BAR listások kaphatnak hitelt?
Utolsó módosítás: 2012. augusztus 13. hétfő | 04:46Tisztelt Hitelnet!
Szeretném megtudni miért hirdetik, hogy bar listásoknak is adnak hitelt, ha nem igaz. Én már annyi mindent megpróbáltam mégsem sikerült eddig semmi. Ötmilliót szeretnék fölvenni, mert vannak egy kis problémáim, de eddig csak elutasítást kaptam bármelyik banktól kértem segítséget.
Pedig nagy szükségem lenne rá és nem félek attól, hogy nem tudom fizetni, hiszen önhibámon kívül kerültem Bar-ra. Csak a nevem adtam, amit nem lett volna szabad.
Kérem segítsenek.
Ibolya
Kedves Ibolya!
Honlapunkon nem hirdetünk BAR listásoknak szóló hiteleket, mivel BAR listán szereplő személyeknek jelenleg nincs lehetőségük hitelfelvételre egyik hazai pénzintézetnél sem.
BAR lista esetén megkülönböztetnek a bankok aktív és passzív BAR státuszt. Az aktív státusz azt jelenti, hogy az adósnak az adott időpontban is fennálló, hátralékos hitele van, míg passzív státusz esetén a hitel már visszafizetésre került, ám az adós adatai még nem kerültek törlésre a rendszerből.
Míg korábban hiteligénylés során a bankok különbséget tettek aktív és passzív státuszú hiteligénylő között, vagyis passzív BAR lista esetén néhány pénzintézetnél volt lehetőség hitelfelvételre, addig mára már ez is megváltozott. A pénzügyi válság óta – a hitelfelvételek szigorításának következtében – jelenleg egyik pénzügyi partnerünk sem hitelez aktív, illetve passzív státuszú ügyfeleket!
A passzív BAR státusz 1 év után szűnik meg, tehát ezt követően nyílik lehetőség hitelfelvételre.
| Hasznos volt az információ? |
2012. augusztus 21. kedd | 13:05