Utólagos CSOK, szocpol utóbb született gyermekre: Hitelnet.hu

Utólagos CSOK, szocpol utóbb született gyermekre

CSOK utóbb született gyermek után

Először azt célszerű tisztázni, hogy mit értünk utólagos CSOK alatt! Az utólagos CSOK a később született gyermek után igényelt kedvezményt jelenti. Tehát korántsem arról van szó, hogy egy megvalósult lakáscél esetén visszamenőlegesen igényelhetjük a támogatást.

Utólagos családok otthonteremtési kedvezménye 2016. január 1. után kötött kölcsönszerződések esetén

Új lakás vásárlása, építése esetén

Utóbb született gyermek utáni támogatás igénybevételére nincs lehetőség.

Használt lakás vásárlása, bővítése esetén

Lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződéssel rendelkező esetén a családi otthonteremtési kedvezmény azon utóbb született gyermek után is igényelhető, akire tekintettel a nem részesült a családi otthonteremtési kedvezményben. Összege gyermekenként 400 000 forint, azzal, hogy lakás bővítése esetén a családi otthonteremtési kedvezmény nem haladhatja meg a hitelintézet által elfogadott bekerülési költség számlával igazolt összegének 50%-át.

Lássunk néhány gyakorlati példát az utóbb született gyermek utáni CSOK jogosultságot illetően!

Jár a kedvezmény, ha a lakásvásárláshoz munkáltatói/önkormányzati kölcsönt vettünk fel, amit még most is törlesztünk?

Válasz: Nem. Munkáltatói/önkormányzati kölcsön csökkentésére a támogatás nem használható fel.

Megkaphatjuk a CSOK-ot később született gyermekünk után, ha a lakáshitelünket időközben felmondta a bank?

Válasz: Nem. A kedvezmény iránti kérelem benyújtásakor fel nem mondott hitelintézeti kölcsönből a még fennálló tartozás csökkentésére vehető igénybe.

Vér szerinti gyermekünk után megkaptuk a CSOK-ot lakásvásárláshoz. Ha a későbbiekben örökbe fogadunk még egy gyermeket, utána is megkaphatjuk a támogatást?

Válasz: Igen. A fent leírtaknak megfelelően a támogatott személy a kölcsönszerződést követően örökbefogadott gyermeke után is jogosult lehet a támogatásra.

Lakásunkat hitel igénybevételével vettük, de nem igényeltük a CSOK-ot, mert még nem lehetett. Utólag megkaphatjuk 2 gyermekünk után a lakáshitelünk csökkentésére?

Válasz: Nem. A támogatás visszamenőleges igénybevételére nincs lehetőség.

Lakásvásárláskor nem volt gyermekünk, CSOK-ot nem, csak lakáshitelt vettünk igénybe. Azóta született egy gyermekünk. Utóbb született gyermekként igényelhetjük rá a CSOK-ot?

Válasz: Nem. Később született gyermek után akkor igényelhető a kedvezmény, ha a támogatott személy a kölcsön felvételekor az akkor már meglévő gyermekére tekintettel jogosult volt a kedvezményre és folyósították is neki.

5 éve vettünk fel lakásfelújítási hitelt, amit jelenleg is fizetünk. Azóta született 2 gyermekünk. Jár utánuk a CSOK?

Válasz: Nem. A szerződéskötést követően született gyermek utáni CSOK az adott lakás vásárlásához, építéséhez vagy bővítéséhez felvett banki kölcsön csökkentésére használható fel. Lakásfelújításra felvett hitel csökkentésére nem fordítható.

Szobával bővítjük házunkat, amihez 2 gyermekünk után a CSOK-ot is megkapjuk. Egy esetleges 3. gyermek születése után megkaphatjuk valamilyen formában az utólagos CSOK-ot?

Válasz: Igen, amennyiben a bővítéshez lakáshitelt is igényelnek és az a 3. gyermek utáni CSOK kérelem benyújtásakor is fennáll.

Utólagos családok otthonteremtési kedvezménye 2015. július 1. és december 31. között kölcsönszerződések esetén

Lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződésből eredő tartozás törlesztésére családok otthonteremtési kedvezményét igényelhet a családok otthonteremtési kedvezményét korábban született gyermeke után igénybevevő a később született gyermeke után is, a lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződés megkötésének időpontjában érvényes összegben és feltételek szerint.

Olyan 2015. július 1. után kötött kölcsönszerződésből eredő fennálló lakáscélú hitelintézeti tartozás csökkentésére használható fel, melyet a támogatott személy az érintett lakás vételárának megfizetéséhez vagy építés esetén a bekerülési költség finanszírozásához vett fel. Építés esetén amennyiben az utólagos CSOK igénylésére a használatbavételi engedély kiadása előtt kerül sor, a kedvezmény a bekerülési költség megfizetésére is felhasználható.

Mekkora összegű CSOK jár a később született gyermek után?

Az épített, vásárolt vagy bővített lakás hasznos alapterületétől és energetikai minősítési osztályától függetlenül – gyermekenként 400 000 Ft összegű kedvezmény vehető igénybe.

CSOK összege később született gyermek
 

A 2012. január 1-től – újépítésű lakóingatlan vásárlásához és új ház építéséhez – igényelhető lakásépítési támogatáshoz kapcsolódóan később született gyermeke után a támogatott személy utólagos lakásépítési támogatást igényelhet lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződésből eredő tartozása törlesztésére, ha a támogatást korábban született gyermeke után is megkapta, s az egyéb előírt feltételek is teljesülnek.

A később született gyermek után igényelhető összege – az épített vagy vásárolt lakás hasznos alapterületétől függetlenül – gyermekenként 400 000 Ft.

LEK utolagos

Utólagos szocpol a 2009. július 1. után benyújtott kölcsönszerződések esetén?

2009 július elsejétől felfüggesztésre került az addig lakástámogatási rendszer. Aki 2009. július 1. és 2011. december 31. között építkezett illetve vásárolt új vagy használt lakást, annak nem volt lehetősége gyermekek utáni támogatást igénybe venni. Ha Ön ebben az időszakban kötött kölcsönszerződést, akkor sajnos a kölcsönszerződés megkötését követően született gyermeke után sem jogosult az utólagos szocpolra.

Utolagos tamogatas

Utólagos szocpol új lakásra – 2009. július 1. előtt benyújtott kölcsönszerződések esetén

Új lakóingatlan építése vagy vásárlása esetén később született gyermeke után utólagos lakásépítési kedvezményre az a támogatott személy lehet jogosult, aki a kölcsönszerződését 2009. július 1. előtt aláírta, vagy kölcsönkérelmét 2009. július 1-jét megelőzően benyújtotta, és ennek tényét a hitelintézet által kiállított dokumentummal igazolja. További feltétel, hogy az adott kölcsön az utólagos támogatás iránti kérelem benyújtásakor is fennáll.

Az utólagos támogatás – melynek összege megegyezik a kölcsönszerződés aláírásakor érvényes támogatási összeggel – a fennálló lakásépítési/vásárlási hitel csökkentésére fordítható.

szocpol osszege utolag gyermekenkent

Utólagos szocpol használt lakásra – 2009. július 1. előtt benyújtott kölcsönszerződések esetén

Használt lakóingatlan vásárlása esetén később született gyermeke után utólagos otthonteremtési támogatásra (utólagos „félszocpolra”) az a támogatott személy lehet jogosult, aki már az adott ingatlan vételárának kifizetéséhez is megkapta a fiatalok otthonteremtési támogatását (FOT) legalább 1 meglévő gyermeke után. Az utólagos FOT a 2009. július 1. előtt – használt lakás vásárlására felvett vagy benyújtott – -szerződésből fennálló tartozásának csökkentésére fordítható, ha valamennyi jogosultsági feltétel teljesül.

Összege azonos a szerződés megkötésekor érvényben lévő támogatási összeggel. Az utólagos félszocpol lakásbővítésre, tetőtér-beépítésre felvett lakáshitel csökkentésére nem használható fel!

felszocpol utolag gyermekenkent

Utólagos szocpolra való jogosultság

Az utóbb született gyermekek utáni támogatásra való jogosultság elbírálásakor a hitelintézetek számára az adott lakáscél eléréséhez felvett kölcsönszerződés megkötésének időpontjában hatályos kormányrendelet az irányadó!

Aki az adott időpontban érvényes személyi és egyéb támogatási feltételeknek megfelel, annak a hitelszerződés aláírását követően született gyermeke után is jár a támogatás.

Hol igényelhető az utólagos szocpol?

Az utóbb született gyermek utáni szocpolkérelmet ahhoz a hitelintézethez kell benyújtani, amely az adott lakáscélú kölcsönt folyósította. A jogosultság megállapítása az érintett pénzintézet hatásköre.

Legfrissebb bejegyzések szocpol témában:

kalkulátor

Babaváró hitel kalkulátor

Akár kamatmentes hitel ingatlanfedezet nélkül

Tovább a Hitelkalkulátorhoz

Utolsó módosítás: 2017. november 09. csütörtök

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA


Hozzászólások

Katalin szerint:

2019-07-17 - 21:35

Kérdésem az lenne, hogy utólagos szocpolra jogosultak vagyunk-e az alábbi esetben. 2009.03.22-én írtuk alá a kölcsönszerződésünket egy új ház építésére vonatkozóan. Akkor 1 gyermekünk (2009.02.07-én született) volt, de nem vettük fel a szocpolt, mert igényléskor még gyermektelenek voltunk. A hitelfelvételt követően további 2 gyerekünk született (2012-ben és 2014-ben).
Igénybe tudunk-e venni bármiféle támogatást ebben az esetben, amit a fennálló kölcsön törlesztésére fordíthatunk?
Köszönöm válaszukat.

Hitelnet.hu szerint:

2019-07-17 - 22:01

Kedves Katalin!
Ha építési kölcsönszerződésük jelenleg is fennáll, akkor utólagos szocpol iránti kérelmükkel a hitelnyújtó bankfiókhoz fordulhatnak, amely a további részeltek ismeretében tudja megállapítani jogosultságukat.

Heléna szerint:

2019-07-15 - 23:33

Üdvözletem!
2010.05.03-án született meg a kisfiam.
Új házat építettünk, szocpolt nem kaptunk, mert fel volt függesztve, nem lehetett igényelni sajnos.
Jelenleg is fennálló hiteltartozásunk van (svájci hitel kálvária) és nagyon jó lenne, ha lehetne igényelni a szocpolt, csok-ot vagy vmit, ami enyhítené a terheinket! Úgy tudom, hogy nem kaphatok semmit, mert visszamenőleg nem lehet igényelni.
Boldog boldogtalan kapja most a milliókat, én meg erre az 1 gyerekre semmit se!
Kérdezem én, ez a gyerek nem ugyanolyan mint a többi? Ez hátrányos megkülönböztetés!
Mit tegyek? Forduljak az ombudsmanhoz?
Hozzáteszem, rajtam kívül sokan vannak így mint én.
Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2019-07-16 - 14:24

Kedves Heléna!
A vonatkozó kormányrendelet sajnos nem teszi lehetővé fenti esetben a támogatás utólagos igénybevételét. Esetleges panasszal az ebben illetékes minisztériumhoz fordulhat.

Sándor szerint:

2019-06-06 - 16:08

Üdvözletem!
Előző évben feleségemmel közösen vettünk fel építési hitelt a nettó kb. 130 m2 alapterületű családi házunk megépítésére. Az építési hitelhez igényeltunk CSOK támogatást (ugyanattól a pénzintézettől, mint akitől az építési hitelt is igényeltük) a már megszületett gyermekünkre és válalltuk még egy gyermek megszületését. (Így összesen 2 gyermekre kértünk és kaptunk CSOK-ot). Az élet úgy hozta, hogy kiderült lesz egy harmadik babánk és még nem kaptuk meg a használatbavételi engedélyt, ezért szeretnénk módosítani jelenlegi 2 gyermekes CSOK szerződésünket, hogy a 3 gyermek után kaphassuk meg a CSOK támogatás teljes összegét. (Itt nem az ez év június 1-től hatályba lépett babaváró támogatásra gondolunk, hanem a 2018-ban igényelhető 3 gyermekes CSOK-ra szeretnénk módosítani).
Mi a menete, hogyan kell intézni a jelenlegi CSOK szerződésünk módosítását?
Előre is köszönjük válaszukat.

Hitelnet.hu szerint:

2019-06-07 - 09:35

Kedves Sándor!
Ez ügyben az érintett bankfiókkal szükséges felvenni a kapcsolatot. Az ügylet pontos részleteinek ismeretében a bank tud felvilágosítást adni, hogy megoldható-e a módosítás.

Éva szerint:

2019-04-03 - 17:22

A lányomék 2011-ben építkeztek és vettek fel hitelt. Első gyeremekük 2008-ban, a másododik 2011-ben született. Szocpolt nem kaptak.
Jogosan nem kaptak? Utólagosan sem kaphatnak?
Köszönöm a választ.

Hitelnet.hu szerint:

2019-04-04 - 10:42

Kedves Éva!
2011-ben sajnos nem volt elérhető gyermekek után vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás, visszamenőleges igénybevételre pedig sajnos nincs lehetőség.

Zsuzsanna szerint:

2019-03-28 - 14:22

Üdvözlöm.
Van egy 2006-ban vásárolt ingatlanunk. Még van hátra 12 év törlesztésünk, viszont mivel kölcsön után született 3 gyermekünk nem igényeltünk (nem is igényelhettünk a bank szerint) szocpolt.
A kérdésem az lenne most a Csok összege levonatható a fennálló tartozásból vagy a futamidőből?
Köszönöm válaszukat.

Hitelnet.hu szerint:

2019-03-28 - 14:26

Kedves Zsuzsanna!
A CSOK sajnos nem vehető igénybe a fennálló tartozás csökkentésére.

Mónika szerint:

2019-03-05 - 10:44

Üdvözlöm!
2016-ben lakáshitellel vásároltunk egy 74 m2-es házat. A lakáshitellel önerőként igénybe vettük az első gyermekünk után járó CSOK-ot, ami ugye 600.000 Ft volt.
Kérdésem az lenne, hogy a második gyermekünkre mennyi összegű CSOK-ot igényelhetünk?
Várom válaszát!

Hitelnet.hu szerint:

2019-03-05 - 11:07

Kedves Mónika!
Második gyermekük születése után a fennálló hitel törlesztésére 400.000 Ft CSOK, valamint a gyermek 2019. július 1. utáni születése esetén 1.000.000 Ft tartozáscsökkentő támogatás igényelhető, ha a további jogosultsági feltételek is teljesülnek. Előbbiről fenti bejegyzésünkből, utóbbiról IDE kattintva tájékozódhat.

Renáta szerint:

2019-02-27 - 12:35

Ha én 2008-ban felvettem 3 gyermekre a szocpolt, akkor ez volt a neve, attól én még a maradék 5 gyermekre felvehetem hitel nélkül? Mert már van egy közös ingatlanunk a férjemmel, ami jelzálogos.

Hitelnet.hu szerint:

2019-02-27 - 14:28

Kedves Renáta!
5 gyermeke után jogosult lehet CSOK-ra, amennyiben a további CSOK feltételek is teljesülnek. Ezekről honlapunkon részletes leírás található. További konkrét kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére!

István szerint:

2019-02-27 - 12:32

A gyerekeim két éve házasodtak össze, most jön az első gyerek és még szeretnének egy gyereket. Van egy 62 m2-es lakásuk. Ez egy társasház, amin még van hitel.
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség a CSOK igénybevételre és hogy hol kellene elkezdeni?
Tisztelettel.
István

Hitelnet.hu szerint:

2019-02-27 - 14:11

Kedves István!
A CSOK-ot már megvalósult lakáscél esetén visszamenőlegesen sajnos nem lehet igénybe venni. Gyermekei újabb lakáscél megvalósítása esetén élhetnének ezzel a lehetőséggel.

Eszter szerint:

2019-02-15 - 13:37

Tisztelt Szakértő!
Meglévő 2 gyermekünk után csok-ot igényeltünk és kaptunk (még nem a teljes összeget), valamint építési hitelt vettünk fel új családi ház építésére. Az építkezés még folyamatban van, nincs még használatba vételi engedélyünk. Közben fogant 3. gyermekünkre milyen csok-ot igényelhetünk és mennyit (ha igen)?
Válaszukat előre is köszönöm, Eszter

Hitelnet.hu szerint:

2019-02-20 - 10:21

Kedves Csilla!
Ha már történt részfolyósítás, akkor információink szerint sajnos nem igényelhető a CSOK a 3. gyermek után. Ezt esetleg a CSOK- és hitelszerződés felbontásával és újbóli igényléssel lehetne megtenni. Ahhoz viszont a már kifolyósított összegeket vissza kellene fizetni. Fontos az is, hogy a támogatást a kérelem benyújtásakor még hátralévő munkálatok finanszírozására lehetne felhasználni.

Sz-né szerint:

2019-02-07 - 14:21

Tisztelt Cím!
A fiam élettársi kapcsolatban él. A barátnőjének van két kiskorú gyermeke (4 és 6 évesek). 2018-ban megszületett a közös babájuk. A lakás, amelyben laknak a fiam tulajdona. Azt szeretném tudni, hogy a fiam igényben veheti-e valamilyen formában az egy gyermek után járó támogatást. (A fiam 2017-ben vásárolt lakást jelzáloghitelre, 2.400 000 Ft-ot vett fel a banktól. A barátnőnek ebben a házban nincs tulajdona, a két gyermekére már igénybe vették a támogatást. Ő neki a harmadik babája, a fiamnak az első.)

Hitelnet.hu szerint:

2019-02-07 - 14:22

Kedves Asszonyom!
A hatályos CSOK rendelet értelmében már megvalósult lakáscél esetén utólag a leírt esetben sajnos nem vehető igénybe a támogatás.

Anita szerint:

2019-01-22 - 11:56

Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy 2017 decemberben vettem fel lakáshitelt és egy gyerekre kihasználtam a csokot. Most született még egy gyermekem. Ő utána jár a csok visszamenőleg 400.000 Ft úgy, hogy a lakáshitelből levonják?

Hitelnet.hu szerint:

2019-01-22 - 14:06

Kedves Anita!
Igen, a leírtak alapján igényelhető utóbb született gyermeke után a 400.000 Ft támogatás, mely kizárólag a felvett lakásvásárlási hitel csökkentésére használható fel. A támogatás iránti kérelmet az érintett hitelintézethez nyújthatja be.

Kriszta szerint:

2019-01-13 - 14:05

Tisztelt Szakértő!
Használt lakást vásárolnék, 3 gyermek után lennék jogosult CSOK-ra. Anyagi kereteim viszont nem teszik lehetővé a minimum 60 nm-es lakás vásárlását.
Van-e lehetőségem arra, hogy csak 2 gyermek után veszem igénybe a CSOK-ot egy 57 nm-es lakásra? 3. gyermekem (egyetemre jár, kollégista) továbbra is velünk lakhatna?

Hitelnet.hu szerint:

2019-01-14 - 10:15

Kedves Kriszta!
3 eltartott gyermek esetén sajnos nincs lehetőség csak 2 gyermek után igényelni a támogatást.

Richárd szerint:

2019-01-03 - 08:46

2017 szeptemberében vettem egy házat. Második gyermekem júniusban születik.
Milyen lehetőségeim vannak a 1,43M Ft-os Csok igénybevételére?

Hitelnet.hu szerint:

2019-01-03 - 09:56

Kedves Richárd!
Ha a lakásvásárláskor meglévő gyermeke után a CSOK-ot is igénybe vette, akkor második gyermeke után 400.000 Ft utólagos támogatásra lehet jogosult, amely kizárólag a fennálló lakásvásárlási hitel csökkentésére fordítható. Amennyiben a vásárláskor nem igényelt CSOK-ot legalább az akkor már meglévő gyermeke után, akkor sajnos nincs lehetőség visszamenőleges igénybevételre.

Bernadett szerint:

2018-12-20 - 11:51

Üdvözlöm!
Januárban fog megszületni első gyermekünk. Augusztusban vásároltunk egy panel lakást. Fundamentanál vettünk fel 14 milliót. Párommal nem vagyunk házasok.
Az lenne a kérdésem, hogy van-e eselyünk a csok-ra? Hitelt nem szeretnenk felvenni.

Hitelnet.hu szerint:

2018-12-21 - 09:12

Kedves Bernadett!
A leírtak alapján visszamenőlegesen már sajnos nincs lehetőség CSOK igénybevételére adott esetben.

Zoltán szerint:

2018-12-20 - 11:48

1. Tavaly vettünk használt házat, igénybe vettük a 2 gyerek után az 1.430.000.-ot, de jövőre születik a 3-dik . Ha visszafizetjük a 2 gyerek után felvett CSOK ot, felvehetjük utána 3 gyermekre, vagy ahhoz másik házat is kéne venni?
2. Milyen kedvezmény vehető igénybe a 3-dik gyerek után korábban hitellel megvásárolt használt ház esetén (hiteltámogatás….)
3. Ha vennénk újépítésű házat, akkor vissza kéne fizetni a 2 gyerek utáni CSOK-ot és utána felvehetnénk a 10.000.000-os támogatást? (A 10 milliós támogatás csak a 10 milliós hitellel együtt vehető igénybe?

Köszönöm szépen!!!

Hitelnet.hu szerint:

2018-12-21 - 08:31

Kedves Zoltán!
Utóbb született gyermekük után 400.000 Ft támogatásra lehetnek jogosultak, ha a házvásárláshoz kölcsönt is vettek fel. Az utólagos támogatás kizárólag a fennálló tartozás csökkentésére használható fel.
CSOK különbözet újabb lakáscél esetén vehető igénybe. Ha új építésű házat vásárolnának, akkor a 10M Ft CSOK és a korábban kapott 1,43M CSOK különbözetére lehetnének jogosultak. A hozzá kapcsolódó maximum 15M Ft összegű kamattámogatott kölcsön opcionális, nem kötelező igénybe venni, ha anélkül is ki tudják egyenlíteni a teljes vételárat. Ha a meglévő lakásukat eladnák, akkor az 1,43M Ft összegű CSOK-ot egy kincstári felfüggesztő számlára kellene befizetni, amit a kincstár visszautalna a vételár utolsó részeként a CSOK különbözettel (8,57M Ft) együtt.

Csaba szerint:

2018-12-17 - 11:01

Tisztelt Hölgyem/Uram.
Szeretnék érdeklődni aziránt, hogy 2005-ben bővítettünk a lakáson és akkor 2 gyerekre lett igénybe véve a szocpol + fiatal házasoknak járó hitel a lakásbővítésre. Azóta született még egy gyermek és szeretnék érdeklődni, hogy hogyan lehet igénybe venni az utólag született gyermekre a csok-ot hitel jóváírása céljából.
Előre is köszönöm a választ.

Hitelnet.hu szerint:

2018-12-17 - 11:31

Kedves Csaba!
2005-ben bővítéshez kapott FOT esetén véleményünk szerint nincs lehetőség utóbb született gyermek utáni támogatás igénybevételére. Pontos tájékoztatást ez ügyben a bővítési hitelt nyújtó pénzintézet tud adni Önöknek.

Miklós szerint:

2018-12-13 - 09:20

Fiamék 2007-ben vettek fel devizakölcsönt ingatlanvásárlásra. A kölcsön felvételekor a bank nem adott szocpol kedvezményt gyermekvállalásra.
Most az ingatlant el kell adni. A bedőlt hitel törlesztésére be lehet-e tudni az elmaradt szocpolt utólag a Bank felé? Azóta két gyermek született.
Válaszukat köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-12-13 - 09:24

Kedves Miklós!
A támogatás visszamenőleges igénybevételére adott esetben sajnos nincs lehetőség.

József szerint:

2018-10-31 - 12:50

Üdvözlöm!
Négy tagú család vagyunk 2 gyermekkel (10, 12 évesek). 2014-ben vásároltuk családi házunkat (előtte volt kettő ingatlanunk, mindig kicsit nagyobba költöztünk). Ingatlan eladásból, saját pénzből, munkáltatói hitelből sikerült megvenni.
A kérdésem a következő: Valamilyen vissza nem térítendő állami támogatással (pl. CSOK) kiváltható a munkáltató kölcsön, ami jelzálogként van az ingatlan tulajdoni lapján és hosszú távú (kb. 15 év) lejáratú? Korábban nem tudtuk felvenni a gyerekek után járó szocpolt sem.
Előre is köszönöm a válaszát.

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-31 - 14:22

Kedves József!
A munkáltatói kölcsön CSOK-kal történő kiváltására sajnos nincs lehetőség. A kedvezményre újabb lakáscél esetén lehetnének jogosultak.

Mariann szerint:

2018-10-28 - 21:56

Tisztelt Hitelhet!
2007-ben vásároltunk egy használt panel lakást életbiztosítással egybekötött hitellel. Azóta született két gyermek és egyet még vállalnánk. Nagyobb használt ingatlant vennénk.
Jár utólag a szocpol vagy mekkora kedvezmény vehető igénybe?

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-31 - 09:59

Kedves Mariann!
A 2007-es lakásvásárlásához kapcsolódóan utólagos támogatást sajnos nem tudnak igénybe venni. Nagyobb használt lakás vásárlása esetén jogosultak lehetnek a kedvezménye, ha a további CSOK feltételek is teljesülnek. Ezekről IDE kattintva tájékozódhatnak.

Ádám szerint:

2018-10-26 - 11:05

Tisztelt Hitelnet!
2016 tavaszán kötöttünk CSOK és hitelszerződést 2 már meglévő gyermek után. Időközben harmadik gyermeket vállaltunk, aki januárban fog megszületni.
Érdekelne, hogy jogosultak vagyunk-e utólagos CSOK-ra? Ha igen, azt mikor lehet igényelni? (Már magzatként is, vagy születés után?)
Köszönettel!
Ádám

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-26 - 11:57

Kedves Ádám!
Amennyiben használt lakásra kötött hitelszerződésük van, akkor a gyermek megszületése után jogosultak lehetnek 400.000 Ft összegű kedvezményre, amely a fennálló hiteltartozás csökkentésére használható fel. Új lakásra kötött kölcsönszerződés esetén utóbb született gyermek utáni támogatás igénylésére nincs lehetőség.

Gizellla szerint:

2018-10-25 - 23:24

2007-ben felvett lakáshitel, ami ma már fel van mondva, közben 2 gyermek született.
A hitel betörlesztésére megkapjuk a Csok-ot?

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-26 - 10:48

Kedves Gizella!
Felmondott lakáshitel előtörlesztésére a CSOK sajnos nem vehető igénybe.

Ivett szerint:

2018-10-20 - 17:15

Tisztelt Ügyintéző.
Egyedülálló vagyok, a 3. gyermekemet várom. Munkaviszonyom nincs.
A kérdésem az lenne, hogy így igényelhetem a CSOK-ot? Ha panellakást szeretnék vásárolni a CSOK-ból, akkor mi lenne a teendő, hogy igényelhessem?

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-24 - 08:55

Kedves Ivett!
Használt lakás vásárlása esetén a CSOK jogosultsághoz legalább 180 napos TB jogviszony szükséges. Ennek hiányában sajnos nem vehető igénybe a támogatás.

Márta szerint:

2018-10-15 - 23:11

Vettünk egy használt lakást 3 gyerekkel és arra felhasználtuk a használt lakásra járó csokot. A hitel már lejárt. Ha most új lakást akarunk venni, akkor arra a 10 milliós csok járna (ha nem használtuk volna el használt lakásra az akkor támogatást), akkor így nem kapunk semmi csokot az új lakásra? Vagy a 10 millióból levonják a már megkapott támogatási összeget és a különbözetet megkapjuk támogatásként?
Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-10-17 - 08:12

Kedves Márta!
Fenti esetben CSOK különbözetre lehetnek jogosultak, vagyis a 10 milliós CSOK összegét csökkenteni szükséges a korábban kapott kedvezmény összegével.

Klaudia szerint:

2018-09-19 - 05:28

Jó napot!
A kérdésem a CSOK utólagos igényléséhez fűződik. A párommal nem vagyunk házasok, egy közös gyermekünk van.A gyermekünk megszületése előtt vásároltunk a fundamenta által biztosított hitellel egy 51 m2 nagyságú panel lakást. A CSOKot nem mertük igényelni, mert fenn állt nálam a meddőség kockázata. De a későbbiekben mégis született egy gyermekünk, viszont addigra már megvásároltuk a lakást.
Van-e lehetőség így is igénybe venni a CSOKot és ha igen, milyen célra használható fel?

Hitelnet.hu szerint:

2018-09-19 - 05:40

Kedves Klaudia!
A korábbi lakásvásárláshoz kapcsolódóan a CSOK visszamenőleges igénybevételére már sajnos nincs lehetőségük. A kedvezményre újabb lakáscél esetén lehetnének jogosultak.

István szerint:

2018-09-19 - 05:27

Tisztelt Hitelnet,
Érdeklődnék, hogy van-e lehetőségem utólag CSOK igénylésére használt lakásvásárlás vételár kiegészítéséhez úgy, hogy már megtörtént a kifizetés és a birtokba adás.
Köszönöm segítségüket!
Üdvözlettel:
István

Hitelnet.hu szerint:

2018-09-19 - 05:38

Kedves István!
Lakásvásárlás esetén a teljes vételár kifizetését követően már sajnos nincs lehetőség CSOK igénybevételére.

Barbara szerint:

2018-09-11 - 14:41

Tisztelt Szakértö!
Igényelhet a lakására CSOK-ot az, aki azt korábban vásárolta (amikor még nem volt semmilyen szocpol), de a lakáshitel törlesztőjét még mindig fizeti, ami azt jelenti, hogy a lakás a bank nevén van, így az ö tulajdonában nincs lakás.

Hitelnet.hu szerint:

2018-09-11 - 14:43

Kedves Barbara!
A támogatás visszamenőleges igénybevételére sajnos nincs lehetőség.

Pál szerint:

2018-09-04 - 20:03

Tisztelt ügyintéző.
2008-ban szocpolt kihasználva /2 gyerek/ banki kölcsön /FHB/ igénybe vételével építettünk házat. 2018-ban megszületett 3. gyermekünk. A házikót így kicsinek találjuk.
Vehetünk-e fel a 3. gyerekünk után valamiféle szocpol kiegészítőt?
A 3. gyerek után járó egymilliós jóváírást már igénybe vettük.
Válaszukat Köszönöm.

Hitelnet.hu szerint:

2018-09-04 - 21:19

Kedves Pál!
Amennyiben megfelelnek a méltányolható lakásigény és egyéb feltételeknek, utóbb született gyermekük után jogosultak lehetnek az utólagos támogatásra a 2008-ban érvényes összegben. (1.400.000 Ft), mely a fennálló építési hitel törlesztésére fordítható. A jogosultság elbírálását a hitelnyújtó banknál kérhetik. A jogosultságot nem zárja ki a 3. gyermek után jóváírt egymilliós támogatás.

Fruzsina szerint:

2018-08-25 - 15:19

Üdvözlöm!
2006-ban felvett használt lakás vásárlásra jelzáloghitelt lehet-e csökkenteni 2 gyermek után járó csok támogatással? Egyedül nevelő szülő vagyok, gyermekek születése 2008, illetve 2010. Eddig 6 hivatalból 3 igen, 3 nem a válasz…
Köszönöm a segítséget!

Hitelnet.hu szerint:

2018-08-26 - 06:36

Kedves Fruzsina!
Utóbb született gyermeke után az lehet jogosult az utólagos támogatásra, aki a lakásvásárláskor legalább egy gyermek (meglévő vagy vállalt) kapott ilyen jellegű támogatást. Amennyiben nem, úgy sajnos nem jogosult a kedvezmény igénybevételére. Részletes tájékoztatást e témában ITT olvashat.

Zsuzsa szerint:

2018-08-20 - 06:54

Vettünk egy házat, de akkor még nem volt gyerek. Rá pár évre lett.
Hogyan lehet utána a csokot igényelni? Milyen formában?

Hitelnet.hu szerint:

2018-08-20 - 06:57

Kedves Zsuzsa!
Utóbb született gyermek után csak akkor igényelhető a CSOK, ha a lakásvásárláskor is megkapták a támogatást legalább egy gyermek után. A leírtak alapján sajnos nem érvényesíthet utólag a kedvezmény. Bővebb információt fenti bejegyzésünkben talál.

Dius szerint:

2018-08-12 - 05:29

Üdvözlöm!
2008-ban építkeztünk, erre vettünk fel banki hitelt is a két gyermekre vállalt szocpol mellett. 2016-ban született harmadik gyermekünk is. Hitelünket a mai napig törlesztjük.
Olvastam, hogy a 2009.július 1.-e előtti kölcsönszerződéseknél a 3. gyerek után 1.400.000 Ft jár utólagos szocpolként, ami a fennálló építési hitel csökkentésére fordítható.
Ezek szerint mi erre az összegre jogosultak vagyunk?

Hitelnet.hu szerint:

2018-08-12 - 05:36

Kedves Dius!
A leírtak alapján igényelhető utóbb született gyermekük után a támogatás a hitelnyújtó banknál. Amennyiben az előírt jogosultsági feltételek teljesülnek – például méltányolható lakásigénynek való megfelelés – úgy fennálló tartozásukból jóváírható az 1,4M Ft. Javasoljuk, hogy a jogosultság megállapítása ügyében keressék fel személyesen az érnett bankfiókot.

Kari szerint:

2018-08-10 - 06:51

2005-ben használt lakásvásárlás után járó félszocpolt megkaptuk 1 gyerekre. Később született gyermekünk után járó támogatást szeretnénk jóváíratni a kölcsöntartozás csökkentésére. Erre van lehetőség? A közjegyzői szerződésben az van írva, hogy igen, de a hitelintézet szerint nem!

Hitelnet.hu szerint:

2018-08-10 - 10:04

Kedves Kari!
Mivel a vásárláskor 1 gyermek után már igénybe vették a támogatást, ezért utóbb született gyermekük is jogosultak lehetnek rá, amennyiben valamennyi feltételnek megfelelnek. A jogosultság megállapítását a lakásvásárlási hitelt folyósító banknál kérhetik.

Tamás szerint:

2018-08-07 - 05:34

Jó napot kívánok!
Született 2017.09.13.-án egy (első) gyermekünk, lakáshitelünk van, 2016.04.01-óta, még 18 évig.
Vehetünk esetleg kedvezményt igénybe?
Feleségem 36 éves, közalkalmazott, én 43 éves vagyok. Idáig semmit nem vettünk igénybe, de őszinte leszek, nem is tudom milyen lehetőségek vannak ebben a formában.
Előre is köszönöm válaszát!
Tamás

Hitelnet.hu szerint:

2018-08-07 - 05:47

Kedves Tamás!
Már megvalósult lakáscél esetén visszamenőlegesen sajnos nincs lehetőség a támogatás igénybevételére. Utóbb született gyermek után abban az esetben lenne lehetőségük a támogatást a fennálló tartozás csökkentésére igényelni, ha a használt lakás vásárlásakor legalább egy gyermek után igénybe vették volna a kedvezményt.

Katalin szerint:

2018-07-28 - 05:02

Jó napot!
2016-ban vásároltunk egy használt lakást. Fundamentám volt. Ahhoz tartozó hitelt vettük fel. Szocpolt akkor nem vettük igénybe. Azóta született egy gyerekünk. Most vagyok 10 hetes a másodikkal. Azt szeretném kérdezni, hogy utólag felvehetjük-e a szocpolt a meglévő hitel csökkentésére.
Katalin

Hitelnet.hu szerint:

2018-07-28 - 05:10

Kedves Katalin!
A leírtak alapján sajnos nincs lehetőségük a CSOK utólagos igénybevételére. Erről bővebb információt fenti bejegyzésünkben talál.

Ildikó szerint:

2018-07-17 - 05:51

Tisztelt Szakértő!
2007 novemberében vásároltam egy használt lakást, amihez hitelt vettem fel. Most elindítottam a végtörlesztést és eszembe jutott, hogy hátha tudnék utólagosan szocpol (csokot) igényelni hozzá a 2013-ban született kislányom után.
Nem tudom, hogy van-e rá lehetőség vagy hol tudnék utána kérdezni.
Köszönettel: Ildikó

Hitelnet.hu szerint:

2018-07-17 - 05:56

Kedves Ildikó!
A leírtak alapján utóbb született gyermeke után sajnos nem tud utólagos támogatást igénybe venni. (Csak akkor lenne igényelhető, ha már a használt lakás vásárlásakor is kapott volna ilyen jellegű támogatást legalább egy gyermek után.)

Szandra szerint:

2018-07-14 - 15:35

Kedves Ügyintéző,
Szeretném megkérdezni, hogy jár-e a félszocpol akkor, ha 2006. januárban vásároltam egy lakást, majd 2006 decemberében született meg a fiam?
A lakásvásárláskor nem kaptam semmilyen támogatást (FOT), mert akkor még nem tudtuk, hogy ilyen hamar gyermeket vállalunk. Nem is “vállaltunk be” előzetesen sem gyermeket.
Köszönettel, Szandra

Hitelnet.hu szerint:

2018-07-16 - 06:14

Kedves Szandra!
Mivel a lakásvásárláskor nem vett igénybe lakáscélú támogatást, ezért sajnos utóbb született gyermeke után sem lehet rá jogosult.

István szerint:

2018-06-01 - 10:02

Tisztelt Hitelnet!
Hitelre vásároltunk házat 2008-ban. Ekkor a meglévő gyermekünkre 450 000 Ft félszocpolt kaptunk. A második gyermekünk 2015-ben született, jelenleg várjuk a 3. gyermeket. A meglévő hitelünkbe beforgatható-e a Csok, illetve milyen összegben?
Köszönet.
István

Hitelnet.hu szerint:

2018-06-01 - 14:00

Kedves István!
Fennálló lakáshitel tartozásuk csökkenthető a később született gyermekek után járó támogatással – ami adott esetben nem a CSOK, hanem a 2008-ban érvényes támogatás alapján a fiatalok otthonteremtési támogatása (félszocpol). Ennek összege a 2. gyermek után 750.000 Ft, a 3. gyermek után 700.000 Ft. A támogatás iránti kérelem a hitelnyújtó bankhoz adható be.

Eszter szerint:

2018-05-13 - 20:40

Mi pár éve CSOK-ot vettünk fel 2 gyermekünk után. Nem terveztünk több gyermeket. Mivel új építésű házra vettük fel, a maximális 2.6 milliót kaptuk meg. Most azonban úton van 3. gyermekünk. Ha későbbiekben úgy döntünk hogy nagyobb házat vennénk és ismét új építésűt, akkor vehetünk fel CSOK-ot a 3. gyerekünk után? Vagyis megkaphatjuk a 10 millióhoz képest a különbözetet? Van ennek olyan feltétele, hogy ezt a házat amit nemrég vettünk el kell majd adni (tudomásom szerint ezt 10 évig nem tehetjük meg a CSOK miatt)? Van időbeni kitétele a második CSOK kérelemnek? El kell telnie bizonyos időnek, mielőtt igényelhetjük újra?
Válaszát előre is köszönöm!

Hitelnet.hu szerint:

2018-05-14 - 14:20

Kedves Eszter!
Új lakóingatlan vásárlása esetén jogosultak lehetnek a 10 milliós CSOK és a korábban kapott 2,6 milliós CSOK különbözetére, amennyiben a további CSOK előírások is teljesülnek. A meglévő lakóingatlant nem szükséges eladni, mivel lakástulajdonra vonatkozó korlátozás nincsen. A korábban igénybe vett támogatással összefüggésben előírt életvitelszerű bentlakási kötelezettséget a hatályos rendelet szerinti családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett új lakásban kell majd teljesíteni. Mivel új építésű lakóingatlant terveznek vásárolni, ezért ezt a korábbi igénybevételtől időben függetlenül tehetik meg. A vásárlásra vonatkozó további CSOK feltételekről IDE kattintva tájékozódhatnak.

Szandra szerint:

2018-04-25 - 05:50

Tisztelt Ügyintéző!
Vettünk egy lakást 2014-ben hitelre. 2017-ben született meg az első gyermekünk.
Érdekelne, hogy már a meglévő házhitelünkbe be tudnánk-e építeni a kislányunkra járó csok-ot?
Esetleg egy szigetelésre tudnánk-e kérni, házfelújításra?

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-25 - 06:02

Kedves Szandra!
A hatályos kormányrendelet alapján fenti esetben sajnos nem tudják igénybe venni a CSOK-ot utóbb született gyermekük után. Erről bővebben ITT olvashat.
A CSOK korszerűsítésre, felújításra sajnos nem használható fel.

Mária szerint:

2018-04-20 - 05:17

Üdv,
Az iránt érdeklődnék, hogy 2003-ban vásároltunk ingatlant hitelre, még 2028-ig tart a törlesztés. Időközben (2010, 2015) született két gyermekünk. Mi igénybe vehetjük-e valamilyen formában az utánuk járó csok-ot? Sajnos a hiteltörlesztés miatt önerőnk szinte 0. Másik ingatlant nem vennénk, itt szeretnénk leélni az életünket. Felújításban gondolkodunk, de maximum a nyersanyagra lenne pénzünk a mesterembereket már nem tudnánk megfizetni, eddig is mindent a két kezünkkel csináltunk a házon.
Előre is köszönöm válaszukat.

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-20 - 14:46

Kedves Mária!
A leírtak alapján nincs lehetőség a támogatás utólagos igénybevételére. CSOK lakásfelújításra sajnos nem használható fel.

Móni szerint:

2018-04-11 - 11:45

Ha felvettük a csokot 2 gyerekre 2016-ban használt lakás vásárlására, de útban van a 3. gyermek, akkor új ház építésére (a használt lakás eladása után) felvehető a 10 millios csok különbözete? Tehát közel 8.5M Ft vagy csak 400.000 Ft?
Ha visszafizetjük a csok-ot (1,43M Ft), igényelhetjük 3 gyerekre a 10 milliós támogatást?
Van lehetőség valahogy igénybe venni a 3 gyerekre járó 10M Ft-os támogatást vagy azzal, hogy nem vállaltuk be látatlanban a 3. gyermeket 2016-ban, buktuk a csok 10 millió forintos támogatást egy életre?
Köszönöm a választ!

Hitelnet.hu szerint:

2018-04-13 - 03:59

Kedves Móni!
Új lakóház építéséhez jogosultak lehetnek a 10 milliós CSOK és a 2016-ban kapott 1,43M CSOK különbözetére. A gyakorlat az, hogy a lakáseladást követően az 1,43M Ft-ot be kell fizetni egy kincstári felfüggesztő számlára, amit az építkezés befejezésekor (miután bemutatásra kerül a használatbavételi engedély) visszautal Önöknek a kincstár. A fennmaradó CSOK különbözetet pedig az építkezés során igényelhetik és használhatják fel a bekerülési költség finanszírozására.
Ha nem építkeznének, hanem megtartanák meglévő használt lakásukat, akkor utóbb született 3. gyermekük után a 400.000 Ft összegű támogatásra lehetnének jogosultak, melyet a fennálló lakáshitel előtörlesztésére lehetne felhasználni.

Tegye fel kérdését, szóljon hozzá Ön is a fenti témához!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA AREA