Tisztelt Szakértő!

Tavaly decemberben a kormány arra ösztönözte a közalkalmazottakat, hogy minden lehetséges forrást igénybe véve éljenek a végtörlesztéssel. Ezzel szerettünk volna élni mi is, ezért elhatároztuk, hogy egy meglévő kis alapterületű lakás eladási árából meg még ahhoz valahogyan hozzátéve 2 milliót kifizetjük a tartozásunkat. Sajnos a január 31-i határidőre nem sikerült eladni a lakást, így erről a lehetőségről lemaradtunk. A lakást csak február végén tudtuk eladni. Végtörlesztésről a mostani frankárfolyamon szó sem lehet.

A közalkalmazotti árfolyamrögzítés összes feltételének megfelelek, egyet kivéve. Méltánytalannak tartom, hogy azért zárnak ki a kedvezményekből. mert tavaly december 1-én még volt egy lakásom. A kormány arra ösztönzött, hogy adjam el. Eladtam, most meg azt mondja, hogy azért nem élhetek a kedvezményes árfolyamrögzítéssel, mert a múlt évben még megvolt. Ez normááális?

Csaba


Kedves Csaba!

A közalkalmazotti árfolyamrögzítésre való jogosultságot valóban kizárja, ha az igénylő 2011. december 1-én egyéb lakóingatlan tulajdonnal is rendelkezett. Az említett időpontban meglévő lakástulajdon azonban nem zárja ki a nem a közszférában dolgozók számára elérhető árfolyamgát igénybevételét, így ebben az esetben Önnek sem kell lemondani magáról az árfolyamrögzítés lehetőségéről. A közalkalmazotti árfolyamrögzítést azonban sajnos nem veheti igénybe.