Hírek, újdonságok

Mi változott az új CSOK-ban 2016-tól?

Kihirdetésre került az új CSOK rendelet, mely 2016. január elsejétől lesz hatályos. A korábbihoz képest számos új dolog jelent meg a szabályozásban, melyekről az alábbiakban nyújtunk tájékoztatást. Emelkedett a CSOK összege A használt lakás esetén elérhető támogatási összeg mintegy 10%-kal emelkedett. Új lakás esetén a két gyermek után járó kedvezmény összege duplájára nőtt, míg a legalá...

3 gyermek után akár 10 millió forint CSOK járhat a jövőben (Folyamatosan frissítve)

Mint ahogy arról a korábbi hetekben már hallhattunk, a kormány tervei között szerepel az otthonteremtéshez nyújtott kedvezmény szélesítése. Most már konkrét információk is napvilágra kerültek ezzel kapcsolatban, melyek az alábbiakban olvashatók. 10 millió forintos támogatás 3 gyermek után Új építésű lakás vásárlása esetén 10 millió forint összegű, vissza nem térítendő állami támogatásban ré...

CSOK és hitel folyósítása különböző hitelintézeteknél történő igénylés esetén

Azok számára, akik a családok otthonteremtési kedvezményét szeretnék igénybe venni, fontos információ, hogy a CSOK folyósítása a finanszírozás utolsó fázisában történik. Nem jelent ez problémát akkor sem, ha a CSOK mellett lakáskölcsön is felvételre kerül. De mi a folyósítás menete akkor, ha az ügyfél a kedvezményt és a kölcsönt két különböző hitelintézetnél igényli? Ennek néztünk most utána. Mik...

Energetikai tanúsítvány, és amit vele kapcsolatban tudni kell

CSOK igénylés esetén a célingatlan energetikai teljesítőképességét úgynevezett energetikai tanúsítvánnyal kell igazolni. Mi az az energetikai tanúsítvány? Miért van rá szükség? Hogyan juthatunk hozzá? Nézzük meg mit is kell feltétlenül tudni erről a dokumentumról! Mi az energetikai tanúsítvány? Az energetikai tanúsítvány egy olyan dokumentum, amely egy lakóingatlan energiafogyasztását tartal...

Így kaphat a CSOK mellé illetékkedvezményt

Az minden lakásvásárló számára nyilvánvaló, hogy az ingatlanszerzés illetékfizetési kötelezettséggel jár. Kevesek számára lehet azonban ismert, hogy CSOK igénybevétele esetén a lakásszerző illetékkedvezményben részesülhet. Erről és a hivatalos nevén visszterhes vagyonátruházási illetékről olvashat az alábbi bejegyzésünkben! Illetékkedvezmény CSOK igénybevétele esetén A hatályos illetéktörvény al...

Így válthatja kedvezőbbre nem lakáscélú hitelét!

Számos bank kínál kedvező hitelkiváltási lehetőséget azoknak az ügyfeleknek, akik meglévő lakáscélú jelzáloghitelük havi törlesztő részletét szeretnék csökkenteni. De mit tehet az az adós, aki nem lakáscélú, hanem szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkezik? Pénzügyi partnereinknél kedvező hitelkiváltási lehetőség kínálkozik azok számára is, akik meglévő szabad felhasználású hitelük kamat...

Mennyi önerőre lesz szükség, ha valóban megemelik a CSOK összegét?

Ha a jövőben valóban nem veszik figyelembe a CSOK összegének számításánál a célingatlan energetikai minősítését, s minden támogatott személy magasabb összegű CSOK-ra lesz jogosult, akkor csökkenhet a lakásvásárlás esetén elvárt önerő mértéke. Most annak néztünk utána, hogy mit jelent ez konkrét számokban! 1. Példa Első példánkban azt vizsgáljuk, hogy egy viszonylag kisebb értékű lakás esetéb...

Emelkedhet a CSOK összege?

A július elseje óta elérhető CSOK szabályozásban változások lehetnek a jövőben. Könnyített feltételekkel lesz elérhető a támogatás, ha a kormány tervei elfogadásra kerülnek. Így többek számára megvalósulhat az otthonteremtés. Lássuk miben áll a változás! CSOK – energetikai minősítéstől függetlenül A CSOK összegét jelenleg 3 tényező határozza meg: a gyermekek száma, a lakás hasznos alapterüle...

További „apróbetűs” kérdések és válaszok a CSOK-ról

Korábbi cikkünk folytatásaként a CSOK ügyintézés során felmerülő, kevésbé ismert kérdéseket és válaszokat vitatjuk meg, melyek a jövőben CSOK-ot igénylő ügyfelek számára lehetnek hasznosak. Mikor nyújtható be a CSOK kérelem, ha most adtuk el meglévő lakásunkat? Mivel a CSOK rendelet rögzíti, hogy az igénylőknek, valamint a velük együtt költöző családtagoknak a kérelem benyújtásának időpontjá...

5 „apróbetűs” kérdés és válasz a CSOK-ról I.

Lassan 4 hónapja nyújtatjuk be CSOK kérelmünket a hitelintézetekhez. Ezen idő alatt némi tapasztalatot szerezhettünk a CSOK szabályok gyakorlatban történő alkalmazásáról, amit most megosztunk olvasóinkkal. 1.Jogosult lehet-e CSOK-ra az, aki korábban már igénybe vette a szocpolt, de azt visszafizette? A vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a családok otthonteremtési kedvezményét ugyanazon g...

Hogyan változhat hitelkamatunk a futamidő alatt?

A február óta hatályos Fair Bank törvény szabályozza, hogy a pénzintézetek milyen típusú hitelkamatot alkalmazhatnak, illetve a kamatváltoztatásnak milyen módszerei lehetnek. Sokak számára ismert a fix és a referenciakamat alapú árazás, de kevesen tudják azt, hogy ez utóbbi konstrukció esetén miért is kell körültekintően eljárni hitelfelvétel során. Most megmutatjuk! Milyen típusú kamattal igén...

Egyedülálló szülő hogyan igazolhatja a gyermekelhelyezést CSOK igénylésnél?

A gyermekelhelyezés kérdésének CSOK igénylésnél akkor van jelentősége, ha korábbi házastársi vagy élettársi kapcsolatból született gyermek után szeretnénk igénybe venni a kedvezményt. Mivel a témával kapcsolatban számos kérdést kapunk, megnéztük, hogy az egyes hitelintézetek milyen módon kérik igazolni azt, hogy a gyermek az igénylő eltartásában van. Hogyan igazolhatjuk elvált szülők gyermekéne...

Így változik a CSOK októbertől

Az október másodikától hatályossá váló módosító rendelkezések jelentős változásokat nem hoznak a CSOK szabályozásban, inkább csak kiegészítik, egyértelműsítik az eddigi eljárási szabályokat. Lássuk, konkrétan melyek a legfontosabb változások! Értelmező rendelkezések A módosuló kormányrendelet pontosan kifejti mit értünk hasznos alapterület és komfortos, összkomfortos lakás alatt. A hasznos ...

Ki kaphatja meg a CSOK igényléshez szükséges TB jogviszony igazolást?

Az igénylőknek, több feltételnek is meg kell felelniük ahhoz, hogy jogosultak legyenek a Családok otthonteremtési kedvezményére (CSOK). Az egyik ilyen előírás a legalább 180 napos társadalombiztosítási jogviszony igazolása, amelyben legfeljebb 30 nap megszakítás lehet. Olvasóink gyakran teszik fel nekünk azt a kérdést, hogy kiadható-e számukra ez az igazolás. Most összefoglaljuk, ki kaphatja meg a...

Mennyibe kerül a családoknak a CSOK?

A gyermekek számától és a lakás hasznos alapterületétől függően 600.000 és 10.000.000 Ft között lehet az elérhető CSOK összege. Kérdés, hogy mennyibe kerül az igénylőnek mindez? Annak jártunk utána, hogy CSOK ügyintézés esetén milyen költségekre számíthatunk! CSOK költségek tekintetében van egy meghatározó tényező, még pedig az, hogy a kedvezményt önmagában igényeljük, vagy lakáshitelt is veszü...

Az utólagos CSOK legfontosabb szabályai

Akik valamilyen oknál fogva kimaradtak az elmúlt évek lakástámogatási rendszeréből, azok számára fontos téma lehet az utólagos CSOK kérdése. Igényelhető-e visszamenőleg a támogatás, ha a lakásszerződéskor nem éltünk vele? Milyen feltételek mellett lehetünk jogosultak a kedvezményre a lakásszerzést követően? Ügyfeleink nagyszámú érdeklődésre tekintettel lássuk, mit kell tudni az utólagos támogatás ...

Lakásvásárlás CSOK-ból és hitelből, önerő nélkül?

A két hónapja igényelhető CSOK sokaknak segíthet az otthonteremtésben. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, viszonylag kis értékű (2-3 millió forint) lakóházak esetében lehetőség nyílhat csak a CSOK-ból történő lakásvásárlásra is. Most annak néztünk utána, hogy vajon azok, akiknek nincsen megtakarítása, de rendelkeznek rendszeres jövedelemmel, lakáshoz juthatnak-e készpénz nélkül, csak CSOK ...

Folyamatban a forinthitelek elszámolása

Augusztus elsejétől várhatják a banki elszámolásokat azok az ügyfelek, akik 2004. május 1. és 2014. július 19. között vettek fel forinthitelt vagy ténylegesen devizában törlesztett hitelt, és e szerződések lezárása 2009. július 27. előtt még nem történt meg. Az elszámolási kötelezettség hozzávetőlegesen 3,5 millió forinthitelt és 1,7 millió devizahitelt érint. Lássuk a legfontosabb kérdéseket és v...

Így kell számolni CSOK igénylésnél, ha volt 5 éven belül eladott lakásunk

Sokak számára nem tisztázott a kérdés, hogy a CSOK csak az első lakás megszerzéséhez vehető igénybe, vagy akkor is jogosultak lehetünk rá, ha van már ugyan lakásunk, de szeretnénk eladni és másikat venni helyette. Cikkünk megadja a választ e kérdésre a leggyakrabban előforduló helyzetek bemutatásával. Jár a CSOK, ha nem az első lakásunkat vásároljuk? A CSOK nemcsak az első lakásszerzéshez ve...

Így vásárolhat lakást csak CSOK-ból!

Mióta több bank is megerősítette, hogy a CSOK összegét önerőként veszi figyelembe, számos érdeklődés érkezik Szakértőinkhez azzal kapcsolatban, hogy csak a CSOK összegét felhasználva, további önerő és hitel nélkül megvalósulhat-e a lakásvásárlás. Jó hír azok számára, akik viszonylag kis értékű lakóingatlant kívánnak vásárolni, s nincsen megtakarításuk, hogy valóban lehetséges a csak CSOK-ból törté...

Nincs túl sok idő az elszámolással érintett hitelek kedvező kiváltására!

A deviza alapú hitelek elszámolása, forintosítása az elmúlt hónapokban megtörtént. A szerződések módosulását követő 60 napon belül az érintett ügyfelek díjmentesen felmondhatják hitelszerződésüket. Aki ezzel a lehetőséggel élve  kedvezőbbre szeretné váltani meglévő hitelét, annak már csak néhány napja maradt. Nézzük, mire kell figyelni, ha az utolsó pillanatot szeretnénk kihasználni arra, hogy ked...

Önerőként veszik figyelembe a bankok a CSOK-ot!

A július 1.-jétől hatályos CSOK rendelet legfontosabb feltételeiről, kérdéseiről, az eljárási szabályokról hetek óta folyamatosan tájékoztattuk olvasóinkat. A leggyakrabban feltett kérdés az volt, hogy önerőnek számít-e a CSOK? A válasz sokáig váratott magára, de most megérkezett! A finanszírozási arányok tekintetében mindenképpen különbséget kell tennünk az alapján, hogy már meglévő vagy válla...

Ezek a dokumentumok szükségesek CSOK igényléshez 2018-ban

Mi változott 2018-ban? A CSOK rendelet legutóbbi, 2018. március 15.-től hatályos módosítása - melyekek a benyújtandó dokumentumok listáját érinti - a következők: Adminisztratív terhek csökkentése Az igénylő eldöntheti, hogy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan büntetőjogi felelősség vállalásával tett nyilatkozattal VAGY dokumentumokkal igazolja a kedvezményre való jogosultság fe...

Mire elég a minimálbér hitelfelvételnél?

A bankok hitelkihelyezése évek óta jövedelemvizsgálatot követően történik, amit törvényi előírás alapján kötelező elvégezniük. Idén január elsejétől a jövedelemvizsgálat során a hitelintézetek a Jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM) alkalmazzák. A legtöbb pénzintézet tájékoztatója alapján a hiteligénylés alapfeltétele legalább a mindenkori minimálbér összegét elérő jövedelem igazolása. A...

Családi ház bővítésére valóban csak félszocpol (félCSOK) jár?

Aki meglévő lakóingatlanához még egy szobát szeretne hozzáépíteni vagy beépítené a tető-teret, annak már csak pár hetet kell várnia, s elérhető lesz a gyermekek után igényelhető állami támogatás, a CSOK. A CSOK összegét illetően azonban érdemes részletesen tanulmányoznunk a vonatkozó kormányrendeletet, ugyanis nem biztos, hogy a gyermekek száma, a lakás hasznos alapterülete és energetikai minősíté...

Mi lesz az árfolyamgátas hitelekkel forintosítás után?

A korábbi években sokan éltek a deviza alapú hitelekhez kapcsolódó árfolyamrögzítés lehetőségével. Most kérdésként merül fel, hogy a forintosítás, illetve az elszámolás milyen hatással van ezekre a hitelekre. Mennyi lesz a forintosítás után fizetendő havi törlesztés? Mi lesz a gyűjtőszámlán lévő tartozással? Ennek néztünk utána! Az árfolyamgátas hiteleket is érinti a forintosítás? Az árfolya...

Régebbi forinthitelünket is kedvezőbbre tudjuk most cserélni?

Napjainkban aktuális téma a hitelkiváltás. Kimondottan a forintosított hitelek kiváltását célzó, újonnan megjelent hitelkonstrukciókat kedvező kamattal kínálják a pénzintézetek. De vajon csak a forintosított hiteleket éri meg kiváltani vagy azok a hitelesek is jól járhatnak a kiváltással, akik korábban már eleve forint alapú hitelt vettek fel? Ennek jártunk most utána a Hitelnet.hu Szakértőinek se...

Lehet, hogy Ön is jogosult utólagos szocpolra? Változott a kormányrendelet!

Az utólagos szocpol kérdése sokakat foglalkoztató téma. Mindig aktuális kérdés, hogy kik és milyen feltételekkel lehetnek jogosultak rá egy-egy lakásszerzést követően született gyermekük után. A lakásépítési kedvezményt (LÉK) szabályozó kormányrendelet a közelmúltban változott, s az utólagos szocpol most azon támogatott személyek számára is elérhető lehet, akik korábban kimaradtak a jogosultak kör...

Kimaradtunk a forintosításból, kiválthatjuk deviza alapú hitelünket kedvezőbbre?

Azokat a hiteleseket, akik 2004. május 1. előtt vették fel lakáshitelüket, nem érinti az elszámolás és a forintosítás. Ezekben az esetekben nem jár visszatérítés és nem került sor a kölcsön forintosítására sem. Annak jártunk utána, hogy ebben az esetben érdemes-e megválni a deviza alapú hiteltől vagy jobban járunk, ha maradunk az árfolyamkockázat veszélyét továbbra is magába rejtő deviza alapú kon...

Drágább, de kiszámítható vagy az olcsóbb, de kockázatos lakáshitelt válasszuk?

Lakáshitel igénylésekor egyre több olyan hitelkonstrukcióval találkozhatunk, amelyet hosszú távon fix törlesztő részleteket kínálnak a bankok. Emellett természetesen továbbra is elérhetők a rövidebb kamatperiódusú kölcsönök, melyek kamata alacsonyabb, viszont rövidebb időközönként változhat a havi törlesztés, tehát nem garantált a változatlan törlesztő részlet hosszú távon. Kérdés az, hogy mel...

Önerőnek számít a megelőlegező CSOK?

A lakásvásárlás előtt állók számára nagy jelentőséggel bír az a kérdés, hogy a lakás vételárának banki finanszírozása esetén a július elsejétől elérhető CSOK önerőként vehető-e figyelembe. Mint ahogy arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a meglévő gyermekek után adható kedvezmény önerőnek számít, de mi az eljárás akkor, ha vállalt gyermek után szeretnénk igénybe venni a megelőlegező CSOK-ot. ...

Így vásárolhat majd lakást CSOK-ból önerő nélkül!

Használt lakás vásárlásához július elsejétől lesz igényelhető a Családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK), de már eddig is rengetek olvasói levelet kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek után nyújtott kedvezményt a bankok önerőként fogják-e figyelembe venni? CSOK – önerő vagy teher? Nagy segítség lehet a családok számára a CSOK, ha valóban az önerőt növeli, hiszen így támogatásból és hit...

Ezeket a határidőket jó tudni elszámolás, forintosítás esetén

Az elszámolásról, forintosításról tájékoztató levelek kézhezvételének időpontjához számos további határidő kapcsolódik. Nem árt tudni, milyen határidőre kell figyelni, ha kíváncsi az elszámolás részleteire, ha nem kíván élni a forintosítással, vagy ha ki szeretné váltani a forintosított hitelét. Ezeket vesszük most sorra. Elszámolással kapcsolatos határidők Ha az elszámolással nem értünk eg...

Hogyan kaphatok visszatérítést haszongépjármű vásárlásához felvett hitelem után?

Az elszámoló levelek kézhezvétele után számos visszajelzés érkezett hozzánk. A legtöbb ügyfél arra kíváncsi, vajon jogosan járt-e el a pénzügyi szolgáltató, amikor elszámoló levelében arról tájékoztatta, hogy a 2004. május 1. és 2014. július 19. közötti időszakban felvett deviza alapú autóhitele után azért nem jár visszatérítés, mert haszongépjárművet vásárolt. Utánajártunk annak, hogy ez valóban ...

A jól fizető adósok nagyobb visszatérítést kaphatnak?

A 2004. május 1. után kölcsönszerződést kötött, és azóta is élő, vagy 2009. július 26. után lezárt hitelszerződéssel rendelkező ügyfelek ezekben a napokban, hetekben szembesülhetnek azzal, hogy valójában mekkora összegű visszatérítésre jogosultak, vagyis mennyivel csökken fennálló tartozásuk, illetve ténylegesen mennyi pénz jár nekik vissza. Valóban nagyobb összegű visszatérítést kapnak a mindvégi...

Az elszámolás speciális esetei (Nemzeti Eszközkelező, kedvezményes végtörlesztés)

A 2004. május 1. és 2014. július 19. között kötött fogyasztói kölcsön- és lízingszerződéseken belül vannak olyan speciális esetek, melyek elszámolásáról érdemes néhány szót ejteni. Mi az elszámolás módja, ha kölcsönünket már átvette a követeléskezelő, lakásunkat megvásárolta a Nemzeti Eszközkezelő vagy éppen kedvezményes árfolyamon végtörlesztettünk? Lezárt, de követeléskezelőnek átadott hitelek ...

Nekem forint alapú hitelem volt, én mikor kapok elszámolást?

A deviza alapú hitelt felvett ügyfelek részére április 30-ig folyamatosan küldik a pénzügyi szolgáltatók az elszámoló leveleket. De mire várhatja elszámolását az az adós, aki nem deviza, hanem forint alapú hitelt vett fel? Érinti a visszatérítés a forinthiteleseket? A forinthitelesekre is vonatkozik az elszámolás? Az elszámolás a forinthitelesekre is vonatkozik, ők azonban csak az egyoldalú ...

Forintosított hitelek kiváltása - Megéri?

Március elsejétől megkezdték a hitelintézetek az elszámoló levelek kiküldését, ami jelenleg is tart. Az érintett ügyfelek az elszámolással egyidejűleg forintosított jelzáloghiteleik kondícióit, az új hitel kamatát, valamint a várható törlesztő részlet nagyságát is megismerhetik. De mit tehet az az adós, aki nincs megelégedve az új konstrukcióval, akinek a forintosítás a várt törlesztő részletnél m...

Megkaptam az elszámolást, most mi a teendőm?

A legtöbb hitelintézetnek a deviza alapú hitelek vonatkozásában március 1. és április 30. között, forint- és devizahitelek esetén pedig szeptember 1. és október 31. között kell postára adnia az elszámolást. Ha Ön megkapta már bankjától a levelet, felmerül a kérdés, hogyan tovább? Mi a teendő, ha egyetért a levélben foglaltakkal és mit tehet, ha vitatja azt, esetleg nem kapta meg a várt elszámolást...

Forintosítás, elszámolás: mai naptól kezdődik a tájékoztatók kiküldése

Az elszámolásra és forintosításra vonatkozó tájékoztatókat március 1. és április 30. között kell kipostázniuk a hitelintézeteknek. Az alábbi összefoglalóból áttekintést nyerhet az elszámolás és forintosítás valamennyi részletéről: kik az érintettek, melyek a legfontosabb határidők, milyen költségek merülhetnek fel, milyen árfolyamon váltják át a hiteleket, érdemes-e devizában maradni, milyen a for...

Ezeket a mutatókat jó ha ismeri hitelfelvétel előtt

Január elsejétől két újabb mutató alkalmazásával szembesülhetnek a hitelt felvenni szándékozók. Az egyik a Jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM), a másik a Hitelfedezeti Mutató (HFM). Milyen célt szolgál e mutatók alkalmazása? Hogyan befolyásolja a hitelhez jutást? Milyen irányban változott a banki hitelbírálat január óta? Az újabb szabályozásnak köszönhetően kevesebb vagy több hitelhez j...

Ilyen változásokat hozott a Fair Bank törvény a lakáshiteleknél

A Fair bank törvény február 1. óta hatályos rendelkezései alapján új szabályok kerültek bevezetésre, amelyek a jelzáloghitelezési folyamat és a hiteltermékek némi változtatását tették szükségessé. Mindennek célja, hogy a leendő adósok felelős döntést tudjanak hozni a hitelfelvétel során. Az ügyfelek átfogó, reprezentatív példával alátámasztott, írásbeli és szóbeli tájékoztatásból ismerhetik meg az...

Hitelfelvétel előtti tájékoztatási kötelezettség 2015. február 1-től

Egy 2014. december 31-én megjelent és 2015. február 1-től hatályos NGM rendelet rögzíti a hitelközvetítők és bankok által a hiteligénylők részére nyújtandó, jelentősen szigorított tájékoztatási kötelezettséget, illeszkedve ezáltal a Fair Bank törvény rendelkezéseihez. Az elmúlt évek negatív tapasztalatai alapján a cél egyértelmű, a felelős hitelfelvevői magatartás erősítése. A hitelközvetít...

Így változott az otthonteremtési kamattámogatás 2015-től!

Az otthonteremtési kamattámogatás keretében nyújtott lakáshitel kérelmek benyújtási határideje 2014. december 31. volt. Ezzel azonban nem szűnt meg ez a fajta finanszírozási mód, hiszen az Otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendelet némi módosítással ugyan, de 2015. január elsejei hatállyal ismét elérhetővé tette a kamattámogatott hiteleket. Milyen célra kaphatunk otthonteremtési laká...

Előzetes hitelbírálat 6 hónapra érvényes igazolással

A Hitelnet.hu irodáiban banki partnereinkkel együttműködve előzetesen megvizsgáljuk ügyfeleink hitelképességét, melyről egy fél évre érvényes hitelbírálati igazolás is készül. Miért érdemes előzetes hitelbírálatot kérni hitelfelvétel előtt? Az előzetes hitelbírálatnak köszönhetően már a hitelkérelem benyújtása előtt tájékozódhatnak az ügyfelek hitelképességükről, a lehetőségeiknek megfelel...

Ennyit spórolhat lakáshitel felvételénél 2015-ben

Az MNB nemrégiben megjelent statisztikái szerint 2014 második felében tovább folytatódott a lakáshitelek kamatainak csökkenése. Novemberben az átlagos hitelkamat már csak 5,95 % volt, ami ami több, mint 1 %-os éven belüli csökkenést jelent. Forrás: MNB Az aktuálisan elérhető legkedvezőbb hitelkamatokat természetesen megtekintheti hitelkalkulátorunk segítségével, ahol a hazai bankok legk...

Kérdése van?

Kattintson ide és tegye fel

Szakértőink eddig 52062 kérdésre válaszoltak.

Iratkozz fel hírlevelünkre!