Bővítésre kiadott engedéllyel ebben az esetben igényelhető az emelet összegű CSOK! - Hitelnet.hu

Bővítésre kiadott engedéllyel ebben az esetben igényelhető az emelet összegű CSOK!

Utolsó módosítás: 2017. június 06. kedd

A 10+10 milliós támogatás nyújtotta lehetőséggel élve a nagycsaládosok jelentős része építene új lakóingatlant. Elsőként azt a telket kell megtalálniuk, amire építkezhetnek. Sok család esetében adott a lehetőség: szülő, nagyszülő telkén létrehozni az új lakást. Ez azonban csak látszólag tűnik egyszerű megoldásnak. Mutatjuk, miért.

Milyen épület építhető már meglévő lakóházzal rendelkező ingatlanra?

Az egyes települések rendezési terve tartalmazza többek között az adott település beépítésével kapcsolatos sajátos, helyi követelményeket, építési előírásokat. Aki például szülői ház mellé kíván építkezni, annak elsőként a helyi önkormányzatnál kell érdeklődnie, hogy a megjelölt helyrajzi számú terület esetleg megosztható-e, illetve ha nem, akkor milyen további épület építhető rá.

Lakástakarék akció!

30 % állami támogatás, akár díjmentes számlanyitás és most Erzsébet utalványt adunk ajándékba

Részletek

Gyakori eset, hogy a lakóházas telek – például nagysága miatt – nem osztható meg, de ilyen esetben is van lehetőség további lakás építésére a telken. A helyi építési szabályzat az új lakásépítést általában úgy teszi lehetővé, hogy az építendő és a már meglévő lakás valamilyen módon összeérjen. Ez alapesetben nem is jelentene gondot CSOK igénylésnél, de fenti szabályozás miatt több önkormányzat csak bővítésre adná ki az építési engedélyt és az engedélyezési dokumentáció rendelkező részében tudják megjelölni, hogy az engedély külön lakás építésére szól.

Kérdés: elegendő-e ez a banknak a 10+10 milliós támogatás igényléséhez?

Jár az emelt összegű CSOK, ha új lakás jön létre, de az építési engedélyt bővítésre adták ki?

Az NGM tájékoztatása szerint az egyes kérelmek körültekintő vizsgálata és a támogatásokra való jogosultság megállapítása a hitelintézetek hatásköre, tehát e kérdés megválaszolása a bankok illetékessége.

Megkérdeztünk néhány pénzintézetet fenti kérdéssel kapcsolatban. Tájékoztatásuk alapján lakásbővítésre szóló építési engedély esetén az új lakásra vonatkozó CSOK és a kedvezményes kamatozású támogatott lakáshitel nem igényelhető. Javasolt azonban a lakásépítéssel összefüggésben lévő dokumentumok benyújtása, melyek ismeretében határozható meg pontosan a jogosultság.

Ha ténylegesen megállapítható, hogy teljesen külön lakás jön létre – például külön mérőórákkal fog rendelkezni az ingatlan – és a külön lakóegység megfelel az új lakásra vonatkozó CSOK követelményeknek is – például a lakás hasznos alapterülete eléri a rendeletben meghatározott minimum négyzetmétert – úgy az építkezés finanszírozható az új lakásra vonatkozó támogatással.

Tulajdonviszonyok igazolása

A vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a családi otthonteremtési kedvezménnyel felépített új lakásban csak a támogatott személyek szerezhetnek tulajdont.

Miként igazolható fenti feltételnek való megfelelés?

Használati megállapodás

Több lakásból álló osztatlan közös tulajdonú ingatlan esetén, ha a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásra vonatkozóan használati megállapodás alapján a támogatott személyek kizárólagos használati joga áll fenn, a tulajdonviszonyokra vonatkozó feltétel teljesítettnek tekinthető.

Társasház alapítás, épület kiemelés

Ha ugyanazon tulajdonosi kör építkezik, aki a már meglévő lakóháznak is a tulajdonosa, akkor használati megállapodással nem rendezhető a tulajdonviszony kérdése, így a terhet a teljes ingatlanra szükséges bejegyezni vagy társasház alapítással, – különálló épület esetén – épület kiemeléssel lehet esetleg utólagosan rendezni.

Személyre szabott, díjmentes tájékoztatás

Ha Ön is a fentihez hasonló helyzetben van, úgy feltétlenül javasoljuk a Szakértőinkkel történő előzetes egyeztetést, hiszen minden egyes ügylet esetén a részletek ismeretében határozható meg pontosan a CSOK jogosultság. Ugyanakkor bankonként is eltérő eljárási renddel találkozhatunk, fenti esetre vonatkozóan nincsen egységes szabályozás, a finanszírozás lehetőségét az egyes hitelintézetek saját hatáskörben állapítják meg.



Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA

A hozzászólás elküldésével Ön elfogadja felhasználási feltételeinket