CSOK használt lakás, ház vásárlásra, feltételek 2021

A CSOK – vételárkorláttól függetlenül használt lakás vásárlásához és lakáscseréjéhez vehető igénybe. A támogatással kizárólag Magyarország területén vásárolható használt lakás.

CSOK használt lakás ház vásárlásra

Fontos feltételek CSOK használt lakás vásárlásra esetén

Fontos, hogy a támogatás olyan használt ingatlan vásárlásához vehető igénybe, amely az ingatlan-nyilvántartás szerint lakóház vagy lakás megnevezésű a hozzá tartozó földrészlettel.

Lakáscsere:

  • a Ptk. szerinti csereszerződéssel vásárolt lakás, ha egyidejűleg két adásvétel történik, melynek során az egyik lakás eladója a másik lakás vevőjévé válik és ugyanez történik a másik lakás tekintetében is.

A CSOK a használt lakás megvásárlásáról szóló adásvételi szerződésben szereplő vételár, illetve lakáscsere esetén a vételár-különbözet megfizetéséhez igényelhető, ezért mindenképpen szükséges az adásvételi szerződésben a családi otthonteremtési kedvezmény megnevezését és annak igényelt összegét is feltüntetni.  Ha a teljes vételár kiegyenlítésre került, CSOK igénybevételére utólagosan már nincs lehetőség.

Az adásvételi szerződésben szereplő vételár legfeljebb 20%-kal haladhatja meg a hitelintézet által megállapított forgalmi értéket.

A CSOK-kal vásárolni kívánt ingatlannak az alábbi feltételeknek kell megfelelnie – rendelkezik:

  • 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel -, továbbá fürdőhelyiséggel és WC-vel,
  • közműves villamos energia szolgáltatással,
  • egyedi fűtési móddal,
  • közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik, és
  • közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van.

A fűtés szempontjából a központi fűtéssel, vagy távfűtéssel rendelkező lakások is megfelelőek.

Lakhatási igények kielégítésére alkalmas lakás

A CSOK rendelet értelmében a támogatott ingatlannak a lakhatási igények kielégítésére alkalmasnak kell lenni. Ezt a hitelintézet a CSOK kérelem elbírálása során helyszíni szemle kertében, szemrevételezéssel vizsgálja.

Ha a helyszíni szemle során a hitelintézet megállapítja, hogy a lakás a lakhatási igények kielégítésére nem alkalmas, az igénylő a hitelintézet részére szakvéleménnyel igazolhatja a lakás lakhatási igények kielégítésére való alkalmasságát. A lakhatási igények kielégítésére való alkalmasságot igazoló statikai szakvélemény megléte esetén a lakhatási igények kielégítésére való alkalmatlanságra hivatkozással a hitelintézet nem utasíthatja el a kérelmet.

Fontos!

A banki értékbecslő által végzett helyszíni szemle megtörténtekor is teljesülnie kell a lakás lakhatóságával kapcsolatos feltételeknek (ivóvízellátás, egyedi fűtési mód). Ha tehát a vásárolandó lakást az igénylő szeretné felújítani, s az eladó hozzájárulásával a lakás felújítását a tulajdonba kerülés előtt megkezdi, ügyelnie kell fentiek teljesülésére. Ha az értékbecslő helyszíni szemléjekor nem teljesül az ivóvízellátásra vagy egyedi fűtésre vonatkozó előírás, a lakás nem fog megfelelni a lakhatási feltételeknek és a hitelintézet elutasítja a CSOK kérelmet.

Tulajdonszerzés a támogatott lakásban

A támogatott lakásban csak az igénylő szerezhet tulajdont. Házaspár, illetve élettársak igénylése esetén a lakásban mindkét félnek – bármilyen arányban – az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie.

Több lakásból álló osztatlan közös tulajdonú ingatlan vásárlása esetén a tulajdonszerzés mellett igazolni kell a CSOK-kal érintett lakásra vonatkozó használati megállapodással a támogatott személy kizárólagos használati jogának fennállását.

Kiskorú tulajdonszerzése

Ha a CSOK kérelem benyújtását megelőzően a kiskorú gyermek – az elhunyt szülő után – már korábban tulajdont szerzett, akkor az újabb lakásban – a gyámhatóság rendelkezésének megfelelő mértékben – a támogatott személy mellett a kiskorú gyermek is szerezhet tulajdont.

A támogatásra való jogosultságot nem érinti, ha a kérelem benyújtását követően az igénylő, illetve a támogatási szerződés megkötését követően a támogatott személy elhalálozása esetén, a lakásban annak egyenes ági rokona, házastársa vagy élettársa szerez tulajdont.

CSOK összege használt lakásvásárlás esetén

CSOK összege használt lakás vásárlás esetén
Gyermekek száma Minimális hasznos alapterület (lakás / lakóház) CSOK összege
1 40 m2 600.000 Ft
2 50 m2 1.430.000 Ft
3 60 m2 2.200.000 Ft
4 vagy több 70 m2 2.750.000 Ft

Hasznos alapterület: a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek alapterületének – a nettó alapterületnek csak azon része vehető figyelembe, ahol a belmagasság legalább 1,90 méter – összege:

  1. a) előszoba, közlekedő,
  2. b) nappali,
  3. c) hálószoba,
  4. d) étkező,
  5. e) konyha, étkezőkonyha,
  6. f) fürdőszoba,
  7. g) WC,
  8. h) kamra, tároló,
  9. i) gardrób,
  10. j) mosókonyha,
  11. k) kazánhelyiség és
  12. l) egyéb fűthető helyiség, ide nem értve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget

A lakás hasznos alapterületének kiszámításánál az igénylővel közös háztartásban élő és vállalt valamennyi gyermeket figyelembe kell venni, ideértve az igénylővel közös háztartásban élő azon gyermekeket is, akik után az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt már igénybe vettek.

Nem jogosult CSOK igénybevételére az igénylő aki, ha a jogszabály által előírtan figyelembe veendő gyerekszám szerinti legkisebb hasznos alapterületű lakásnál kisebbet vesz.

TB jogviszony

A CSOK jogosultsághoz legalább 180 napos TB jogviszony igazolás szükséges.

Az igénylő, együttes igénylés esetén legalább az egyik igénylő 30 napnál nem régebbi okirattal igazolja, hogy a CSOK kérelem benyújtásának időpontjában Tbj. 6. §-a szerint (magyar társadalombiztosítási rendszerben) biztosított, vagy a Tbj. 4. § 11. pontja szerinti kiegészítő tevékenységet folytató személynek minősül és legalább 180 napja – legfeljebb 30 nap megszakítással – folyamatosan

  1. a) a Tbj. 6. §-a szerint (magyar társadalombiztosítási rendszerben) biztosítottként szerepel, vagy
  2. b) a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó középfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat, a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytatott és erről büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban az oktatási intézmény azonosító adatait, a képzésre vonatkozó adatokat – ideértve a képzés kezdetét és várható befejezését is – tartalmazó nyilatkozatot tesz,
  3. c) kereső tevékenysége alapján valamely másik állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozott és ezt az illetékes külföldi hatóság vagy a nemzetközi szervezet által kiállított igazolással igazolja, vagy
  4. d) a Tbj. 4. § 11. pontja szerinti kiegészítő tevékenységet folytató személynek minősül.

A benyújtáskor szükséges, a magyar társadalombiztosítási rendszerben megvalósuló jogviszony kiváltható valamely másik állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet  társadalombiztosítási rendszerének hatálya alatt fennálló biztosítotti jogviszonnyal, ha ezt az igénylő – házastársak, fiatal házaspár vagy élettársak esetén legalább az egyik fél – az illetékes külföldi  hatóság vagy a nemzetközi szervezet által kiállított igazolással igazolja, valamint teljes bizonyító erejű magánokiratban vállalja, hogy a CSOK szerződés megkötését követő 180 napon belül a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosítottá válik.

A NAV a CSOK igénylésekor vállalt, e kötelezettség teljesülését valamennyi támogatott személynél hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja.

Mentesül a TB jogviszony igazolása alól az igénylő, ha végleges határozat alapján gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részül.

További tudnivalók CSOK-kal történő lakásvásárlás esetén:

  • A támogatás akkor igényelhető, ha az eladó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa. Ha az eladó jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó, az igénylő nem lehet vele tulajdonosi kapcsolatban álló magánszemély.
  • Az igénylőnek vállalnia kell, hogy az adásvételi szerződésben meghatározott vételárat az eladó által megjelölt – a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott – fizetési számlára vagy pénzügyi intézmény által vezetett, kölcsöntartozást nyilvántartó technikai számlára teljesíti. A vételár legfeljebb 10%-a teljesíthető készpénzben.

CSOK kérelem benyújtásának határideje lakásvásárlás esetén

A CSOK kérelem használt lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül nyújtható be.

A hitelintézeteknek a CSOK kérelmet lakásvásárlás esetén 30 napon belül el kell bírálniuk.

CSOK folyósítása lakásvásárlás esetén

A folyósítás a támogatási szerződés megkötését és az önerő maradéktalan megfizetését követően, a vételár utolsó részeként, az eladó adásvételi szerződésben meghatározott számlaszámára, egy összegben történik.

Kötelezettségek CSOK folyósítást követően

A támogatott személynek a CSOK folyósítást követő, alábbi előírásoknak kell eleget tenniük:

  • A támogatott személyeknek és azon gyermekeknek, akikre tekintettel a CSOK folyósításra került, a folyósítást követő 10 évig kell életvitelszerűen a vásárolt lakásban lakniuk. Ezt a folyósítást követő 90 napon belül lakcímkártyával kell igazolni a hitelintézet felé.
  • A 10 éves elidegenítési és terhelési tilalom idején a lakásra a támogatott személynek lakásbiztosítással kell rendelkeznie.
  • A vásárolt lakásra a CSOK szerződés megkötését követő 10 évig terjedő időszakra az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. Az állam javára szóló jelzálogjog ranghelyét csak a CSOK-kal vásárolt lakásra felvett lakáscélú hitelintézetik lakás-takarékpénztári kölcsönt biztosító jelzálog ranghelye előzheti meg.
  • A tilalom lejáratáig a CSOK-kal érintett lakásban harmadik személy öröklés révén szerezhet tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot, illetve közérdekű használati jog kerülhet bejegyzésre.

CSOK utóbb született gyermek esetén

Amennyiben az igénylő a használt lakás vételárának megfizetéséhez lakáscélú hitelintézeti kölcsönt és meglévő vagy vállalt gyermekére tekintettel vissza nem térítendő támogatást is igénybe vett, úgy a kölcsönszerződés aláírását követően (vállalás esetén csak a gyermekvállalás teljesítését követően) született gyermeke után is igényelheti a CSOK-ot.

A lakáscélú hitelintézeti kölcsön megkötésének időpontjában hatályos jogszabályi feltételek mellett, a támogatás a kölcsönnel vásárolt lakást terhelő, a még fennálló (fel nem mondott) lakáscélú hitelintézeti kölcsöntartozás csökkentésére használható fel. Az utóbb született gyermek utáni CSOK összege gyermekenként 400.000 Ft.

A kedvezmény kizárólag a CSOK elbírálására jogosult hitelintézetnél felvett és fennálló lakáskölcsön csökkentésére számolható el.

Segítünk az ügyintézésben

Kérje szakértőnk visszahívását, segítünk a CSOK és hitel ügyintézésben!

Visszahívást kérek

Használt lakásra elérhető CSOK igényléssel kapcsolatos gyakori kérdések

  • Hány napon belül kell bejelentkezni a CSOK-os lakásba?
    A CSOK-kal vásárolt lakásban a CSOK folyósítását követő 90 napon belül állandó lakóhelyet kell létesíteni. Ezt a hitelintézet felé a lakcímkártya bemutatásával igazolni is szükséges.
  • Ápolási díjra igényelhető a CSOK?
    Nem szükséges TB jogviszony igazolás benyújtása, ha az igénylő végleges határozat alapján ápolási díjban részesül.
  • Illetékmentes a lakásvásárlás, ha csak 1 gyermek után igénylünk CSOK-ot?
    2021. január elsejétől megkötött adásvételi szerződések esetén a lakásvásárlás abban az esetben is illetékmentes, ha a támogatott személyek 1 gyermek után igénylik a CSOK-ot.
  • Egyedülállóként is igényelhető a CSOK 1 gyermekre?
    Egyedülálló személyek is jogosultak lehetnek CSOK-ra, ha megfelelnek a jogosultsági feltételeknek. A használt lakásvásárlásra vonatkozó CSOK feltételekről részletes leírás IDE kattintva olvasható. A CSOK igényléshez szükséges dokumentumokról IDE kattintva tájékozódhat.…További részletek
  • Végrehajtás alatt álló ház vásárlására igényelhető CSOK?
    Végrehajtás/árverezés alatt álló családi ház vásárlása speciális esetén. A legtöbb bank ezt a hitelcélt nem finanszírozza. Van azonban olyan pénzintézet, ahol meghatározott feltételek mellett megoldható lehet a finanszírozás.
  • Tulajdoni hányad megvásárlására igényelhető a CSOK?
    Az igénylő résztulajdonában lévő lakóingatlan esetén az ingatlan további tulajdonrészeinek megvásárlásához a CSOK nem igényelhető. A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) használt lakás vásárlása esetén ugyanis az ingatlan 100%-os tulajdoni hányadának…További részletek
  • CSOK-os lakásba nagyszülő létesíthet állandó lakcímet?
    Információink szerint a támogatott személy nem szegi meg a CSOK rendeletben foglalt előírásokat, ha a támogatott ingatlanban közeli hozzátartója állandó lakcímet létesít.
  • Igényelhető a CSOK zártkert, kivett lakóház esetén?
    A vonatkozó kormányrendelet értemében a CSOK olyan ingatlan finanszírozásához vehető igénybe, amely az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakás megnevezéssel van nyilvántartva. Megfelelő a zártkerti ingatlan is abban az esetben, ha a tulajdoni…További részletek
  • CSOK lakcímbejelentés esetén tartózkodási helyet létesíthetünk másik lakásban?
    A CSOK folyósítását követő 90 napon belül állandó lakcímet kell létesíteni a CSOK-kal vásárolt használt ingatlanban. Vannak azonban bizonyos élethelyzetek, amikor nem szegünk CSOK szabályt, ha nem a támogatott ingatlanban…További részletek
  • Mennyi a CSOK visszafizetés, ha 1 vállalt gyermek nem születik meg?
    Amennyiben az igénylő meglévő és vállalt gyermek után igényel CSOK-ot és a vállalt gyermek nem születik meg, visszafizetési kötelezettség keletkezik. Azonban csak a meg nem született gyermekre eső támogatási összeg…További részletek
  • Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
    Visszajelzés
    4.7K hozzászólás
    Inline Feedbacks
    Minden hozzászólás megtekintése

    Érdeklődni szeretnék, hogy ha a csok igénybevétele előtt lehetőségünk nyílik beköltözni az ingatlanba, amelyre a csokot igénybe vesszük, akkor a lakcîmkártya a régi lakás,amire van lakcîmkártyánk használható az igénylésnêl vagy már az új házra kell bejelentkezni és az új címet megadni?

    Tisztelt szakértő!
    Akkor ha jól értelmezem most eladnék egy ingatlant! Kettő hónap múlva szeretnék vásárolni egy használt ingatlant csok segítségével! Akkor annak az összegét már nem kell beforgatnom az új használt ingatlanba?
    Köszönöm előre is a választ!

    Tisztelt Hitelnet.hu!
    Kérdésem az lenne, ha 3 meglévő gyermekem van, de az általam vásárolni kívánt lakás 58 m2, így a négyzetméter korlátozás miatt csak 2 gyermek után tudok CSOK-ot igénybe venni, akkor a harmadik gyerek, akire CSOK-ot nem vettünk fel is kaphat állandó lakcímet ebben a lakásban vagy 3 gyereknél, ha 3-nál kevesebb gyermek után veszem fel a CSOK-ot, akkor is meg kell lennie a 60 m2-nek?
    Illetve ha 3 gyermek után veszek igénybe CSOK-ot egy 60-69 négyzetméteres lakásra, de később születik egy most még nem tervezett 4. gyermek, aki értelemszerűen ugyanitt lakna, akkor ez esetben szerződés szegést követek el, és jogtalan a CSOK?
    Válaszukat előre is köszönöm!
    Üdvözlettel:
    Gergő

    CSOK-ra vásárolt ingatlanba bejelentkezhetnek-e a szüleim tartózkodási helyként hivatalosan? Állandó lakcímmel rendelkeznek.

    Tisztelt Hitelnet.hu!
    A kérdésem a következő: eladtam a házam 16,7 millióért, de csak olcsóbb ingatlant tudok venni! (Végrehajtást szeretnék kifizetni 2,6 milliót.) 5 éven belül értékesítettem a házam.
    Jól értelmezem, hogy ha csokot igénylem a (használt) házra, (két gyermekre 1.430.000), amit szeretnék megvásárolni, akkor nincs továbbforgatási kötelezettségem?
    Köszönöm válaszukat.

    3 gyerekkel egyedülállóként falusi csokkal vennék házat. A ház ára 5 millió forint. A feltételeknek megfelelek. Megkapom rá a teljes 5 milliót vagy ebből is felét felújításra kell használni?

    A jogszabály szerint a CSOK képes használt lakásnak rendelkeznie kell “főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel”
    Ez pontosan mit jelent? Tűzhely szükséges a lakásban, vagy elegendő, ha a konyhában van a gázkiállás előkészítve a gáztűzhely számára? Esetleg egy villanyrezsó elfogadható tűzhely helyett?

    Szeretnék venni egy ingatlant. Városban található az ingatlan. Sajnos nem a főépületben található a konyha meg a fürdőszoba, hanem egy másik épületben.
    Az lenne a kérdés, hogy erre fel lehet venni ugyanúgy a csokot?

    Családi házat vennénk, az előtér be van üvegezve, nincs a tervrajzon, CSOK/lakáshitel igényelhető?
    A szennyvíz nincs bevezetve, csak akna van, viszont az adásvételire meglenne a rákötési engedély.
    Az ivóvízmérő, az osztott telken, de külön helyrajzi számú, szomszéd aknájában van belehelyezve.
    A melléképület, mely nem lakóépület, nem szerepel a tervrajzon, kizárólag a lakóingatlan.
    A kérdésem az lenne, érdemes-e, a lakáshitel/CSOK felülvizsgálatát kérni egyáltalán?

    Jó napot,
    Az lenne a kérdésem, hogy a gázszilikát házra is megadjátok a CSOK hitelt?
    Mai neve ugye YTONG, de régen még gázszilikátnak csúfolták.

    Tisztelt Hitelszakértő!
    Érdeklődnék, hogy a mi esetünkben felvehető-e a CSOK + hitel 2 gyermek után használt lakásra:
    – a ház amit megvásárolnánk félkész állapotban van, burkolatok, fűtőtestek hiányoznak, még senki nem lakott a házban, de a használatbavételi engedély már több éve megvan az ingatlanra. Villamosság kész van. Természetesen szeretnénk lakhatóvá tenni a házat, de ahhoz előttem meg kell vennünk.
    Ilyen esetben felvehető a CSOK + Hitel (összesen számításaim szerint: 1.430.000 Ft. + 10.000.000 Ft)?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Zsófia

    Tisztelt Hitelszakértő,
    Ha egy gyermekünk van és a családot nem szeretnénk újabb gyermek vállalással bővíteni, használt ház vásárlás esetén jól értelmezem, hogy 600 ezer Ft CSOK-ot lehet igényelni? A házvásárlás után így nem kell illetéket fizetni, ha a CSOK igénybe lett véve? (Fentebb olvastam ilyent, igaz ott használt lakásra volt írva). Ez az illeték a CSOK-ra, vagy a vagyonszerzésre vonatkozik?
    Előre is köszönöm válaszát,
    János

    Tisztelt Hitelszakértő!
    Adott egy használt felújítandó családi ház, melyet megvennénk csok + csok hitel + lakáshitel kombinációból (önerő a babaváró). A házban a vezeték kiállások vannak meg, fűtőtestek, szaniterek, konyhabútor hiányzik.
    Csok igényelhető ilyen esetben a vásárlásnál?
    Köszönöm a válaszát.
    Anita

    Használt lakás vásárlásra 2017-ben kaptam 2 gyerek után 1,43 MFt-ot.
    2021-ben vettem egy másik ingatlant. A támogatott lakást meg szeretném tartani. A nemrég vásárolt családi házat fel szeretném újítani és igénybe venni az otthon felújítási támogatást. Be kell oda jelentkeznem állandó vagy ideiglenes lakcímmel? Át tudom vinni a korábban kapott támogatást a később vásárolt ingatlanra? Igénybe tudom venni így a lakásvásárlási illetékmentességet?

    Használt házat vásároltunk. A csokot 2 gyerekre azért nem fizeti ki a bank, mert a főépülethez lett a kazán hozzátoldva és nincs az alaprajzon.
    Mi a teendő? Tervezés? Engedélyeztetés? Mennyi idő vajon?

    4.7K
    0
    Tedd fel kérdésed vagy szól hozzá a témához!x