Nem engedélyköteles bővítésre is jár a CSOK? - Hitelnet.hu

Nem engedélyköteles bővítésre is jár a CSOK?

Utolsó módosítás: 2018. május 09. szerda

Tisztelt Szakértő!

Arra a kérdésemre szeretnék választ kapni, hogy mennyi a CSOK összege, ha korábban már 6 gyermekünk után igénybe vettük a régi nevén fél szocpolt (2,5 M Ft-ot 6 gyermekre), de utána született még 3 gyermekünk, akikre eddig nem volt lehetőségünk (illetve érdemes sem volt, mert elment volna a terveztetésre, engedélyekre, annyira kevés lett volna).

Lakástakarék akció és kalkulátor

30 % állami támogatás, akár díjmentes számlanyitás és most Erzsébet utalványt adunk ajándékba

Részletek

Mennyiben változott ez a márciusi módosítás óta? Jelenleg a tetőteret építenénk be, ami nem engedélyköteles, mivel a szerkezeten semmit nem változtatunk, csupán a cserepeket, léceket cseréltük, illetve tetőtéri ablakokat tettünk be (víz, villany fent van). Pár százezer Ft-ért nem mennénk bele a bürokratikus részébe, hiszen el is menne arra, de, ha megkapnánk a 2,2M Ft-ot (amennyiben jól értelmezem, hogy nem kell figyelembe venni a korábban megkapott összeget), akkor belevágnánk a procedúrába.

Köszönettel: Vali

Kedves Vali!

A CSOK rendelet a márciusi módosítás alkalmával kiegészült azzal a számítási móddal, miszerint, ha az igénylő számára kedvezőbb, akkor a családi otthonteremtési kedvezmény összegét azon gyermekek figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani, akik után az igénylő korábban már kapott ilyen jellegű támogatást.

Fentiek alapján egy jövőbeni CSOK igénylés során nem kell figyelembe venni azon 6 gyermeket, akik után korábban félszocpolt kaptak. Így a CSOK összegét sem szükséges csökkenteni az utánuk kapott 2,5M Ft-tal. Ez alapján 3 gyermekük után 2,2M Ft összegű CSOK-ra lehetnek jogosultak, amennyiben a hitelintézet által elfogadott költségvetésük alapján még legalább ekkora összegű munkálat hátravan a bővítésből és teljesítik a számlabemutatásra vonatkozó kötelezettségüket is.

Amennyiben nem engedélyköteles a tetőtér-beépítéssel történő bővítés, úgy egyszerű bejelentési kötelezettségük sincs az építési hatóság felé. Az egyszerű bejelentéssel összefüggő dokumentumokra ez esetben nincs szükség. Költségvetést (banki formanyomtatvány) azonban be kell nyújtani és fontos hangsúlyozni, hogy a támogatásból kizárólag a bővítésből még fennmaradó munkálatok finanszírozhatók.

A bővítésre vonatkozó további CSOK feltételekről IDE kattintva tájékozódhatnak.

A feliratkozás véglegesítéséhez egy emailt küldünk a megadott címre. A feliratkozással elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót


Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA

Partnereink