Júliustól már meglévő alapra is építhetünk a CSOK-ból! - Hitelnet.hu

Júliustól már meglévő alapra is építhetünk a CSOK-ból!

Július elsejétől több CSOK változás is életbe lép. Az egyik ilyen a lakásépítésre vonatkozó új lakás fogalmának módosulása. Az igénylők számára kedvező változás lesz, hogy a hatályos rendelkezésekkel ellentétben, már meglévő alapra épített lakóház esetén is igényelhető lesz az új lakásra vonatkozó emelt összegű kedvezmény.

Az elmúlt években számtalan alkalommal találkoztunk olyan helyzettel, amikor ügyfeleink egy már meglévő alappal rendelkező ingatlanra szerettek volna új lakást építeni CSOK igénybevételével. Ezekben az esetekben CSOK kérelmüket a hitelintézetek elutasították azzal az indokkal, hogy nem valósul meg az új lakásépítés. A magyarázat az volt, hogy a hatályos kormányrendelet értelmében az ingatlan nem minősül új lakásnak, mert az nem az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített.

Így változik lakásépítés esetén az új lakás fogalma

Új lakás fogalma – jelenleg hatályos kormányrendelet alapján

Új lakás: a meglévő épület vagy épületrész átalakítása kivételével

a) az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel (a továbbiakban: lakás), amely elkészültét követően használatbavételi vagy hatósági bizonyítvánnyal igazolandó használatbavétel tudomásulvételi vagy bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány iránti eljárásra köteles, ideértve a tanyán található lakóépületet is, és amely legalább az alábbi feltételeknek megfelel

  • 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel -, továbbá fürdőhelyiséggel és WC-vel rendelkezik,
  • közműves villamos energia szolgáltatással rendelkezik,
  • egyedi fűtési móddal rendelkezik,
  • közműves szennyvízelvezetéssel rendelkezik, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik, és
  • közműves ivóvíz-szolgáltatással rendelkezik, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves vízszolgáltatás, a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van; vagy

b) tetőtér beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel létrehozott lakás akkor, ha a tetőtér beépítés vagy emelet-ráépítés révén legalább két új önálló albetétként nyilvántartott, lépcsőházból vagy szabadlépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező, az a) pont aa)-ae) alpontja szerinti feltételnek megfelelő újabb lakás jön létre;

Új lakás fogalma – 2019. július 1-től hatályos kormányrendelet alapján

A változás a fenti fogalommeghatározáson belül csak az a) bekezdés szövegét érinti:

„a meglévő épület vagy épületrész átalakításának kivételével az alapozási munkáktól kezdődően – kivéve, ha a meglévő alap szakértői vélemény alapján felhasználható – újonnan épített, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel (a továbbiakban: lakás), amely elkészültét követően használatbavételi vagy hatósági bizonyítvánnyal igazolandó használatbavétel tudomásulvételi vagy bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány iránti eljárásra köteles, ideértve a tanyán található lakóépületet is, …”

Fentiek alapján július elsejétől lehetőség nyílik tehát minden olyan új lakóház építésének CSOK-kal történő finanszírozására is, amely rendelkezik egy már meglévő alappal, amennyiben az alap megfelelő állapotú.

Személyre szabott, díjmentes tájékoztatás

Ha Ön is építkezés előtt áll, melyet építési hitel, illetve CSOK igénybevételével kíván megvalósítani, kérje Szakértőink személyre szóló, díjmentes tájékoztatását! Felmerülő kérdéseit online is felteheti!

kalkulátor

Hitelkalkulátor

Számoljon hitelkalkulátorunkkal, tekintse meg egyedi kedvezményeinket

Tovább a Hitelkalkulátorhoz

Utolsó módosítás: 2019. április 03. szerda

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Kata szerint:

2019-04-03 - 13:32

Tisztelt Hitelnet!
Családi házat szeretnénk építeni. Az elektronikus napló készenlétbe helyezve. A garázs és a ház egy fallal össze lesz építve, így egy épületnek minősül. Az árak megemelkedése miatt jelenleg nem tudjuk az építkezést teljeskörűen megvalósítani. Önök szerint az működhet, hogy a garázst megépítjük, így az e-napló sem kerül lezárásra és a házat pl. két három év múlva? A garázst most önerőből tervezzük felépíteni, de a házra majd a csok támogatást és a csok hitelt szeretnénk felvenni.
Önök szerint ennek nincs akadálya? Ahogy a törvényt olvastam csak annyi a kikötés, hogy az épületből még hátralévő költségre lehet igényelni.
Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2019-04-03 - 14:33

Kedves Kata!
Új lakóház építése esetén a CSOK kérelem a használatbavételi engedély megszerzése előtt bármikor benyújtható tekintettel arra, hogy a támogatás a költségvetésből még hátralévő munkálatok finanszírozására vehető igénybe. Azt azonban nem tudjuk előre, hogy 2-3 év múlva elérhető lesz-e és milyen feltételekkel a CSOK.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hasonló bejegyzések