem magyar állampolgár – benyújtandó dokumentumok:

  • A 3 hónapot meghaladó tartózkodás jogának igazoása: a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti regisztrációs igazolással, érvényes tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával
  • Bevándorolt jogállás igazolása: bevándorlási engedéllyel
  • Letelepedett jogállás igazolása: letelepedési engedéllyel, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési engedéllyel, EK letelepedési engedéllyel
  • Hontalan jogállás igazolása: a hontalankénti elismerésről szóló határozattal vagy a jogállást igazoló hatósági igazolással

Használt lakásvásárlás specifikus dokumentumok

  • Adásvételi szerződés – az adásvételi szerződés dátuma a CSOK kérelem befogadásakor nem lehet 180 napnál régebbi
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap – Bank által Takarnet rendszerből lekért elfogadható
  • Címigazoló dokumentum – ha a tulajdoni lapon nincs utca vagy házszám feltüntetve vagy eltér a ténylegestől
  • 60 napnál nem régebbi térképmásolat – Bank által Takarnet rendszerből lekért elfogadható
  • Méretezett alaprajz
  • Osztatlan közös tulajdon esetén használati megosztási megállapodás és vázrajz
  • Elővásárlási jogról lemondó nyilatkozat – ha tulajdonostársnak vagy másnak elővásárlási joga van

Új lakásvásárlás specifikus dokumentumok

  • Adásvételi szerződés – az adásvételi szerződés dátuma a CSOK kérelem befogadásakor nem lehet 180 napnál régebbi
  • Jogerős használatbavételi engedély
  • Ha az ingatlan még nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel: jogerős építési engedély és tervdokumentáció
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap – Bank által Takarnet rendszerből lekért elfogadható
  • Címigazoló dokumentum – ha a tulajdoni lapon nincs utca vagy házszám feltüntetve
  • 60 napnál nem régebbi térképmásolat – Bank által Takarnet rendszerből lekért elfogadható
  • Méretezett alaprajz – Az eladó nevére szóló jogerős építési engedélyhez tartozó érvényes építési engedélyezési tervdokumentáció kedvezménnyel érintett ingatlan alaprajzát tartalmazó oldala. Ha az építési engedély 2013.10.01.-től került kiadásra, a tervdokumentáció jobb alsó sarkában „ELEKTRONIKUSAN HITELESÍTVE ZÁRADÉKOLVA – ÉTDR” hatósági záradékkal ellátva.
  • Osztatlan közös tulajdon esetén használati megosztási megállapodás és vázrajz
  • Elővásárlási jogról lemondó nyilatkozat – ha tulajdonostársnak vagy másnak elővásárlási joga van
  • Az eladó, mint gazdálkodó szervezet cégkivonata
  • Társasház alapító okirat – albetétesítetlen ingatlan megvásárlása esetén
  • Projektfinanszírozással megvalósuló új építésű lakás vásárlása esetén: projektfinanszírozó hitelintézet szándéknyilatkozata a jelzálogjog törlésével kapcsolatban vagy földhivatal által érkeztetett jelzálogtörlési engedély másolata a projekthitelről
  • Eredeti számlák a megfizetett vételárrészről, melyek a telekárat és a lakás árát külön feltüntetve, továbbá a vételárat bruttó-nettó bontásban tartalmazzák.

Építés, bővítés specifikus dokumentumok

  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap – Bank által Takarnet rendszerből lekért elfogadható
  • Címigazoló dokumentum – ha a tulajdoni lapon nincs utca vagy házszám feltüntetve
  • 60 napnál nem régebbi térképmásolat – Bank által Takarnet rendszerből lekért elfogadható
  • Osztatlan közös tulajdon esetén használati megosztási megállapodás és vázrajz
  • Költségvetés (formanyomtatvány)
  • Előzetes ráépítési megállapodás – ha a ráépítést követően a tulajdoni hányadok rendezése szükséges
  • Társasház alapító okirat – társasház alapítása esetén
  • Könnyűszerkezetes épületnél – pénzintézettől függően – ÉME/ÉMI/NMÉ/ETA engedély hiányában a tervező külön nyilatkozata a szerkezeti megfelelőségről, továbbá szerkezetkész állapot elérése esetén a felelős műszaki vezető e-naplóban tett nyilatkozata a 275/2013. (VII.16.) Kormányrendelet 7. § szerinti megfelelés vonatkozásában
  • Kivitelezői finanszírozás esetén: vállalkozási kivitelezési szerződés
  • Építési engedélyezési dokumentáció az alábbiak szerint:

2019 október 24-től benyújtott egyszerű bejelentéshez kötött építés, 2017.01.01-től engedélyezett 300 nm-t meg nem haladó hasznos alapterületűre történő bővítés esetén, valamint 2017.04.27-től benyújtott 300 nm-t meghaladó saját célú lakás bővítése esetén a következő dokumentumokat kell benyújtani az adott lakáscélnak megfelelően:

  • Nyilatkozat lakóépület építésének, bővítésének egyszerű bejelentéséhez dokumentum. A nyilatkozat az egyszerű bejelentés ÉTDR-be történt benyújtását követő naptól számított 15 nap elteltével tehető meg. Ebben nyilatkozik, hogy az építési tevékenységet megkezdheti és a Bank részére benyújtott dokumentumok megegyeznek az építésügyi hatóság részére benyújtott dokumentumokkal. – banki formanyomtatvány
  • Tervezői nyilatkozat: a lakóépület tervezője igazolja a törvényi és hatósági előírásoknak való megfelelést – banki formanyomtatvány
  • Ügyféli beadvány kivonat: az ÉTDR által előállított és elektronikus hitelezési záradékkal ellátott dokumentum, amely az ÉTDR bejelentés visszaigazolása
  • Terv és egyéb, az egyszerű bejelentéshez kapcsolódó dokumentumok: Az ÉTDR által „Ügyféli beadvány kivonat” mellékletében felsorolt terv és egyéb dokumentumok. Minimum az alábbiak:
  • Helyszínrajz
  • Alaprajz
  • Metszetek
  • Homlokzatok
  • Műszaki leírás
  • Építészeti műszaki leírás
  • Épületgépészeti műszaki
  • Épületvillamossági műszaki leírás
  • Tartószerkezeti műszaki leírás
  • Tartószerkezeti terv
  • Építésügyi hatóság (Kormányhivatal) igazolása az egyszerű bejelentés elfogadásáról. Az ÉTDR-ből letölthető dokumentum.
  • Megnyitott és készenlétbe helyett E-napló „Készenlétbe helyezés adatai” című dokumentum. Hitel nélküli kedvezmény igénylése esetén az E-napló típusa: „2019. október 24.-től ÉTDR-ben tett egyszerű bejelentés (nem kötelező naplóvezetés)”

Abban az esetben, ha az igénylő a támogatás mellé hitelt is igényel, a további dokumentumok szükségesek:

  • Megnyitott és készenlétbe helyezett E-napló. Igazolása a „Készenlétbe helyezés adatai” című dokumentummal. E-napló típusa: „2019. október 24.-től ÉTDR-ben tett egyszerű bejelentés (kötelező naplóvezetés)”

Az E-naplóban a készenlétbe helyezési kérelemnek „Készenléti állapotban” kell lennie, így tölthető le a visszaigazolás.

Az építtető számára az E-naplóban az elérési út: az “e-naplók” menün belül az adott e-naplót megnyitva az “E-napló alapadatok” blokk mellett jobb oldalon található „e-napló nyomtatása”

  • E-napló nyilatkozat összesítő lap – elektronikus formában (PDF) Ha az építés, bővítés megkezdődött: az építés, bővítés megkezdésének és a felelős műszaki vezető igazolására nyitott állapotú „E-napló nyilatkozat összesítő lap”, melyen a kezdési időpont az építési engedély kiállítása utáni időpont, a felelős műszaki vezető kamarai engedélyszámmal rendelkezik.

Az építtető számára az E-naplóban az (egyik) elérési út: az “e-naplók” menün belül az adott e-naplót megnyitva az “E-napló alapadatok” blokk mellett jobb oldalon található ”e-napló összesítő lap nyomtatása”

  • E-napló – ha az építés, bővítés megkezdődött – elektronikus formában (PDF) Minden építtetőt tartalmaznia kell az e-naplónak („egyéb építtető”).

Az e-napló jelenlegi működéséből eredően az egyszerű bejelentés e-naplós rögzítése csak egy személy (építtető) nevére lehetséges, de a készenlétbe helyezést követően további építtető felvihető az e-naplóba. Ezeket a személyeket az e-naplóban külön soron egyéb építtető néven lehet megtalálni. Elvárt, hogy minden építtető kerüljön feltüntetésre.

Az építtető számára a dokumentum letöltés (egyik) elérési útja az e-naplóból: készenlétbe helyezések/ kiválasztandó az érintett e-napló/e-napló nyomtatás

  • Tervezői művezetés igazolása – ha már az építés, bővítés megkezdődött

A Banki helyszíni szemlét megelőzően legfeljebb 30 nappal történhet meg a tervezői művezetés Az igazolás elektronikus formában szükséges benyújtani az e-naplóból generálható PDF dokumentum.

  • Felelős Műszaki Vezető bejegyzése az E-naplóban már megkezdett építés, bővítés esetén a meglévő épület megfelelőségére vonatkozóan. Az igazolás elektronikus formában szükséges benyújtani az e-naplóból generálható PDF dokumentum.

FONTOS

Az építési hatóságtól kapott információ szerint az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítés nem engedélyköteles bővítés, ezért ennek egyszerű bejelentése sem szükséges. Ezt a tényt az építési hatóság igazolja azzal, hogy ezt rávezeti a tervdokumentációra. Ez esetben benyújtandó dokumentum az ügyfél által készített, az elvégzendő munkálatokat részletesen leíró műszaki leírás.

Minderről bővebb információ korábbi cikkünkben olvasható.

CSOK igénylésének, CSOK dokumentációk benyújtásának határideje

Lakásvásárlás esetén

A családi otthonteremtési kedvezményére való jogosultság megállapítását legkésőbb az adásvételi szerződés megkötésétől számított 180 napon belül lehet kérni a hitelintézettől. A kedvezmény a vételár kifizetéséhez vehető igénybe. Amennyiben a teljes vételár maradéktalanul megfizetésre került, úgy a kedvezmény – 180 napon belül sem – igényelhető.

Lakásépítés esetén

A családi otthonteremtési kedvezményére való jogosultság megállapítását legkésőbb a használatbavételi engedély kiadását, a használatbavétel tudomásulvételét vagy a felépítés megtörténtének hatósági bizonyítvánnyal való tanúsítását megelőzően lehet kérni a hitelintézettől, azzal a további feltétellel, hogy az igénylés időpontjában az építkezésből az igényelt támogatásnak megfelelő, el nem végzett építési munkának még lennie kell.

Kérelem benyújtásának napja

A kérelem benyújtásának a napja az a nap, amikor az igénylő a kérelmet, valamint a kölcsön és a kedvezmény igényléséhez szükséges feltételeket igazoló dokumentumokat és nyilatkozatokat hiánytalanul benyújtja a hitelintézet részére.

A hitelintézet a kérelem átvételéről igazolást ad az igénylőnek, melyben tájékoztatja, a kérelem benyújtását követő lakásvásárlás esetén – 30 napon belüli, – lakásépítés, bővítés esetén – 60 napon belüli elbírálásáról. A kérelem elbírálásához a hitelintézet az igénylőtől a benyújtott dokumentumok kiegészítését kérheti. A kiegészítésre biztosított időtartam a 30, illetve 60 napos határidőbe nem számít bele.

További kérdése van?

Amennyiben a CSOK igénylés dokumentációjával kapcsolatban további kérdése lenne, kattintson IDE! Szakértőink készséggel állnak rendelkezésére!


Utolsó módosítás: 2020. április 29. szerda

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

György szerint:

2020-09-27 - 07:47

Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék, hogy közügyektől nem vagyok el tiltva, igénybe vehető a használt lakás vásárlására sima csok? Válaszát előre is köszönöm szépen.

Hitelnet szerint:

2020-09-27 - 14:58

Kedves György!
A CSOK jogosultsági feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat.
További, személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük töltse ki online adatlapunkat. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK ügyintézést!

J-né szerint:

2020-09-03 - 20:59

Azt szeretném kérdezni, hogy július 27-én beadtam a falusi csok csomagot és volt az értékbecslő is.
Kérdés az lenne, hogy mennyi az az idő, hogy szerződés legyen? OTP

Hitelnet szerint:

2020-09-04 - 09:13

Kedves Asszonyom!
Javasoljuk, hogy kérdésével az érintett bankfiókban érdeklődjön.

Marianna szerint:

2020-07-08 - 08:24

Érdeklődni szeretnék, hogy a köztartozásmentes igazolást a bank kéri le a navtól? Vagy az ügyfélnek kell? Akkor ha nem a bank kéri, akkor hogyan tudom lekérni? Ügyfélkapun keresztül tudom lekérni? És tulajdoni lap és térképmásolat is kell amit az ügyfélnek kell lekérni vagy azt is a bank kéri le? Nyomtatványért be kell mennem vagy esetleg postán is kérhetek?

Hitelnet szerint:

2020-07-08 - 13:51

Kedves Marianna!
Az említett dokumentumokat a bank kéri le, Önnek csak az OEP igazolást kell lekérnie. Javasoljuk, hogy töltse ki online adatlapunkat, és kérje Kollégánk visszahívását. Díjmentesen vállaljuk a teljes körű, gördülékeny CSOK ügyintézést!

Évi szerint:

2020-06-11 - 14:29

Szeretném megkérdezni, hogy amennyiben sem én, sem férjem nem vagyunk magyar állampolgárok, de rendelkezünk lakcímkártyával, és teljesíteni tudnám azt a feltételt, hogy TB-m legyen Magyarországon, nem gond az, hogy nem vagyunk magyar állampolgárok, és ha a gyermekeink sem lennének azok?

Hitelnet.hu szerint:

2020-06-15 - 12:47

Kedves Évi!
A támogatás magyarországi lakásszerzés esetén igényelhető. Arról, hogy nem magyar állampolgár igénylő milyen feltételekkel lehet jogosult CSOK-ra, IDE kattintva tájékozódhat. Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK ügyintézést is!

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések