T. szakértő!

Lányom 2008-ban vett fel deviza alapú hitelt a Budapest Banktól. Közalkalmazottként jelentkezett a végtörlesztére, de nem sikerült az teljesíteni. /Itt jegyezném meg, hogy az érintett bank semmi segítséget nem adott, szinte minden esetben elutasító volt, és ráadásul mindenféle indokokra hivatkozva időnkét megemeli a
tartozás havi összegét is. Jelen estben most áprilistól pl. 50 CHF-val havonta.

Lányom már régen bedőlt volna, ha mi szülők havi komoly támogatással nem segítenénk. Ennek értelmében eddig még mindig kifizette a havi törlesztéseket, minimális csuszásokkal. Néha azonban arra kényszerült, hogy minimális megtakarítás céljából, átváltotta a forintját CHF-ra, majd így fizette be a részleteket. Ez megélhetési kényszer volt!

Bízom benne, hogy ez a “manőverezés” nem lesz kizáró oka az egyébként minden feltételnek megfelelő árfolyamrögzítéshez!? Tehát a kérdésem a fenti mondatban van.

Várom megnyugtató válaszukat.
Köszönettel.
Katalin


Kedves Katalin!

Az új árfolyamrögzítésre vonatkozó előírások szerint az a devizaadós nem lehet jogosult az árfolyamrögzítésre, akinek kölcsönét devizában folyósították. Amennyiben tehát a lánya által felvett hitel forintban került folyósításra, akkor véleményünk szerint nem lesz kizáró ok a jogosultság vizsgálatánál az, hogy bizonyos hónapokban törlesztési kötelezettségét forint helyett svájci frankban teljesítette.

A rögzített árfolyamú hiteltörlesztésre való jogosultságot a hitelfolyósító bank állapítja meg, így javasoljuk, hogy ez ügyben forduljanak az érintett bankhoz!